Egyszer volt, hol nem volt, történt eccő, hogy I. Fülkefor főuraktúl dúsan övedzve a házi lelátóján szotyolázott. Mán
akkó minden nemzeti dohángyár napraforgót hegyezett s csomagót, pirosfehérződ
ízesítésbe, akkaracska vót a kereslet. Még aki nem élt vón véle, az es
pöködött, ha jót akart. Epp annyi vót vissza a félidőbű, míg a kolompér
öszvefő, mikó a Lázár trafikminiszter terv szerént leuzsorásozta a Csányi
bankárt, ammeg visszamutyimatyizott. A kerál szétcsapott vón köztök a
főzőkanálval, de nem vót kedve lehajolni, inkább gazda szemvel hízlalta a
magyarokot, megannyi vereshúst, amint kergetik a lapdát a Kárpátok tágas ölin.
Hát, eccőcsak látomása támatt. Éreszte, hogy guggol egy nagy tűz mellett, s
el-elbambérozik a hőségtű, penig lengén van öltezve, mezbe, sportszárba, mint
mindenki a Mária országába, ki vitte valamire. Ott vót a szám a hátán mindnek,
de nem ám élethosszig! Ölég vót egy rossz lájkolás, mán hátrébb vót őkelme a
nemzeti bográcslistán. Vagy előrébb, ha ugrani köllött, ahogy vesszük. Epp ollan
vót a magyarok országa, mint elébb, a valóságba, csak ki vót zománcozva, meg
lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig. I.
Fülkefor mán akkora világ-tekintélye vót, hogy ellenségei hagyták békibe, nem
vót kedvük tovább berluszkóni véle. Hallgatták a buffogást, ahogy fodbalozik
magába a nemzetimagyar, s bíztattya magát, hogy „Ria, Ria, Periféria” oszt vagy
nyer a Felcsút, vagy nyer. Csudák csudája, mán védhatalmi státusa vót a
kerálnak, de Csádtú Romániáig több es, a parlament megszavazta, s belévették az
Alaptörvénybe, mingyá a vétlen les után. Oda, hogy Basescu koma non coronat.
Mán akkó a Centrális Erőtérbe nem vót visszabeszéd, meg vacillejom, nem mer
tiltva vót, hanem mer úgy vót jó minden, ahogy vót. Két napilap vót, a Magyar
Közgép, meg a Simicska Népe, vót továbbá az Orbán-tv hetvenhét csatornán, több
nem es köllött, a nemzeti választó lélekalkata nem szerette az ide-oda híreköt.
Kűdje ki néki a kerál levélbe, vagy ha sürgős, ájjon oda a kezdőkörbe, s mongya
el. Mán ha láccott a kezdőkör az illatos gőztű s létű. A magyar
bográcsgulyástúl, mi készűt odale. Igaz, ami igaz, abbú a kerál egy kanálval ki
nem vett, hejszen üvé vót, mit kapkoggyon, mit égesse a nyelvit pórmód, hanem
csak tett belé. Intett hébe-korba, mellik mikó ugorgyon, oligarcha,
mutyimenedzser, uzsorás. A szólétott meg potty és platty, ugrott es,
audiba-ájfonba-rolekszbe, ahogy az isten megteremtette. És ez így ment, nem
mászott ki onnant egy se, igaz, a tálalást a kerál mán nem várta meg. A saját
sípszavára riadott föl, s hogy beszél, arra. A bográcsgulyás ollan mint a nép,
mondotta, folyamatosan teszünk rea, nem veszünk ki sohase, és a végin kész. És
ez így es vót, sohse vesztek ki, amég meg nem haltak.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék című
sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése