A magyarok kerála kimonta milljók elnyomott akaratát: az áram én vagyok

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy ami vót, akkor vót, mikó a neonáci Jobbikot tilos lött neonácinak híjni, legalábbis első fokon, mer sértette a jó hírnévjit, hogy mindenféle iceg történészektűl csak úgy, falmellékin le vólhatott neonácizva neonáci lévire, minekutána „neonácinak nem nevezhető” lött a hivatalos titulusa a neonáci Jobbiknak, a magyar parlament harmadik legerősebb pártjának. Na, ettű még gyütt a tavasz, Tél Tábornok tutta, mi a regula a magyarok fődjin: I. Fülkefor epp csak fölberluszkodott a levele mellül, mit a német gyerekeknek fogalmazott, epp csak elkeszte béfűzni a hétmérfődes cipőpertlijit, mán iszkolt es őfehérsége vissza ahonnant gyűtt, Labancfődre. Oda, hun a demokrácija fügefalevele megett nagyon es függő kezekbe vót a független médija, konkréten a harács-érdekelt energiacégek kezibe. Azkiknek ügön nem teccett hogy a magyarok kerála beléköpött a levesökbe, de magosról és kimonta milljók elnyomott akaratát: az áram én vagyok. Nagy acsarogtokba nemzetközileg öszvefogtak a magyar családok ellen, minek keretibe odaszótak föntrű a német köztévé gyerekhíradójának, hon a sok megfélemlített Kika-dógozó mán szaladott, és azon mód egyperces tudósétást animált öszve hazugságokbúl, nohdacú valótlan tényekbűl, fals véleményalkotásra késztetve a német gyerekeket, mondván, amék ország nem tartja bé az Eu szabályait Eu-tag lévire, azt piros lapval lehet bűntetni, mint a futbalba. Emmég átaljába igaz es vót vóna, hadd tanuljon a gyerek, ha a saját csallánosukval söprögettek vóna. De nem, hanem a szuverén Fülkeufóriárúl vélelmezték, hogy a politikusok többsége úgy döntött, eztán az ország legfontosabb bíróságának kevesebb lesz a jogosultsága. Meg hogy a kormány azt akarja, a médiábúl csak jó híreket halljanak a zemberek. S némely rádióadó azér nem kapott tartós működési engedélt, mer a kormányrúl rossz vót a véleménye. Na, ezt a totállis hazúgságot állétották a gusztustalan médiatermékjökbe, és nem folyott ki a savós szemük. Mintha az EU valami hájszemrittyem vóna öregistenvel a közepibe, ki majd megmondja, hogy mit igen és mit nem. Nem oda Kika! Megmondani itt van ű! Nehogy mán néki, öreg futbalistának akargyák magyarázni, merre pöttyös a pettyes! Evvel együtt ügön sajnálja a német pulyákat, mer a gyermek nem arra való, hogy mindenféle politikai agymosásnak legyen alávetve. Illyen az ű magyar királyi ARD-jében elő nem fordúhatna, ha penig méges, hát, kedves német gyerekek, ott mindenki röpülne eggyetlen perc alatt, s nem a szárnyával, hanem ellenkezőleg. Ezennel zárta es a levelit, aláírta, titkosétotta, oszt ha mán rajta vót a bakkancsa, elvitte a póstára egytűl eggyig. Aki nem hiszi, álljon bé mögéje a sorba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A hófúvást az emberszabású zsidók kűtték rea a szkítamagyarra a Moszad robotrepülőjin

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Mária országa űlt a márciusi hó alatt, minden világos vót, mégse vót reggel. Annyiba vótak informálva, hogy a frissen kitűntetett elmenáci, a kerálpárt szavazóinak eggyik legnépszerűbb ojságírója, Szaniszló tesvér tanétásaibúl megtudhatták, ki kűtte a hófúvást, s mi célbú. Az emberszabású zsidók kűtték rea a szkítamagyarra a Moszad robotrepülőjin. Na, mivel az effajta karcos fővetés szembe állott az általa képviselt értékekvel, Balog miniszter végül megkérte a díjazottat, szíveskedgyék a díjat visszaadni. De a nagy hezitáltába elébb megjegyezte, hogy az ű rossz döntése méges jó döntés vót, s nyilván Halász kolegát es az vezérelte a lobizásba, hogy a Szaniszló tesvér hallatára, mint a tömjénére, az öszves hazaárúló visszaadta a korábbi díját, s tisztult a névsor, ami rea es fért vérvonalice. De nemcsak evvel vót elfoglalva az ország, kit vészek hányának, hanem a belügyminisztérijom esemesivel, melly szabálhont beléhasétott a magyar délelőttbe. Föl es pesdült a nép, leste, mikó fogy el mán a küs benzinje, mer akkó végre átülhet a szomszéd autójába, és így tovább, ha köll péterpálig vagy amég a kerál meg nem köti a cipőfűzőjit, s el nem indul kamerával, mikrobuszval, Pintér kolegával, hogy kimentse népit a hóbúl, s ha promt Csíkszeredába valók, ehhő gratuláljon es nékik. Ez akkó vót, mikó a magyarok fődje, három év renoválás után, ász-pász-mitkalimpász, Ejrópa legversenyképesebb országja lett, de a távoli Jordániáig menően. Ebbe vita nem vót, mer nem vót mirül. I. Fülkefor ollan kerál vót, hogy amire lesuppant, s amijével, arra reamonta: ihol e’ a talpam, s onnantú ott es vót néki, jancsiszeg se különben. Ki véle kötött ki, a tényekvel kötött ki, miknél csak ű vót makacsabb egyedül. Brüsszelgették őtöt a mobil alaptörvényivel, hogy szembemén az ejrópai evvel-avval, de ű oda konfront állott, s toppantott, hogy tényeket akar. Akkó megen monták, de kórusba, hogy nékik alapos a gyanújuk, a tisztőtt kolega szembemén mindavval, aminek a magyarok es a tagjai. De ű megen toppintott, hogy mutassák meg néki a mindazt meg a szembét konkréten, mer amivel gyönnek itt a kettősmérce-lóbálók, az nem tény. Hanem? Hanem az a tény, amit ű akar. No, addig-addig burungérozott, hogy eccő reahagyták, oszt megkerűlték, politikai családon bévül és küel. Ki lép jancsiszegbe, ha nem muszájn? S mivel látták, ollan keráluk van, hogy ki nem adja kezibű a jogart, míg csak rúg, harap s alaptörvénkezik, megkerűlték a magyarokat es országostúl. Váltsák le magik, gondúták, mégescsak az ő jancsiszögjök. De nem váltották, csökkent a rezsi, nőtt a népszerűség, ültek a magyarok egymás kocsijába, míg a benzin tartott. Egyedül vótak, níztek bele a félhomályba, mi nékik a legkedvesebb munkafény vót, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Egyetlen apró eltérés

A 165 éve megalakult első magyar kormány névsora: Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Szemere Bertalan, Eötvös József, Esterházy Pál Antal, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Mészáros Lázár, Széchenyi István. 
A jelenlegi magyar kormány névsora: Orbán Viktor, Navracsics Tibor, Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Martonyi János, Varga Mihály (két héttel ezelőttig Matolcsy György), Pintér Sándor, Hende Csaba, Németh Lászlóné. 

Teljesen csereszabatos névsor.
Hiszen kilencfős ez is, az is. A magyarok legjobbjai itt is, ott is. A 48-as kormány emléke már több mint másfél százada eleven, a mostanit is sokáig fogják emlegetni biztos. 
Szóval szinte semmi különbség. 
Talán az egyetlen, hogy annak a nevében benne volt a „felelős” jelző is. 

Dakota non boronat

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a győztes szabadságharc és hidegháború negyedik évibe a magyarok fődjit még mindég nem magyar főd vette körül. Mán csak ezér is legfő ideje lött megregulázni a meteorológiját! Mer az mégse vót rendbe, hogy gyütt a szél, ment a szél tökönpaszujonvást, s lengetett, amit tanát. Lengessen otthol, piacgazdasági környezetbe, vagy ahon akar! Le lett törvénkezve, márcziusi szél zászlót a magyaron küel nem lengethet, legföllebb a székelyekét, meg az árpádsávossat, ha valakit le kő rendezni a maga járásán. Lényegibe az únió majomzászlaja se vót tilos, arrú még Kövér László uram se tehetett, hogy nem vót rea tömegigény, csak lógott a sutba, s ványadott. Le es szették az illetékesek, köllött a nyél kaszára, kapára, hejszen valamire kapni köllött a magyar embereknek, mikó a bajnaista gázszógáltatók a szippant mohóságokban tövig húszták a gyufát kifele. Ez akkó vót, mikó I. Fülkefor eccőcsak drágállani keszte az áramot meg a gázt, s azt gondúta, ahogy röpűni tud, úgy evvel es elbír. Hejszen mire van az erő, mire a pungáshatalom, mire a dógozók állama, e híressen jó gazda, ha nem arra, hogy az eddigi szógáltatóknak alómarsot kévánva a rezsi csapját a maga csaposaival markótassa meg, de szorosan. Mer azoknak mán a markulás es tiszta haszon, hogyne adnák annyiér visszamenőleg es, amennyit a kerál mond a magyar emberek érdekibe, kiknek kerül, amibe kerül. Ki vót ez fundálva, le vót kormánrendelkezve, mint a parancsulat. Hanem erre micsinátak az elvetemült gázszógáltatók?! Szabálhont pucánkottak jogilag! A csűrés-csavarás leple alatt bíróságon támadták meg a magyar emberek eleven zsebjit. S mit tett erre a hatályos törvények alaptyán az elveteműt magyar bíróság? Az extraprofitty lovagjainak adott igazat! Föl es hördűtt erre a kétharmagyarság pógári pártja, majd el nem fúvintotta az ellenzéköt, a setétben bújkáló gázszógáltatók internacionalista csolkosát, ki avval vót megbízva, hogy figyelemelterelésbű az Alaptörvén módosétásával kekecójon, Édes kórusba az aberát Ejrópaval, kinek má Petőfink es megizente: foglalja ám tisztőtt / stratégiai partnerünk, a németek kurvannyát / nem a mü nemzeti rezsinket”. De hejába, mer a módosétás el vót döntvel, szakmai érv ellene nem szólt, erő erőt mos, Barroso orra attúl fokhagymás, dakota non boronat. Ozsonna után meg es szavaszták legott, szégyenpír orcájokat íziknyi el nem hatta, de elébb bévették utolsó módosétásnak azt, amivel mán három esztendeje kezdenjök köllött vóna: ha az úgynevezett „bíróságok” nem a magyar emberek érdekibe ítélnek, azt a legelső magyar ember facebook segedelmivel vagy baráti esemesbe bármikó megsemmítheti, átalírhassa, torkukon leszuszakolhassa, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Nőnap a Lendvay utcában

Fotó: Kurucz Árpád

A bolsiberális karvalsajtó méges leírta az ű titkos nevit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Habony Árpádnak, a magyarok kerála főtanácsossának, hajdani koronagondnoknak s kendóbajnoknak támatt eggy kis titkos próbaüdőre bocsájtása. Na, ez pont lejárt vón, s jó magaviseletbe, mikó eccőcsak megírta a bolsiberális karvalsajtó. Szabálhont belétaposott a személyiségi jogaiba, dacára, hogy a „bocsájtás”, mikép a neve es mongya, nem büntetés vót, ha vót es bírósági vonatkozása. Hanem rutín-intézkedés vót egyfelül, markáncs figyelmeztetés másfelül: aki nyugdíjjas úttesten átkeltibe (bérelt!) terepjárót keresztez, s arra ráutaló magatartást tanúsét, mastantú a Lexus-Habonyval tanálja szembe magát, s meg es nízheti eggy füst alatt. Emmá benn vót az Alaptörvénbe, méges leírták az ű titkos nevit, ollan rafinált láccatot kőtve, mintha a Fővárosi Bíróság őtet „elítélte” vóna garázdaságér, holott az igazság ettű legalább eggy, ha nem kettő féktávolságra vagyon. Arrúl nem es beszéve, hogy ami meg se történt, hány esztendeje történt meg se! Hatná es több! A tények szintjin avvót, hogy I. Fülkefor főtanácsossa a kudarcba fúlt rablás tárgyát képező Lexus-terepjárón vett részt a közlekedésbe. Ekkó tűntek föl a trükkös nyugdíjjasok, kik az úttesten való átkelés ősi módszerit alkalmazva, életszerűtlen lassúságval előtte elhaladtak, s őtet mozgási szabadságába áperté akadályozták. A meglepett főtanácsos élt a gyanúpervel, s a motorzúgást átalkiáltva ismertette vélök annak elvi lehetőségit, hogy legközelebb nem fékez, hanem elüti illetőköt a büdös picsába. Evvel haladott es vóna tovább, ha elkövetők a korholó hang gazdáját keresvén szemet nem vetnek a nagy értékű, de bérelt objektumra. Habony uramnak nem maratt más választása, mint méterekvel később esmég rea lépni a fékre, kiszállani, s preventatív önvédelem keretibe, a tettes-házaspár bűnjelnek teccő bévásárlókocsiját belétaposás által működésképtelenné tenni. A célszemélek, reményeikbe csalatkozván, ezen intézkedés arányosságát erőst vitatták. Mit vót mit tenni, a bérelt autójáér küzdő kendóbajnok a trükkös páros férfi tagját fejre irányuló leütésvel, női tagját hasba való rúgásval átmenetileg harcképtelenné tette. Ezek után a Lexus-terepjárót a tetthelyrűl kimenekítvén biztonságba hellyezte. De nem számolt az ellenérdekelt fél dühivel, akarki es legyen az. A hoppon maratt tolvajanduszok szívós főjelentgetése, a „bűnüldöző” szervekvel karöltve elérte célját. Több év alatt jutottak el az ótót szabálosan bérlő főtanácsadóhó, de meg nem bűntették! Hanem a garázdaságnak titulált eset kapcsán, minek kétrendbéli könnyű testi sértésig menőségít a tisztőtt bíróság nem állapétotta vót meg, két év próbaüdőre bocsájtották. Aki hiszi, aki nem, ne trükközön a centrális erőtér úttestjin, amíg meg nem hal!

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Rendőrpalota, 2013. március 2.

Egy hétfős kultúrbrigád zenés műsorral köszöntötte a tegnapi antináci flashmobot az ORFK székháza előtt.

A csoport szellemi értelemben egységesnek tűnt, a ruházat viszont – egyelőre még – változatos. A legfiatalabb résztvevő csinos pólót villantott, amelynek nehezen kivehető felirata a videóról levett képen olvasható.

Holnap talán ebben megy az iskolába is a bájos leány. Történelemórán pedig talán ezzel a pólófelirattal szemléltetik a múlt, a jelen és a közeljövő dicsőséges kontinuitását.

Fotó: Balogh Zsolt, videó: Csillag Ádám

I. Fülkefor országa a legtöbb EU országnál, számszerént háromná es, jobban teljesített

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a kivont forrásval elkűdött egyetemi oktatóknak bitang szerencséjök vót, amennyibe nem hítták őköt Simor Andrásnak, ki ügön rosszul járt az utolsó munkahetibe, mer a Finkelstein-skálán az üveget es kiütte a bésorolása. Evégbűl az akasztás versus lefejezéspártiak a kurucmagyar hírlapinfó szerkesztőségibe bémutatták a szereteti békenagybilincset, kit a CÖF égisze alatt föl es ajánlottak a Magyarok Nagyasszonyának. Ettűl vagy nem, de az ország házába kacagval ütött bé a kikelet, hon a virágnak megtiltani nem lehet, hogy cigán képviselőnőt fehér létire megdöfjön, ha meg nem es kévánhattya. Evvót az I. Fülkefor újjéválasztatása előtti utolsó tavasz. Fővött es a galambepe az öszves kormánzati boszorkánkonyhába, allig fért a bőribe a szellem napvilága. Fővött, de ám magyar epébűl, s nem holmi nemzetközi karvalyébúl, ki hun ezt fúvik a likjábú, hun azt! Fennen rotyogtak a lábasok, süstörögtek az üstök, abárolták a húsz évre rúgó jövőt, tőtötték a kampánykóbászt ösmertető füzet képibe, amit kikűttek tekéntet nékül mindenkinek, ha megérdemlötte, ha nem, ha szegény vót, ha nem. Óvasgatta es a nép jó kedvvel, mer szép küllemű füzet vót, s még hulladékpapírnak se derága, hejszen nem vót többe, mint az öszves magyar hajléktalanok kistafférozása eggy-eggy esztendőbe. Nem mintha szükség vót vóna illen füzetre! Ellenkezőleg! I. Fülkefor országa a legtöbb EU országnál, számszerént háromná es, jobban teljesített, úgy a mutatottak, mint a mutatók tekintetibe. Úgyannyira, hogy mán minden második gyerek, akkó es gyerek vót, ha nem es vót gazdag, mi a Gyurnai Bajnacsány érájába el nem lett vóna mondható. Annyira nem vót a haza ellenzékbe, hogy ellenzék se vót szépszerént a hazába. A nyugotrúl pénzelt libagág minoritás kacagságra vót vóna csak érdemes a lármájával, mán ha lett vóna üdeje kacagni a rezsim öklinek, a békemenetnek. De nem vót, mer éjt nappallá téve masérozni köllött mindenhon, ahun csak eggy iceg es meg akarta dönteni a kormányozót. Őt, ki eleven kőszikla gyanánd lavérozta kiválasztott népit a matolcsi kánaán fele, minek mán látctak a kőrvonalai. „Főd, főd”, rikkantoszták a bőség árbockosarába a szógálatos kliensek, mer a „területalapú támogatás” ügön hosszú szó vót, hezzá küssé labanczos es. Ami penig a rezsim öklit illeti, azér se vót ideje néki, mer darutollval a kalaptyán bé köllött hatoljon a megújúlt fősőoktatás szentélyeibe. Méghezzá effektív tanétási célbúl, hejszen mit csinálhattak vóna, ha eccő a HÖK béhívta őköt, mondván, erőst sérült az ű oktatáshó való joguk, s epp elég nékijök, ha a kötelező, szabad listázhatás fejibe rendet tartanak a megbaszandók ratyitarka seregibe, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Végre tiszták lettek a viszonyok

Marabu rajza

Mai hír: A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához

Örkény István: Az utolsó meggymag

Már csak négyen voltak magyarok. (Márminthogy itthon, Magyarországon. Más népek közt, szerteszóródva, még jó néhány élő magyar akadt.) Egy meggyfa alatt tanyáztak. Jó fa volt, árnyat is, gyümölcsöt is adott. Persze, csak meggyszezonban.
A négyből is az egyik nagyothallott, kettő pedig rendőri felügyelet alatt állt. Hogy miért, azt már maguk se tudták. De azért néha még elmondogatták:
- Én rendőri felügyelet alatt állok.
Neve csak egyetlenegynek volt, jobban mondva, csak ő emlékezett a nevére. (Siposnak hívták.) A többiek, mint annyi mást, a nevüket is elfelejtették. Négy embernél nem olyan fontos, hogy mindegyiknek külön elnevezése legyen. Egyszer azt mondta Sipos:
- Kéne valami emléket hagynunk magunk után.
- Mi a csodának? - kérdezte az egyik, aki rendőri felügyelet alatt állt.
- Hogy arra az időre, amikor már nem leszünk, maradjon utánunk valami.
- Ki lesz akkor mireánk kíváncsi? - kérdezte a negyedik magyar, akit se Siposnak nem hívtak, se rendőri felügyelet alatt nem állt.
Sipos azonban ragaszkodott a tervéhez, mely a másik kettőnek is megtetszett. Csak ő, a negyedik hajtogatta a magáét, hogy ennél butább ötletet még nem termett a föld. Zokon is vették a többiek.
- Mi az? - szóltak rá. - Hogy beszélsz? Te talán nem is vagy igazi magyar.
- Miért? - kérdezte ő. - Olyan nagy mázli most magyarnak lenni?
Ebben volt valami. Abba is hagyták a torzsalkodást, és nagy fejtörésbe kezdtek, hogy miféle emléket hagyhatnának maguk után. Egy követ megfaragni, ahhoz véső kellett volna. Ha legalább egy gombostűje volna valakinek! Azzal - magyarázta Sipos - bele lehetne szurkálni a fa kérgébe valamilyen üzenetet. A fában az holtig megmarad, mint az emberi bőrön a tetoválás.
- Hát akkor dobjunk föl egy nagy követ - javasolta az egyik rendőri felügyeletes.
- Te buta. Hiszen az leesik.
Amaz nem vitatkozott. Szegény, tudta ő magáról, hogy némiképp rövid az esze.
- Hát mondjatok jobbat - szólalt meg később. - Mi van valami, ami megmarad?
Ezen sokáig eltanakodtak. Végül abban maradtak, hogy két kő közé (nehogy a földbe mossa az eső) elrejtenek egy meggymagot. Nem valami óriási emlékeztető, de jobb híján az is megteszi.
Az ám! De honnan vegyék? Hiszen ők, amíg a meggyszezon tartott, meggyen éltek, utána pedig összeszedték, apróra törték, és megették a magvakat. Most aztán nem találtak egy fia magot sem.
Ekkor azonban a negyedik magyarnak, akit se Siposnak nem hívtak, se rendőri felügyelet alatt nem állt, eszébe jutott egy meggy. (Most már ő sem ellenkezett, hanem szívvel-lélekkel velük tartott, és csak úgy buzgott a tettvágytól.) Az a bizonyos meggy olyan magasan termett a lombkorona legtetejében, hogy annak idején nem tudták leszedni. Így aztán ott maradt, és magvára aszott.
Kisütötték, hogy négyen, ha egymás vállára állnak, azt az egy szál meggyet mégiscsak le tudnák hozni. Jól átgondoltak mindent. Alsónak odaállt az a rendőri felügyeletes, akinek sok esze ugyan nem volt, de ereje annál több. Az ő vállára az mászott föl, akit se Siposnak nem hívtak, se rendőri felügyelet alatt nem állt. Őutána megint egy rendőri felügyeletes következett, utolsónak pedig a vékony hasú, vékonydongájú Sipos kezdett neki a mászásnak.
Nagy üggyel-bajjal föl is ért, ki is egyenesedett a három társából álló oszlopon. De mire fölért, elfelejtette, hogy miért mászott oda. Egyszerűen kiment a fejéből. A többiek kiabáltak ugyan, hogy hozza le azt az összeaszott meggyet, Siposnak azonban hiába kiabáltak. (Tudniillik, ő volt az, aki nagyothallott.) Most aztán se föl, se le, se té, se tova. Néha mind a négyen egyszerre kiabáltak, de így se tudták a helyzetet megoldani. És úgy maradtak, ahogy voltak, egyik magyar a másikon.

3G

Kéri László 1993-as nagyinterjújából tudhatjuk, hogy Orbán Viktor gyerekkorában még nagyon szeretett olvasni: 

„emlékszem, még az ágyba is becsempésztem zseblámpát, s villanyoltás után a paplan alatt próbáltam a Gőgös Gúnár Gedeon következő szakaszáig eljutni”.

Mondják, hogy a gyerekkori olvasmányok vannak a legnagyobb hatással az emberre – alighanem ez lehet a helyzet Orbán Viktor esetében is. A még ma is népszerű mese ugyanis így kezdődik:

„– Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – kiáltozott Gedeon, a gúnár, kora reggel a baromfiudvarban.”

Az interjúból nem derül ki, hogy a kis Viktor végül eljutott-e a paplan alatt a Gőgös Gúnár Gedeon utolsó részéig – de valószínűleg nem, mert akkor talán a mese végére is gondolna néha. Tudniillik erre:

„Gőgös Gúnár Gedeon pünkösdi királysága véget ért. Csirke, kacsa kinevette, s árulását nem feledte.”

Világnemzet 2.0

Ópusztaszeren már elsütötte egyszer, de ott szinte észre sem lehetett venni a többi idiotizmus között. Na de most komoly évértékelőt tart tucatnyi nemzeti lobogó előtt, több száz híve ájult pillantásai közepette. 
Ez a baromság, a világnemzet, ráadásul már foglalt. Egy Szabó Albert nevű bohóc (foglalkozására nézve nyilas) hívta így a pártját: Világnemzeti Népuralmista Párt. 
Hogy Márait összekeveri Ottlikkal, az – miniszterelnökünk olvasottságát ismerve – teljesen rendben van, de ha már őt kell összetévesztenünk Szabó Alberttel, akkor nagyon nagy a baj.

Az a férfiú, kirűl immár az egész lonyhatag Ejrópa tuggya, hogy el nem tántorul

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok I. Fülkeforba vetett centrális akarata eggy lendűletvel törülte el a dejákság úgynevezett röghő kötésit, mi az elmútt nyóc évbe ügön visszavette az ifjúság jövőbe vetett bizalmát a komonisták röge alatt implicity. De ám belé törülték el, igenyest a nemzet ezeréves talapzatába, hogy ahhó ne nyúlhassék mindenféle alkotmánbíró, de maga a kerál se, amég máskép nem gondúlja. Márpenig mér gondúná máskép az a férfiú, kirűl immár az egész lonyhatag Ejrópa tuggya, hogy el nem tántorul, s mindig igenyesen azt gondulja, amit gondul. Megmondotta, hogy a fölvételi keretszámok forradalmi elvetése után, a magyar üdő méhibe most született meg a pillanat, mikó az ország gyüllése a maga kétharmadájának segedelmivel ettűl a csökevéntűl es megszabadul. Mer hun helyes alkotmányos elv az, hogy az eggyiknek, hezzá a magyar jövő zálogának, kijér a magyar jelen fülkefóristái éjt nappá tével hadakoznak a múlt setét erőjivel, hogy eggyes egyedtéig csak annak kölljön vissza füzetnie az édes anyarög büdzséjibe a küs összeget, amér vérvel, verejtékvel a haza kifősőokétotta? Hát ne csak annak kölljön! Mer a rög mindenkié! Annak föl-földobott köve nem ám játékszer, nem ám eccő használatos fecskendő, ha ez nem es teccik a nyugotrúl pénzelt Haha-féle szekértoloncoknak a telefonos hídfoglalás terin. Mer álljon má meg az a csámpaliberális menet! Elébb vagy utóbb csak meg köll kérdeni a dógozó nép színe előtt: millen egyenlőség az, ahon egyedül a diploma forintosétható?! Há a rögtű nemcsak az a frissdiplomás kapta meg az eligazétó anyatejet ingyenes képzés keretibe, hanem a régi diplomás es, meg a nemdiplomás es, a hidegburkolóig és satöbbijig menően. Mármost a turul nem strucc lévire, egy komplett nemzet nem dughassa homokba a fejit, annak látni köll, hogy mér menynek ki dógozni, akik istennek sajna kimenynek. Na mér! A kimondott haszonszerzésér! De nem ám a hazájoknak, hanem ennen magiknak, mit elkőteni idegenybe nem átallanak. És mér?! Csak mer momentánd a töbszörösit keresik annak, amit a szülőhaza melegibe! De ebbűl a belhoni magyar embereknek hasznok nem származik, csak a keserűség! Épp ezér, az eggyenlőség elvitű sarkallván láng betűkvel lett bészavaztatval a röghő kötés gyászos helyibe annak eltörlése, minek keretibe ki amivel többet keres odaki, azt szabad akaratábú, esélykieggyenlítési célzatval a nemzeti Antirög-alapba béfizetni tartozik. Nem ótómatikusan, csupán mindaddig, míg a külhonn és itthol dógozók közti jövedelemkülömbség a mondott béfizetések folytán meg nem szűnik, sőt ellentétibe nem fordul, mitűl fogva, ha még mindég Burgenlandba akar orvoskodni az illető, a különbözetet akar vissza es kaphassa, ha addig meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Sötétek, szánalmasak, ártalmasak

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete az alábbi javaslatot jelentette meg a honlapján. (Tekintsünk el a szöveg fogalmazási, nyelvhelyességi és ordító helyesírási hibáitól, csak a lényegre koncentráljunk - érdemes.)

Frissítés:
A fent nevezett egyesület elnöke, Keszei Sándor, megnyilatkozott ebben a kérdésben. Ez az ember a butaság maga. Íme.

Esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országa eggy szemhúnyásra nem maradott örvendnivaló nékül. Eccő a kerál hozta ezt néki, másszó I. Fülkefor. Ki békötötte az istállóba fehér lovát, mivel hazahaladott Brüsszelbűl, hon bús hadát igen nyögték az euk, s mán ki es ment a balkonyra. Lenízett a lezárt Kihaénnem térre s tuttára adta az ott dógózó tömegeknek a világraszóló fieskát. De azok mán érezték es a bőrükön, hogy esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami, Istennek s az eurónak hála, még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest. Na, erre olly éljenzés hallaccott Kerényi Imre rendezésibe, mind elfútta az éhségmenetelők kalaptyát, ha mán magik le nem vették Brüsszel kerála előtt, bumburnyák voltukra. S álltak ott csóré fejjel, egy szálig elcsúszval a szociluxus banánhéján. Abba vita nem vót, hogy kik rángattyák őköt, mint a fél karú rablót a gyöngyösi kaszinóba, hová csak azér nem mentek bé szauna után, mer leütte őköt a becsületes magyar szárazhő. Meg azér, mer ahogy a Fidesz Magyar Alpári Párt örök dicsőségire Kubatov uram szóvicce hirdette az ország háza előtt, csak a hatalomra vót éhes mindahány. Hejszen a miattok fönnálló szociális feszültcségen küel okuk a rendetlenkedésre nem vót, céljok antul inkább: a Bajnacsány malmára hajtani a nép tiszta vizit. Ahelett, hogy kóbászos rántottát termeltek vón odahonn a kiskertjökbe, mihő minden hejbe van, csak akarni kő a havi negyvenhétezer forintbú. Bezzeg gyalogóni van eszük, meg önkormánzati (!) luxusfürdőbe járogatni, inkluzíve douche-val, szaunával pártpénzbűl! Ahelett hogy ríva keresnék gyermekeiknek a papsajtot odaki a hó alatt. Arrú nem es beszéve, szabad-e őköt illen fürdőbe becsürhérozni tisztiorvosilag, hogy körömgomba vagy valami, s hogy aki ezek után, rendes gyöngyösi fürdővendég, oda bemén, annak a higénikus jogaival ki törődik a parttalan demokráciába? De erre is vót orvosság a keráli patikába! Mivel akkorjába az „alkotmánybíróság” mán csak a nagy mű bőrkötésivel meg páratartalmával foglalkozott, s villanyórát járt leóvasni szabadidőbe, ihol belémódosétották az alaptörvén gránítjába, hogy a népi demokrácia további kiterjesztésének érdekibe az életvitelszerű szaunázás a haza üdvire tekintetvel rendeletileg megtiltható. Méghezzá az alanti telepűléseken, s szípen fel es sorúták az az öszves magyar helséget a Kárpátok ölin, ne legyen abbú problema, hogy eggyik tökömbököm alkotmánybíra így érti, másik úgy, oszt nagy fifikosságába még fogódzót es keres valamék korábbi bűnös döntésibe a pártállam talaján, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hejába, minoritás minoritásnak nem vájja ki a szemit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy azki éhes vót a magyarok fődjin, megérdemlette feszt, ha büntetni nem es büntette a törvén. De azt mán becsületes nemzeti civil nem tűrhette, hogy a „nemzetközi” Ron Werbertűl megvezetett tuggyukkik éhségmenetet szervezgessenek az eppen elrugaszkodó magyar nép zsírján. Há hogy níz az ki, níztek egymásra, hogy promtom-bontom öszveállnak, oszt csámbéroznak fölfele, Budapestre. Hezzá a hecc kedviér gyalog, mer mi másér? Arrú nem es beszélve, hogy mire föl mast éheznek? Há éheztek vóna a három éve elmútt nyóc évbe, amikó bővön vót miér, nem ám a fülkeforradalom trambulinjának csillagösvényin, világ nevetségire! Azt minden szalajtott szájszoci mondhassa a közmunka szünetibe, hogy üres a hasa! Menjen a hüttőhő, oszt egyen! Aki meg netántán éhezik, mer enhibája van, az nem vonulgat síruhába, hanem ül otthun a tévé előtt legyengülve, és kalap. Hejába, minoritás minoritásnak nem vájja ki a szemit, hanem főtüzeli a magyar gyomorig menően. Hát erre mán csak köllött lépni egy férfiassat! A magik eszköztelen, kormántávoli függetlenségibe ezek a civilek el es határoszták, hogy élve az alaptörvény s a kétharmad atta jogukval, bőségmenetet szerveznek. Arányossat, de méltót a nincsválsághó, ami meg lett hirdetvel. De nem úgy, mint amaz kampánygirhösök, nem ám gyalogszervel a 21. század csúfjára, ha eccő az emberiség mán kitanáta a fideszbuszt, hanem szípen, keréken, főpántlikázva. Avvót a cél, hogy elébb érjenek a nemzet mélygarázs alapú szívcsakrájába, mint a rongyosok. Mer ha ővélök lessz teli a Kihaénnem tér, akkó nincs ollan nemzetfizika, hogy a komen pisták oda béférjenek, oszt mehetnek haza békivel, csattogjék az a retúrbakkancs, de szaporán. Na, így es lett, meg lettek szentölve, oszt elindútak. Legelől öszvekapaszkodva a főcivilek a terepjáróikval s az akadémiai cigánzenekar. Megettök hosszú, tömött sorban gulyásálgyúk, flekkentankok, tőtöttkáposztartálykocsik, ami dukál, s még az üvegezett szerkocsi egydecis pálinkás butéliákval, rajtok a küs Orbán Viktor tisztőtt képivel traubista korábúl. Mentek, mendegéltek, mint a kisgömböc, úgy nőtt a hírök. Ahont csak megállottak, bárki magyarnak oda lehetett menni a mulatságba, nem vót diszkriminácijó. Aki gyökér odagyütt tiszteletvel, s aszonta, éhes, kapott egy adagval a műanyag tányérjába, de aztán mehetett isten hírivel, mer Buda nem vót oda az öszves csóradékot pógári pénzen zabáltatni. Hacsak a jobborcájúja nem gyött félre, oszt alá nem írt jókedvvel, bőségvel, hogy a prolik menetibe többet nem keveredik, hejszen mast lakott jól meleg ételtűl a családja nevibe es, de ha másfél esztendő múlva, ne adja az Isten, a haza ellenzékbe szorul, amitűl eggy csapásra éhkopp lesz, akkor mindnyájának el köll gyönni a nemzeti éhségmenetbe, ha addig meg nem hal. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Végre fel van találva az örökmozgó

Innen 

Mária országába így nyaralnak szociálisan a közdógozók

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok fődjin eggyet rugaszkodott, kettőt csusszant, s máres gyött a tavasz, a jövő hajfodrásza. Ennek dacumál ügön sok vót az eleven szegény, azki semmit se szerzett az életibe, de annyit is ért. Ha fagydoztak es meg, legföllebb ötösivel, mintha szándékval opponálták vón, hogy I. Fülkefor vasmarkába sikeres közgéphatalom kovácsolódgyék öszve azokbúl, kik a halmozottan hátrányos helyzeten küel es letettek valamit az Asztalra. Horibile hejába éheztek-fáztak, ollan gusztustalanul megedződtek, hogy még télen se haláloztak abba a feszített tempóba, amit a nemzeti méltányhaladás elvárt vón. Teccett vagy nem, tény vót, ami tény, több tél köll egy illen anomálijának, hogy a maga természetes szelekcijója keretibe lerendeződjön. Na, hejába vót vége a válságnak, ez a fődhőragadt másfélmillió nem tutta a télvíz idejit eggy derűs, több hónaposra sikerűt tavaszelőnek főfogni, penig elég lött vóna azon az ablakon kitekénteniök, amelliken a kerál és dógos kompániája. Szép, tükrös ablak vót, oda nyílott, hová csak nyitották, mer vót nékijök egy orvosságjok a szűkmarkista valóságval szemben, mégpenig az álmodozás. Gyere Gyuri, álmodozzunk, parancsóta I. Fülkefor, mint egy pujhó gyermek, s Matolcsy mán sorolta es, hejparittyom, dzsídípittyem, úgy megduflázzuk a nemzeti jövedelmet, füle ketté áll. Teremtünk továbbá egymillijó munkahelyet. Ezen fölül hazahozzuk a megtévesztett ifjú dógozókat a Nyugatrúl, azkik a mü nemzeti kincsünk, székely szavazóinkon küel. Na de mikorra lesz ez, te Gyuri, kérdte a kerál a fölhős homloka alól. Akkorra, mondotta a nagyívű államférfi, amekkora. Ezen nem vót mit beszenkedni tovább, a dátumon, inkább nízték az Orbán-tévén a zenés kibontakozást, aminek a közmunka vót a zászlóshajója feszt. Pedig ollik elkövető az evvel járó tetemös előnyöket meg se érdemlette! A szervezett üdültetést, példának okájér, ami pézt és fáradságot nem kímélve lött meghirdetvel. De ám mind a háromszázezer nyaralandusznak, akinek csak vót az utazáshó önkőccsége a havi 49 ezerbű, vót továbbá friss munkavállalói igazolása, nyomtatója, s internetcíme, hunnét a kitőtött űrlapot elektronyosan visszakűdhette. Támatt es fene nyüzsgés odalent a dércsipetű vidéken, kapcsótatták vissza a villanyukot, nyomtattak, szkennöltek szaporán, kit a jachtbérlés izgatott, kit a trikolorcsöves szolárijom. De vót, azkit a nemzeti filmszerep, mer arra külön el lett rakval 50 milliócska, hogy az Erzsébet-programot népszerűsítő, előremutató hátterű filmek készüljenek a rögvalóság napos oldalárúl, hadd tudgya meg, akit illet: Mária országába így nyaralnak szociálisan a közdógozók, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Köpni kell, avagy egy gyors szellemi leépülés rövid története

A videó, a parlamenti jegyzőkönyv és a minisztériumi levél közötti kapocs: Halász János.

2004, ellenzéki politikus korában (Wahorn András kiállításának megnyitója):

2010, államtitkárként (egy jobbikos interpellációra adott válasz részlete):

2012, államtitkárként (egy jobbikos kérdésre adott írásbeli válasz – Balog Zoltán helyett ő, H. J. írta alá):

Egy fotó kétes karrierje

Ezt a borzalmas fotót – sok másikkal együtt – a dachaui haláltáborban készítette Gilbert Pastche amerikai katona 1945 áprilisában. 
A kép elég hatásosnak találtatott ahhoz, hogy az elmúlt 70 évben sokszor megjelenjen a sajtóban, majd később még gyakrabban az interneten. És ahogy az sűrűn megesik – hol tudatlanságból, hol szándékosan –, a fotó eredete homályba veszett, és egészen más történéseket, eseményeket is illusztráltak vele. 
A Google közel 600 oldalon találja meg  ezt a képet, helyenként elképesztő szövegkörnyezetben. A legtöbb találat szovjet munkatáborokhoz, főleg a vorkutaihoz kapcsolja a fotót, de úgy általában mindenféle tömeggyilkosságokról (a kommunisták, a zsidók, a kommunista zsidók rémtetteiről) szóló szövegekhez előszeretettel használják illusztrációként. Sőt, például az 1950-53 között működő recski kényszermunkatábor szörnyűségeit is ezzel a fotóval szemléltetik, ami nyilván az olvasó teljes tájékozatlanságára épít – félő, hogy némi joggal. 
Szépen illik ebbe a sorba a magyar kormány által tavaly bő hárommilliárd forinttal dotált Friends of Hungary alapítvány minapi Facebook-bejegyzése, amely az 1944-es, magyarok elleni vajdasági pogromokról, etnikai tisztogatásról szóló néhány sorhoz tette be illusztrációul a dachaui fotót. 

Csak amiatt nem lehet végtelenül aljasnak és cinikusnak nevezni a Friends of Hungary hamisítását, mert elsősorban hihetetlenül ostoba. Ugyanis a legtudatlanabb és legnaivabb olvasót sem lehet meggyőzni arról, hogy bármi összefüggést találjon békés falusiak meg városi polgárok lemészárlása és csontig lesoványodott emberek hullahalma között. 
Tehát nemcsak a durva hamisítás a szégyen, hanem az az arcpirítóan alacsony szellemi színvonal is, amely a magyarság jó hírnevét külföldön ápolni hivatott Friends of Hungaryt jellemzi. 

Köszönet a Hvg.hu-nak, amely a Facebook-bejegyzést felfedezte. 

Frissítés: 
A Friends of Hungary időközben levette a posztot, amely így is nyolc napig szennyezte az étert.

Megtévesztett emberek a Nemzeti Színház pénztáránál, ill. jegyirodájánál

Amikor kiderült, hogy júliusra még nem kapható jegy, mindenki csalódottan hazament

"A legjogosultabb mozgalom"

1945. január 27-én, az auschwitzi tábor felszabadításának napján, onnan pár száz kilométerre, a zsidó munkaszolgálatosok balfi táborában magyar nyilasok puskatussal agyonverték a 38 éve katolikus Szerb Antalt, Prohászka Ottokár püspök keresztfiát. Prohászka Ottokár 1927-ben meghalt, így a numerus clausus atyja, aki az antiszemitizmust "a legjogosultabb mozgalom"-nak és a zsidóságot "fekély"-nek nevezte, már nem érhette meg a nézeteinek cselekedetté formálódását.

Mikó a magyarok országa az elrugaszkodás gigantikus lázába átmenetileg küssé nem növekedett

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Lázár János uram elbóléntott valamék ülésszakon. Nemcsak egészségire szógált a tollpöhölnyi aluvás, hanem hasznára es, mer ügön előremutatóat álmodott, ha szomorút es. Eggy szép, fatornyos vonaton, a Kihaénnem térrül utazott a távoli Svejcba. Nagy dologba járhatott, mer ott feszített megette az egész Országgyűlési Őrség vadonatódon uniformisba, Kövér László főkalauzval az élin. Farsang vót, minden állomáson megálltak, elbeszélték útjok célját, avval meg lettek áldva, s pöfögtek tova. Mentek a listájér, mibe ügön vágytak mán szemezgetni, hogy erőst megadóztassák, ki szíjjat ofsorozott magának a nép hátábúl, és odakünn mosassa a gamatos pénzit, ami a kampánymagyar dógozó népet illeti választott kőccségvetésin keresztül, visszamenőleg es. Rég itt vót az üdő, hogy ezer év után a nemzet fővilágosodjon, rágcsálói közzül ki rendelkezik betétvel bármellik svejci bankba. Ez akkor vót, mikó a magyarok országa az elrugaszkodás gigantikus lázába átmenetileg küssé nem növekedett, minek sok oka vót az EU rabszíján és a komonistákon küel es. Köllött a péz, nem es, hogy elkőtteni, hanem ha Matolcsy sziklaszilárd büdzséjin likat ütne a nemzetközi áfium, legyen mivel bétömni. Níztek szegényre, gazdagra, ennek nem vót, az nem adott, eccőcsak eszökbe jutott a csokirúl a Milkabankárok országja, hon úgy dagadozik a törvéntelen magyar péz, mint gombóc a fazékba. Na, akkó szóltak Lázár uramnak, álmodjon egy nagyot. Ű penig nem habozott. Legelébb fogott egy megafont, s megkérdte a nómenklientúrát, hogy akinek Svejcba van a péze, tudja-e, mire számítson. De nem vót ilyen személ, még rokon se, senki. Amijök netán vót vóna az anyós fülbevalójábúl, meg a régi Lada eladásábúl, azt mind itthol tartották, békekötvénybe. S naná, hogy adóztak, többször es, mint köllött vóna a haza meg az erkölcs oltárán. Ami meg tél-túl csorrant a pógármesterségbű meg a képviselőségbű, azt lényegibe eljótékonkották. Mikó ez megvót, ultimátom lett küldve Svejcba, a meglepetés erejivel, hogy ezt meg ezt készítsék ki, gyönnek érte a magyarok. De mán kopogtak es ajtóstúl, s monták, mit akarnak. Amér jöttek, azt. De hogyhogy? Úgy, hogy ők egészen megdöbbentőnek tartanák, ha a bankár uraimék nem a transzparencia pártján állanának. Azok meg monták, hogy ott állnak ők, csak hát a banktitok. Ismeri ű ezt a banktitkot, horkant föl eggy emberként Lázár János. Hát akkó, kérdték a nevetős szemükvel a svejci bankárok. Akkó elmegyünk haza, felelték vészjóslóan a magyarok, s hogy nem vót ellenvetés, visszakászálódtak a vonatba. Epp jókor, mer Lázár uram fölébrett, s azt mégse jó idegenbe. De innentül a magyar kőccségvetés minden likaiér, isten és ember előtt, a svejciak feleltek, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A magyar nép ajándékai a haza legnagyobb fiának

A fenti ízléses pálinkasorozat megelőzte a korát, hiszen népünk csak május 31-én fogja majd spontán ünnepelni szeretett vezetőjének 50. születésnapját - tehát tíz évvel hamarabb fejezheti ki mérhetetlen háláját Orbán Viktornak, mint ahogy a hatvanéves Rákosi Mátyásnak tette 1952-ben. 

(Mellékszál: Rákosi egy évvel később már nem volt pártfőtitkár és miniszterelnök.) 

Educatio 2013

Kedves arcú ismeretlen pedagógus csendes, szép szóval, szeretettel, nyájasan terel a helyes útra – mondhatni: edukál – egy megtévedt ifjút:

Nemes vonású, némileg ismertebb pedagógus és polgármester szintén edukál: a szülővel való megfelelő  bánásmódra oktatja a továbbra is tévelygő fiatalt:

A két pedagógus elegáns, finom gesztusai és higgadt, okos szavai közkinccsé váltak, láthatók-hallhatók – sőt az utóbbiakat már meg is zenésítette egy lelkes rajongójuk:

Törvényjavaslat a konyháról

Itt pedig olvasható is a szöveg.

Portré: Szüts Miklós

Még maga Navracsics miniszter es megtévett egy minutomra, akkoracska vót a boszorkánüldözés

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országára mán januárba lesújtott a tél. Hezzá hó képibe, ami ollan nincs, hogy véletlen vót!!! Hanem evvel es támadva lött bizonos körök részirűl a fülkemagyarság, csakhogy hejába. Mer a hótul es csak erősbödött, nyőtt, mint a pálma, sikerekbe gazdagon. De vót baj más es. Hogy azki nem vót vélök, az a gyilkosok pártján vót, fehéren-feketén, kinek a korifejesei ollant adtak a kerálpárt ötös számú oszloptyának a szájába, mit az nem gondúhatott, ha monta es. Még maga Navracsics miniszter es megtévett egy minutomra, akkoracska vót a boszorkánüldözés! A végin ügön magosrúl köllött direktívába adni: azki rasszizmusnak, pláne uszétásnak alitja Ötös testvér nézetit, hogy a cigányok jelentős része állat, s ki kéne ököt nemlennizni üstöllést, na, az a gyilkosok pártjára áll. Konkrétan az ellenzékére, ki evvel es bátorítcsa a genetikus cigánybűnözést. Köllött vóna, nem-e, I. Fülkefor nem szót erre egy vakhangot se, mer nagy bánatja vót. Ereje személes megfeszítésivel epp sikerűlt visszavonatnia a regisztrácijót es, a főlvételi keretszámokot es, erre tessék, ollan orcapirító támadás érte a magyar labdarúgást, mi a termőfőd mellett az ű országának legnagyobb értékje vót, hogy mukkanni se bírt. Csak nízett a turulmagos szemin átal, oszt kiizent a Berci inasval, hogy mindenki elmehet a piszibe, ő inkább nem es mondja, amit gondul. Há hogy tűrheti a magyarok istene, hogy egy szaros kis zsidózás végett a FIFA a maga kettős mércéjivel megen végigvágjon ezen a nemzeten? Há millen világ az, hun eggy radikálszurkoló annyit se rikkanthat, hogy „zsidó”, ha Izrael válogatottjával ví a magyar? Hogy ezér bűntetés jár?! Hogy zárt kapuk megett kölljön megrendezni az eljövendő tétmeccset, horibile a szőrestopli oláhval, ki csak erre vár Trianon olta!? Na, szóni nem bírt, de fölnek azér föllebbeztetett a kerál az MLSZ-vel, hogy hun itt az arányosság?! Ha barátságos meccsen esett a sajnálatos zsidózás, még sajnálatosb, hogy nem barátságos meccsen köll lekvittelni. Há millen anyagi veszteség ez az erkölcsi mellett, mit egy szegény, de fudbalnemzet zsebibűl húz ki a FIFA?! Több tízmillió! Ami azér summácska a 16 miliárd közpézen belül es, mit a kerál a csonkamagyar hazai labdarúgásra fordét az új esztendőbe. De hamvokba hullnak vissza fejükre a fifaisták, mer Vona testvér a stadiony kisantant által bezárt kapui elé tízezrivel fogja odaszervezni mindama hon- és sporttársakat, kik nem és nem állanak a gyilkosok pártján, hanem a Jobbik kőtségin bérelt kivetítő előtt az örök magyar igazság nevibe, egy emberként kiáltják majd a setét magyar égbe, mit nem gondúhatnak, tisztőtt bíróság, ha mondanak es, olanképpen, hogy hűmhümtalpú hümgányok, hümjétek az anyátok, amíg meg nem hümhüm.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Beszélő-sirató

Ma kézbesítették a Beszélő legutolsó számát.
Most persze büszke lehetnék, hogy a 31 éves folyóirat minden számát birtoklom (már amelyek nem vesztek el a költözések folyamán), az első szamizdattól a mostani utolsóig, és ez milyen szép dolog –  de valójában inkább rettentő szomorú. 
Az első évek rendszertelenül megjelenő Beszélőit nem volt ugyan túl nehéz beszerezni (kapcsolat kérdése volt az egész), de villamoson-buszon olvasni már némi óvatosságot igényelt, és bármikor lehetett számítani egy kis házkutatásra is. (Meg is voltam sértve rendesen – Bástya elvtárs-effektus –, hogy rám végül is egyszer sem került sor. Persze ami késik...)
Jó volt tudni 81. decemberben meg azután, hogy hamarosan, 3-4 hónap múlva jön a következő szám, és olyanokat olvashatok benne, amit sehol máshol, és hogy egyre többen vagyunk szamizdatolvasók, és bár nyilván sosem lesz vége a Kádár-rendszernek, de azok az órák legalább jól telnek, amikor Beszélőt olvashatok vagy az egyre szaporodó szamizdat kiadványok valamelyikét.
Aztán amikor legális lett a lap, persze elveszett a tiltott gyümölcs élvezetének az izgalma, az a jóleső bizsergés, amit máig nem tudok elfelejteni – de attól még Beszélőt olvasni mindig kicsit más volt, mint bármi mást.
Ennek most vége, itt az utolsó Beszélő, szamizdatok sincsenek már. (Még... )
És ez csak megerősíti  Erős Ferenc igazát: Leépülő demokráciában rosszabb élni, mint leépülő diktatúrában.

A szamizdat Beszélő szerkesztői: Solt Ottilia, Szilágyi Sándor, Kőszeg Ferenc, Kis János, Nagy Bálint, Petri György. Akik nincsenek a képen: Eörsi János, F. Havas Gábor, Haraszti Miklós, Iványi Gábor

Orosz arcok - bővített kiadás

Néhány hónapja volt már egy Orosz arcok című bejegyzésem itt a blogon.
A ma olvasott hír nyomán (vagyis hogy a friss orosz állampolgár Gérard Depardieu egyetért a Pussy Riot büntetésével) egy kicsit kiegészítettem az előző posztot. Íme:

Nagyezsda Tolokonnyikova (23)

Jekatyerina Szamucevics (29)

Marija Aljohina (24)

Vlagyimir Putyin (60)

Gérard Depardieu (64)