2012. szeptember 7.

Mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”

-->
Egyszer volt, hol nem volt, az lessz, hogy még a levelek le se hullnak, mikó Magyarország baltát fog ajándékozni Azerbajdzsánnak, de ennek íziknyi köze nem lössz Safarov hadnagy nyárvégi kiadatásáhó rutineljárásba. Akkó az történt, hogy I. Fülkefort többedsző megkereste kérésivel a régtül való azeri komája, és ű gondos mérlegelés után engedett néki. Idehallgass Viktorham, bülbülérozott Ilhan Alijev, ül a tömlöcbe tikteknél az a katonatiszt, ki magyar baltával (!), magyar ágyba kinyuvasztott eggy örmény katona­tisztet. Néktek állampapír-jegyzés köll, meg keleti szél gáz képibe, nékünk a mi hősünk. Adjátok ki, hejszen ha van kiadás, van bevétel es, monta, oszt őszintén csippentett a szemivel, posztszovjetmód. Lehet, csak ne kölljön a törvénesség talajárúl lelépni, felelte nagy ravaszul a kerál, mer onnét ű lelépni sohse fog. Nem es köll, Viktorham, monta Ilhan, te kiadod, én különgépet menesztek érette, oszt kalap. Mer a kalap azeriül es kalap vót. Na de mit tész véle, kért garanciját a kerál. Há mit tennék! Előléptetem, lakást adok néki s a nyócévnyi megszógált füzetésit. Höjdemán, remélem a börtönfüzetésire gondúsz, komám, tárgyalt kutyakeményen a kerál, hejába vonkotta Szijjártó különmegbízott a palástját. Pont arra gondul, mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”. Minekutánna történt, ami történt, megen kard nyúlt a magyar fele barlangjába. Örményország epp hadat nem izent, a művelt világ rászta a pöcsike öklit, de mivel Selmeczi Gabriella szerént ez moszkovita álbotrány vót, hamar elcsihatt a dolog. Naná, hogy a szeptemberbe fontosabb vót az öszves magyar pulya keráli iskolaköppenye, s hogy Hoffmann Rózsa bordásfalnak őtözve fogja ellenőrözni a mindennapi tornaórát. Na, mán epp föl vóna lélegezve a nemzet, mikó gyön majd az újabb megkeresés Azerbűl. Hogyhát, a jegyzéshő még hibádzik valami. Ha mán I. Fülkefor így bétartott vót az ünneplő azeri népnek, jegyzékvel meg hasonlókval, hozza el a baltát különvonaton, épül nékije a múzeum. Na, a kerál majd hímöl-hámol, hogy nem errűl vót szó. Dehonnem, feleli a jeles azerokrata szárazon, hanem ha az ű komája ekép gondulkodik hárommilliárd dollárrú, úgy es jó. Avval lerakja a telefont. Nem lössz mit tenni, azon mód fő köll fűttőztetni különmozdonyt, látványszerelvényt, és irány Baku a véres baltával. Az azeri állomáson a két kurátor nyugott és tárgyilagos beszédet fog mondani, mibe reményüköt fejezik ki az örmény-magyar-azeri megbékélés eránt. Ezt az elnök három vicces seggberúgásval honorálja, oszt hazakűdi Szijjártót és Navracsicsot, kik mán a vonaton sajtótájékoztatót tartanak az azeri-magyar műtárgycsere-program fontosságárúl. Annak utána penig Mária országa veres orcával várja a gázt meg a jegyzést, de hejába, Közép-Európa motorgyának csak a belső égés marad, amég kerál a kerál, s még azon es túl.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2012. szeptember 3.

Szimpla taplóság vagy több annál?


Miután Hoffmann Rózsa a hétvégén már nemzeti tanévnyitott, eljött az ideje, hogy maga a nemzet miniszterelnöke is emelje a fényét a tanévnek és irányt mutasson a jövő nemzedéknek. Meg is tette.
A média jókat kacarászott, hogy Orbán beszéde alatt a felsorakoztatott ifjak tucatjai lettek rosszul, ájultak el a tűző napsütésben.  

Szerintem azonban ennél sokkal inkább figyelemre méltó, hogy hol történt mindez. Ugyanis Orbán Viktor épp abba az intézménybe ment tanévet nyitni, amelynek jogelődje kollégiumában Safarov hadnagy – ma már őrnagy és nemzeti hős – baltával meggyilkolta a katonatársát.
Hogy ez a miniszterelnöki húzás az elemi emberi érzékenység teljes hiányát mutatja csak, vagy – ami még sokkal rosszabb – szándékos volt, azt nem tudom eldönteni. Lehet, hogy rá akart tenni még egy lapáttal, lehet, hogy az munkált benne: látjátok, én ezt is megtehetem, én bármit megtehetek.  

Bakupest


Ha valaki nem értesült volna róla, Azerbajdzsán Nagykövetségének az oldaláról megtudhatja: Baku és Budapest fuzionált. Íme:



Az első főpolgármester nyilván az a személy lesz, aki mindkét városhoz kötődik,  több évet élt mindkettőben, és jelentősen hozzájárult az örök és megbonthatatlan azeri–magyar barátság fejlődéséhez, legelsősorban is a gazdasági kapcsolatok felvirágoztatásához. Ráadásul az egyik országban nemzeti hős, úgyhogy jobb kezekbe nem is kerülhetne az új világváros irányítása.

Frissítés: Ami a gazdasági kapcsolatok felvirágzását illeti, az úgy fest, egy kicsit késik.

2012. szeptember 1.

Egy kicsit furi


m1, Ma reggel, aug. 31., 7.34



A műsorvezető felolvassa a kezében levő forgatókönyvből: 
– Holnap a Klebelsberg Kultúrkúriában Kárpát-medencei árverés nehéz sorsú gyermekek fesztiválját rendezik meg első ízben. 
Az interjúalanyára pillant, és folytatja: – Sok szeretettel köszöntöm a stúdióban Szűcs Balázs szervezőt. Honnan jött a Remény Kis Emberei Fesztivál ötlete?
Az interjúalany zavartan körbenéz, majd azt mondja: – Én nem Szűcs Balázs vagyok, ez valami félreértés lehet, talán rossz helyre lapozott.
– Akkor Keresztes Tamással. Összekevertem a két pontot, elnézést kérek. A Kaszás Attila-díj jelöltje Keresztes Tamás Jászai Mari-díjas színművész. Egy kicsit furi is volt nekem, mert ismerős volt – mondja a legcsekélyebb zavar vagy szégyenérzet nélkül Obersovszky Péter, aki a március 30-ai legendás Schmitt-interjú mikrofonállványaként végleg kiiratkozott az újságírók közül, de a köztévének így is megfelel. Sőt: így felel meg igazán.

(A tegnapi interjú  itt látható 1:39:18-tól.)



Via Napi Fix

Az ember, aki két-hárommilliárd eurót hoz a magyar kormánynak



Vagyis ilyen sokat senki nem tett még a magyar gazdaság felvirágoztatásáért. Illene valamilyen komolyabb kitüntetéssel elismerni a szolgálatait. Lovagkereszt, tisztikereszt, meghívás a Videoton VIP-páholyába, ilyesmi.

Frissítés: Hát úgy látszik, mégsem (lásd itt). Még szerencse, hogy bölcs és higgadt kormányunk nem hamarkodta el a kitüntetést. 

2012. augusztus 31.

Dunafődvár közelibe zavartalanul bémutatták a Csurka főtestvér darabgyát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, a Tarlós pógármester erőst gondolkodott, s arra jött, ű megnehezménezi, hogy Budapest újnyilas színházában „A hatodik koporsó”-t műsorra tűzze az újnyilas programval pályázó, és űáltala kinevezést nyert színigazgató. Mit bánja ű, heppenkedett, jáccák a negyediket, az ötödiket, vagy amelliket csak akargyák az egyebekbe ügön jelentős Csurka Istvántúl, de a hatodikat mán nem támogassa, csak a testin keresztül. Mer mindennek van határa! Egy ollan darab, ami áperté a zsidókra kenyi az ország máig tartó fődarabulását Trianon átal, az bizon necces. De legalábbis az utolsó jelenetje föltétlen! Az illen műalkotást akár antiszemitának es híhatná, ha nem akarna tartódzkodni a túlzó és szakmailag vitatott kifejezésektűl, de akar. Legyen ölég, hogy necces! Annyiracska, hogy ha őtöt meghurcolják a liberálcionizmusájér, akkó se támogassa. Egyebekbe más baja a magyar dráma szent ügyibe utazó színházval őneki nem vót, közönsége dagatt, mint a tenger, hezzá a legjobb iránba vót, hogy kiforrja magát, mikép a darabválasztásuk es ügön jól mutatta. Mi baja lett vón, hejszen mégescsak ű forcéroszta anno, hogy szélesödjék a paletta a szellemi életbe, amit maga a kerál es provinciálisnak mondott. No, ez a paletta a magyarok országába mán olly megnyugtatóan széles lett, hogy a parlamentbe igenyest „Solymosi Eszter Vére Baráti Kör”-ök alakultak, s a bográcskompatibilis rendfönntartó sétáknak se szeri, se száma nem vót, zenés hímtaglóbálásval, és/vagy képviselői kíséretvel. Ehhő aztán a pógármester odakutyállotta magát, a nemtámogatáshó, csakhogy a magyar igazság mán sokkalta elébb tartott az ilyesminé. Eccőcsak el lött terjesztvel, hogy a tisztőtt társulat az ősz leple alatt ki fogna telepűni a messzi Csókakőre, hogy ott mutassák bé a mentoruk testámentomát a zsidó világöszveesküvésrűl, amibe nincsen semmi kirekesztő, s a rendező neve es csak azér titkos, hogy ne esküdgyenek ellene öszve a zsidók. Na, ez a belső informácijó, hogy „Csókakő” seperc alatt eljutott a magyar rendőrség nagy, tágranyílt fülibe. Erre aki rendőr nem vót magánőrzővédő szógálatba, az a politikai akaratnak megfelelően, mind odament a nénónénóján Csókakőre, hogy megakadályozzon eggy bűncselekményt. Műveleti területen úgyse vót még premier! Csakhogy ez fals hír vót, acélbúl, hogy a kóbik bészopják! Úgy is lött, ezalatt a másfele messzi Dunafődvár közelibe zavartalanul bémutatták a Csurka főtestvér darabgyát. S nem es eccő, hanem ez így ment, minden eggyes gárdaelőadás előtt folyott a rabló-pandúr, amég csak közönség vót, ammeg vót, gyalog es, gójmotorval es, oszt ha má ott vót, még a nehéz dokumentomdrámát es kivárta fináléstúl, s bezon nem dűt bé a necckampánynak, mit a művészi szabadcság ellenibe folytattak azok, akinek fájt a magyar kreativitás, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. augusztus 30.

Az utolsó polihisztor


Még nem hozták vissza ugyan a sorkötelezettséget Magyarországon – ezt a harmadik Orbán-kormány idejére halasztották –, de az ún. honvédelmi ismeretek már kötelező módon benne vannak a tantervben. Tehát a következő években egyre nagyobb szerep jut a hadseregnek és így a honvédelem miniszterének, az egyre aktívabb Hende Csabának.


Hende azelőtt is serény volt, ha pártfeladatokat kellett teljesítenie (előbb az MDF-ben Dávid Ibolya bizalmasaként, majd helyetteseként, aztán Orbán kabinetfőnökeként

a polgári körök egy akolba terelésében, végül a Fidesz szorgos katonájaként), ám az utóbbi időben a hiperaktivitás csalhatatlan jeleit mutatja az élet számos területén.
Hogy mindenhez ért, azt már 2001-ben bizonyította, amikor nyelvészeti vitába keveredett Nádasdy Ádámmal – a Magyar Narancs olvasóinak nem kis derűjét kiváltva –, meg például arra is volt energiája, hogy Ötletkatalógust állítson össze a polgári körösök részére, számtalan szellemes ideával (olyanokkal például, hogy készítsenek kis térképeket a környezetükről, megjelölve, hol található jobboldali érzelmű boltos vagy vállalkozó, hogy csak az ő szolgáltatásaikat vehessék igénybe).
Az elmúlt hetekben pedig többször is felbukkant Hende Csaba neve a legváltozatosabb témakörök kapcsán.
Az persze nem meglepő, hogy a Kossuth téren ő mosolygott Áder államfő balján a tisztavatáskor,és gyújtó hangú beszédet intézett a hadnaggyá vált ifjú hölgyekhez és urakhoz

(talán még az is az ő ötlete volt, hogy felújítva a harmincas évek rituáléját, az újdonsült tisztek kardot rántva fejezzék ki a haza iránti, mindhalálig tartó hűségüket – ez önmagában is épp elég mulatságos lett volna így a 21. század második évtizedében, de ráadásul  egy első ránézésre nőnek látszó, ám fából faragott bábu mozgását utánzó ifjú hadnagy hölgy adta elő, miáltal egészen szürreális jelenet kerekedett - lásd ezen a videón 14:20-tól).
Hadügyér lévén, ez az augusztus 20-ai szereplés tehát még foglalkozási ártalomnak minősíthető, az azonban meglehetősen váratlan volt, amikor irodalomban való jártasságát csillogtatta Hende Csaba, midőn kifejtette, hogy az Iskola a határon nem rossz regény, na de hát köze nincs a valósághoz, hiszen a kőszegi kadétiskola messze földön híres humánus nevelési módszereiről, tanú rá minden onnan kikerülő volt diák – kivéve persze a füllentős Ottlikot.
Nemkevésbé volt meglepő szombathelyi méltán nagy sikerű fellépése,

ahol római tógát magára öltve mondta el ünnepi beszédét a Savaria fesztiválon, és az asztalnál is szemlátomást Lucullust alakított.


Tehát napnál világosabb, hogy Hende Csaba látszólag jellegtelen, szürke külseje

milyen színes, csillogó egyéniséget takar.

Boldog ország az, amelynek olyan sokoldalú vezetői vannak, mint például a színházi szakember főpolgármester vagy a számtalan tudományágban jártas honvédelmi miniszter.

Frissítés:
A Facebookon találtam ezt a képet, amely egy újabb oldalát villantja fel Hende úrnak. Seriffként is hiteles, meggyőző, ellenállhatatlan.


Frissítés 2.:
2013. június: ismét Orbán Viktor nyomában lépdel, akárcsak az egyik fenti képen, de most mintha már kicsit nehezére esnék a lépést tartani a gumicsizmában. Mindenesetre egyértelmű bizonyíték arra, hogy honvédelmi miniszterünk az árvízi védekezésben is ugyanannyira jártas, mint minden másban.




2012. augusztus 29.

"rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból"


1998-ban, alig pár hónappal az első Fidesz-kormány megalakulása után Orbán Ottó (1936-2002) már kristálytisztán látta azt, amire a legtöbben csak mostanság jönnek rá - és pár millióan csak ezután fognak rádöbbenni.


A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras and Fortinbras cég átvilágításáról

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok

*
A - már súlyosan beteg - költő így mondta el a versét 1999-ben. (A Fekete Doboz videója)

2012. augusztus 28.

Ami ma már elképzelhetetlen


A most előkerült OSA-videó  legnagyobb szenzációja a Kállai Ferencet hallgató közönség összetétele. Akkor még képesek voltak egy levegőt szívni, sőt beszélgetni egymással olyanok, akik ma már ránézni sem hajlandók a másikra és lehetőleg börtönben szeretnék látni mielőbb.
Kállai Ferenc pedig ebben a ma már „békebelinek” tűnő korszakban is meglátta a készülő szomorú jövőt.

2012. augusztus 27.

A szebb jövő elkezdődött

2012. augusztus 25., gárdaszületésnap a Hősök terén: 




Talán nem csoda, ha e képek láttán sokaknak a Kabaré híres jelenete ugrott be.

Fotók: index.hu

2012. augusztus 26.

A küszöbönálló Szebb Jövő, melly a nemzet Új Kenyerit a romák megpogromozásával gondóta ünnepőni


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor ügön nem szerette, ha a fudbalt öszvemossák a politikával, ezér öt napig a keráli fülebotját se mozdétotta avégett, hogy a Puskás Ferenc Stadionyba, hun Izrael játszott a magyarok ellen (!), a nemzetiultrák ajakán bővön indút a vonat Auschwitzba, s erőst zsidóztak az izraeli himnusz alatt. Ez a jóízlésen küel nem merített ki semmit, tán a renomét egyedül, de azt meg a kerál és jobbkezei olly magosan tartották, mint a lelköket. Az illen szurkolás legfellebb a majom külfődinek vót furcsa, a hatóságok rég megszokták: nem köll annyit ugrálni meg antiszemitázni, ha meghúzzák magikot emezek, majd amazok es kevesebbet zsidóznak. Cigánba dettó. De öt nap elteltivel az ultrák ügön kihúzták a keráli gyufát, mer I. Fülkefor kormánya a leghatározottabban elítélte a viselkedésököt. Höjh, ha tutták vón, hogy éles hangú nyilatkozat készül, de mint a penge! Akkó a Fradi-Újpest fudbalmeccs keretibe nem garázdálkottak vóna szét csoportosan pár buszt, meg villanyost, s dehogyég vonútak vón le Ceglédre segéteni a küszöbönálló Szebb Jövőnek, melly a nemzet Új Kenyerit a romák megpogromozásával gondóta ünnepőni. Máma Devecser, hónap Cegléd, fönn vót a menetrengyük a neten, célmegjelölésvel, nem vót abba zsákbamacska! Mikó ezt az ünneprontást a kerál meghallotta, erőst földuhadott, hogy megen mit fog hallgatni a nemzetközi médijátúl, melly ebbűl azt hámozza ki egyedül, hogy a magyarok országába egy parlamenti párt segítségivel nyíltan és bűntetlenül rasszista pogromokat rendeznek, penig a valóság sokkalta színesebb! Eggy hajszál választotta el attúl, hogy lekiránduljon Ceglédre a vörösiszapos gumicsizmájába, mint Kossuth Lajos. De aztán elbizontalanodott. Vajjon szélsőség-e ez? S ha az es vóna, itt-e mán az üdő most vagy soha, hogy két pofonval hazazavargya? S mi van, ha aszongya a szélsőség, hogy othun van? Következésképp nem mén haza, penig az minden előtt. Netán el se óvasta, amit az ű kormánya az Amnesty Internationalnak válaszót, hogy nincs tolerálva a jogrend kikezdése paramilitárissan. Hát enné többet má’ mit csináljon ű, mint kerál? Adjon ki újabb nyilatkozatot, hogy elítéli a szurkolók viselkedésit? Az sokbú nem áll! Ezt aztán el es határoszta másnap, mer még az ünnep naptyán es ezen teprenkedett, miközbe hallgatta az Áder kolegát, aki ügön szépen szónoklott arrul, hogy fő kő emelni a lelket, mer mindennek az az alapja. No, ez teccett a kerálnak, s tiszta szivibűl bízott benne, mihelyt az újnácik meghallják, ahelyt a fejükhő kapnak és a barna iszapbúl fölelemelik a lelküköt, különös tekintettel a magukval hozott karikás viperára, mielőtt valaki esmég meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben


2012. augusztus 23.

Csak az ing a régi


Egy nyílt tekintetű, megnyerő, a szélsőjobboldallal semmiféle közösséget nem vállaló, azzal élesen szembehelyezkedő politikust láthatunk az alábbi, 1993-as videón. 



 Hová lett, mivé lett azóta? Felismerhetetlenné vált.

Teljes átalakulásnak hívják a biológiában azt a jelenséget, amikor a rút lárvából, hernyóból báb, abból pedig gyönyörű pillangó lesz. Úgy látszik, fordítva is le tud játszódni ez a folyamat.

Update: A Videoton-Trabzonspor meccsen kiderült, hogy azért mégiscsak van, ami megmaradt 19 év után is: 

2012. augusztus 21.

Orosz arcok


Nagyezsda Tolokonnyikova (23)

Jekatyerina Szamucevics (29)

Marija Aljohina (24)

Vlagyimir Putyin (60)

2012. augusztus 18.

Terrorelhárítunk és levelezünk


Hajdu János dandártábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója a következő levelet küldte a napokban a méltán népszerű szentkoronaradio.com-nak:

A címzett tehát Ostenburg-Morav(w?)ek Gyula. Az illető, aki 1920-ban különítményeseivel meggyilkolt két újságírót, 1932-ben pedig létrehozta a Magyar Országos Fasiszta Pártot, épp 68 éve halott. Ez persze nem akadálya annak, hogy a szentkoronaradio.com impresszumában főszerkesztőként szerepeljen, és így hivatalos levelek címzettje lehessen belőle. 
Az impresszumban még a következő munkatársakat sorolják fel: Prónay Pál, Héjjas Iván, Budaházy Miklós,Bangha Béla, Szabolcska Mihály, Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Savanyú Jóska, Patkó Bandi, Zöld Marci, Bogár (Szabó) Imre, Vidróczki Márton, Marcus Aurelius, Zrínyi Miklós, Dobó István, Hunyadi János, Tormay Cecile, Petrőczi Kata Szidónia, Bethlen Kata, Zrínyi Ilona, Szilágyi Örzsébet. Gondolom, nekik is írt valamennyiüknek a dandártábornok úr, hogy biztos legyen a siker. Különösen Marcus Aurelius válaszát várom izgatottan. (Szilágyi Örzsébet felől viszont nincs kétségem, róla konkrétan tudom, hogy levelét megírta.)
A fentiek nyomán mindenesetre végképp nem értem, hogy a Kurucinfo szerkesztőit miért nem találja az elhárítás évek óta. Hiszen nekik is van hiteles impresszumuk, amelyben fekete-fehéren szerepel, hogy főszerkesztő: Esze Tamás, és minden fontosabb munkatársuk fel van sorolva, többek között Adolf H. Schicklgruber, Orbán V. Győző, Ivan Groznij, Walter von der Vogelweide, Rákay Fülöp, Dow Jones vagy épp Francesco S. Zalasi. Levelet kéne írni nekik is. 

(Hajdu János szépen ívelő karrierjéről egyébként a Több, mint testőr posztban olvashatnak az érdeklődők.) 

A levél innen.

MTI: „A Puskás Ferenc Stadionban rendezett meccsen nem történt rendbontás”



Ezzel a tömény szégyennel majdnem sikerült leküzdenünk magunkat a Steaua Bucureşti–Újpest meccs (2009) román szurkolóinak a színvonalára:

2012. augusztus 17.

A magyarok újhungarista kisebbsége béjelentkezett egy kiadós szabadidőspogromra


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, mán lassan mindeggy es vót, hogy hun vót, ami vót, konkrétan Devecserbe, hogy a magyarok újhungarista kisebbsége, parlamenten bévül és küel, béjelentkezett egy kiadós szabadidőspogromra, mivel küssé lecsúszott a Jobbik renoméja, mint az öltönynadrág, s köllött az adrenalin a kitartáshó. Éltek ottan szegény magyarok es, meg romák es, vót bűnöző ebbe es, abba es. De a romák, cionista támogatásval, furtonity fenyegették a magyart, eltaszétván a szerető kezit hetediziglen. Még jó, hogy a keráli rendőrség kiszállott előtte nap, oszt öszveszedette a cigánval mind a követ, féltéglát, nehogy mán a verbália hevibe dobálódzni kezgyen. Kusti legyen, mondották, mer hónap meg bírunk tikteket védeni, de mi lesz hónapután? Lessz-e még rendőrség? Vagy mán csak a keráli betyársereg. Na, gyöttek a hungárradikálok, alakzatba, vezényszóra szeliden. De mintha tutták vóna, hogy nem lesz kű, hoztak magikval. Szépszóval főhítták egymást a genetikai hulladék meggyilkulására, ettűl az opciótul erőst főhevültek, oszt dobigálódzni kezdtek bizonos iránba, hun az elkövetők házai vótak. Önvédelmileg és arányossan, mer az élet kioltására alkalmas nagyságú kövük nem vót, hejszhen mikó az övéi fejbe dobták betonval Ferenczi képviselő testvért, alig es sérült meg, epp csak annyira hogy utóbb öszvetévessze, hunnant gyött a semmi kis nehéz kő. 



A rendőrök végigszógáták és védték a főhívást közvetlen erőszakra, meg a közvetlen erőszakot kődobálás által, de mivel korántse merűt ki a közösség elleni izgatás tényállása, nem avatkosztak bé. Így föstött egy kifejezetten békés, nemzeti tüntetés I. Fülkefor országába. Annyiránt békés vót, hogy ű maga meg se hallotta, penig ollan füle vót, amillent csak akart. Hallotta ű a Vona testvért es, aki Erdélybűl izente, hogy a Jobbik szívesen öszveáll a Fideszvel kipucóni a közéletbűl az emeszpét. Hallotta, de meg nem hallotta, föl se nízett a népnek írott munkaügyi levelibül, percegett a kezibe az új szíjjártója szorgossan. Tisztétcsák ki egymást csontig, gondúta, oszt ű meg majd uralkodik, mán epp csak a választást köll lerendezni, hogy oda lejtcsen, hova a magyar igazság. Aki példájul nem válaszul erre az ű levelire, el se menjen föliratkozni, mer nem írják föl. Vagy más efféle ellensúly. Addigra mind ki lesz osztval az anyaföld a történelmi fölsőközgéposztálynak, lesz annyi véráztatta fődhaszonbérlet, amennyi köll egy keráli családba, kit a komenisták eddig elzártak a tisztes gyarapodástú, a resztlit meg ossza el a Budai Gyula az effektív fődmíves gyökereknek, mer, kedves nép, gyökér nékül nincs korona, a kiegyenesített magyar fődmívesek két kérges marka az a dózsagyörgyi kasza, mibe sziklaszilárdan van letével a nemzeti kalász munkahelteremtő fundámentuma SzentIstvánkenyeriig menően, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. augusztus 16.

Régészeti lelet a XX. század utolsó évtizedének elejéről

A kép 2012 augusztusában készült a budapesti Móricz Zsigmond körtéren:



2012. augusztus 10.

Mi vogymuk félázsiáner létünkre a lankadék Ejrópa motorja


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy augusztusba roppant közhőguta támatt a magyarra, de a Szegedi Csanádra es, ki elment a rabbihó, mint a viccbe, hogy ű mátul MTK-drukker körömszakadtig. Akkoracska vót a hőség, hogy még az ismert honatya, Külthammer Csubi es csak ült a szerény, lényegibe gumis, de vízforgatós medencéjibe, nízte, hogy ringatózik a fröccsöstálca. De bámultában es közgondolkodott, úgy es bóbiskót el, a vártán. Legelébb azt álmotta, hogy a hétfejeő sárkányt kivetette a veszélyes állatok jegyzékibűl, amér nagyon meg lött tapsóva. Annyiracska, hogy piros szőnyeget gurétottak elejbe, tessen szíves a mobiljáhó fáradni, mer a kerál a messzi Felcsútró fő fogja híni. Ő meg kurjantott vón az asszisztense után, hogy türülközünk, Trafalgár, mer így hítták, de a nyakig érő vízbe esélye se vót, pláne, hogy el es vót szunnyadozva. I. Fülkeforval baráti viszonyt ápoltak az álmába, küs hijján fröccsöztek félidőbe, mivel Külthammer Csubi őszintén rajongott a fudbalér, különös tekintetvel a Videotonra. Én, kérlek, idejárok operába, szokta vót mondani. Hogy vagy, Csubi, kérdte a kerál. Jól vagyok, uszodalássan, felelte tréfássan összecsapval a bokáját. de ezzel a melegvel már csak kőne valamit ügyködni. Bégyűrüzik ide, ahun csak éri, hejszen nem lehet mindenkinek úszómedencéje, akinek melege van, még ha mi es vogymuk félázsiáner létünkre a lankadék Ejrópa motorja. Természetessen ű törvényi megoldásba gondolkodott, mer a törvényi megoldások szerelmese vót, konstruktív ötletjeinek se szerit, se számát nem tutta. Hezzá igazi péntekéccaka-specialista vót, mastan épp azon a módosításon dógozott, hogy ülésszak meg szavazás nekül es lehessen törvént hozni, s akkó majd ű igenyesen a medencéjibű terjeszti bé online, hogy esztán a kerál saját kulcsot kap a jobb kezibe a Nemzeti Bankhó, meg egy alagutat a Kihaénnem térrül, legyen hun bonyolétani az unortodox tranzakciókot Európa okulására különös tekintetvel. Na jó, de konkrétan mi vóna hőség-ügybe tehető, kérdte a kerál, mer ugyan őnéki hivatalánál fogva nincs melege, tavasz olta látja, hogy a probléma nem gyökértelen. Kérlekszépen, motyogta a honatya az álombéli mobiljába, pofoneccerű, ha akarat van. Minden keráli közmunkás kap egy nagy legyezőt a Közgép beszerzésibe Köz-Kínábúl, oszt harmincöt fok fölött az ország kijelölt ponttyain közlegyezik szaporán. Mind a háromszázezer. Vagy hatszázezer, mer ugye az csak egy szám, excellenciás uram, ami jár minékünk. Nincs az még annyi numerikusan, te Csubi, mondotta szerényen a kerál. De végtagja csak több van neki es, replikázott a honatya. Fogjon két legyezőt vagy négyet, oszt ügyeskedjen, ha mán úgyes a levegőbűl él, de itt reabiccent a homloka a fröccsös pohárra, és fölriadott, amíg meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. augusztus 5.

Közszolgálat

A Duna Televízió (a nemzet, az összetartozás, a konszenzus és a tolerancia tévéje) kultúrát, ideológiát, jó ízlést terjeszt. Közpénzből természetesen.

 

2012. augusztus 3.

Hála a csakramagyar Fennvalónak, kiderült, hogy a Jobbik nem antiszemita

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mikó Szegedi Csanád EU-képviselő testvér nürnbergileg lebukott fajerkölcsbűl, hála a csakramagyar Fennvalónak, kiderült, hogy a Jobbik nem antiszemita. Nem, nem, soha. Mer a zsidóval van ugyan baja, de közel se ollan sok, mint a cigányval. Epp annyi, mint az igaz magyarnak átaljába: nem húzza meg magát, ellenbe lobogtassa a küs holocaustját, ha kő, ha nem. Ez penig nem antiszemitizmus, sőt! A kerál es megmonta, bele az usaképviselők szemibe, hogy ácsi please, há az antiszemitákat igenis őkelmék dobgyák átal a magyarok fődjire szerver képibe, a Kurucinfójéba nevezetessen, ki balkézrül lelkes médijatámogatója némel Jobbikos és kerálpárti főlépéseknek. Maj ha nem dobják átal, meg fog oldódni a problema. Ehhő képest a Jobbikot nem dobta átal senki sehunnét, nem es vót antiszemita. Hanem itt sarjadzott, itt nevekedett a gilisztoporhanyó magyar demokrácijába. Az ugaron, melly napok kérdése múltán rohamtempóba szárbaszökkenti a jó hazafiak Közép-Európáját a lehanyatló Nyugat romjain. Hogy kinek a vezetésivel, azt eldönti majd az Erő, mi nem lehet máshun, mint ahun van. Nem a tótnál vagy olájnál, az ziher. Ekkó mán a Nagy Centrális Együttműködéstűl ollan ország vót és lött I. Fülkeforé, ahun természetes vót, hogy egy parlamenti párt alelnökje, maga Novák Előd áperté főszólétsa a buktatív Csanád testvért, hogy mongyon le! Márpenig minden tisztségirül, de üstöllést, mivel szabálhont eltagatta ennen zsidó (!) származását, legalább eggy nagymamája tekintetibe. Ezt a korupcijó sunyiróka fegyverivel es tetézte, mellyhő bezon odakapott, de annyiracska, hogy úniós pénzbűl akarta vón etitkoltatni a jóvátehetetlent. Ami penig mán magába es mutatta az idegen vér s faj szavát, melly eccőcsak elharapódzott a lelkiségibe. Oda züllött, hogy pár éve még pénzölgette es a brüsszeli apanázsából Előd alelnök testvért, a párt szellemi öklit, s persze, hogy ott akarna ajvékolni magyar zsíron még ezek után es, hogy zsidó lött! Dráma vót ez a javából! Hanem mikó a kerál eltöprengett rajt a felcsúti letuszkulánumába, gamat eggy érzése támatt. Átalhussant a tusványos fejin, hogy mi lesz a szegény magyar nemzetvel, ha őnéki, mint legelső szógának, koalícijóra kő lépni ezekvel a rigácokval, hejszen a haza minden előtt. Annak definitíve nem lehet más kerála, mint ű, aki az Erő maga, melly nékül nincs öszvefogás. Sajna sajnórum, az ű hazafilozófiája szerént az öszvefogás nem szándék kérdése, hanem a mondott Erőjé, ami viszont ott van, mer nem lehet máshun, a kezibe. Amég onnét ki nem akargyák csavarni! Mer akkó a Jóisten szíves segedelmivel, néki a demokrácija helett eggy új rendszert köll kitalálni és bévezetni. A szélessávú deres szellemibe valami pöpec félázsiait, ha mán onnand származunk, amíg meg nem halunk.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. július 28.

"Úgy félek, hogy (megint) elrontod, te marha magyar szavazó"



"Jöhet északról némi északi fény" - hát... tegnapelőtt óta tudjuk, hogy nem jöhet.

A dalszöveg:

Demokrácia

Midőn eljő majd az a fényteli nap, 
Midőn népünk nagy hirtelen színt vall, 
Vajon mely jegyben megyünk urna elé 
Borítékba bezárt szavazattal? 

Vajon mely jegyben, 
Csak ezt kérdezem én, 
S fejem nem szűnik dróton forogni, 
S bármi felvillan csak úgy távlatilag, 
Szemrevételezem azt, hogy az mi. 

Jöhet északról némi északi fény, 
De belenyúlhat a rusz medve mancsa, 
És a germánság, ma már ténybeli tény, 
Csak a telkem és házam akarja. 

No de mely jegyben? 
Csak ezt kérdezem én, 
Amíg tombol az önazonosság. 
S közben távolról a jövő szelei 
Csak az alvadó vérszagot hozzák. 

Midőn szél támad, 
Égbe fúr be az orr, 
Vajon merre van szélnek forrása. 
És a méltóság, amivel szavazol. 
Elönt úgy, mint a hébert az árja. 

Egy választás mely sorsdöntő, 
Mert vissza nem vonható. 
Tőled úgy félek, hogy elrontod, 
Te marha magyar szavazó. 
Tőled úgy félek, hogy elrontod, 
Te marha magyar szavazó. 

Vajon mit hoz majd 
Az a fényteli nap, 
Midőn népünk majd színt vall, mint villám. 
Borítékba bezárt szavazatjaival, 
Félő hogy hideg éj sziszeg aztán. 

Jöhet északról némi északi fény, 
De belenyúlhat a rusz medve mancsa, 
És a fuldokló európai kéz 
Netán végleges mélybe ragadja. 

Egész országunk, amely dróton forog, 
És nem hajlik emerre amarra, 
Pedig több vas kéne, a tűz ha lobog, 
Ha már védtelen nép, aki tartja. 

No de mely vas lesz az a tűzbeli vas, 
Kérdem, 
Ha népünk majd hirtelen színt vall? 
Vajon mely jegyben megyünk urna elé, 
Borítékba zárt tébolyainkkal? 

Egy választás mely sorsdöntő, 
Mert vissza nem vonható. 
Tőled úgy félek, hogy elrontod, 
Te marha magyar szavazó. 
Tőled úgy félek, hogy elrontod, 
Te marha magyar szavazó. 

Midőn eljő majd az a fényteli nap, 
Midőn népünk nagy hirtelen színt vall, 
Vajon mely jegyben megyünk urna elé 
Borítékba zárt tébolyainkkal?

2012. július 27.

Le lött titkosétva, amég az Alcsút el nem veri a Barcelonát


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országa eccőcsak le lött titkosétva, de mindenbe, ami nem érintette a nyilvánosságot. Hun tíz évre le, hun ötvenre, hun meg addiglan, amég az Alcsút el nem veri a Barcelonát, annyira, amennyire, de nagyon. Az úgy vót, hogy a kerál álmába egy szép stadion gyöpin sétállott a Hoffmann Rózsával, oszt kőcsönösen meg vótak egymásval elégedve. Mendegétek, kólázkottak le-föl, nízték a szép lelátók tömött seregit, mer ez nem úgy vót fudbalstadiony, mint a többi, hanem eggy emberi erőforrás vót, a magyar gyermekek részire készűt, kiknek a fudbal vót az életök. Azoknak es, akik fudbalisták vótak leendő, meg azoknak es, akik nézőnek tanútak. Mindenkinek, mer a Kárpát medencébe a fudbal vót az igazság és az élet, és viszont, a numerikus eredméntül független. Epp errű beszélgettek az álomba, hogy az átláthatóságnál eggy nagyobb érték van, a titkosság. S hogy ezek Castor és Pollux. Példának okájér, monta Hoffmann Rózsa, ott a Nemzeti Alaptanterv egyöntetű támogatottsága. Űk ezt az Erőforrásnál a legjobb tudásuk szerént megkutatták, és arra jutottak, hogy tíz évre méges titkosétják a szívet melengető eredmént. Nem mondgya, van ebbe bővön szerénség es, de kétlábfődi meggondulás es, mer mentül inkább a közre tartozik eggy adat, antul kevesbé köll reakötni az egyének orrára. Na, erre a kerál akkorát csapott a homlokára, hogy menten fölébrett, mer a sajátjára. Azon kábán megkérdte, ki aznap a konzultációs államtitkár, s hívatta, hogy áll a hogyállás. Ammeg jelentette, hogy remekül áll, illetve halad, mint minden, nincs más választás, csak az utolsó. Ha van pindur késlekedés, az a kérdések fajsúlyábúl fakad, hejszen csak meg kölletik rágni, mellik opció jobb, a munka vagy a munkanélküliség. Ahhó penig kellő idő köll. Pont amennyi Sz. István bátyánk nevenapjaig hátra vagyon. Horibile, a 8,2 millió címzett ügön jelentékeny része még így es visszakűdte, amit köll. Mint a villám. Darabra hány, kérdte ekkó a kerál. Darabra még jelentékenyebb, felelte szemrebbenés nékül az államtitkár, mer mán a bűvös hatszázezres küszöböt es átlépte, s aki ezt kudarcnak minősíti, az igenyesen arculcsapja a tisztőtt válaszulókat, úgy egyenként, mint. Leállhatol, nem köll a szijjártózás, monta a kerál kegyessen, mátul a mondott projektet titkosétjuk. Hogy értvel, szökkent ki az államtitkár száján a markáncs különvélemény. Úgy, mint a pinty. Az egész konzultácijó államtitok, tartalma, létszáma, satöbbije. Fődógozottsága ötven évre. Errül rövid, személes hangú levélbe kiértesítjük a 8,2 milliót, akit illet, ha visszakűdte, ha nem. Mátul eredményeink es titkosak, csak a gyönge dicsekszik számokval, amíg meg nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. július 26.

Magyar demokrácia: élt 1990–2012

Akinek netán még volt kétsége afelől, hogy nem lesz 2014-ben normális, európai értelemben vett szabad választás Magyarországon, az most talán felébred:

Reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni. [...] Nyugat-Európa kétséges pályán halad, a vesztébe rohan, [...] ha nem sikerül a versenyhátrányunkat ledolgozni, [...] a hanyatló Nyugat része leszünk. [...] Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet, hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, mondjuk, a skandinávoknál, de az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi vagyunk, csak így működik. [...] Magyarországon akkor van összefogás, ha van egy politikai vezérerő. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható - mondta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének mai ülésén.

Frissítés
Sik Domonkos 28-ai kitűnő cikke a Szuverén.hu-n így zárul: „A miniszterelnök nyilatkozatával sok szempontból megemelte a tétet. Nekiszegezte a kérdést a társadalomnak, hogy vajon mennyire érti a demokráciát, és mennyire ragaszkodik hozzá. A labda jelen pillanatban az állampolgárok oldalán pattog, a mi tisztünk bizonyítani, hogy nem maradhatnak válasz nélkül a fent idézetthez hasonló elejtett megjegyzések. Amennyiben mégis, úgy joggal érezheti a kormányfő, hogy szabad a pálya. Ebben az esetben ugyanakkor már nem csupán a kormány és nem is külső kényszerek vagy az égiek lesznek felelősek a kialakult helyzetért, hanem mi is, a demokráciáról hallgatással és a tiltakozás hiányával lemondó állampolgárok.”
Az eddigi tapasztalatok – a társadalom fásultsága, ill. közönye – alapján sajnos attól tartok, hogy ez az utóbbi verzió következik majd be, és ismét hosszú évek (ha nem évtizedek) fognak eltelni, mire az állampolgárok ráébrednek arra, hogy diktatúrában élnek.

2012. július 25.

(Méry + Matók) > (Kölcsey + Erkel)


Tartalom és forma,  zene és szöveg tökéletes harmóniája. Briliáns operatőri munka, bravúros rendezés, revelációszámba menő vágóképek. Kiváló előadók, hibátlan prozódia, váratlan rímek, igaz érzelmek, mélyértelmű mondanivaló, határtalan hazaszeretet. Világ körüli turné, tomboló siker, úgyhogy valószínűleg új magyar Himnuszt avat hamarosan a remek ízlésű kétharmad:



2012. július 20.

Az elnök és emberei, avagy néhány gazda és a Gazda

Parlament, 2012. július 20.
Jakab István, Orbán Viktor, Fazekas Sándor, Budai Gyula, Lázár János és még négy megnyerő úr, akit sajnos nem ismerek. Hálás lennék a segítségért, köszönöm előre is.


Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Nékünk péz nem köll, de ha itt vannak, legyenek, csókulják meg a partunkot


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy addig es, amég a bankszektor fele magyar nem lett vót, lött a magyaroknak egy új bankja, az IMF. Megmonta a kerál, hogy mátul ez a mi bankunk, és semmi „krampusz”, saját bankjába nem csúnyabeszél az ember. Ha mán a várvavárt nevezettek elgyöttek tárgyalni, dacára, hogy Rogán uram szabadságon vót, Matolcsy uram dettó, de ez nem es vót baj, vegyék csak észbe, akiköt illet, hogy itt szabadság van. Egyedül a Kövér házelnök látott átal a védőhálón, ki nem es értette, mit heppenkednek itt ezek, epp most, mikó átal­verekedtük magunkat a túlsó partra, s bezon az ű ellenökbe. Mit gyönnek utánunk?! Nékünk péz nem köll, de ha itt vannak, legyenek, csókulják meg a partunkot. Így aztán hírzárlat keretibe elkezdődtek a tárgyalások. De ettő függetlenű es, világraszóló sikerek ide vagy oda, mindég vót valami porszem. Bárhova fordút ez a lángoktú ölelt kis rezsim, béütött a kellemetlenség, onnant es, ahunnét nem vót várva vón. Az Alkotmánbíróságtú! Mán le lettek rendezve, fő lettek korszerűsétve a kerál nagy függetlenségű klienseivel, de úgy láccik, nem eléggé. Há mibű állott vóna, ha nem izmozkodnak a bírák hatvankét évivel, ami a nemzet kétharmados akaratja vót ezer éve?! Jó, hogy nem akkó pattantéroztak, mikó még nem löttek vót elnyuggeróva az útból őkelmék! Mer azt azér megvárták Balsai uramék, hogy a kolegák az ominózus törvén szerint ki legyenek rúgva, oszt ne roncsák többé a nemzeti levegőt a komcsigyanús tapasztalatukval. De akkó mast ezt minek? Hogy alkotmánellenes vót? Vót ami vót, valami mindég vót. Mér kell széllelszembenizálni!? A kerál ezen a kekecérián ügön megmérgedett, mer ő es ember vót, sőt ember one. Annyirán, hogy melegibe megmonta, coki, a rendszer marad, a részleteket kimunkálja majd a szent erő és akarat. Ami kőbe van vésve, az vésve van a kőbe, nem fordétva. Ez penig hajszálra azt jelentette, mit Kövér uram túlsó partja, csak más szavakval. De a veszett fejszét méges le köllött nyelni, ott vót a szeplő az Alaptörvénen. Mer most ezek a bírák mit fognak vót csináni? Mivel vissza akkó se lesznek erisztve, ha ég es főd öszveszalad, perelni fognak. Hogy kártérítés nékijök, meg különbözet. Mer perelni azt tudnak végeláthatatlan. De csak tegyék, ha mán a morális fékjöket elvesztették, csak taszétsanak még ők es az ország nehéz helyzetin! Vegyék csak ki a pénzt az adófüzető magyarok zsebibül, akar milliárdos nagyságrendbe es, méghozzá az Alkotmánbíróság hathatós segítségivel! Legalábbes, amíg nem pattan elő egy unortodox törvénjavaslat az ismert honatya, Külthammer Csubi tollábúl, miszerint, aki a törvénesség visszaállétásával anyagi kárt okoz a nemzetnek, azt maga füzeti, míg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. július 18.

Hajrá, Legfőbb Ügyészség!

Az ember – adott esetben én – hiú. Hiába tudja, hogy napi egy-kétszáznál többen igen ritkán kattannak a blogjára, azért csak-csak megnézi időnként a webstatot, hátha. Például ma is.
És akkor rápillant az éppen aktív internetszolgáltatók listájára, és meglátja köztük legfőbb kedvencét, a blogját meglepően gyakran megtisztelő Legfőbb Ügyészséget. Amely azért a fő kedvenc, mert – az ellenállás talán utolsó fészkeként – még most is, az alaptörvény hatálybalépése után több mint fél évvel is, úgy használja a nevét, amint az pirossal aláhúzva látható:

Nem kis civil kurázsi kell ehhez abban az országban, amelynek a határairól még az előtt elkezdték eltávolítani a Magyar Köztársaság feliratú táblákat, hogy életbe lépett volna a Magyarország titulus:
És amelynek a fővárosában még térnévként sem tűrik meg a köztársaságot, Kocsis Máté polgármester saját két dolgos kezével szereli le büszkén a régi névtáblát:
Szóval: hajrá, Legfőbb Ügyészség, hajrá, Polt Péter! Tarts ki, legyél a Magyar Köztársaság utolsó védőbástyája!

Esterházy a testi erő alkalmazásáról

"Hogy mi a véreres bánat? Hogy a kószáló diák, ha nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ő iskolaidőben hitelt érdemlően kószál, akkor rendőr viheti erővel vissza az iskolába? Már nincsen kószáló pulyám, de ha volna, akkor addig az a kurva kölök nem mehetne sehová, míg hitelt érdemlően nem tudná hamisítani az aláírásomat, hogy legyen neki igazolása bármikor. Ülnénk együtt, vezetném a kis kezét, soha nem voltunk és leendünk ilyen meghitten egymással. Ahogy újra meg újra kanyargatja az y-okat, el is határozzuk, hogy csakis a Fideszre szavazunk, koszt vasz koszt."

(ÉS)

2012. július 17.

Fülkeufória maculátlan jó híre

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyar kormán levelet vót írandó Hugh Grant britt színművésznek, csak nem bírta föladni a póstán, mer nem tutta a pontos elérhetőségit. Emmán akkó vót, mikó Ejrópának bé köllött látni: eggy házelnök kedvenc írója eccerűen nem lehet antiszemita, bárkifija él es az orcapirító fölvetésvel. De ez a kázus megmutatta vót, Fülkeufória maculátlan jó híre azér ollan rossz a nyugat szemibe, mer a Kancellárija, a nemzetet es beleértvel csak tűr, mintha vaj vóna a füle mögött, ami definitíve képtelenségbe ótott rágalom. Ahelett tűr, hogy erélyessen visszalűne vón a propaganda fegyverivel! Penig ha ókor visszalű, az offenzíve csattan! A kerál, példájul, úgy mártotta meg a gúny nyilait ötven (!) amerikai kongresszusi képviselő levelibe, hogy abbú nemzetközi kikacagás lött, nem más. I. Fülkefor azt válaszóta, tán tiltassák bé az illetők a kurucinfó honlaptyát, ki hezzájok iszkót a kormán szigora elül, maj nem lesz antiszemita a magyar. Ha nem, vessenek magikra. De a labancznak es megmonta, cokilabancz, há mire gyövöl itt a sajtószabaccságval, mikó közkerálságomba a sajtó tetemös része a te tulajdonodba vagyon?! Nékem és pártomnak sajtóbirodalmam nincs, közszógálatom szigorú függetlenségit médijatörvényem garantájja, melly kiállja a próbát ezer pifircvel szembe, csak a piszkálódásval szembe nem. Azokval, kik kritizálkodnak anélkül, hogy kancellárijámi dógozóimhó fordulnának. Penig űk megkűdenék első kézbűl, mi igaz, mi nem, mit hogy köll érteni a tények nyelvin. Mán e két példabeszédvel bővön megvót az értelmezési keret Ejrópa helyretételire, hejszen a föllazétás a forró nyárba se pihen, híjják a tájékozatlanság mezibe akar Hugh Grantnek es. Azki borzasztó szereptévesztésbe esőtt a hézagoska információjival! De ha mán belebrüsszelkedett vót, há mér Magyarországéval verte a csallánt, a sajátja helett? Hogy a média állami ellenőrzése nagy veszély vóna? Átaljába nagyones! Csakhogy a terepen epp az ellenkezője veszéles, hogy a farok lössz, ki csóválja a kutyát. De mán mindeggy, nincs harag, ha elhárul a teknikai akadály, hezzá lössz segítvel részletessen a tényhő, hogy a magyar csóválás a legkényösebb Európajival es főveszi a versenyt. Amint a frissen megbízott, jónevű cég kikutassa a privát lakcímit, Hugh barátunk izibe meg fogja kapni a béosztását a magyarok vezetésitűl. De ám nemcsak ű! Hogy a Gőzgép-csoporthó tartozó Son&Daugther-cég ne eggy miatt kapjon sok milliókat, komplett címlistát fog kinyomozni nemzetközi színészekrül és más icegterákrúl, kik esztán mind üzenetet fognak kapni, de még a nemzeti konzultácijóba es bé lesznek vonval, ha jó erányú tájékozódást mutatnak, amíg meg nem halnak. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatából (Élet és Irodalom, július 13.)

Éljenek a 28 ezerbűl, mint a többi magahibájábúli lúzeráns


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefornak hivatalos papírgya lett arrúl, hogy a magyar út áperté sikeres, dátum, aláírás. Naná, hogy a magyarokval nagy terve vót a kerálnak! Európa legversenyképesebb gazdasági rendszere akart vón lenni, mire jó esélye támatt a történelmi tettű, illiberális Matolcsy kolegával az élen. Penig beh mélyrűl indult Mária országa! Két bő esztendeje még a szakadék szélin állott, mikó a fülkefori nép a kétharmadgyáná fogval úgy kiablakonbólintotta a nemzetire rontó balliberálokot, mint a macskaszaharint. Azok meg bosszúbúl reaestek a mondott népre, mer olan spektákúl hely vót a magyaroké, hogy nemcsak fönn vót a nép, de lenn es. Ebbül az esésbűl löttek a rokkantak, a szocikébúl, na. De ám több százezren vótak az idők során, mer adták alájok a lovat a nemzetközi körök, és ügön megérte fogyatékval élni a korengedmény csecsin, s ollan jó karba, maj kicsattantak a kerekesszékbűl. Mán akadálymentesítve es vótak, küs híjján több lett a rámpa, mint a böcsületes magyar lépcső, s még a budapesti metróba es lejutottak ókor-ókor. Hogy ez megvót az ablakval, I. Fülkefor száznyócvan fokba elrükvercolt a szakadék szélirűl, oszt padlógázval megújétotta az alkotmányt, a fősőközéposztályt, a pálinkafőzést, s hogy kedvezményes deákmikrohitel segítségivel végre szegény gyerek es bé tudott lépőt venni a Margitszigetre. De a rokkantakval nem bírt, nem vót a műlábon fogás. Se föl nem gyógyultak, se le. Vitték a pízt, az csak rehab vót a tortán, ha valamék nyikfic nem szimulált. Akkó a kerál, ki együtt kormánzott a népvel, mer szenvedélyesen érdekölte a más vélemény, főtette a kérdést: vannak, akik úgy gondújják, hogy ön, tisztőtt nép, feleljen, akar-e fogyatékval és/vagy fél lábval élni. Az meg nem akart! Majd a posta el nem durrant a négyszázezer csattanós válaszlevéltűl, annyira nem. Hát erre mán csak tenni köllött valamit, ha eccő a nép cokit mondott a rokkantság intézményire, ami eddigelé a korrupció eggyik, ha nem eggyetlen melegágya vót a magyarok fődjin! Bezon, át köllötött bogarászni a természettudomány górcsövivel, hogy nem több láb-e az a kevesebb, nem-e limuzin a kerekes szék, horribile terepjáró, mer ilyen es vót az úri tatárok alatt, nem eggy. Ki köllött mondani: vagy eddig és ne tovább vagy keljenek föl és járjanak! Közmunkára, ha más nincs, s éljenek a 28 ezerbűl, mint a többi magahibájábúli lúzeráns. Mer a munka világánál a humánum ereje teszi az erő humánumát, nem fordétva, s inkább hulljék nehány határeseti jogosult forgácsa, mint ússza meg eggy visszaélönc es, mer az erkölcs nem vót pénzkérdés a Kárpátok alatt, hon éltek, amíg a nemmegszorétás oltárán meg nem haltak.  

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatából (Élet és Irodalom, július 6.)
Free counter and web stats