Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak?

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyar és nemzetközi Philip Morrisok ármánya folytán minden 18 percbe meghalt egy ember a dohánzástúl. Ütött az óra, hogy a keráli pártcsalád a multik igája alól fölszabadétcsa és a maga nemzeti kezibe fogja a dohán árúsétását! Akkorra mán karokba vót szervezve a nemzet, vót Trafikos Kar, Magyar Pedagógus Kar, Nemzeti Rokkantak Kara, kük a föllülvizsgálati váróba ücsörögtek hónapszám, amihő vót képük se meg nem gyógyulni, se munkába nem állani. A szemenszedett hazúgság, mellyet a minden morális fékjit vesztett ellenzék szított, hogy a nemzeti rokonságnak lett széttortázva a dohánkereskedelem húsosfazaka, annyiba igaz vót, hogy nem vót rajta morálissan kifogásónivaló. Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak? S oda, ahova. Adatok vótak rea: a móricfülöpök lefüzették az öszves komenista trafikost, hogy szánt szándékval vesztes pályázatot adjanak bé! Ördögi terv vót, mer ettű minden győsztes pályázat fideszes lött, s még ők vótak kénytelenek retirálkodni. Olybá, hogy új pályázatot es kiírtak az életvitelszerű veszteseknek. Addig elmentek, hogy ahun nem akatt családtagista jelölt, hadd nyerjen a férgese, de csak ajvékót az ellenzék, ahelyt, hogy minden reggel föloszlatta vóna magát, ahová való. Az igaz vót, hogy némel pógármester efeledte öszvegyűteni a hangrögzétő ketyeréket ülés előtt, horibile, még egy bélsaras papírt se íratott alá a képvisellőkvel, hogy a netántáni hangfölvétel nem az igazat tartalmazza, mely igazságon semmi szégyellnivaló nincsen. Sőt! Ha eccő ollan tempó vót az árrésegészségügybe, hogy 6,7 másodperc jutott egy delikvencsre, akkó mi vót vón a megoldás? Nem eggy erőtérbarát végigmenetel a listákon, amik nem vótak? Nem egy who is who, hogy mellik jelöltnek milyen a nemzeti együtthatója rokonságtú békemenetig, keresztény értékrendtű rezsialáírásgyűtésig? Há sehun a glóbuson ilyenbű nincs ügy, se Türkménbe, se Azerba, csak itt, hun má szájig ér a „demokrácija”, hogy meg kő fulladni, s nemcsak a multidohánfüstbe. Mer a jégkrém- és fagyifronton eppúgy van ám nemzeti tennivaló s fogás! Bé es módoséttatta Lázár uram a törvénbe, hogy mindent áruséthasson a pártcsaládanya, amit csak a pártcsaládfő néki rendeletileg lebiztosét. Csokit, kalbászt, kendermagot. Pípsót. Ha meg kiskorú elkövető gyün nemzeti jégkrémér, az vagy hozat magának a rendőrvel, ki őtöt a bótbú alómars kivezetni köteles vót, vagy szól valamék kódisnak az ajtó előtt, mer minden dohánbótos köteles lesz 1-4,5 rokkantnak járdányi helet biztosétani, ha illető konceszijót nyert a reaktiváltatási pályázaton. Meg lehet majd ösmerni, piros-fehér-ződ tábla lesz a nyakába, hogy „itt nemzeti fogyatékval élő működik”, amég keze-lába ki nem nyő vagy nem szelektálódik kifele.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Árréspublikába hömpölgött a nemzeti trafikália vastagon

Egyszer volt, hol nem volt, mán azután vót, hogy Lázár János uram nagy dohánzásellenességibe öszvekötötte a kellemest a hasznosval, oszt belécsatornászta a velejiig egészségrombuló magyar dohánipart a Nemzeti Trafikosok Pártcsaládjának Egészségvédő Szövetségibe. Vót es öröm Árréspublikába, hömpölgött a nemzeti trafikália vastagon, akkaracska vót a svung, hogy még némelly küskeráli himihumi se vót kizárható, má csak a Kósa-féle nagy számok törvénye szerént se. De ahun szabadságharc van, ott szabadságharc van, epp, mint az Illyés Albert hírös versibe. Lett vóna hát rögvaló fajfeladata más es a magyarok kerálának, ki méges az őtöt vendégül látó zsidókat látta vendégül, a világkongresszusuk keretibe. Azokot es, kik itt laknak, s csak annyiba nem magyarok, hogy zsidók, meg azokot es, kük csak származni gyöttek Hunniába. Persze a többit es, ha éhes, meg ha az a meglátása, hogy azér a Mária országába gyűlöget öszve, mer itt nyől az ántiszemitizmus. Csak ám egész Ejrópába nyől, ha bezonos jól körülhatárolt valakik úgy teszik föl a kérdést! Hogy az eltűrése, példának okáér, az-e? Vagy az idegenszívűzés teli szájval. Kultúrnácik kitűntetése munkásságér az-e? A prohászkáskodás. Az öszves, kormánlap vezérölte tuggyukki-hecc imrekertészek, meg liberált filozófusok ellen, az vajjon nyőlés-e? A székházvédő béközép ausviccelődése. Vagy micsoda a jólfelfogott együttmunkálkodás hazaszerte a neonácipártval!? Minden kákán lehet csomót keresni, de aszt megjegyezné, jegyeszte meg a kerál: maj ha a tisztőtt világhatalmi kongresszus garanciját ád néki, hogy a Jobbik nékül es kétharmadval nyeri a voksulást a keráli pártcsalád, úgy elhatárolódik ű, hogy a fal adja a másikot. Hejszen nem ű az antiszemita, hanem a helyzet, hun ha nem ű nyer, ellenzékbe szorul a haza, s jönnek a tuggyukkik. S akkó maj nem biztos, hogy Sión innen Sión túl akkaracska lesz a vendégjog, hogy még azt es megmondhassa a vendég, ami nem teccik néki. Mer itt és most még meg es van köszönvel, hejszen minden agyaelhánt meglátás segít az elfogadhatatlan és tűrhetetlen satöbbi elleni általános harcba, minek I. Fülkefor az élin áll, addigalé, hogy még a hatályos törvényekvel es szembement, oszt bétiltotta a másik nemzeti pártcsalád ánticionista tüntetésit, hogy ne érje szó a ház elejit! Egy vacsora kedviér! Mellik kerál teszi ezt meg? Semellik! Mellik hoz új alaptörvényt, csak azér, hogy még jobban védhesse a fideszmagyarság etnikomjait, zsidót, cigánt, franckarikát. Tűzzel, vassal, preambulumval! Nem úgy, mint máshun, a kettős mérce tisztőtt túlfelin, hon zsinagógát robbangatnak, s nincs Wallenberg-emlékév. Árpád apánk fődjin ellenberger van, s akinek ennyi jobbik kevés, azt érje gáncs és megvetés, amég meg nem trafik.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Elfelhősödött a nemzet barázdatív Homloka

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok kerála lement a vidékre kormánűlés céljábú. Ott panyókán ement a bótba, kérdte, hogy ez egy bót-e. Ja, monták néki, mire lefénképeszkedett vélök, s belépett. Aztán mennyi a forgalom, kérdte könnyedén. Hát, úgyahogynyi, monta a bótos. Mastan még a dohányneművel es kevesebb, mer azt ű nem tuggya sajnos továbiakba biztosétani. Akkó azt hon fogják árulni, rebbent a kerál szeme se. Sajnos a konkurencijánál, monta a bótos. A másik bótba-e. Abba, monta a bótos. Mer az nyerte el? Úgy van, monta a bótos. És az hun van, enyhétette tudásvágyát a kerál. Szerencsére egy zsákuccába, monta a bótos, amivel az ódiencija véget es ért. Kigyüvet I. Fülkefor huncfutúl megjegyezte, hogy nem az Apektű gyütt, emmeg mégse monta, hogy mennyit árul. Az ajtóba egy nagy aktivista várta a kerált, hogy lerendesemberezze, majd halattak tovább, míg fijatalokba nem botlottak. Jónapot fijatalok, monta a kerál, s maga es bémutatkozott a nevivel. Lehet-e kapni ótógrammot, kérdték a fijatalok. Lehet, monta a kerál, de sajnos még dógozni köll néki máma, inkább mongyák meg, hányadikosok. Errűl asztán elbeszélgettek. Küsvártatval útba ejtettek egy asszont, ki megkérdte: tuggya-e I. Fülkefor, hogy üelőtte I. Ferenc József járt ottan utoljára. Na, ű es ollan hosszú életet kéván, ütötte el a kerál a szíp párhuzamot, maj esmég fijatalokba botlott az oskola előtt. Megkérdte, hogy önök itt oskolások-e. Igen, mondották, valamint tanár- s gyógypedagógusnők. Ez utóbbitúl szakmailag megkérdte, ugyan mit tanét itten. Hát, ű inkább problémás esetekvel foglalkozik, monta a háttal álló teremtés. De ugye, nemcsak gyógypedagógiai alanyokval, hanem másokval es, csókulom, ha problémások, elegyedett szakbeszélgetésbe a kerál. Ügön, mondotta a küs asszonka vagy leán. Asztán mekkora az arány, felhősödött el a nemzet barázdatív Homloka. Őszintén-e, kérdte a megszólétott, mire a kerál a szemivel jeleszte, hogy csakis. A bemért eseteim úgy húsz-huszonöt százalék, rebegte a háttal álló szakember. Pontosan, hagyta jóvá a magyarok kerála, s odébb lépett. Tuggyák-e mán, mik lesznek, kérdte az ott sorakozóktúl. Nem, monták, illetve dehonnem, tesitanárok meg erobikoktatók. Ű tennap vót Budapesten egy illen szakmai kiállétáson, atta elő a kerál, hun dettó hetedikesek vótak ottan. Evvel le es rendeszte a magvas beszélgetésit a falu ütőerin, és Lázár kolegával visszahaladott a nemzeti sátor alá, hon küs beszédbe főkonferálta Zsoltot, majd fölkérte Zoltánt, mongyon eggy asztali áldást, mer éhessek, de elébb még öröminek adott hangot, hogy a rendes magyar emberek, még vót szadeszesek es, ugyanannál az asztalnál ülnek továbra es, és ugyannak a politikai családnak a sikeriér munkálkonnak, amíg csak magyar ebéd az ebéd, és meg nem halnap.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy csicserfüttyhedt hajnalon I. Fülkefor legózott a parlamentbe. Magyarországval fáradott, mit az ejrópai örökség legódarabkájibúl rovott öszve a maga unortodox képire és hasonlatosságára. Olyan es lött, hejába kunkorkottak eggyesek. Mán az utolsó izeköt pattingatta bé, mikó munka alapú zümmögést hallott a Kihaénnem térrűl, hon epp láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne, hullott a forgács. Engedélyvel, ahogy köll, mer előző este megkűtték magiknak a kivágérek a pappírt, hogy holnaptú az öszves fa életveszélyes, minek folytán ügön gátulja a túristamillijókat, inkluzíve magyar embereket az épűlet északi sarka akadálmentes lefénképezésibe. I. Fülkefornak ki se köllött níznie az ablakon, úgy es látta, hogy tisztúl a kép. S evvót a lényeg, akarhogy es fütyűtek a hazaárúló ződrigók, a rea ruházott örök többség akaratábú az erőseb kutya baszott a paravánra. Ki penig kunkorkodott, még örűhetett, hogy a többi budapesti fa-delikvencset es ki nem vágták egy koszval, hátha a kerálnak arrafele támad egész alakos közfeladata fotóckodni. Az Orbán-tévé bémonta, hogy a Főd napja tiszteletire a keráli kormán 133 új fát fog telepíteni, a régit meg karitatíve hasznosítsa, mint mindent, amihő hezzányúl. Miér, miér nem, mégse így vót, hanem ahogy lött, úgy. Harmadnapra, epp a Főd napjának hajnalán visszanőttek legyalásztukból a Kihaénnem téri fák. De ám sűrűen, s végig a Duna meg a liberálkettes villanyos karéja köszti csóré terepen! Zengtek-bongtak, mint egy fődmélyi fafúvószenekar, s arasznyit es gyarapottak fertályóra alatt. Bénőtték a Nemzet Mélygarázsát, Tisza Esvány megérdemőt helyit, mindent. Nem vótak tekéntetvel se a konzervatív forradalomra a maga ’44-es álmával, se a szegén keráli favágókra, kik önfeláldozóan reájok akaszkottak. Egy pököm küs hársfára négy es! Ammeg nyőtt vélök egész a kupola magosáig, mán sírtak, könyörögtek, darúval köllött leszedegetni őköt, olykó százat es. Kövér László kihíjta a terrorelhárétást, gyött hókotrókval a katasztrófavédelem, fölszállott mind a légierő, hejába. Mán bé lett falazva az öszves térre néző ablak, bé lett tiltva minden égi és fődi felvétel, de őkelmék csak vetették az árnyékot, s telimadárfüttyösztek mindent, kilincset, falat, államtitkot. Addig-addig, hogy ellehetetlenültek a demokratikus parlamentarizmus munkakörülményei, amér a teljes történelmi felelősség a magyar és nemzetközi ballibellenzéket terhölte. Végül az utolsó darúval kiemelték az ország tornyoskalácsát a természet álnok csapdájábú. Ménkű lassan, de lött épűlet es másik, demokrácija es. A kerál parlamentye penig ott lógott fennen, himbálkozott az ernyős semmiben. Onnantú turulokoptervel jártak bé a dógozók, s le se níztek, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Ű, ki a kereszt jegyibe eszmélkenni puchó gyermekkorátúl nem rest, keresztény bőrit le nem veti, akarhogy nyúzzák es a magyart

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országába közelebbrű nem ösmert valakik elfeledték főszenteltetni a 2011-es népszámlást, minek meg es lett az elfogadhatatlan eredménye. Sajnos, a számok ravasz nyelvin kétmilijóval kevesebben monták magukot keresztény felekezethő tartozónak, mint tíz esztendővel korábban. Ezér, ezér nem, a Kárpátok Esze cím büszke birtokosa, minden magyarok kerála eccőcsak nem bírta tovább, oszt jártába-keltibe megkifogásulta az úgynevezett európai fővilágosodást. Korszakos meglátása szerént, Európába nem más, mint eggy agresszív szekuláris politikai látomás uralkodik, minek a hívei ügön sajnos töbséget es alkotnak. Horibile van képök ezt progresszijónak híni, sőt egy Istentűl mentes társadalom fölépítésén munkálkonni, s a vallásrú úgy vélekszeni, hogy az kinek-kinek a magánügye. No, ezt ű, ki a kereszt jegyibe eszmélkenni puchó gyermekkorátúl nem rest, el sose fogadhassa, s keresztény bőrit le nem veti, akarhogy nyúzzák es a magyart. Mer nyúzzák!  Eggy három éve tartó, öszvehangót lejáratókampány keretibe! Ennek során mán az a küs lepel es lehullott a nemzet- és hazaárúlók maroknyi fogafehérjirűl, mellyet a kerál és szeretetpártja eddigelé őkelméken lengedözni hagyott. Nem vót mismásóni mit, aki nem vót a kerálval, az ellene vót, azki meg ellene vót, az a magyarok ellen vót, mer üzleti sérelembűl nem bírta lenyelni, hogy I. Fülkefor mintaparlamentye éjt nappallá téve bővíti az Alkotmánybíróság küs jogkörit, még bővöbb es nékijök, mint azt a háládatlan kekecjei érdemölnék. Evvel együtt a sok ejrópai zugfirkász meg magyargyűlölő politikus rég megatta vóna magát az unortodox magyar igazságnak, mi egységesen és a magyar igazságnak megfelelően vót lekomunikáva. Csakhogy egy jól körülírható, magát tévessen magyarnak tartó liberálminoritás a félretájékosztatás fegyverivel folyamatossan lázétotta Európa mondott szekulárjait, küknek a firlefrancos ojságjai a Magyar Nemzet-Magyar Hírlap tengelyhő képest mégescsak a hunafaszom perifériján vannak, mán bocsánat. Ezér nyikkot se tunnak Ejrópa legjelentősebb konzervatív forradalmárúl a maga kirobbanó szellemi potenciáljáva. Penig könnyű vóna bélátni, amit minden békemenetista, minden követségi levélíró úgy fúj, mint a hiszekeggyet, hogy I. Fülkefor országa sikertörténet, ahun definitíve minden rendben. A nincsmindenrendben-féle bérajvékolók törpeléptékű nagy pofája nincs rendben egyedül, mellyel furtonfurt ellenkező értelemben nyilatkoznak, ami a hazugság szinonímája, semmi más. Mentségökre szóljon, hogy nem magyarok, s az anyagi haszonszerzésen túl a nemzetközi tuggyukkik mozgatják őköt, de a szabotázs alapú hazaárúlásig menően, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő egy ember, úgy hítták, Sárgacsek. Nem vót nagy ember, de legkisebb se, hejszen a magyarok országába mindég mindenkiné vót küssebb, hogy a legrúghodottabbnak es legyen, kibe rúghassék. Egyedűl a legnagyobbnál nem vót nagyobb se a Jászság, se a Kunság, se a karcagi bíróság. Annak nem parancsút senki, csak az Erő, akirűl hittön hitte, néki van egyedül.  Mér ne hitte vón, hejszen akarkit bokán viccentett vagy sípcsonton trafált, az sziszegett, fejet csóvált,  legföllebb intézkedést sürgetett, oszt kalap. Ahelyett, hogy az aljas tévedésit bélátta vóna, mer zsigerbű, a kettős mércéjig menően gyűlölte a magyarokat.  Nem ám  I. Fülkefort és udvarát, hanem  a dógozó népet. Irígységbűl, hogy illen kerála vagyon, ki szabálhont kiverekedi  a magyar családok rezsijinek a csökkentésit, kerüljön nékik, amibe kerül, s eggy füttyre meg es szavaztassa a mókuseörs parlamentvel. De ám a kiakadott vérszipók esztán es gyöttek a jogval, s vót „bíróság”, ki a javokra ítélt! Meg köllött mán mutatni, hogy Magyarország a magyar bíróságoktúl eppúgy nem hagyja magát, mint a nemzetközi magyargyűlölők nyomásgyakorlásátúl. Addig-addig, hogy világraszólló aláírásgyűtés kezdődött, akarja-e a nép személyes adatai főtűntetésivel, hogy küssebb legyen a béfizetnivalója. Ha szegény, kicsivel, ha gazdag, sokval,  ahogy illendő.  Ammeg  gyakorló szabadságharcos lévire hogyne akarta vón, ha eccő kapott es valamit, legyen néki mibű visszaadni a négyszeresit. Na, főkampányozódott  Mária országa, sercegett a madzagos golyóstoll, a kereszttyén Ejrópa legjobb közszógálati Híradójába minden estve fölóvasták, ki írta alá aznap a Rezsicsökkentés Egyetemes Nyilatkozatát névszerint. Ebbű látták, hogy ki nem. S hogy pont a Sárgacsek nem. Kiszálltak hezzá, jobb, ha fész, tufész, monták, de ű megkutyállotta magát. Inkáb adgyák néki oda a ráesőt az adatgyűjtés kőccségibűl, egyhavi rezsicsökkentés kigyün belüle, ha nem kettő. Hogy a forradalmi nyugdíjszámlájárú ne es beszéljen. Továbbá mi lesz az ívekvel, kérdte.  Azok egyfelül kirajzolják Ejrópa egin a magyar igazságot, felelte a köztévé, másfelül szépen fő lesznek kubatovozva. Na, ű nem, monta Sárgacsek és bécsukta az ajtót. Másnap az öszves euzászló csóré rúdján ott feszített a molinó, hogy „Le a Sárgacsekvel”. Meg hogy „Sárgacsek, takarodj”. Na, takarodott es, annyirán kiheccölték, nem vót mit tenni, ebrud a fakó. Onnantú legalább nem vót rezsi semmi, egyedül azt köllött béfizetni pirosfehérződ csekken, amit. Állott a nép a szabad ég alatt napszám, oszt  mikó megkapta a gázfejadagját meg a villanyt, minden vételezéskó aláírta az árkust, hogy Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel. Avval tolta haza a fényt kézikocsin, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Még a küs láccatát es el akarnők kerűni, hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy az Úr 2013dik esztendejibe a fennvaló szíves gesztusaképpen az ezeréves Kerálpárt huszonötödik születésnaptya egybeesett a Húsvét innepivel, ezátal es kihangsúlyozva az esemény rendkívüli jelentőségit. Na, I. Fülkefor köszönte szépen a lehetőséget, de a legendás szerénységibe el es hárétotta, nem, mennyei Atyám, mondotta a telefonba, hát kik vónánk münk, én és a tanétványaim, hogy így reatelepeggyünk a kőrmenetelő nemzetre? Hejszen miolta csak a fejönkön máskép tapad a haj, még a küs láccatát es el akarnők kerűni, hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet. Nem kő nékünk körmenet, sohse es köllött, pláne nem nagyszombaton, amint ki teccettél szaszeróni, Elleszünk mink a nagypéntekvel a Lendvay uccába bővön. Sajna sajnórum, ez avval jár, hogy másnap nem tekénthessük meg, ha gyönnek megemlékezni rólunk a tiszta orcájú fijatalok, kiknek ezúton kévánunk molinós, békés ünnepet. Az élet rendje az az élet rendje, csinálják csak magokba, a saját szubkultúrájok szerént, mink se szívessen közösköttünk János bátyámékval vagy akár Imre bátyámékval, anno. Nem köllünk mink ahhó hogy ünnepöljenek münköt, csak zavarba gyönnének, mint a múltkor, ha béhínánk ököt a kertbe vagy kiállanánk a Kövér meg a Bayer kolegával integetni nékik. Még aszinnék, az élökre akarunk állani, penig nem. Hejszen úgyes ott vagyunk az élükön, amég világ a világ, mindennek ott vagyunk az élin, a beretvát es beleértve, nem kő semmi további ojnározás, mennyei Atyám, csak öszvefogás legyen meg szeretet, ha törik, ha szakad. Elbambizgatunk mink magunkba, válogatott öreglegények, abba hiba nem lesz. Torta se kő, aki nagypénteken tortát eszik, az a tuggyukki, annyit is ér. Mi, alapétó atyák biztos nem, egye csak meg az eccerű nép, ha mán úgyes ott körmenkedik kilóméteres sorba a Blaha Lujza térig az édes szájával. Igy es lött. Bambit ittak, narancsízűt, nem es csak, hogy emlékezzenek a régi üdökre, mikó bambi má nem vót a nemzetközi liberálkomonisták ármányaképpen, hanem a bambi a B. kollégijomra emlékesztette őköt, hon görbűletlen útjokra indúltak tiszta forrás gyanánt, mit I. Fülkefor fakasztott s fakaszt azóta es. Orcájok pirítékjával jót beszégettek, hogy ószövetség ide, újszövetség oda, ma es az áll értékrendjök közepibe, mint negyedszázada. Konkrétan a munka, a család, az otthun és a nemzet az, ami olly markáncsan megkülömbözteti őköt mindenki mástúl, mint Makó Jeruzsálemtűl. Vót tán küs bizontalankodás, még tán „kanyar” es, de ahhó, hogy a múltból indúltak, s a jelenen átal haladnak a jövő fele, ahhó kétség nem fér. Továbbá akik bambiseviknek megmarattak, a lelkök mélyin mán akkó es színugyanazt akarták, mint most, s hogy ez bajnak nagyobb vagy igasságnak, döncse el a kurtafarkú malactúr.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A magyarok kerála kimonta milljók elnyomott akaratát: az áram én vagyok

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy ami vót, akkor vót, mikó a neonáci Jobbikot tilos lött neonácinak híjni, legalábbis első fokon, mer sértette a jó hírnévjit, hogy mindenféle iceg történészektűl csak úgy, falmellékin le vólhatott neonácizva neonáci lévire, minekutána „neonácinak nem nevezhető” lött a hivatalos titulusa a neonáci Jobbiknak, a magyar parlament harmadik legerősebb pártjának. Na, ettű még gyütt a tavasz, Tél Tábornok tutta, mi a regula a magyarok fődjin: I. Fülkefor epp csak fölberluszkodott a levele mellül, mit a német gyerekeknek fogalmazott, epp csak elkeszte béfűzni a hétmérfődes cipőpertlijit, mán iszkolt es őfehérsége vissza ahonnant gyűtt, Labancfődre. Oda, hun a demokrácija fügefalevele megett nagyon es függő kezekbe vót a független médija, konkréten a harács-érdekelt energiacégek kezibe. Azkiknek ügön nem teccett hogy a magyarok kerála beléköpött a levesökbe, de magosról és kimonta milljók elnyomott akaratát: az áram én vagyok. Nagy acsarogtokba nemzetközileg öszvefogtak a magyar családok ellen, minek keretibe odaszótak föntrű a német köztévé gyerekhíradójának, hon a sok megfélemlített Kika-dógozó mán szaladott, és azon mód egyperces tudósétást animált öszve hazugságokbúl, nohdacú valótlan tényekbűl, fals véleményalkotásra késztetve a német gyerekeket, mondván, amék ország nem tartja bé az Eu szabályait Eu-tag lévire, azt piros lapval lehet bűntetni, mint a futbalba. Emmég átaljába igaz es vót vóna, hadd tanuljon a gyerek, ha a saját csallánosukval söprögettek vóna. De nem, hanem a szuverén Fülkeufóriárúl vélelmezték, hogy a politikusok többsége úgy döntött, eztán az ország legfontosabb bíróságának kevesebb lesz a jogosultsága. Meg hogy a kormány azt akarja, a médiábúl csak jó híreket halljanak a zemberek. S némely rádióadó azér nem kapott tartós működési engedélt, mer a kormányrúl rossz vót a véleménye. Na, ezt a totállis hazúgságot állétották a gusztustalan médiatermékjökbe, és nem folyott ki a savós szemük. Mintha az EU valami hájszemrittyem vóna öregistenvel a közepibe, ki majd megmondja, hogy mit igen és mit nem. Nem oda Kika! Megmondani itt van ű! Nehogy mán néki, öreg futbalistának akargyák magyarázni, merre pöttyös a pettyes! Evvel együtt ügön sajnálja a német pulyákat, mer a gyermek nem arra való, hogy mindenféle politikai agymosásnak legyen alávetve. Illyen az ű magyar királyi ARD-jében elő nem fordúhatna, ha penig méges, hát, kedves német gyerekek, ott mindenki röpülne eggyetlen perc alatt, s nem a szárnyával, hanem ellenkezőleg. Ezennel zárta es a levelit, aláírta, titkosétotta, oszt ha mán rajta vót a bakkancsa, elvitte a póstára egytűl eggyig. Aki nem hiszi, álljon bé mögéje a sorba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A hófúvást az emberszabású zsidók kűtték rea a szkítamagyarra a Moszad robotrepülőjin

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Mária országa űlt a márciusi hó alatt, minden világos vót, mégse vót reggel. Annyiba vótak informálva, hogy a frissen kitűntetett elmenáci, a kerálpárt szavazóinak eggyik legnépszerűbb ojságírója, Szaniszló tesvér tanétásaibúl megtudhatták, ki kűtte a hófúvást, s mi célbú. Az emberszabású zsidók kűtték rea a szkítamagyarra a Moszad robotrepülőjin. Na, mivel az effajta karcos fővetés szembe állott az általa képviselt értékekvel, Balog miniszter végül megkérte a díjazottat, szíveskedgyék a díjat visszaadni. De a nagy hezitáltába elébb megjegyezte, hogy az ű rossz döntése méges jó döntés vót, s nyilván Halász kolegát es az vezérelte a lobizásba, hogy a Szaniszló tesvér hallatára, mint a tömjénére, az öszves hazaárúló visszaadta a korábbi díját, s tisztult a névsor, ami rea es fért vérvonalice. De nemcsak evvel vót elfoglalva az ország, kit vészek hányának, hanem a belügyminisztérijom esemesivel, melly szabálhont beléhasétott a magyar délelőttbe. Föl es pesdült a nép, leste, mikó fogy el mán a küs benzinje, mer akkó végre átülhet a szomszéd autójába, és így tovább, ha köll péterpálig vagy amég a kerál meg nem köti a cipőfűzőjit, s el nem indul kamerával, mikrobuszval, Pintér kolegával, hogy kimentse népit a hóbúl, s ha promt Csíkszeredába valók, ehhő gratuláljon es nékik. Ez akkó vót, mikó a magyarok fődje, három év renoválás után, ász-pász-mitkalimpász, Ejrópa legversenyképesebb országja lett, de a távoli Jordániáig menően. Ebbe vita nem vót, mer nem vót mirül. I. Fülkefor ollan kerál vót, hogy amire lesuppant, s amijével, arra reamonta: ihol e’ a talpam, s onnantú ott es vót néki, jancsiszeg se különben. Ki véle kötött ki, a tényekvel kötött ki, miknél csak ű vót makacsabb egyedül. Brüsszelgették őtöt a mobil alaptörvényivel, hogy szembemén az ejrópai evvel-avval, de ű oda konfront állott, s toppantott, hogy tényeket akar. Akkó megen monták, de kórusba, hogy nékik alapos a gyanújuk, a tisztőtt kolega szembemén mindavval, aminek a magyarok es a tagjai. De ű megen toppintott, hogy mutassák meg néki a mindazt meg a szembét konkréten, mer amivel gyönnek itt a kettősmérce-lóbálók, az nem tény. Hanem? Hanem az a tény, amit ű akar. No, addig-addig burungérozott, hogy eccő reahagyták, oszt megkerűlték, politikai családon bévül és küel. Ki lép jancsiszegbe, ha nem muszájn? S mivel látták, ollan keráluk van, hogy ki nem adja kezibű a jogart, míg csak rúg, harap s alaptörvénkezik, megkerűlték a magyarokat es országostúl. Váltsák le magik, gondúták, mégescsak az ő jancsiszögjök. De nem váltották, csökkent a rezsi, nőtt a népszerűség, ültek a magyarok egymás kocsijába, míg a benzin tartott. Egyedül vótak, níztek bele a félhomályba, mi nékik a legkedvesebb munkafény vót, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Egyetlen apró eltérés

A 165 éve megalakult első magyar kormány névsora: Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Szemere Bertalan, Eötvös József, Esterházy Pál Antal, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Mészáros Lázár, Széchenyi István. 
A jelenlegi magyar kormány névsora: Orbán Viktor, Navracsics Tibor, Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Martonyi János, Varga Mihály (két héttel ezelőttig Matolcsy György), Pintér Sándor, Hende Csaba, Németh Lászlóné. 

Teljesen csereszabatos névsor.
Hiszen kilencfős ez is, az is. A magyarok legjobbjai itt is, ott is. A 48-as kormány emléke már több mint másfél százada eleven, a mostanit is sokáig fogják emlegetni biztos. 
Szóval szinte semmi különbség. 
Talán az egyetlen, hogy annak a nevében benne volt a „felelős” jelző is. 

Dakota non boronat

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a győztes szabadságharc és hidegháború negyedik évibe a magyarok fődjit még mindég nem magyar főd vette körül. Mán csak ezér is legfő ideje lött megregulázni a meteorológiját! Mer az mégse vót rendbe, hogy gyütt a szél, ment a szél tökönpaszujonvást, s lengetett, amit tanát. Lengessen otthol, piacgazdasági környezetbe, vagy ahon akar! Le lett törvénkezve, márcziusi szél zászlót a magyaron küel nem lengethet, legföllebb a székelyekét, meg az árpádsávossat, ha valakit le kő rendezni a maga járásán. Lényegibe az únió majomzászlaja se vót tilos, arrú még Kövér László uram se tehetett, hogy nem vót rea tömegigény, csak lógott a sutba, s ványadott. Le es szették az illetékesek, köllött a nyél kaszára, kapára, hejszen valamire kapni köllött a magyar embereknek, mikó a bajnaista gázszógáltatók a szippant mohóságokban tövig húszták a gyufát kifele. Ez akkó vót, mikó I. Fülkefor eccőcsak drágállani keszte az áramot meg a gázt, s azt gondúta, ahogy röpűni tud, úgy evvel es elbír. Hejszen mire van az erő, mire a pungáshatalom, mire a dógozók állama, e híressen jó gazda, ha nem arra, hogy az eddigi szógáltatóknak alómarsot kévánva a rezsi csapját a maga csaposaival markótassa meg, de szorosan. Mer azoknak mán a markulás es tiszta haszon, hogyne adnák annyiér visszamenőleg es, amennyit a kerál mond a magyar emberek érdekibe, kiknek kerül, amibe kerül. Ki vót ez fundálva, le vót kormánrendelkezve, mint a parancsulat. Hanem erre micsinátak az elvetemült gázszógáltatók?! Szabálhont pucánkottak jogilag! A csűrés-csavarás leple alatt bíróságon támadták meg a magyar emberek eleven zsebjit. S mit tett erre a hatályos törvények alaptyán az elveteműt magyar bíróság? Az extraprofitty lovagjainak adott igazat! Föl es hördűtt erre a kétharmagyarság pógári pártja, majd el nem fúvintotta az ellenzéköt, a setétben bújkáló gázszógáltatók internacionalista csolkosát, ki avval vót megbízva, hogy figyelemelterelésbű az Alaptörvén módosétásával kekecójon, Édes kórusba az aberát Ejrópaval, kinek má Petőfink es megizente: foglalja ám tisztőtt / stratégiai partnerünk, a németek kurvannyát / nem a mü nemzeti rezsinket”. De hejába, mer a módosétás el vót döntvel, szakmai érv ellene nem szólt, erő erőt mos, Barroso orra attúl fokhagymás, dakota non boronat. Ozsonna után meg es szavaszták legott, szégyenpír orcájokat íziknyi el nem hatta, de elébb bévették utolsó módosétásnak azt, amivel mán három esztendeje kezdenjök köllött vóna: ha az úgynevezett „bíróságok” nem a magyar emberek érdekibe ítélnek, azt a legelső magyar ember facebook segedelmivel vagy baráti esemesbe bármikó megsemmítheti, átalírhassa, torkukon leszuszakolhassa, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Nőnap a Lendvay utcában

Fotó: Kurucz Árpád

A bolsiberális karvalsajtó méges leírta az ű titkos nevit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Habony Árpádnak, a magyarok kerála főtanácsossának, hajdani koronagondnoknak s kendóbajnoknak támatt eggy kis titkos próbaüdőre bocsájtása. Na, ez pont lejárt vón, s jó magaviseletbe, mikó eccőcsak megírta a bolsiberális karvalsajtó. Szabálhont belétaposott a személyiségi jogaiba, dacára, hogy a „bocsájtás”, mikép a neve es mongya, nem büntetés vót, ha vót es bírósági vonatkozása. Hanem rutín-intézkedés vót egyfelül, markáncs figyelmeztetés másfelül: aki nyugdíjjas úttesten átkeltibe (bérelt!) terepjárót keresztez, s arra ráutaló magatartást tanúsét, mastantú a Lexus-Habonyval tanálja szembe magát, s meg es nízheti eggy füst alatt. Emmá benn vót az Alaptörvénbe, méges leírták az ű titkos nevit, ollan rafinált láccatot kőtve, mintha a Fővárosi Bíróság őtet „elítélte” vóna garázdaságér, holott az igazság ettű legalább eggy, ha nem kettő féktávolságra vagyon. Arrúl nem es beszéve, hogy ami meg se történt, hány esztendeje történt meg se! Hatná es több! A tények szintjin avvót, hogy I. Fülkefor főtanácsossa a kudarcba fúlt rablás tárgyát képező Lexus-terepjárón vett részt a közlekedésbe. Ekkó tűntek föl a trükkös nyugdíjjasok, kik az úttesten való átkelés ősi módszerit alkalmazva, életszerűtlen lassúságval előtte elhaladtak, s őtet mozgási szabadságába áperté akadályozták. A meglepett főtanácsos élt a gyanúpervel, s a motorzúgást átalkiáltva ismertette vélök annak elvi lehetőségit, hogy legközelebb nem fékez, hanem elüti illetőköt a büdös picsába. Evvel haladott es vóna tovább, ha elkövetők a korholó hang gazdáját keresvén szemet nem vetnek a nagy értékű, de bérelt objektumra. Habony uramnak nem maratt más választása, mint méterekvel később esmég rea lépni a fékre, kiszállani, s preventatív önvédelem keretibe, a tettes-házaspár bűnjelnek teccő bévásárlókocsiját belétaposás által működésképtelenné tenni. A célszemélek, reményeikbe csalatkozván, ezen intézkedés arányosságát erőst vitatták. Mit vót mit tenni, a bérelt autójáér küzdő kendóbajnok a trükkös páros férfi tagját fejre irányuló leütésvel, női tagját hasba való rúgásval átmenetileg harcképtelenné tette. Ezek után a Lexus-terepjárót a tetthelyrűl kimenekítvén biztonságba hellyezte. De nem számolt az ellenérdekelt fél dühivel, akarki es legyen az. A hoppon maratt tolvajanduszok szívós főjelentgetése, a „bűnüldöző” szervekvel karöltve elérte célját. Több év alatt jutottak el az ótót szabálosan bérlő főtanácsadóhó, de meg nem bűntették! Hanem a garázdaságnak titulált eset kapcsán, minek kétrendbéli könnyű testi sértésig menőségít a tisztőtt bíróság nem állapétotta vót meg, két év próbaüdőre bocsájtották. Aki hiszi, aki nem, ne trükközön a centrális erőtér úttestjin, amíg meg nem hal!

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Rendőrpalota, 2013. március 2.

Egy hétfős kultúrbrigád zenés műsorral köszöntötte a tegnapi antináci flashmobot az ORFK székháza előtt.

A csoport szellemi értelemben egységesnek tűnt, a ruházat viszont – egyelőre még – változatos. A legfiatalabb résztvevő csinos pólót villantott, amelynek nehezen kivehető felirata a videóról levett képen olvasható.

Holnap talán ebben megy az iskolába is a bájos leány. Történelemórán pedig talán ezzel a pólófelirattal szemléltetik a múlt, a jelen és a közeljövő dicsőséges kontinuitását.

Fotó: Balogh Zsolt, videó: Csillag Ádám

I. Fülkefor országa a legtöbb EU országnál, számszerént háromná es, jobban teljesített

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a kivont forrásval elkűdött egyetemi oktatóknak bitang szerencséjök vót, amennyibe nem hítták őköt Simor Andrásnak, ki ügön rosszul járt az utolsó munkahetibe, mer a Finkelstein-skálán az üveget es kiütte a bésorolása. Evégbűl az akasztás versus lefejezéspártiak a kurucmagyar hírlapinfó szerkesztőségibe bémutatták a szereteti békenagybilincset, kit a CÖF égisze alatt föl es ajánlottak a Magyarok Nagyasszonyának. Ettűl vagy nem, de az ország házába kacagval ütött bé a kikelet, hon a virágnak megtiltani nem lehet, hogy cigán képviselőnőt fehér létire megdöfjön, ha meg nem es kévánhattya. Evvót az I. Fülkefor újjéválasztatása előtti utolsó tavasz. Fővött es a galambepe az öszves kormánzati boszorkánkonyhába, allig fért a bőribe a szellem napvilága. Fővött, de ám magyar epébűl, s nem holmi nemzetközi karvalyébúl, ki hun ezt fúvik a likjábú, hun azt! Fennen rotyogtak a lábasok, süstörögtek az üstök, abárolták a húsz évre rúgó jövőt, tőtötték a kampánykóbászt ösmertető füzet képibe, amit kikűttek tekéntet nékül mindenkinek, ha megérdemlötte, ha nem, ha szegény vót, ha nem. Óvasgatta es a nép jó kedvvel, mer szép küllemű füzet vót, s még hulladékpapírnak se derága, hejszen nem vót többe, mint az öszves magyar hajléktalanok kistafférozása eggy-eggy esztendőbe. Nem mintha szükség vót vóna illen füzetre! Ellenkezőleg! I. Fülkefor országa a legtöbb EU országnál, számszerént háromná es, jobban teljesített, úgy a mutatottak, mint a mutatók tekintetibe. Úgyannyira, hogy mán minden második gyerek, akkó es gyerek vót, ha nem es vót gazdag, mi a Gyurnai Bajnacsány érájába el nem lett vóna mondható. Annyira nem vót a haza ellenzékbe, hogy ellenzék se vót szépszerént a hazába. A nyugotrúl pénzelt libagág minoritás kacagságra vót vóna csak érdemes a lármájával, mán ha lett vóna üdeje kacagni a rezsim öklinek, a békemenetnek. De nem vót, mer éjt nappallá téve masérozni köllött mindenhon, ahun csak eggy iceg es meg akarta dönteni a kormányozót. Őt, ki eleven kőszikla gyanánd lavérozta kiválasztott népit a matolcsi kánaán fele, minek mán látctak a kőrvonalai. „Főd, főd”, rikkantoszták a bőség árbockosarába a szógálatos kliensek, mer a „területalapú támogatás” ügön hosszú szó vót, hezzá küssé labanczos es. Ami penig a rezsim öklit illeti, azér se vót ideje néki, mer darutollval a kalaptyán bé köllött hatoljon a megújúlt fősőoktatás szentélyeibe. Méghezzá effektív tanétási célbúl, hejszen mit csinálhattak vóna, ha eccő a HÖK béhívta őköt, mondván, erőst sérült az ű oktatáshó való joguk, s epp elég nékijök, ha a kötelező, szabad listázhatás fejibe rendet tartanak a megbaszandók ratyitarka seregibe, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Végre tiszták lettek a viszonyok

Marabu rajza

Mai hír: A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához

Örkény István: Az utolsó meggymag

Már csak négyen voltak magyarok. (Márminthogy itthon, Magyarországon. Más népek közt, szerteszóródva, még jó néhány élő magyar akadt.) Egy meggyfa alatt tanyáztak. Jó fa volt, árnyat is, gyümölcsöt is adott. Persze, csak meggyszezonban.
A négyből is az egyik nagyothallott, kettő pedig rendőri felügyelet alatt állt. Hogy miért, azt már maguk se tudták. De azért néha még elmondogatták:
- Én rendőri felügyelet alatt állok.
Neve csak egyetlenegynek volt, jobban mondva, csak ő emlékezett a nevére. (Siposnak hívták.) A többiek, mint annyi mást, a nevüket is elfelejtették. Négy embernél nem olyan fontos, hogy mindegyiknek külön elnevezése legyen. Egyszer azt mondta Sipos:
- Kéne valami emléket hagynunk magunk után.
- Mi a csodának? - kérdezte az egyik, aki rendőri felügyelet alatt állt.
- Hogy arra az időre, amikor már nem leszünk, maradjon utánunk valami.
- Ki lesz akkor mireánk kíváncsi? - kérdezte a negyedik magyar, akit se Siposnak nem hívtak, se rendőri felügyelet alatt nem állt.
Sipos azonban ragaszkodott a tervéhez, mely a másik kettőnek is megtetszett. Csak ő, a negyedik hajtogatta a magáét, hogy ennél butább ötletet még nem termett a föld. Zokon is vették a többiek.
- Mi az? - szóltak rá. - Hogy beszélsz? Te talán nem is vagy igazi magyar.
- Miért? - kérdezte ő. - Olyan nagy mázli most magyarnak lenni?
Ebben volt valami. Abba is hagyták a torzsalkodást, és nagy fejtörésbe kezdtek, hogy miféle emléket hagyhatnának maguk után. Egy követ megfaragni, ahhoz véső kellett volna. Ha legalább egy gombostűje volna valakinek! Azzal - magyarázta Sipos - bele lehetne szurkálni a fa kérgébe valamilyen üzenetet. A fában az holtig megmarad, mint az emberi bőrön a tetoválás.
- Hát akkor dobjunk föl egy nagy követ - javasolta az egyik rendőri felügyeletes.
- Te buta. Hiszen az leesik.
Amaz nem vitatkozott. Szegény, tudta ő magáról, hogy némiképp rövid az esze.
- Hát mondjatok jobbat - szólalt meg később. - Mi van valami, ami megmarad?
Ezen sokáig eltanakodtak. Végül abban maradtak, hogy két kő közé (nehogy a földbe mossa az eső) elrejtenek egy meggymagot. Nem valami óriási emlékeztető, de jobb híján az is megteszi.
Az ám! De honnan vegyék? Hiszen ők, amíg a meggyszezon tartott, meggyen éltek, utána pedig összeszedték, apróra törték, és megették a magvakat. Most aztán nem találtak egy fia magot sem.
Ekkor azonban a negyedik magyarnak, akit se Siposnak nem hívtak, se rendőri felügyelet alatt nem állt, eszébe jutott egy meggy. (Most már ő sem ellenkezett, hanem szívvel-lélekkel velük tartott, és csak úgy buzgott a tettvágytól.) Az a bizonyos meggy olyan magasan termett a lombkorona legtetejében, hogy annak idején nem tudták leszedni. Így aztán ott maradt, és magvára aszott.
Kisütötték, hogy négyen, ha egymás vállára állnak, azt az egy szál meggyet mégiscsak le tudnák hozni. Jól átgondoltak mindent. Alsónak odaállt az a rendőri felügyeletes, akinek sok esze ugyan nem volt, de ereje annál több. Az ő vállára az mászott föl, akit se Siposnak nem hívtak, se rendőri felügyelet alatt nem állt. Őutána megint egy rendőri felügyeletes következett, utolsónak pedig a vékony hasú, vékonydongájú Sipos kezdett neki a mászásnak.
Nagy üggyel-bajjal föl is ért, ki is egyenesedett a három társából álló oszlopon. De mire fölért, elfelejtette, hogy miért mászott oda. Egyszerűen kiment a fejéből. A többiek kiabáltak ugyan, hogy hozza le azt az összeaszott meggyet, Siposnak azonban hiába kiabáltak. (Tudniillik, ő volt az, aki nagyothallott.) Most aztán se föl, se le, se té, se tova. Néha mind a négyen egyszerre kiabáltak, de így se tudták a helyzetet megoldani. És úgy maradtak, ahogy voltak, egyik magyar a másikon.

3G

Kéri László 1993-as nagyinterjújából tudhatjuk, hogy Orbán Viktor gyerekkorában még nagyon szeretett olvasni: 

„emlékszem, még az ágyba is becsempésztem zseblámpát, s villanyoltás után a paplan alatt próbáltam a Gőgös Gúnár Gedeon következő szakaszáig eljutni”.

Mondják, hogy a gyerekkori olvasmányok vannak a legnagyobb hatással az emberre – alighanem ez lehet a helyzet Orbán Viktor esetében is. A még ma is népszerű mese ugyanis így kezdődik:

„– Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – kiáltozott Gedeon, a gúnár, kora reggel a baromfiudvarban.”

Az interjúból nem derül ki, hogy a kis Viktor végül eljutott-e a paplan alatt a Gőgös Gúnár Gedeon utolsó részéig – de valószínűleg nem, mert akkor talán a mese végére is gondolna néha. Tudniillik erre:

„Gőgös Gúnár Gedeon pünkösdi királysága véget ért. Csirke, kacsa kinevette, s árulását nem feledte.”

Világnemzet 2.0

Ópusztaszeren már elsütötte egyszer, de ott szinte észre sem lehetett venni a többi idiotizmus között. Na de most komoly évértékelőt tart tucatnyi nemzeti lobogó előtt, több száz híve ájult pillantásai közepette. 
Ez a baromság, a világnemzet, ráadásul már foglalt. Egy Szabó Albert nevű bohóc (foglalkozására nézve nyilas) hívta így a pártját: Világnemzeti Népuralmista Párt. 
Hogy Márait összekeveri Ottlikkal, az – miniszterelnökünk olvasottságát ismerve – teljesen rendben van, de ha már őt kell összetévesztenünk Szabó Alberttel, akkor nagyon nagy a baj.

Az a férfiú, kirűl immár az egész lonyhatag Ejrópa tuggya, hogy el nem tántorul

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok I. Fülkeforba vetett centrális akarata eggy lendűletvel törülte el a dejákság úgynevezett röghő kötésit, mi az elmútt nyóc évbe ügön visszavette az ifjúság jövőbe vetett bizalmát a komonisták röge alatt implicity. De ám belé törülték el, igenyest a nemzet ezeréves talapzatába, hogy ahhó ne nyúlhassék mindenféle alkotmánbíró, de maga a kerál se, amég máskép nem gondúlja. Márpenig mér gondúná máskép az a férfiú, kirűl immár az egész lonyhatag Ejrópa tuggya, hogy el nem tántorul, s mindig igenyesen azt gondulja, amit gondul. Megmondotta, hogy a fölvételi keretszámok forradalmi elvetése után, a magyar üdő méhibe most született meg a pillanat, mikó az ország gyüllése a maga kétharmadájának segedelmivel ettűl a csökevéntűl es megszabadul. Mer hun helyes alkotmányos elv az, hogy az eggyiknek, hezzá a magyar jövő zálogának, kijér a magyar jelen fülkefóristái éjt nappá tével hadakoznak a múlt setét erőjivel, hogy eggyes egyedtéig csak annak kölljön vissza füzetnie az édes anyarög büdzséjibe a küs összeget, amér vérvel, verejtékvel a haza kifősőokétotta? Hát ne csak annak kölljön! Mer a rög mindenkié! Annak föl-földobott köve nem ám játékszer, nem ám eccő használatos fecskendő, ha ez nem es teccik a nyugotrúl pénzelt Haha-féle szekértoloncoknak a telefonos hídfoglalás terin. Mer álljon má meg az a csámpaliberális menet! Elébb vagy utóbb csak meg köll kérdeni a dógozó nép színe előtt: millen egyenlőség az, ahon egyedül a diploma forintosétható?! Há a rögtű nemcsak az a frissdiplomás kapta meg az eligazétó anyatejet ingyenes képzés keretibe, hanem a régi diplomás es, meg a nemdiplomás es, a hidegburkolóig és satöbbijig menően. Mármost a turul nem strucc lévire, egy komplett nemzet nem dughassa homokba a fejit, annak látni köll, hogy mér menynek ki dógozni, akik istennek sajna kimenynek. Na mér! A kimondott haszonszerzésér! De nem ám a hazájoknak, hanem ennen magiknak, mit elkőteni idegenybe nem átallanak. És mér?! Csak mer momentánd a töbszörösit keresik annak, amit a szülőhaza melegibe! De ebbűl a belhoni magyar embereknek hasznok nem származik, csak a keserűség! Épp ezér, az eggyenlőség elvitű sarkallván láng betűkvel lett bészavaztatval a röghő kötés gyászos helyibe annak eltörlése, minek keretibe ki amivel többet keres odaki, azt szabad akaratábú, esélykieggyenlítési célzatval a nemzeti Antirög-alapba béfizetni tartozik. Nem ótómatikusan, csupán mindaddig, míg a külhonn és itthol dógozók közti jövedelemkülömbség a mondott béfizetések folytán meg nem szűnik, sőt ellentétibe nem fordul, mitűl fogva, ha még mindég Burgenlandba akar orvoskodni az illető, a különbözetet akar vissza es kaphassa, ha addig meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Sötétek, szánalmasak, ártalmasak

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete az alábbi javaslatot jelentette meg a honlapján. (Tekintsünk el a szöveg fogalmazási, nyelvhelyességi és ordító helyesírási hibáitól, csak a lényegre koncentráljunk - érdemes.)

Frissítés:
A fent nevezett egyesület elnöke, Keszei Sándor, megnyilatkozott ebben a kérdésben. Ez az ember a butaság maga. Íme.

Esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országa eggy szemhúnyásra nem maradott örvendnivaló nékül. Eccő a kerál hozta ezt néki, másszó I. Fülkefor. Ki békötötte az istállóba fehér lovát, mivel hazahaladott Brüsszelbűl, hon bús hadát igen nyögték az euk, s mán ki es ment a balkonyra. Lenízett a lezárt Kihaénnem térre s tuttára adta az ott dógózó tömegeknek a világraszóló fieskát. De azok mán érezték es a bőrükön, hogy esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami, Istennek s az eurónak hála, még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest. Na, erre olly éljenzés hallaccott Kerényi Imre rendezésibe, mind elfútta az éhségmenetelők kalaptyát, ha mán magik le nem vették Brüsszel kerála előtt, bumburnyák voltukra. S álltak ott csóré fejjel, egy szálig elcsúszval a szociluxus banánhéján. Abba vita nem vót, hogy kik rángattyák őköt, mint a fél karú rablót a gyöngyösi kaszinóba, hová csak azér nem mentek bé szauna után, mer leütte őköt a becsületes magyar szárazhő. Meg azér, mer ahogy a Fidesz Magyar Alpári Párt örök dicsőségire Kubatov uram szóvicce hirdette az ország háza előtt, csak a hatalomra vót éhes mindahány. Hejszen a miattok fönnálló szociális feszültcségen küel okuk a rendetlenkedésre nem vót, céljok antul inkább: a Bajnacsány malmára hajtani a nép tiszta vizit. Ahelett, hogy kóbászos rántottát termeltek vón odahonn a kiskertjökbe, mihő minden hejbe van, csak akarni kő a havi negyvenhétezer forintbú. Bezzeg gyalogóni van eszük, meg önkormánzati (!) luxusfürdőbe járogatni, inkluzíve douche-val, szaunával pártpénzbűl! Ahelett hogy ríva keresnék gyermekeiknek a papsajtot odaki a hó alatt. Arrú nem es beszéve, szabad-e őköt illen fürdőbe becsürhérozni tisztiorvosilag, hogy körömgomba vagy valami, s hogy aki ezek után, rendes gyöngyösi fürdővendég, oda bemén, annak a higénikus jogaival ki törődik a parttalan demokráciába? De erre is vót orvosság a keráli patikába! Mivel akkorjába az „alkotmánybíróság” mán csak a nagy mű bőrkötésivel meg páratartalmával foglalkozott, s villanyórát járt leóvasni szabadidőbe, ihol belémódosétották az alaptörvén gránítjába, hogy a népi demokrácia további kiterjesztésének érdekibe az életvitelszerű szaunázás a haza üdvire tekintetvel rendeletileg megtiltható. Méghezzá az alanti telepűléseken, s szípen fel es sorúták az az öszves magyar helséget a Kárpátok ölin, ne legyen abbú problema, hogy eggyik tökömbököm alkotmánybíra így érti, másik úgy, oszt nagy fifikosságába még fogódzót es keres valamék korábbi bűnös döntésibe a pártállam talaján, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hejába, minoritás minoritásnak nem vájja ki a szemit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy azki éhes vót a magyarok fődjin, megérdemlette feszt, ha büntetni nem es büntette a törvén. De azt mán becsületes nemzeti civil nem tűrhette, hogy a „nemzetközi” Ron Werbertűl megvezetett tuggyukkik éhségmenetet szervezgessenek az eppen elrugaszkodó magyar nép zsírján. Há hogy níz az ki, níztek egymásra, hogy promtom-bontom öszveállnak, oszt csámbéroznak fölfele, Budapestre. Hezzá a hecc kedviér gyalog, mer mi másér? Arrú nem es beszélve, hogy mire föl mast éheznek? Há éheztek vóna a három éve elmútt nyóc évbe, amikó bővön vót miér, nem ám a fülkeforradalom trambulinjának csillagösvényin, világ nevetségire! Azt minden szalajtott szájszoci mondhassa a közmunka szünetibe, hogy üres a hasa! Menjen a hüttőhő, oszt egyen! Aki meg netántán éhezik, mer enhibája van, az nem vonulgat síruhába, hanem ül otthun a tévé előtt legyengülve, és kalap. Hejába, minoritás minoritásnak nem vájja ki a szemit, hanem főtüzeli a magyar gyomorig menően. Hát erre mán csak köllött lépni egy férfiassat! A magik eszköztelen, kormántávoli függetlenségibe ezek a civilek el es határoszták, hogy élve az alaptörvény s a kétharmad atta jogukval, bőségmenetet szerveznek. Arányossat, de méltót a nincsválsághó, ami meg lett hirdetvel. De nem úgy, mint amaz kampánygirhösök, nem ám gyalogszervel a 21. század csúfjára, ha eccő az emberiség mán kitanáta a fideszbuszt, hanem szípen, keréken, főpántlikázva. Avvót a cél, hogy elébb érjenek a nemzet mélygarázs alapú szívcsakrájába, mint a rongyosok. Mer ha ővélök lessz teli a Kihaénnem tér, akkó nincs ollan nemzetfizika, hogy a komen pisták oda béférjenek, oszt mehetnek haza békivel, csattogjék az a retúrbakkancs, de szaporán. Na, így es lett, meg lettek szentölve, oszt elindútak. Legelől öszvekapaszkodva a főcivilek a terepjáróikval s az akadémiai cigánzenekar. Megettök hosszú, tömött sorban gulyásálgyúk, flekkentankok, tőtöttkáposztartálykocsik, ami dukál, s még az üvegezett szerkocsi egydecis pálinkás butéliákval, rajtok a küs Orbán Viktor tisztőtt képivel traubista korábúl. Mentek, mendegéltek, mint a kisgömböc, úgy nőtt a hírök. Ahont csak megállottak, bárki magyarnak oda lehetett menni a mulatságba, nem vót diszkriminácijó. Aki gyökér odagyütt tiszteletvel, s aszonta, éhes, kapott egy adagval a műanyag tányérjába, de aztán mehetett isten hírivel, mer Buda nem vót oda az öszves csóradékot pógári pénzen zabáltatni. Hacsak a jobborcájúja nem gyött félre, oszt alá nem írt jókedvvel, bőségvel, hogy a prolik menetibe többet nem keveredik, hejszen mast lakott jól meleg ételtűl a családja nevibe es, de ha másfél esztendő múlva, ne adja az Isten, a haza ellenzékbe szorul, amitűl eggy csapásra éhkopp lesz, akkor mindnyájának el köll gyönni a nemzeti éhségmenetbe, ha addig meg nem hal. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Végre fel van találva az örökmozgó

Innen 

Mária országába így nyaralnak szociálisan a közdógozók

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok fődjin eggyet rugaszkodott, kettőt csusszant, s máres gyött a tavasz, a jövő hajfodrásza. Ennek dacumál ügön sok vót az eleven szegény, azki semmit se szerzett az életibe, de annyit is ért. Ha fagydoztak es meg, legföllebb ötösivel, mintha szándékval opponálták vón, hogy I. Fülkefor vasmarkába sikeres közgéphatalom kovácsolódgyék öszve azokbúl, kik a halmozottan hátrányos helyzeten küel es letettek valamit az Asztalra. Horibile hejába éheztek-fáztak, ollan gusztustalanul megedződtek, hogy még télen se haláloztak abba a feszített tempóba, amit a nemzeti méltányhaladás elvárt vón. Teccett vagy nem, tény vót, ami tény, több tél köll egy illen anomálijának, hogy a maga természetes szelekcijója keretibe lerendeződjön. Na, hejába vót vége a válságnak, ez a fődhőragadt másfélmillió nem tutta a télvíz idejit eggy derűs, több hónaposra sikerűt tavaszelőnek főfogni, penig elég lött vóna azon az ablakon kitekénteniök, amelliken a kerál és dógos kompániája. Szép, tükrös ablak vót, oda nyílott, hová csak nyitották, mer vót nékijök egy orvosságjok a szűkmarkista valóságval szemben, mégpenig az álmodozás. Gyere Gyuri, álmodozzunk, parancsóta I. Fülkefor, mint egy pujhó gyermek, s Matolcsy mán sorolta es, hejparittyom, dzsídípittyem, úgy megduflázzuk a nemzeti jövedelmet, füle ketté áll. Teremtünk továbbá egymillijó munkahelyet. Ezen fölül hazahozzuk a megtévesztett ifjú dógozókat a Nyugatrúl, azkik a mü nemzeti kincsünk, székely szavazóinkon küel. Na de mikorra lesz ez, te Gyuri, kérdte a kerál a fölhős homloka alól. Akkorra, mondotta a nagyívű államférfi, amekkora. Ezen nem vót mit beszenkedni tovább, a dátumon, inkább nízték az Orbán-tévén a zenés kibontakozást, aminek a közmunka vót a zászlóshajója feszt. Pedig ollik elkövető az evvel járó tetemös előnyöket meg se érdemlette! A szervezett üdültetést, példának okájér, ami pézt és fáradságot nem kímélve lött meghirdetvel. De ám mind a háromszázezer nyaralandusznak, akinek csak vót az utazáshó önkőccsége a havi 49 ezerbű, vót továbbá friss munkavállalói igazolása, nyomtatója, s internetcíme, hunnét a kitőtött űrlapot elektronyosan visszakűdhette. Támatt es fene nyüzsgés odalent a dércsipetű vidéken, kapcsótatták vissza a villanyukot, nyomtattak, szkennöltek szaporán, kit a jachtbérlés izgatott, kit a trikolorcsöves szolárijom. De vót, azkit a nemzeti filmszerep, mer arra külön el lett rakval 50 milliócska, hogy az Erzsébet-programot népszerűsítő, előremutató hátterű filmek készüljenek a rögvalóság napos oldalárúl, hadd tudgya meg, akit illet: Mária országába így nyaralnak szociálisan a közdógozók, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Köpni kell, avagy egy gyors szellemi leépülés rövid története

A videó, a parlamenti jegyzőkönyv és a minisztériumi levél közötti kapocs: Halász János.

2004, ellenzéki politikus korában (Wahorn András kiállításának megnyitója):

2010, államtitkárként (egy jobbikos interpellációra adott válasz részlete):

2012, államtitkárként (egy jobbikos kérdésre adott írásbeli válasz – Balog Zoltán helyett ő, H. J. írta alá):

Egy fotó kétes karrierje

Ezt a borzalmas fotót – sok másikkal együtt – a dachaui haláltáborban készítette Gilbert Pastche amerikai katona 1945 áprilisában. 
A kép elég hatásosnak találtatott ahhoz, hogy az elmúlt 70 évben sokszor megjelenjen a sajtóban, majd később még gyakrabban az interneten. És ahogy az sűrűn megesik – hol tudatlanságból, hol szándékosan –, a fotó eredete homályba veszett, és egészen más történéseket, eseményeket is illusztráltak vele. 
A Google közel 600 oldalon találja meg  ezt a képet, helyenként elképesztő szövegkörnyezetben. A legtöbb találat szovjet munkatáborokhoz, főleg a vorkutaihoz kapcsolja a fotót, de úgy általában mindenféle tömeggyilkosságokról (a kommunisták, a zsidók, a kommunista zsidók rémtetteiről) szóló szövegekhez előszeretettel használják illusztrációként. Sőt, például az 1950-53 között működő recski kényszermunkatábor szörnyűségeit is ezzel a fotóval szemléltetik, ami nyilván az olvasó teljes tájékozatlanságára épít – félő, hogy némi joggal. 
Szépen illik ebbe a sorba a magyar kormány által tavaly bő hárommilliárd forinttal dotált Friends of Hungary alapítvány minapi Facebook-bejegyzése, amely az 1944-es, magyarok elleni vajdasági pogromokról, etnikai tisztogatásról szóló néhány sorhoz tette be illusztrációul a dachaui fotót. 

Csak amiatt nem lehet végtelenül aljasnak és cinikusnak nevezni a Friends of Hungary hamisítását, mert elsősorban hihetetlenül ostoba. Ugyanis a legtudatlanabb és legnaivabb olvasót sem lehet meggyőzni arról, hogy bármi összefüggést találjon békés falusiak meg városi polgárok lemészárlása és csontig lesoványodott emberek hullahalma között. 
Tehát nemcsak a durva hamisítás a szégyen, hanem az az arcpirítóan alacsony szellemi színvonal is, amely a magyarság jó hírnevét külföldön ápolni hivatott Friends of Hungaryt jellemzi. 

Köszönet a Hvg.hu-nak, amely a Facebook-bejegyzést felfedezte. 

Frissítés: 
A Friends of Hungary időközben levette a posztot, amely így is nyolc napig szennyezte az étert.