A dezertőr

A Professzorok Batthyány Köre – amelynek kevés köze van névadójához, a hajdani miniszterelnökhöz, annál több a jelenlegihez – ezúttal nem egy újabb Orbánt támogató, karakán nyilatkozatával, hanem azzal került a hírekbe, hogy Mellár Tamás, a KSH éléről 2003-ban jogellenesen eltávolított közgazdász otthagyta őket.
Mellár a kilépése indokaként többek között azt említi, hogy nem értett egyet professzortársaival abban, hogy a kormány melletti egységes kiállás (lásd például az előző posztot) fontosabb, mint a gazdaságban elkövetett hibák elemzése, valamint a Bayer–Bencsik–Széles-féle úgynevezett békemenet támogatását is elhibázottnak minősítette.
Blogunk exkluzív – bár eddig meg nem erősített – értesülése szerint az utolsó csepp az lehetett a pohárban, amikor felkérték Mellárt arra, hogy a Schmitt Pál melletti szolidaritása kifejezéseként igazán elhagyhatná a nevéből az egyik l betűt, hogy ne okozzon megoldhatatlan problémát az álamfőnek.
Update, négy év után: Na most lesz csak igazán dezertőr Mellár, mert mint ma bejelentette, feladva függetlenségét belép a Párbeszéd hányatott sorsú frakciójába.

Írók, ha tiltakoznak

A Magyar Írószövetség (a Magyar Művészeti Akadémiával és a Professzorok Batthyány Körével karöltve) a napokban az alábbi közleményt juttatta el  a sajtóhoz – nyilván minden külső ráhatás nélkül...:

„Mi, a magyar mindennapokban élő, az egyes kormányzati döntések következményeit viselő, azokat bőrünkön érző állampolgárok, foglalkozásunkat tekintve írók, művészek, tudósok, egyre nagyobb megütközéssel olvassuk és hallgatjuk a világ sajtójában egyes politikai körök rágalmait a magyarországi »demokráciadeficitről«. Tapasztaljuk, hogy ezeket az álhíreket néhány baloldali és neoliberális pártkötődésű, Nyugaton nevet szerzett magyar értelmiségi, író, filozófus, zenész, sajtómunkás is hangoztatja, és nagy nyilvánosságot kap a hazája elleni uszításhoz. Szükséges, hogy mi, a magyar társadalom jelentős többségéhez tartozó értelmiségiek is megszólaljunk, és kinyilvánítsuk azok megnyugtatására, akik a nyugati demokráciákban Magyarország jövő­jéért aggódnak, hogy a jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat, amelyekhez a magyar lakosság túlnyomó része maga is ragaszkodik, ugyanúgy, ahogy ezt 1956-ban bebizonyította.”

[,,,]„Az a szavazótábor, amely 2010-ben kétharmados győzelmet aratva megbízta a konzervatív politikai erőket a korábbi baloldali kormányok által súlyosan lerontott gazdasági és társadalmi állapot feljavításával, különösen nagy felelősséget érez a hazájáért. Tehát azért is, hogy Magyarország ne szakadjon le Európa és az atlanti világ nemzeteinek demokratikus közösségéről. A vártnál nehezebb külső körülmények és néhány botlása ellenére a jelenlegi kormány továbbra is élvezi e többség bizalmát, viszont a magyar embereknek azt kell tapasztalniuk, hogy álhírek és hazugságok bevetésével, a demokrácia jelszavai mögé bújva éppen a legalapvetőbb demokratikus jogtól akarják népünket megfosztani: attól, hogy magunk ítélhessünk kormányaink teljesítményéről, eredményességéről a szavazóurnáknál. Reméljük, hogy a nyugati demokráciák tárgyilagos közvéleményén meg fognak törni a Magyarország szabadságát veszélyeztető szándékok.”

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke azt mondta, az a hadjárat, amit Magyarország ellen indítottak egyes értelmiségiek a nyugati sajtóban, nem hagyható továbbra is szó nélkül. Ezért érezték úgy, hogy a Magyar Írószövetségnek múltjával, súlyával állást kell foglalnia az ügyben, amely morális és nemzeti kérdés.

         *

Úgy látszik, magyar írók 55 évenként szükségét érzik, hogy állást foglaljanak Magyarország megtámadása ellen és az aktuális kormány mellett. Ugyanis 1957. szeptember 5-én, szűk egy évvel 1956. október 23-a után – pláne minden külső ráhatástól mentesen... – nyilatkozatot tettek közzé a Népszabadságban:

"Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére a magyar írók a következő nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.

Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró, egyben általános emberi felelősségünk tudatában is, felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a magyarországi események ügyét napirendre tűzze. Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz, akik a világban barátainknak nevezik magukat, elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz. Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat és magukévá teszik követelésünket.

Egyek vagyunk ezzel a néppel, ismerjük lelkének minden rezdülését. Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán 1956. október 23-án mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten, amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás, sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka nem tudott többé úrrá lenni. Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Valamennyi irodalmi irányzatot és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük, a részletkérdések egész sorában, még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással; egyet azonban ma már világosan látunk: a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozó véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.

Nem mindannyian értettük akkoriban ennek a lépésnek szükségszerűségét és jelentőségét. Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte sokunknak állásfoglalása. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat, akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni, akik megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól, talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól. Lehetnek közülünk egyeseknek még komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben, a szocialista építés módszerei dolgában, de mint hazafiak, mint a Magyar Népköztársaság hű polgárai, valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását, a kulturális élet felpezsdülését, a közbizalom megerősödését és minden eredmény, amit e téren elértünk, minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van. Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.

Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék? A mi hazánknak, ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek bizonyára nem. Lehetetlenség volna nem látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat, a tőkés hatalmak politikai játékát. Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét, fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.

Aki barátunk, ezt nem helyeselheti! Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk! Kis nép vagyunk, de történelmi szerepünk és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, feljogosít rá, hogy odakiáltsuk: mi nem vagyunk senkinek politikai cégére, nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben, nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!

Akadnak, tudjuk magyar írók, akik másként beszélnek. Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni. A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt; és ma sem könnyű vállalni részünket egy új rendért vajudó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni. És bizonyosak vagyunk benne, hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz. Aki azonban megfutott, az hallgasson, mert ha szól, szava csak a renegáté lehet. S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert, árulója is lesz szavával.

Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.

Végezetül pedig: mi fontos nemzetközi fórumnak tarjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük, mint amelynek hivatása, hogy a népek sok közös gondjának, egymásratalálásának, a békés egymásmellett élésnek műhelye legyen. Szeretnénk tisztelni ezután is! Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett: szeretnénk örülni ezután is.

Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!

A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért, sokat szenvedett hazánkért, a magatok emberségéért, az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk."

* * *

Az 1957-es nyilatkozat felvezetésében „a” magyar írók szerepelnek, de a 251 aláíró persze nem jelentette az összes magyar írót – sokan nem írták alá a tiltakozást. És nem csak azok nem írták alá, akik épp nem tehették, mivelhogy akkor, 1957 szeptemberében már és még börtönben ültek. Pedig az alá nem írók azt kockáztatták, hogy melléjük kerülhetnek - mégsem írták alá.

Elgondolkoztató, hogy a 2012-es nyilatkozatot nem saját nevükkel jegyezték a megalkotói, hanem csak a három szervezet nevével, pedig ez idő szerint – ha jól tudjuk – egyetlen író sincs bebörtönözve politikai tevékenységért.

Göncz Árpád 90

A Republikon Intézet holnap konferenciával köszönti a volt köztársaság volt elnökét.

Lázár a hibás. (Mármint a György)

Orbán Viktor azt mondta a Fidesz mai egri frakcióülésén: hiba volt 100-ra csökkenteni a támogatott egyetemi jogászférőhelyeket. "A helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza."

A nemzet miniszterelnöke – mint mindig – ezúttal is fején találta a szöget. Ha egykori miniszterelnök-elődje, Lázár György is ilyen jól látta volna a helyzetet 1982-ben, alighanem egészen másképp alakul a magyar történelem azóta eltelt 30 éve, de legalábbis az elmúlt 14 egész biztosan.

Ha ugyanis már 1982-ben sem vettek volna fel államilag támogatott jogászhallgatókat az egyetemre, akkor egy Orbán Viktor nevű székesfehérvári gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárból (lásd képünk) sosem lett volna jogászdoktor és így kétszeres  – eddig kétszeres – miniszterelnök sem.

Tényleg a komcsik tehetnek mindenről.

Marabu zseniális, mint mindig

A tegnapi Népszabadságból

A BKV változott kerálfi

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy főváros, lakóit tekéntve ötöde a Mária kicsin, euáztatta országának. Abba vót a Parlament, az Állatkert, a Halászbástya, a satöbbi, beleértve a köztársaság tudós elnökit es. De hejába vót szép város, a magyarok zömikben nem ügön szívellették, ha ott laktak, ha nem. Hasznáták, hasznáták, de csak nem vót az rendes asszon, na! Addig-alé, hogy má nem es vót rajt mit szeretni. Élhetetlen vót, büdös vót, oszt csak nyelte a vidéki adófüzetők pénzit a luvnya torkával. Nem állhatta a kerál se, de ha eccő ott vót uralkodó, nem mondhatta, hogy nem ád pénzt, hanem adott. Még jó, hogy sose öleget. Mer mindég vagy ellopták, vagy nem, de lényegibe nem vót meg másnap. Mast eppeg 32 milliárd nem vót. Hanem avvót, hogy vót egy minoritás, az autósok, kik mán Kádár apánk idejin es csípték a dógozók szemit. Mer ezek az autósok a kis pöket súlyadó fejibe tiszta ingyér koptatták a nemzet flaszterit, tiszta hobibúl pöfögték ki a szegény magyar benzint a légbe, meg rongálták az érméikvel a közjó parkolóórájit. No, miattok járt a nép buszon, meg ahon érte, a bérlet rabigájiban. Szabadságharcos üdőkbe! Mán csak meg köllött kérdeni, tisztesség ne essék szólván, vesz-e bérletet, aki nem jár tömegközlekedésvel, hanem autóval. S mér nem vesz, ha a többi vesz, mint a torkosborz? Innét sarjadt a nemortodox ideja: aki esztán autót használ, helyi vagy vidéki, füzessen tízezer forintot perhóként. Ezen aztán el es vitatkosztak, de csak viccbű, mer mind megmonták az urak, illyen gamatságot, ekkora sarcintást csak a testükön keresztül engednek bévezetni. Ebbül tutta a nép, hogy nagy a baj. Nem mondják, monták, ekkora summácskábúl bővön meg lehetne kenyegetni a szekerit a békávé változott kerálfinak, még ha ageb es, ha menni se bír, állni se, s kigyúlni es csak fékezéskó. Ez, amit ők az istennek bé nem vezetnének, monták, ez akkó es 32 milliárd vóna, ha ugye csak a lúzerok füzetnének, a másik fele nem. De arra es tud megoldást az akarat diadala! Mer ám a nemautós es füzethet, ha eccő ott a sok leolvasó. Az es hordhat matricát a jól látható valamijén. Vót mán ilyen! A legjobb az, ha nincs se villanyos, se metró, se miegyéb, oszt gyalogos bérletet köll vásáróni. A józan ész világába gyaloglásra milyen köllene? Azaz köllhetne, ha ilyesmi kitellene tőlök, mondották, de mán ollyan adózási távlatokat láttak a lelki szemök előtt, ahun még a párhuzamosok es öszvetartanak, ha eccő az erő nyelve úgy akarja.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Béjárja Európát a kamuizmus kísérlete

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor elunta mán az izmozást, nem való az felelős szabadságharcosnak, hogy furtonity legyet fogdozik sas létire. Leszek fer, leszek paszé, mondotta, ha azt akarják a naccságos gyarmatosítók, a CCCP-örökösök, hogy meg kő változtatni néhány szuverén jogszabályát egy szuverén országnak, há legyen, okos enged, az mind te vagy, de én mi vagyok. Mária országába a rendszer állott, csupántly bé kellett üzemölni, úgyhogy a jogszabálokon nem múlott semmi, gyerkőc bibelkedik azokval. Mer avvót, hogy ezek mind csak szirénászkottak, ihol a péz, mondották, ihol az aranyod, a kerál meg nem győzött menekülni a szabad piacra, de a sarokba szorúlásig menően. Ammá más kérdés, hogy abbúl es mit aratott. Triumfát! Mer megen kiderült, hogy ami a magyarok országába zajlik, az eggy komoly, szép és izgalmas kísérlet. Ollyan, hogy béjárja Európát es. A kamuizmus kísérlete. S ha mán ezek ennyire pézt akarnak adni, há csak nem fogunk félreugorni. Na, mikó evvót, béjelenkezett a kerálnál egy hétmérföldes kiflivég, sonkás, ahogy kő, s akkaracska, hogy mán kicsi, de alig hasznát. Aszonta, ű azt a pézt úgy béhammantja, nyoma se marad, sose búsuljon I. Fülkefor. Jó van, jó van, monta a kerál, pénzhammantónk van elég, hanem mit tucc még!? Mindent, mondotta a hétmérföldes kiflivég, hun kiflivég van, ott kiflivég van, s ez így es vót, mer ahová csak bétette a lábát, eccőcsak ű lett a magyar igazság, mentül megrágvábban, antul inkább. Ez mindég tutta, mit kő csinyáni. Ha területet köllött foglalni, békapta Battonyátul Szabadsajtóúttyán át Nemesmedvesig, ha éhségsztrájk vót, odalopózott koronatanúnak, ha ellenvélemény vót, konkrétan uszétás, hazaárulás, pedofil majomnak a magyar szuverénnel jáccódása, akkó oda. Eccő főgyújtotta, máskó eloltotta. Eccő négyszázezer vót, máskó törpe minoritás. Eccő rémhír vót, de igaz, másszó békapta a rémhírterjesztőköt a zsíros betétükvel eggyütt, oszt irány a kincstár. Eccő plágium vót, eccő bizottság, mely eltörülte a plágiumot 1992-re visszamenőleg. El se lehet mondani, mi minden vót. Mán megföstötték, bérakták az alaptörvénybe, de ott es csak motoszkodott föl-le, kitörült, bétoldott, rendelt preambulánsan, ahogy az igazság kévánta. Addigalé, mígnem eccő bé nem kapta magát, oszt elfutott véle a kurtafarkú malacba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A sajtó szabad

Az [origo] megkérdezte Lázár Jánost, aki Fidesz-frakcióvezetősége mellett – mintegy ujjgyakorlatként - Hódmezővásárhely polgármestere is, hogyan kell érteni azt a levelét, amelyet a napokban szétküldött a városában. Ebben az önkormányzat sikerei mellett Lázár arról is szólt, hogy elszánt harcot folytat a pénz hatalma, a multik és a bankok ellen – konkrétan: felszólította az Erstét, hogy vállaljon részt az önkormányzat svájcifrank-hitelének súlyos árfolyamveszteségéből.

(Mellékszál: mint ebből a legendás videóból

tudható, neki magának – pontosabban a kisfiának - nem hitele, hanem betétje van svájci frankban – nyilván az itt elért csillagászati nyereséget is meg kívánja osztani a bankjával Lázár.)

Az internetes portál kérdései ezek voltak: „Kapott-e minden hódmezővásárhelyi ilyen levelet, illetve kinek küldték azt el; miért tartotta fontosnak a polgármester, hogy ezeket az információkat megossza; megszokott-e az ilyen tartalmú levél küldése a településen, tájékoztatták-e ilyen módon az embereket a 2010-es év adósságának alakulásáról is; kapott-e választ Lázár János az Erste Banktól, amennyiben igen, milyen tartalmút?”
A polgármester négymondatos levélben válaszolt: "Semmiféle beszámolási kötelezettségem nincs sem az Origó, sem más sajtóorgánumok felé arról, hogyan tartom a kapcsolatot a hódmezővásárhelyiekkel, a választóimmal. Sajnos ma Magyarországon a lakosság közvetlen tájékoztatására van szükség, mert az Origó vagy egyáltalán nem tájékoztatja, vagy félretájékoztatja a Hódmezővásárhelyi Polgárokat a város helyzetéről. Amennyiben az Origó nem hazudna folyamatosan - többek között - Hódmezővásárhely adósságállományával kapcsolatban, nem volna szükség direkt tájékoztatásra, hanem az Origóból is megfelelően tudna informálódni a város lakossága. Arról pedig, hogy ez miért nem így történik, úgy vélem inkább Önöknek kellene magyarázatot adniuk, nem nekem." (Betűhív idézet.)
A levélhez az önkormányzat sajtóreferense a következőket fűzte: ragaszkodnak ahhoz, hogy Lázár János válasza megjelenjen, mégpedig változtatás nélkül. Ha ez nem történik meg, "a szükséges jogi lépésektől nem áll sem módunkban, sem szándékunkban eltekinteni".

A Kádár-korszakban az a mondás járta a szerkesztőségekben: „Szabad országban szabad újságíró azt ír, amit szabad.” A jelek szerint módosítani kell ezt a bonmot-t, erre: „Szabad országban szabad újságíró azt ír, amit előírnak neki.”

A béketábor legyőzhetetlen

Oldalpár a mai Népszabadságban:

Triptichon

Szikszai Károly hozzászólása a január 17-i bejegyzéshez:

Az ÉS mai számából

„Barroso”-nak hítták, ilyen eggy cigány neve vót zsidó létire

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, végre ki köllött nyilvánéttani: amit a magyarok szuvenírjával az Unio csaholnokjai művelnek, ahhó képest Trianon szomorkás fizetésnap Brüsszelbe, semmi más. Mán régóta érett az idők méhibe, hogy a Kárpátok Öngyújtója, Novák Előd parlamenti képviselő testvér, Murányi Levente, 56-os (!) hős segítségivel, elégesse az úgynevezett EU zászlaját, mi csak a diktatúra rongya, köcsögvécepapír. Méghozzá Budapesten, a Lövőház uccába, ahun a gonosz lakik, ki fejbe rúgta Magyarországot. Nem biztos, hogy ott es tartóckodik, mer nem tartóckodik az semmitül, de hogy ott lakik, az kőbébb vót vésvel még a kőnél es. Hosszú orra vót, horibile „Barroso”-nak hítták, ilyen eggy cigány neve vót zsidó létire, a színtiszta mihöztartás végett. Aki látó vót, látta, hogy ez a Barroso mán reggel teli kukákat borogat a Cohn Bendit ölelgetve, s veszettű lengeti a sátán csillagos lobogóját, hezzá Árpád és Szent László vérit issza a Marczibányi tér felé menet. S mibűl issza? Pillepalackbúl! Ennyire becsüli a magyart, hogy még pohár se, semmi, penig ott mén mögötte a fehér limusin, meg a fekete, ahogy a mágija kévánja. S ha megitta, a Lukács György hónajjszőrinek segítségével ront reá a magyarra, mikó az diadalmas élethalálharcát víjja szakadatlan. Rájaront, penig mióta világ a világ, magyar zsíron hízik a sátán úniója tetőtül talpig, mihő a magyarnak genetikussan semmi köze, epp csak annyi, hogy fondorlatval bekénszerétették a komenisták. Hogy a vérit szípják visszamenőleg es. Kicsinyég megmogyorózza a bankokat, meg a fenenagy demokrácijáját a cigánynak, kicsit megcibbantja a karikásustort, mán uszítkoznak es ellene, fenekednek, ultimátumot intéznek, meg kötelezettségszegési eljárást indítanak, hogy ha mán tag a magyar, s tarcsa a markát, tarcsa bé a szabálokat es. De a Lövőház uccaiak ez eccő fölemelték fejöket, s megmonták: amilyen a nyújtás, olyan lesz a gyújtás. Szép, férfias ünnepség vót, Varga Miklós testvér a vén Európára gondút, a zászló vékonyan égett, mint a buzik selemharisnyája, Novák testvér fújogatta szpréjvel, ragyogott a szeme, járt a gégéje föl-alá. Maj a többi megtanulja, hogy jobban lobogjon, gondúta, mer ű, ahont csak egy kamera es világít, minden nap eléget esztán eggyet a magyar jövő érdekibe, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban.

Kitűnő szellemi és fizikai állapot

„Példátlan gazdaságtörténeti sikereinket” „nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság” – írta az NGM oldalára feltett közleményében Matolcsy miniszter „volt barátjának”, Járai Zsigmondnak, akit meghívott a dolgozószobájába, „hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek”.

Minket sajnos nem hívott meg, de ezt a megunhatatlan négy percet nézve mi is meggyőződhetünk a fentiekről.

(Wittner) Mária országa

Innen

Kétharmadjarok

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő, hogy I. Fülkefor ablakába lőporfüstöt pödrintett a szél, mer az es tutta, hogy öregkatona lévire azt ügön szereti a kerál. Arra a szagra bír gondúkodni. Na, be es szítta mélyen, tábornokmód, oszt elnézett Magyarország feje fölött, ameddig a szem ellát, mer azér a fődgolyó néki es gömbölű vót. Látta, amit látott. Hogy a kamerák elejbe oda van animálva az egymillió spontán kiflivég, sonkás, mindahanynak tábla a kezibe meg molinó. Mer a népnek megtiltani nem lehet, hogy eccőcsak a fejihő kapjon, oszt híni kezgye a pártközpontot, de a kigyúlásig, hogy űneki, ha szabadna, nagyon tüntethetnékje van a kerál szuverenitása mellett, há ne má a BrókerEu (nem oláh az?!) vigye a magyarok puskáját! És viszont! Mer az nem mén, hogy a törpe minoritás az uccán derenducázik, a majoritás meg hallgat, oszt nem nyilvánítja ki, mennyire teccik a szép új alaptörvény néki bőrbe, meg a benzin ára. Nem es lehetett vóna jobb pillanat megmutasztani a kétharmadjarok erejit, mer epp eljött a konszolidáció időszaka, epp csak meg köllött szilárdétani a mast mán teljes körűen alkotmányvédelem alá helyezett versenyképes gazdasági és társadalmi rendszert, hogy abba mindenki megtalálja a maga helyit és számétását. Mán egyedül a finomhangolás vót vissza. Addigalé odafejlődött a demokratikus elköteleződés, hogy I. Fülkefort szemtül szembe megkérdhették újságírók(!), nem vóna-é felelős a hírös magyar forint gyöngülésiér. A kerál nagy bonmó létire azt válaszóta, hogy nem, kispiricsi faluvégen folyik el a kanális. Hát, erre a gyanúsétott ország-világ előtt visszabeszét, mer még nem vót eléggé alkotmányvédelem alá helyezve, hogy ű a keráli fölség felelősségit kérdezte. No, akkó azér megállott a levegő még a Szijjártó Péterben es. Hanem a kerálnak, e nagyübü sportpuskának helén vót az esze, s a fődbe replikászta a partnerit. Nézze, mondotta, a kanális a kispiricsi faluvégen folyik el, és kalap. Erre mán a szóvivőbű kipukkadott a nevetés, csak úgy görnyedett a hétrétjibe. És ez ügön ragadós vidámság vót, mer átalvették az alvezérek, által a magyarok es mind, meg még az egész Ejrópa es röhögött, ha nem pont azon, amin a Szijjártó szóvivő, az az ő bajuk vót, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomból

I. Fülkefor Evör, a világ esze

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor Evör, a világ esze, az erő nyelve, minden oroszok kiszorittója, magyajrópa fénlő viharkabátja népek harcának zajló tengerén emígyen szólott: írtunk néktek a tulajdon térdünkön eggy alaptörvényt ezer évre, meg es ünnepőjjük helettetek, sajtónak küel tágasabb, Dunatévé közvetít, Háry János ad astra, akinek nem teccik, kapott vóna kétharmadot. Így es lött, az új év első keddjin a magyarok megin főkerültek a világlapok első ódalára. Nem es csoda, hejszen világraszóló esemén színhelye vót Budapest várasa, csak úgy feketéllett a tömegtűl az Andrássy út, hun az Opera vót, A Magyarok Alaptörvényinek Hatálybalépésinek Gálájának Helyszíne, mellybül a jó pásztor magja a helytállás erős viharának grániszilárdságú talapzatján sarjadand ki. Mán délelőtt ki lött adva az ukáz, hogy nagy nap a mai, mer a híres történészt idézvel, de szó szerént, a hatalom naggyá tesz, az abcolút hatalom penig abcolút naggyá, ergo mátul mink abcolút nagyok vagyunk. Úgyhogy nem ám megfázás, meg szopacom tuggya, mi, hanem öszvetartás, elgyövés Operába, nem bérezelés. Dacossan előre tekéntés, nem nyilatkozgatás, ellembe arra gondúlás, hogy míg odakünn a maroknyi, a nagy Szijjártó Péter mértékadó becslése szerént 5-8 ezer, szélsőség acsarog a savanyú szőlején, mi idebent ha egyedül vogymuk es, kétharmadan vogymuk, azaz gyakorlatilag mi vogymuk Magyarország, nem azok odakünn, hacsak úgy nem, hogy azok es mink vogymuk, ammeg nem lehet, mer nékünk nem kivan a gálánk, hanem idebe. Lényeg, hogy a mi mi vagyunk, mi, mi, mi mozgunk a ződleveles bokorban, beh örülne Bartók Béla kománk, ha látna minköt, öltözék társasági, ha meg máskép alakulna, alagút előkészítvel, azon kéretik fölemelt fejjel közlekedni haza, ami nem lehet ellenzékbe. No, erre mán egy emberként béült a fülkeforradalom az Operába, mit nagyon es megérdemőt, mer ügön fáratt vót a győzelmes szembemenés feszített tempójátul, hejszen aki csak gyött a fődgolyón vagy ment, avval mindvel szembe köllött haladozni, lévén a fülkemagyarnak nem vót sehun előre, csak az ezeréves szembéje vót, horibile mán Amerika naccságos asszon se fért a bőribe. A kutya ugatt, a karaván haladt, hilari, hilari, hó, sohse bukunk meg, mer mán meg es buktunk, itt a vége, lassú lössz, keserves lössz, de itt van.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban

Végre egy komoly ember a magyar politikában

I. Levente apostoli magyar király (született Borbély József) újév-köszöntő beszédében betiltotta az összes bejegyzett pártot, egyszersmind bevezette az új magyar fizetőeszközt, a szentkoronát:

Egy mondat a zsarnokságról

Szégyelljék magukat a bukásukig és tovább, az egész Teljhatalom Zéerté vezérestül, kormányostul, frakcióstul, holdudvarostul; szégyelljék magukat a gyászos oktrojálmányért, amit most fényesen ünnepelnek az Operában; védjék meg őket a buzgó nyilasok, akik nélkül még hamarabb megbuknának; szégyelljék, hogy szégyent hoznak ránk Európában, hogy szétbetyárkodták az országunkat, a magyar demokráciát, a jogállamot; hulljon vissza a fejükre minden "Magyar Köztársaság"-tábla, amit csak leverettek.
(Parti Nagy Lajos)

Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!

A helyzetre semmi sem jellemzőbb, mint hogy Majtényi László, a halk szavú, szelíd jogász, az állam- és jogtudományok akadémiai doktora, tegnap dörgő hangú, népszónoki erényeket csillogtató beszédet mondott a Lesz még Magyar Köztársaság! tüntetésen. 
Ha már ő is dühbe jön, akkor tényleg nagy baj van.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyar Polgárok!


Van egy régi és szép, még a 17. századból származó francia aforizma, amely így szól: A képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt. Ma este a mögöttünk magasodó Operaházban a Fidesz a most hatályba léptetett saját, senkivel meg nem osztott alaptörvényét ünnepeli. Mi pedig itt az Andrássy út aszfaltján alkotmányos jogaink védelmében gyűltünk össze. A bűn gyülekezik az Operában, és vele szemben a magyar történelemben nem először, az erény helye a pesti utcán van.

Az Opera ma este a képmutatás háza, az utca viszont az alkotmányos erényeké, Tekintsenek az Opera fényes ablakaira! A képmutatás, íme, tiszteleg az erény előtt.

Magyarország miniszterelnöke felesküdött a jogállami forradalom alkotmányára, ezzel arra is, hogy védelmezni fogja, majd megdöntötte. Rendszeresen azzal kérkedik, hogy ő és alaptörvénye is a magyar szellemet képviseli. Pedig ez nem igaz, az övé legfeljebb Horthyra mutat, míg a mi jogállami alkotmányunk mögött dicsőséges alkotmánytörvények és a legjobb magyarok hosszú sora áll. Az övé Horthy, a miénk Széchenyi, Eötvös, Deák és Bibó István. A jogállami forradalmunk alkotmánya abba a sorba illeszkedik, amely az 1848-as jogkiterjesztő, úrbériséget megszüntető, a társadalmi forradalmat betetőző áprilisi törvényekkel kezdődött el, majd a kiegyezés közjogi művével és a dicsőséges 1946. évi I. törvénnyel folytatódott.

Miféle jószág a szabadság? Az egyik kiváló jogász, volt köztársasági elnök, még a jogállami forradalom előtt azt írta, hogy ha a szabadságjogokat rendezetlenül hagyjuk, akkor úgy fogy el a szabadság, ahogy a környezet elszennyezésével a belélegezhető levegő és az iható víz is elfogy. A szabadság olyan jószág, amelynek jelenléte természetes, csak a hiánya fájó. A mostani kormányzat azzal ámított bennünket, hogy az elvett szabadságért jóléttel és biztonsággal fizet. Látjuk már az eredményt: a nyomor már elviselhetetlen és a káosz felé rohanunk. A kormány megalakulása óta egyre kínzóbb a légszomj. 

Aki a jogállami forradalom idején született, ma már elmúlt húsz, aki pedig akkor tízéves volt, mára elmúlt harmincéves. Ez a két nemzedék sok keserű tapasztalatot megélt, de nem tudja, mit jelent az állami elnyomás. Az ő érdekükben is meg kell védenünk a szabadságot. De mindenekelőtt őket kell megkérnünk, hogy nemcsak önmaguk miatt, de még meg sem született gyerekeikre gondolva, ne hagyják el végleg ezt az országot, hanem itt védjék meg személyes szabadságunkat.

Egy olyan mondat van a nyelvemen, amelynek a kimondását még néhány hónappal ezelőtt is túlzásnak éreztem. Most már kimondom ezt a figyelmeztetést: Sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított nem legitim vezetőé és a bukott diktátoré. Ugyanezt a figyelmeztetést a miniszterelnök kíséretének tagjai is megfontolhatnák!

Van ötletem arra is, hogy mit kellene kérnünk. Figyelmeztessük a mai operabál fényes közönségét, ezeket az estélyi ruhás hölgyeket és sötét öltönyös urakat, hogy ha visszatérnek munkahelyükre az Országházba, volna egy feladat! Merthogy itt motoszkál valami gondolat, szerény kérés, hogy mielőtt befejezik működésüket, amelyen hát, tudják ők is, nem volt áldás, még tegyenek meg egy gesztust: Vonják vissza az alaptörvényüket meg az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényüket, még mielőtt távoznának. Adják vissza szabadságunkat és szabadságunk intézményeit. Ők erre persze biztos visszakérdeznek majd, hogy: ugyan miért is teljesítenék a kérést? A válasz olyan egyszerű igazság, amelyre ők mindig fogékonyak voltak: Ha semmi másért, saját személyes érdekükben teljesítsék a kérést!

Tisztelt Hölgyek és Urak, Magyar Polgárok!

Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!

Fotók: Magócsi Márton és Kollányi Péter

Nyomorult, hepciáskodó kis koszfészket csinálnak az országunkból

Jó estét kívánok,

Szüts Miklós vagyok, festő, magyar állampolgár.

Idefelé jövet gondolkodtam rajta, hogy kerülök én ide. Talán úgy, hogy festő, képzőművész nemigen hallatta hangját az elmúlt másfél évben… A rendszerváltás idején sokszor gondoltam arra, hogy most végre olyan országban fogok élni, ahol egy festő békésen maszatolhat műtermi magányában, és nem kell tudnia, hogy hívják a gazdasági minisztert. Hát ez nem valósult meg, és úgy tűnik, nem is fog a közeljövőben.

Talán azért vagyok itt, veletek együtt, mert fel vagyok háborodva.

Buli van odaát az Operaházban. Tizenhárom milliós. Ünnepelnek a lelkes parlamenti gombnyomogatók, gumipertlis csokornyakkendőikben az új méltóságok, csapkodják egymás tenyerét meg a magukét: MEGCSINÁLTUK!

Nem hittük, nem akartuk elhinni, de tényleg megcsinálták: a tegnap életbe lépett új alkotmánnyal, bocsánat, alaptörvénnyel föltették az i-re a pontot:

eltemették a harmadik magyar köztársaságot.

Sok munka van ebben a másfél éves pusztításban, elsorolni is alig lehet:

cirkuszt csináltak az Alkotmánybíróságból, a köztársasági elnöki intézményből,

lenyúlták a magánnyugdíjpénztárakat,

kiéheztetik a kultúrát,

megszüntették a sajtószabadságot,

megszüntetik az egyetlen ellenzéki rádiót,

lehetetlenné teszik a kisegyházakat,

tönkreteszik gyerekeink iskoláit,

közpénzből finanszírozott szinházat ajándékoznak a náciknak,

katasztrofális gazdaságpolitikájukkal elértéktelenítik kis megtakarításainkat,

szembemenetelnek az Unióval…

Hadd ne soroljam tovább!

Nyomorult, hepciáskodó kis koszfészket csinálnak országunkból, Európa közepén.

És ők ünneplik magukat! Mit képzelnek ezek az emberek magukról?

Húsz év múlva vajon ki fogja tudni, hogy ki volt Semjén Zsolt vagy ki volt Lázár János, Szalai Annamária?

Legfeljebb néhányan. Néhányan még emlékszünk, ki volt Lakatos elvtárs…

De alig hiszem, hogy húsz-harminc év múlva ne tudnánk azoknak a - sokszor idegenszívűnek titulált - íróknak, festőknek, filmrendezőknek, muzsikusoknak, tudósoknak a nevét, akik a kultúra révén Magyarország valódi képviselői.

Mert ők, és még oly sokan mások, teszik élhetővé és szerethetővé ezt az országot, együtt a pékekkel, tanárokkal, orvosokkal, tűzoltókkal, rendőrökkel és mozdonyvezetőkkel, a kőfaragókkal és balett-táncosokkal.

Az anekdota szerint a múlt század tízes éveiben a parlament kapott egy telegramot: „Kedden háromkor érkezem. Csontváry.” Lehetett és lehet nevetni. De ki emlékszik egyetlen képviselőre is abból a magyar parlamentből?

El fognak tűnni a most ünneplő, sajtrudacskákat majszoló kisestélyis hölgyek és szmokingos-bocskais uraságok is, eltűnnek hamarosan.

Mi pedig itt maradunk, és eltakarítjuk a romokat. Csak ki kell bírni addig.

Nehéz idők járnak, és még sokkal nehezebb idők jönnek, barátaim! Igen, mindannyian meg fogjuk szívni, nem is kicsit. Az is, akinek van munkája, még inkább, akinek nincs, de leginkább az a több mint hárommilió, mélyszegénységben élő ember, akiknek a gyereke reggelente rendszeresen éhesen indul iskolába. Akik ma, holnap és holnapután veszítik el az otthonukat… Gondoljatok erre a hárommillió emberre, és ha tudtok, segítsetek nekik! Mert a bajból mindig nekik jut a legtöbb… És ez a hatalom már régen leírta őket, nem törődik velük.

Igen, egy dolog menthet meg bennünket mindannyiunkat: az együttérzés, az összefogás, ha nem félünk.

Álljunk ellen e hamis, páváskodó operátoroknak!

Ragaszkodjunk a demokráciához, ragaszkodjunk Európához!

(Szüts Miklós beszéde a Lesz még Magyar Köztársaság! tüntetésen)

Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

A hálás jelenkor

1952:
- Elvtársak, aztat javaslom, hogy menjünk föl Pestre, oszt köszönjük meg Rákosi Elvtársnak, hogy békekölcsönt jegyezhettünk meg bevihettük a téeszbe a földjeinket! Nem kötelező persze, csak ha akarjátok, elvtársak!
- Megyünk, tanácselnök elvtárs! Sztá-lin, Rá-ko-si! Sztá-lin, Rá-ko-si!
- Köszönöm, elvtársak, akkor fölhívom a K-vonalon a filmhíradós elvtársakat, hogy gyöjjenek oda forgatni az új Kossuth-szoborhoz.

2012:
http://mno.hu/ahirtvhirei/az-uj-alaptorvenyt-unnepeltek-video-1040669

Anziksz a polgármester úrtól

Áldott, békés.

A miénk?

Ha Csengey Dénes nem halt volna meg már húsz éve, 38 évesen, akkor azóta már egész biztosan belehalt volna abba, amit maga körül lát ebben az országban. 

És abba, hogy nincs senki, aki újra elmondja azt a beszédet, amelyet ő mondott el 1989. március 15-én az MTV székháza előtt - és amely már megint aktuális.

Ez a része különösen: 

„Tőlünk ne féltse senki a televíziót! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk! És ugyanígy ne féltse tőlünk senki Magyarországot! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk!

… Itt az ideje, hogy végre elmosolyodjunk, abban a biztos tudatban, hogy ez itt Magyarország, mi itt itthon vagyunk, és amikor az ország jövőjéről beszélünk, arról beszélünk, ami a miénk.

Azért vonultunk ide, hogy ezt most külön, erős hangsúllyal a Magyar Televízióról is elmondjuk. Ki akarjuk nyilvánítani, hogy a televízió a nemzet tulajdona, nem a kormányé, és azt is, hogy e tulajdonjogot a jövőben érvényesíteni kívánjuk. 
Szabad sajtót, szabad rádiót, szabad televíziót!”

Egy jó dolog azért tegnap is történt:

A látszat persze, sajnos, csalóka. Az előzmények itt láthatók.

Az Sz. család a Kihaénnem téren

Egyszer volt, hol nem volt, úgy vót, hogy karácson estéjin, amint az Sz. család letelepedett a magyarok karácsonyfája alá, dagadozni kezdett Csepel fölött a Kaszahugy, akkoracska lött, mint egy levesestál. A vót vasmű fölött átalbucskázott a fokán, s megindútt északnak. Ragyogott, akar a Szentkorona, vonkotta maga után az üstöklő palástját. Evvel izente a csordapásztoroknak, kik a tecsós barmaikot őrözték szerte a mezőn, hogy gyertek utánam, hékák. Azok meg mentek százszám, hogyne mentek vón, ha buli vót, csak jobb télüdőn mentibe dermedezni, mint álltába. Hév nem járt, de nem vót ott messzire semmi, hanem közel, mer közbe csöndes kis forralt borrá változott a Duna, s kotyogott föl-le igény szerént. Így értek a Kihaénnem térre, kipirulva. Megállottak, a kordonokon kíül, az égi fényesség es megállott a fa hegyibe, ki magosabb vót az ország házánál, teliaggatva fényes marmonkannával, pillepalackval. A tövibe mán ott tanakodott Menyhárt, Gáspár és Boldizsár. Epphogy kiugortak a Parlamentbűl, dzsekijök panyókán, s hajadonfőtt. Boldizsár imigyen szólott: Ha nem életvitelszerűek, máma elég eggy figyelmeztetés. Gáspár reabólintott: Arról, hogy legközelebb ugrik a százötvenezer. Menyhárt meg aszonta: Hejszen mégescsak karácson van, még az ilyeneknek es. Jól mondod, főnök, felelte Boldizsár, hanem otthonszülést a legnagyobb jóakarattal se akarunk látni. Tán hijhatnók a mentőköt, indítványozta Gáspár, s már organizálta es a mobilján. Azok meg jöttek nagy nénóval, penig hihették vón, hogy valaki hülyéskedik a Schmitt Pál nevivel. Menjünk méltóságval, mondotta Orbán Viktor, itt reank nincs szükség. Békesség a jóakaratú embereknek, áldotta meg a gőzölgő pásztorokat Semjén Zsolt, azzal integetve visszahátráltak az ország házába, bécsukták a nagykaput kulcsra. A mentősök megmonták a köztévének es, a babakocsi marad, de az elkövető bégyöhet, ha ő az apa. Na, akkó vót kis csönd, azután a mentőbül fölharsant eggy erős sírás. A pásztorokszipkották bé a forralt borocska  gőzit, nékik csóvállotta a Szentkorona az üstökit, kész halivúd vót, mint az Isten országába. Kis dulakodás ugyan támadott közöttük, hogy mit danoljanak, de azután elfútták mindkettőt, Mennyből az angyal, jókedvvel bőséggel, balsors akit régen tép lejövelt hezzátok, satöbbi. A végin oszlatni se köllött, vízágyúzni se, mentek ki a dermedett mezőkre maguktól, hejszen mind visszaesők vótak az életükvel, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben. 
(A szerző fotója december 25-én este készült a Kungunda utcában, az éhségsztrájkolók sátránál.)

Siva

Fotó: Szigetváry Zsolt

Sztálin 133

Én még úgy tanultam, hogy „akkor született, mikor nőni kezd a fény” – vagyis hogy december 21-én –, de azóta kiderült, hogy ez sem volt igaz. (A filmsztárok és a diktátorok pontos életkora megfejthetetlen – lásd pl. Kim Dzsongil rejtélyes megszületését is.)

Mindenesetre ezen a  –  napra pontosan 63 éve készült  –  fényképen egy Rákóczi úti óvoda 4-5 évesei azért lengetik kissé megszeppenten a piros papírzászlócskáikat, mert a világnézeti nevelés keretében épp pár perccel azelőtt leplezték le a 70. születésnapját ünneplő és ünnepeltető Sztálin elvtárs képét.

Ha a mai irányvonal töretlen marad, pár év múlva ismét készülnek majd ilyen fotók az óvodákban, de azok persze már színes és digitális technikával, a kalocsai mintás ovis egyenruhák sokkal módosabb anyagból készülnek, a zászlócskák piros-fehér-zöldek lesznek, angyalok tartotta címerrel a közepükön, hittanóra lesz a világnézeti nevelés helyén, és a falon Sztálin helyett a magyar nép új felszabadítója és atyja fog bizakodón tekinteni a jövőbe.

Václav Havel

Jogállamból a jogot

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országában nyugott vót az advent, de viharos. Aki nem tutta vóna, most megtutta, hogy magyar ember, ha ződhajnalba no-t mond, az annyit tesz fölöstökre, hogy nono, s azt jelenti délebédkó, hogy naná, mán ha a parlament es úgy akarja, mer az nem arra szavazkodik ám deróton, amerre a kerál akarja! Vagy a Brüsszel. Ahont ándung sincs a kétharmados magyar jogérzékrül, de legalább megtanulják, hogy a fülkeforradalmárok más anyagbúl vannak gyúrval. De annyiracska, hogy a fejükön es máshogy tapad a haj, maga Selmeczi Gabriella mondotta vót, hogy űk az ország átszervezésire kaptak megbízatást, csipába a részletekkel, arra maj ráérnek később, előbb a bévezetés, azután a tárgyalás. Még egy illen alkalom nem lesz, ki fog hosszan bíbeldőcködni? Majd ellenzékbe, de ott úgy, hogy kő kövön se. No, vót a feszített tempó, de amitül nem béesött a gépezetbe kis híján egy hiba? De bé. Hezzá olyan példátlan es gamat, hogy a szív megáll a hallatára. Történt, hogy a kerál híresen független tévéjibül önhatalmúlag kiretusálták a Lomnici főbírót. Bément a képbe a Tőkés pispek mögé, ammeg hejába monta, hogy jöjjön nyugottan a kolega, a tévések önhatalmúlag fogták, abba a hejbe úgy kimaszkótták, levegőt nem kapott. Hanem ez egy bujtvány vót, bűnbanda, de vágóstul, szerkesztőstül, reporterestül. Mer egy biztos, űköt ember nem utasétotta félsztül félszig se föntrű, se lentrű, illyen nem es fordúlhatott elő a magyar közszolgálatba, hogy odaszólás meg hasonló. Ezek meg méges, nem bírták a Lomnici főbírót, mán nyúltak es a retushó. Vót es jogos főháborodás, de ám a kormány ódalán es, csak úgy szikrázott a jogos indulat, mikó Deutsch Tamás ugróoskolát rajzút krétával a hírügynökség elé a járdára, mer úgy ki vót akadval, hogy bólítsák ki a galádokot az akolból. Mer ez eddigelé nem vót ám szokásba a Kárpátok meg I. Fülkefor alatt! Mer sohse retusállották ám magik alá a magyarok önkéntes magánnyugdíját, miképpen nem retusáltak ki a közmédiábúl nyócszáz embert, nem a jogállambúl a jogot, buktábúl a lekvárt, nem retusáták ki az alkotmánybíróságbú a függetlenséget, a nemzetbű a szegényt, a cigányt, zsidót, liberálist, meleget, nem retusálták ki az ép észt a magáhó való észből, nem, nem, sose halunk meg. Előre, tus!

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Mi, gyilkosok

Ma délután Eger belvárosában járván egy falragaszon megszólíttattam. És egyben megtudhattam, hogy gyilkos vagyok, valamennyi szabadelvű társammal egyetemben. A Pax Hungarica Mozgalom világosított fel erről egy nem különösebben szép, de igen kedves csecsemő – akarom mondani: kisded - képében.
Ja, mindezt a szeretet ünnepe alkalmából tették. Én is hasonlóan áldott, kegyelemteljes karácsonyt kívánok nekik.
(Hogy pontosabban kikről van is szó, az a falragaszon gondosan feltüntetett webcímre kattintva kiderül.)

Diszgráfia

Ebből a Vaterán talált kordokumentumból látható, hogy – sok egyéb mellett – remek stílusérzékük is volt Kádáréknak: a Szocialista Magyarországért-érdemrendet ugyan mikor adományozzák, ha nem épp október 23-án? Az is világosan kitűnik az iratból, hogy akkoriban is olyan ember volt az ország első közjogi méltósága, akinek nem kis kihívást jelentett az írás, még a tulajdon nevének a leírása is.

Az viszont jelentősen megkönnyítette Losonczi Pál helyzetét a jelenlegi államfőéhez képest, hogy az ő munkaköre meghatározásakor (vagyis „az Elnöki Tanács elnöke") elkerülték az olyan megoldhatatlan helyesírási bonyodalmakat, mint az egynél több mássalhangzó.

Mindent járó bankkártyácska a bocskai zsebibe bédugval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok istene eccörcsak kapott egy pipec varrógépet, hogy készítsen valami áncúgot az életvitelszerűen, sőt visszaesőként fázó magyarokra odalenn. Nízegette, bürrögtette a kitörő örömiben, de elálléthatta a küs programozását, mer höccent eggyet a Singer, s onnantó nem varrt mást, csak bocskait. De ám zsinórdíszes gombolóval, kézi paszomántval, s duplakükköst, kettő-, sőt háromkunkorost, ahogy mán Árpád apánk es hordotta vót a gimnázijomban a Kormányzó Őfőméltósága látogatásakor. No, ezt a szabólegénységöt ügön élveszte a magyarok istene, el es kezdte angró készítteni a bocskaikot. Azok meg miháncs kipöndörültek a keze alól, lepilinkésztek a smogorva székesfőmegyére, Buda-Pestre. Csak gyöttek és gyöttek, ollan vót, mint egy öszvehangolt támadás a forint ellen, de nem. Hanem egy ficke hétvége alatt minden hajléktalannak komplett bocskaija lött, kócsagforgós sapkával, díszcipővel. Mer vót egy díszcipő-mékörje es az Úrnak, báli és hótaposó kivitelbe. Naná, akartak vón a hajlékosok es bocskait, de azoknak coki vót, hétsző megbánták, mint Kocsis Máté uram, kinek kezibe, amint megragadta a díszes posztót, condra lött az s varangyos pernye. Na, mán ez sok vót, de nem vót elég. Mer az öszves bocskai zsebibe bé vót dugval egy mindent járó bankkártyácska, azzal löhetött a helyszíni bírságot füzetni, de nem vót rea szükség, mer a Kempinskibe kosztot-kvártélyt korlát nékül vehetett rajta a hajléktalan, epp lakosztályt nem, mer az Úr se vót ment a diszkriminációtul. Addig-addig, hogy végül a katolikus egyháznak köllött szóni, izenjen az Atyának, legyen má szolidáris, nem köll annyi bocskai, hatástanulmány híjján csak öszvepocsékolják az elkövetők, arrú nem beszélve, ha ezek gazdagodni kezdenek, itt sose lesz rend a büdös életbe, mán bocsánat a szociális beszédér! Na, akkó eccőcsak helyre zökkent az Úr varrógépje, onnantul angyaltolldzsekit varrt Kamerunnak, visszaállt az élet a rendes kerékvágásába. Aki a bocskaihó hajléktalanszatyrot viselt, azt öszvefogdosták, a bankkártyácskákat bévonták adategyeztetési célval, amin az életvitelszerű visszaesők annyit se csodálkoztak, hogy hökk vagy nebasszáj, aki nem hiszi, járjon bocskaiba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Orbán-Gaskó dwa bratanki

RTL Klub, Híradó, november 30.:






Szakszervezeti tüntetés, december 3.:

Fotó: Szigetváry Zsolt

Te vagyol a Nibek, monta a kerál

Egyszer volt, hol nem volt, vót a kerálnak egy kiskakassa, akinek nem vót mán a begyibe se gyémánt félkrajcár, se aranytojást tojó tyúk, csak sétált a Kihaénnem téren, nízgelődött, fölírt ezt-azt, „Mohács óta nem téli az MSZP gumija” és hasonlókat. Advent ideje vót, mán a munka törvénykönyve ki lett tárgyalva egy téli hajnalon, továbbá söralátétbe lett vésvel a választási törvény tervezete, hogy eztán örökké a Fidesz nyer, mán lehetett vóna e küs hazának nyugodalma, de nem. Mer mire I. Fülkefor a győzelmi emelvényin eccő körbefordút vóna, esmég öszvehangolt támadás indút a forint ellen. Hejába lett az illetőknek megmondva, hogy nem a karvaly pénzük köll, hejszen van az a magyarnak, ha el nem rabulják tülle, hanem a ganajas védőhálójok köll, a sok iceg miatt, hogy ne minősétgessenek lefele. Avvót a tanulság, nemzetközi kutyábúl sose lessz magyar szalonna, hejába nyugoszi k a magyar múlt és jövő olly fundámentomon, hogy a kőszikla ahhó képest lófra és madártej, mer az akaraton nyugszik igenyesen, konkrétan a kerálén. Vót es népszerűsége bővön, olyan, hogy fölülről éringélte a plafont. Hanem eccő rádöbbent, hogy még ű se tud mindenkirül mindent. Penig vót néki titkosszógálata, terrorelhárítása gasztrokommandóval, de valahogy mégse. Hogy példájul ki mit gondol a vincseszterje mélyin. Vagy a fejibe, ami még rosszabb. Millyen gyógyszert szed. Millyent nem. Aranyere van-e. Rendel-e vibrátort online. Hun offshore. Mit adózik, mit nem. Álmába mekkora malac-e. Arra jutott, hogy ezt őnéki egybe kőne látni a jó kormányzáshó. Ha nincs félnivaló, azér, ha van, azér. Akkor béhítta a kiskakast. Idehallgass, Nibek, van a számodra egy szép föladatom. Ki az a Nibek, kérdte a kiskakas. Te vagyol a Nibek, monta a kerál. Eztán így hínak. Teknika van, pénz van, főhatalmazás nem köll, mer az eleve van a magyarok istenétül, horribile Selmeczi Gabriella es megmondta, hogy a Fidesz egy demokratikus párt, nem köll aggódni. Az lesz a dógod, hogy ahun számítógépet látol, meg adatbázist, érted, oda bemész, nem kérdezöl, nem nyitol vitát, ha ombucman gyön, megcsipkeded, és ami adatot csak találsz, fölszivod a begyedbe, összerázod elkövető szerént. Én csak mondom a nevit, te mán köpöd es a profilt, vagy fordítva. És ez így es lett, aki nem hiszi, utána lesz járva.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben