Egyszer volt, hol nem volt, avvót a magyarok fődjin, hogy az I. Fülkeforrú elnevezett Keráli Nyelvstratégijai Intézet mán ügön bé akart kapcsulódni a nemzetközi todományos vérkeringésbe. Legott nagy konferenciját rendesztek Schmitt Pál védnöksége alatt „A támadó futball nyelve Szent Istvántú I. Fülkeforig” címvel. Oda elgyöttek a legjobb futbolingvisták Kanadátú Azerig, annyi díszdoktor törzshajlétgatott a tanácskozás gyöpin, mint a pöndölipitypang. De hajlogathatott es, mer nagy dolog vót születőbe! Az „Eggy a Puskás, eggy a Zászló” mozgalom keretibe a felcsúti Pancho Aréna és a Szent István Bazilika közötti történelmi műfüvön vitézzé lött avatva a patinás klub másik legendája, kü a vitézségbe a Felcsúti Puskás (Pancho) Ferenc nevet kapta. Bé es íratták az Alaptörvénbe, hogy a „Puskás (Pancho)” nevet eztán csak Felcsúton vagy véle öszvefüggésbe szabadhatik használni. No, ez nem vót nehez, mer ami Felcsútval nem vót öszvefüggésbe, annak annyi vót a Kárpátok alatt, meg egy bambi. A Puskás nevű és annak láccó nemzettársakat másnap öszveírták, s az történt vélök, ami szokott az államosétáskor. Kommandó-alakzatba kiszállt hezzájok pár ügyvédnyelvész, hogy ám a hajok szála se görbűhet, errű itt a pappér, komplett adásvételi szerződés az új névvel, keresztnév lényegibe maradhat. Ha a célszemély nemet mondott, úgy es jó vót, legföllebb arra ébrett, hogy kireccsenkedik a komputeribű nehány fegyveres adóellenőr nejlonpungával a kezibe, s további szép álmokat kévánva magokval viszik, amit tanátak. A következő vételi ajállatáná a zöm nem puskánkodott tovább, bélátta, a népfelségnek erős szüksége van az ű nevire, s ha egy magyar kerál valakinek azt mondja, adja vissza, ami az üvé, annak nyomatéka van. Víz alá, főd alá, ki mit választ. Pláne a dicsőséges választási hadjárat idejin, mikó szűnetlen fúvott a győzelmi szél, s fényessebb vót a láncnál a kard. Hányta es megannyi szabadságos zuschlagjános kifént élin az örök szikrát a Fidesz-napfény, nem vót magyar szem ki belé ne káprázott vóna a dagadó erkölcsbe meg tisztességbe. A magyarok Avatárja le se rakta a nemzeti színű ollót! Allig bírt az udvar utánnaszaladni a szallagval meg a népviseletes pulyákval. Még jó, hogy a beépített kamera mindég ott vót a kerálná, nyelvvel megnyomta a gombot a szája hiuján, s mán surrogott es, ment az adás bé a Kunigunda uccába, mint a darálós keksz. Penig mán únta a kampányulást I. Fülkefor, legszívesebben reahagyta vóna a cserejátékosokra, hejszen mit izgándozzon, ha eccő így es, úgy es iksz nullra vezet!? De az mindeggy es, a hánynull, mer a Sas nem numerizál, különben es, nem az számít, hány a mennyi, hanem hogy ki áll az eredményjelző tábla megett. Ott meg az áll, aminek állnia köll, az eredmény, a nyerő elve az erő nyelve és viszont, amíg mindent meg nem.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése