Eccő a kerál reaébredett, hogy ügön szereti a cigánymeggyet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy rekkentőtős nyár lött, érett a gyümölcs, nem nízte, kormánytag-e a gazda, nem-e. Mária országába, aki vinni akarta valamire, Braziliátúl Baracskáig iparkodott és szerzett főváltva, kivéve a sok állástalan diplomást feszt, ki csak merengélt a pesti romkocsmák félhomályába. Ahelett, hogy béállt vón rakodónak meg soffőrnek, netán szervezett kikőcsönződés keretibe huszas truppokba elment vón meggyet szedni ahhó, aki iparkodó es vót meg szerző es, de mán allig bírta a roppant drága rabokval az idénymunkát. Eccő a kerál reaébredett, hogy ügön szereti a cigánymeggyet, minek akkó vót a szezonyja, másutt es, de Agárdon különössen. Mikorra öszveszalatt keráli szájába a gondolat, hála sajátos észjárásának és gyors alkalmazkodásának, mán tutta es, mi a megoldás. Üstöllést meg kőne tekénteni egykomájának és frissen kinevezett kultuszállamtitkárjának a mezőgazdasági vállalkozását, minek keretibe szemlét kőne tartani a cigánymeggyültetvény bétakarétásán, hejszen gazda szemle hizlalja a jószágot, ha gyümőcs es. L. Simon László uram kapott a ragyogó megtisztöltetésen, hejszen tutta, mit jelent az ű kistérséginek a személyes fővirágozásának egy ilyen vizit. Hanem hivatalos vóna-e az aktus vagy magán, kedves bátyám, kérdte a több lábon álló kultúrmunkás, mán csak avégett, mi legyen a tónus úgy a Kerálpárt, mind a Saját honlaptyán. Hogy ódott-e s baráti. Ódott hát, monta a kerál, ölég lesz, ha kedves családtagjaidval és a település pógármesterivel együtt fogadol, hejszen panyókára vetvel gyövök, magánkerálként, má ha nem vagyok alkalmatlan. De szerencsére nem vót az, le es ért baj vagy dugó nékül a birtokra, hun az ösmerkedés percei után elébb az L. Simon pincészet jó hangulatú megtekéntése lött napirendre véve, majd a fönnforgó meggyesbe látogatván a kerál szabálhont elbeszélgetett az állandó és alkalmi munkavállalókval. Ha mán e két magyar úr, a főd szerelmesei amúgy es ott vótak a terepen, az eggyik azt a magán­indétványt tette, ugyan kerüljenek az ű csemegeszőlő dűlője fele, oszt ellenőrizzék kicsinyég az eppen ződmunkát és gyomlálást végző dógozóknak, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek munkavégzésit. Úgy es tettek, bétértek oda kettesbe, minek előtte L. Simon, mint gazda a gazdának, előadta, hogy az ű képviselőségitül ez a rab-dolog mélyen független, mindig es avvót. Indokai a következők: ócsó idénymunkás drágáér sincs, ócsó rab meg van, amíg van. Mongyuk ménküdrága, hejszen még az állami fegyőrt es néki, a szegén magánfődbirtokosnak köll megfüzetnie, de ha tízsző illen drága vóna, Petőfi kolegával szólva, akkó es a rabokat választaná, ha má „ez a kérdés”, aki nem hiszi, válasszon jobbat.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Magyar vezetők jó magyar emberekkel és rossz magyar rabokkal elegyednek szóba, magyar határt járnak, magyar gabonát és magyar marhát néznek, magyar asztalnál falatoznak, magyar földet mívelnek

Nem fasiszta, nem antiszemita, nem, nem, nem

„A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország!” (Weimar, 1941. október 31.)
„Goebbels miniszter, ez a fiatal, ragyogó homlokú, egész lényével értelmet, zsenialitást sugárzó, rendkívüli kultúrájú, csendes szavú, mozdulataiban finom, de tetterős férfi belépik a Hotel Elefánt kerti termébe (…) az ebédnél közelebb jutok hozzá. Nem tudom, mások mit gondolnak, de bennem az a kérdés kavarog, azt szeretném kiolvasni belőle, hogy e csodálatos koponya mögött rejtőző, egész Európát, sőt, a világot tekintő nagyvonalú koncepcióban hol van az én hazám?“ (Keleti Újság, 1941. november 4.)
„Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban! Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie!” (Országgyűlés, Budapest, 1942. november 20.)
A fentieket mind Nyirő Józseftől idéztük.
„Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita.” Ezt pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke írta a napokban Elie Wieselnek.

Kőccséget mán nem es köllött vetni, csak aratni

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Matolcsy uramra reagyött a feritélhetnék. Bakarasznyit fölemelkedett a talajrú, bécsukott szemit a jövőbe merengette, oszt úgy. A Tündér Ilona országát feritélte, mi mást, ahogy kigyúlt metrómotorokval hasétott népek harcának zajló tengerin, fejsze se különben. Mán a magyarok történelmi középosztálya egy huszáros bébibumm keretibe teliszülte a Kárpátnagyhazát, ahont csak bőcsőnyi hel akadt a temérdek béruházástúl meg lovasszobortúl. Ettül a nemzet több, mint annyian lött, amennyien. Ami volumenit tekéntve nem vót ugyan nevekedés, de az ellenkezője se, stagnálás meg pláne nem, mer azt a magyar nem bírgya. Hanem avvót, ami! Ki mint él, úgy feritél. Kőccséget mán nem es köllött vetni, csak aratni, minden regisztrált munkamagyar kellően államosétva vót és vica versa. Az, kit a gerjedő hisztéria tán külhonba csábétott, mind hazatért, hogy a kerált majdan ne csalódás, hanem sok unoka vegye körül, inkluzíve Túró Rudi s Nemzeti Alaptanterv. A szólás szabadabb vót a madárnál, de nem ügön vót minek szóni, mire a száját kinyitta valamék, el es vót intézve nemzeti konzultácijóba a probléma. Mán kétfajta gyógyszere vót, úgy értvel, az Alaptörvényen küel, egy ződ meg egy piros, aszt szemelgette kifele a gyógyszerkasszábú, ha eppen beteg vót vóna, de ez nemügön fordút elő, mer csak nemzeti kistermelőtűl evett zőccségtudatosan, 40 kilométer sugarú körbe, ha eggyáltalába éhes vót. Az utolsó válságadó, kit alvásadónak híjtak, epp akkoriba lött a magyar életbűl részbe kivezetve, részbe nem. Helyibe az önkéntes jellegű ébredési díj lépett, mellyet csak annak köllött megfüzetni, ki a teremtőtül a mondott szógáltatást igénybe veszi. Nem es vót az adó, hanem legalább annyira „kapó”, hejszen oda es elvitte az elektronikát a Közgép, ahon tán hírit se hallották. S végre nemcsak a kerál vót fésztufész látótávolba, hanem a nép es, csendőronline. Abbul, mi a hídpézbűl, s kisöccsibűl, a dugódíjbúl fakadott, bé lett kamerázval minden magyar és küssebbségi hálószoba nyoszolyányi bontásba, hezzá még szervizölte es a Közgép a rendszert, s értékölte kifele, tárulta, ha probléma támatt. De nem támatt, mer füzethette az ébredő magyar az ágya melletti magánterületfelügyelőnek eppúgy, mint mobilon vagy trafikba, ha vót trafik nékije otthun. Avvót a lényeg, hogy lerendezés nékül az uccára ki nem léphetett, mer vót egy kieresztő rendszer, amit a béeresztő rendszervel együtt, epp az a Közgép telepített, ki a faragott hídpéz-szedő mobilkapuk állétásával szerzett szép és nemzetközi gyakorlatot kártyás és kes-nyugdíjas kivitelbe. Aki nem hiszi, sohse szűnő álmába ússza át a Dunát. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Váncsa István: A két géniusz

A tündérmesének a valósághoz semmi köze nincs. Az idősebbek számára, akik még olvastak meséket, ez magától értetődik, a fiatalabbaknak kevésbé, így aztán nem csoda, hogy nemzetgazdasági miniszterünk világsikert aratott tévéinterjúját a honi közvélemény értetlenkedéssel fogadta, az általa mondottakat pedig boldog-boldogtalan összeveti a magyar gazdaság aktuális helyzetére vonatkozó adatokkal, aztán diadalittasan mutatja ki, hogy még csak nem is hasonlítanak. Pedig Matolcsy nem a valóságról beszélt, hiszen arról neki fogalma sincs, hanem a létezésnek amaz elfátyolozott dimenzióiról, melyeket csak ők ketten látnak, a két géniusz.

Azt mondta, hogy a magyar tündérmese egy éven belül sikerre fog vezetni, és ezt joggal mondta, hiszen a tündérmesének épp az a lényege, hogy a csoda lehetséges. Jánoska a sárkánynak mind a huszonnégy fejét levágja, a királylányt lehozza a fáról, összeházasodnak, ő lesz a király.

Hogy utána mi következik, arra keserves történelmi tapasztalataink birtokában gondolni se merünk, maradunk a tündérmeséknél, melyek a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül mind fontosabb szerepet kapnak, hiszen „a mesehallgatókat a mindennapi életből […] átviszik a költői igazságszolgáltatást biztosító mesék birodalmába. Ahol […] a jóság, az igazság – amely főleg az elnyomottak, a szegények igazsága – mindig győz” – írja a nyolckötetes Magyar néprajz (Akadémiai Kiadó, 1988–2002).

Mármost elnyomottak és szegények mifelénk egyre többen vannak, és ha a Nemzeti Ügyek Kormánya Isten segedelmével sokáig a nyakunkon marad, számuk exponenciális ütemben nő tovább. Jár nekik a költői igazságszolgáltatás, továbbá a remény egy boldogabb jövendőben, ahol a jóság és az igazság mindig győzni fog. Matolcsy ezzel a reménnyel most a világ proletárjait en bloc kívánta megajándékozni, ezért avval indított, hogy Magyarországon vége a válságnak, majd innen egyenes vonalban jutott el addig, hogy országunk záros határidőn belül a világ közepe és vezérlő csillaga leend.

Némelyek, miután ezt a történelmi jelentőségű megnyilatkozást a CNN-en végignézve örök életükre Matolcsy-fanná váltak, annak a véleményüknek adnak hangot, hogy ami ebben az interjúban elhangzott, azt senki emberi lény, még a fékezhetetlen elméjű nemzetgazdasági miniszter sem gondolhatja komolyan. Mások, bízván az összebomlott ész határtalan lehetőségeiben, akként vélekednek, hogy igenis gondolhatja.

A probléma az, hogy mindkét álláspont abszurd konklúzióra vezet. Ha nem őszintén mondta, amit mondott, hanem azért, hogy evvel Mária országának szent céljait szolgálja, akkor a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyilvánvalóan eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy nemzetgazdasági miniszterünk totálisan megkergült szubjektumként domborítson az egész világ előtt. Józan ésszel ezt nehéz belátni, bár annyit azért tegyünk hozzá, hogy normálisabb államoknak nemzetgazdasági miniszterük eleve nincs is. A „Minister of National Economy” kifejezésre keresve Magyarországon kívül Görögország, Kazahsztán, Kongó, Omán, Palesztina és Szaúd-Arábia neve jön elő, s ez azért talán mond valamit. A másik vélekedés szerint miniszterelnökünk jobbkeze csakugyan elhiszi, amit összehord, vagyis tényleg olyan, amilyennek látszik, csakhogy akkor az őt szabadon eresztő főnök mentális állapota is aggodalomra adhatna okot. Erre amúgy elég sok közismert jel mutat, ámde azok sehogy se magyarázzák mindazt, ami az elmúlt két esztendőben Magyarországon végbement. Konkrétan tehát azt, hogy a két géniusz az EU egyik tagállamát politikai-gazdasági cunamiként tarolta le, államformáját köztársaságról közgépre változtatta, olyan hatalmat ragadott magához, melyhez hasonlóról a római császárok legfeljebb álmodhattak, és tette mindezt higgadtan, tervszerűen, végiggondoltan, noch dazu Európa közepén. Mellesleg nagyszüleink népi hősként csodálták Hamrák Jánost, aki 1909-ben fényes nappal, a rendőrség szeme láttára ellopta a Rottenbiller utca teljes kövezetét, akkor mi hogyne csodálnánk a két géniuszt, akik egy komplett országot loptak el úgy, hogy a műveletet élő adásban követhette az egész világ.

Valójában tehát a két vélekedés (nem gondolta komolyan, illetve komolyan gondolta) egyike sem igazolható, viszont Arisztotelész óta tudjuk, hogy két egymást tagadó állítás nem lehet egyszerre hamis, már amennyiben a formális logika talaján maradunk. De mért is maradnánk, amikor épp a két géniusz példája mutatja, hogy az emberi elme jóval többre képes, és ezt a tudomány se cáfolja meg. Május 31-én a World Science Festival keretében volt egy interdiszciplináris beszélgetés három tudós részvételével, egyikük klinikai pszichológus, a másik neurobiológus, a harmadik a mentális egészséggel foglalkozó jog professzora, s ami a legfontosabb, maguk is érintettek, magyarán bolondok mind a hárman.

Azt mondták, hogy a pszichotikus elme nem rostálja meg az ingereket, mint az egészségeseké, ennélfogva a mentálisan sérült személy meglátja azokat a laza összefüggéseket, amelyeket a normális elme nem tudatosít, végeredményben pedig képes arra, hogy egymást kölcsönösen kizáró tartalmakat fogadjon el egyidejűleg. Az irracionális ősködnek a tudatba nyomulása persze bomlasztó, sőt pusztító hatású, egyszersmind azonban hallatlanul inspiráló is, mondja a három szakértő, ezért van az, hogy a bolond zseni, a zseni pedig bolond. Mi ehhez még hozzátennénk, hogy azért a bolond többnyire bolond, és csak a legritkább esetben zseni, ám ez részletkérdés. A lényeg a föntebb hangsúlyozott mondatban rejlik, mely szerint a géniusz elméje általában (a két géniuszé pedig különösen) képes egymást kölcsönösen kizáró tartalmakat egyidejűleg elfogadni, és minthogy ex falso sequitur quodlibet, tehát az ellentmondásból bármi levezethető, a géniusz rezzenetlen arccal mondhatja bele a CNN kamerájába – mondja is –, hogy az MNB száz százalékig független a kormánytól, de június végét követően még sokkal függetlenebb lesz, ezt ő így látja, így is van rendjén. A másik géniusz pedig mondhatja, hogy ő komolyan veszi az embereket, kíváncsi a véleményükre, és ha az előző nemzeti konzultációk alkalmával az állampolgárok nem álltak volna mögéje, akkor az ellenség talán már a parlamentben, de nemzetközi fórumokon mindenképp megakadályozta volna, hogy véghezvigye az a temérdek jótéteményt, amit így mégis abszolválhatott.

Mi csak annyit kérünk, hogy továbbra is évente rendezzék meg a hagyományos ópusztaszeri betyártoborzót, ami az elmúlt hétvégén oly nagy sikert aratott, legyen lányrablás, menyecskeszöktetés, deresre húzás, fosztogatás, lótolvajlás és minden egyéb, amivel Európa kultúráját gazdagítottuk. Még néhány év, és egyebünk úgyse marad.

Az Élet és Irodalom 2012. június 15-ei számából

1988. június 16.

Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulóján a demokratikus ellenzék megemlékezést, ill. tüntetést rendezett a Batthyány-örökmécsesnél, majd a Televízió székházánál.
A videofelvételeken Tamás Gáspár Miklós és Kis János beszél, és többek között Orbán Viktor, Elek István, Mécs Imre látható. Valamint sok-sok rendőr.  
A felsoroltak közül ma már csak a rendőrök mutatkoznak egymás társaságában.

Viktor Emmándöfi kerál

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országába béfellegzett a szociális demagógiának, de addigalé, hogy mán öszve s vissza négymilliójan éltek a „létminimum” alatt, de az es, epp, hogy nem maximum vót, mer tévézgetni Erzsébet-utalványbúl azér nem harakiri! Allehet, hogy fődbérletre nem telik, de ahhó teljesétmény es kő, hékám, nem csak okossat tojás! Vót mélyszegénység es, nem monta senki, hogy nem vót, csak a tévé, de abba a halmozott életvitel, meg a kriminogenetika taszajtotta azt, aki meg es érdemőte. Hanem a moralitást az adta, aki bódogút a maga erejibűl, s a maga hoszta törvények keretibe elbérelte meg elvette, ami az üvé. Há millen csatár az, aki nem akar gólt lűni, ha kaput lát, küsebbet vagy nagyobbat? No, pattogott es a magyar lapda, Adides&Kuss, azki nem elkocsmázta, nem eltőzsdézte, az szorgosan pályázott égre-fődre. S ha vót es néki két társasházi lakása a messzi Svábhegyen, csak köllött gondúljon az öreg napjaira családi összefogásval. Ebbű a paradigmábú mán a kerál se akart kimaradni, nem es tehette vón, hejszen a pártval a népvel eggy vót az útja. Elnénónénózott az édes­aptyáhó a falujába, s ekép szólott néki a fuszulykaleves fölött: Apámuram, vóna-e valami csöndes, 13 hektáros, 5 műemléképületbűl álló majorság, mongyuk ahejt, de a kellős közepibe, hun a családi fődjeink feküsznek szorgos termelőgazdák lévén feleségemestül, azki nyócvan hektáron gazdálkodik szabad idejibe, evvel is jutval ötrűl a hatra nő lévire? Eppen vóna fijamuram, Viktor Emmándöfi, felelte bizalmason, s a kerálfinevin híjva őtöt az apjaura. Ott vóna a József főhercegé, de pont ahun áhétani tecced, búzakalászkáeftétűl ővedzve. Ajjó lesz, biccentett a kerál, a Józsefé, ki legalább rokon, ha csak főherceg vót es, legalább a családba marad, aminek ott es köll maradni. Na, abba a hejbe tett követte a fiúi ábrándozást. Csudák csudája, eppen eladó vót a mondott ingatlan, merő véletlenségbű Mészáros pógármester s főtiszttartó uram bérleménye, ki holmi gépeköt tartott e telephellyen, semmi mást. Megmonta, ott építkezés nem zajlik, csak annyi, amennyi műemlékileg muszájn, új szint, tetőtér, trónterem, ilesmi, ami nem jelenti azt, hogy a kerál ott es fogna vón lakni, hejszen van annak tartós használatra annyi, hogy három tenger mossa. Ha meg ennek ellenire, ókor-ókor béköltözik kicsikét, hisz az üvé, s megkéri Mészáros uramat, ne zajolkodgyék a mély- és magasépítő futballkombájnjaival, az mér baj mán ebbe az irígyvert magyar hazába? Há millen erkölcsi törvény, milyen minoritás tiltsa, hogy egy apa, ha kétharmadbú állanak a csillagok, uradalmat vegyen a fiának? Semmilyen! Aki nem hiszi, nízzen átal az üvegen, s nyalja meg.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Szőcs el

Fotó: Hajdú D. András


A hajdani jó költőből igen rossz államtitkár lett. (Lásd például itt meg itt.) Utódjává egy hajdani rossz költőt neveznek ki. A formális logika szerint tehát most reménykedjünk! 
(De azért ne nagyon.)

Mohók és tahók

– ezzel jellemezte Parti Nagy Lajos a két éve regnálókat a ma délutáni beszélgetésen az Örkény könyvesboltban. És persze fel is olvasott néhányat azokból a zseniális Magyar mesékből, amelyek több mint egy éve hétről hétre olvashatók ebben a blogban is itt.

Tán igaz se vót

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy zongoraművész, zeneszerző s karmester, a legnagyobbak közül való, kik tán nem tolongottak, de vóni még vótak a győzedelmessen kivéreztetett magyar kultúrába. Ez a nagy zenész hírit vette, hogy néki a kerál nagy kitűntetést kéván adományozni, mer a nemzeti lövészárokbétemetés jegyibe esmég főtámasztották a Corvin-lánc hánkódó, de szép gondolatját. Eccő má fő vót támasztval, csak visszagyöttek a komenisták, kik rihtiglen megpuccsóták, s nyóc évre főd alá kénszerétették, a nemzetvel s tisztőtt kerálával egyetembe. De ennek vége lett ezer évre! Mán a centrális erőtér szerént le vót rendezve a nemzeti kultúra, le az oktatás, ki vót igazétva a torz szibarita tanterv, s mán derűs méltóságval hazai fődbe lett átalsegétve Nyírő József es, a nemzet e fájó adóssága. Hála a magyarok isteninek, maga a Lánc alapétója es keszte bétölteni a helet, mit néki sikeres Hadúr, s Országgyarapéttó lévire az utókor nem múló tisztelete kijelölt. Na, Kocsis Zoltán erőst teprenkedett, vót es min, ennek utánna pedig szükségesnek érezte megosztani a szélesebb közönségvel nehány odavonatkozó gondolatját. E kitűntetést bízvást elfogadhatná, mondotta, ha az nem vóna a Horthy-korszak restaurációjára erányuló kísérlet része. De minthogy az, ű természetesen nem veheti átal, antúl inkáb, mer nem akar politikai felhangoktú se mentes polémijáknak táptalaja lenni. Ellenbe szeretné főhíni a figyelmet rea, hogy 2012-be az illen próbálkozások időszerűtlenek, értelmetlenek és nevetségesek, horibile éles ellentétbe állanak Hunyadi Mátyás haladó szellemivel. Epp ezér ű a túlnyomó többség, a magikot normálisnak nevező embertársai nevibe nem veszi átal a Láncot. Azok nevibe nem, kiknek elegök van a kenyeret sohse helettesítő cirkuszokbúl, a mundér becsületinek védelmibűl, a demagógiábúl, az önjelölt messiások handabandájibúl, a mindennapi gyűlölködésbűl, nemzeti kincseink illen-ollan előjelű kisajátétásábúl, a bűnbakkeresésbűl, meg a diktatórikus törekvésbűl. Végül, de nem utolsósorba, hogy es vehetne átal egy ollan kitűntetést, amibűl az első keresztény-centrális erőtér idejin Bartóknak és Kodálynak csak az apraja, a koszorú jutott? Sehogy. Hiszi továbbá, hogy e döntésivel hezzájárul a társadalmi összefogáshó, egy toleránts, de avval vissza nem élő ország fölépítésihő, hon a fiatal nem akar elvándoróni, a középkorú nem mond le az álmairúl, az idős penig hezzájut a ledógozott élete jól megérdemelt jutalmáhó. No, e gondolatok az MTI segítségivel rögvest meg es jelentek, de nem ügön tűszte őköt a kalaptyára semellik fertály. Hanem csönd vót. Tán igaz se vót.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Holnapra megforgatjuk az egész világot

Fotó: Melis András

Úri muri, avagy Futbólia 2.

 

Fotó: Kallus László

A témába vágó fotósorozatot lásd még itt.

Öléggé nyálbő napok vótak vón ezek

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy pünkösd táján, a Szentlélek kiáradásakor esmég sokat halatt előre a nemzeti rendszer együttműködése, ennenmagával es, az elszakétott külhonjával es, ha ugyan vót még mit haladoznia. A kerálpárt kereszténydemokrata férfiökle akép áradott ki, hogy a szeretet és Harrach Péter erejivel, elvi alapon izzé-porrá zúszta az „abortusz-tabletta” névön elhíresült nemzetpusztétó áfijomot. Fogyassza azt csak melegjogostú a nyugat köcsöge, ha arra van gusztusa! Mer arra még a nemzet nem érett meg vón szavazatoptimalizálási szempontbú, hogy ne legyen vón abortusz, de arra mán ügön érett vót, hogy az abortuszjával minné jobban szenvedjen meg a reavetemedő asszondelikvencs. Nyíjjon, na! Hejszen Jézus urunk se vót tablettás a keresztfán, mán bocsánat! Akó meg ne tablettázzon a sok elmagdolnásodott némber two se, ódalborda létire, ha eccő kaparókanál es van a világon. Na, ilenkép a magzati élet meg vót mentve feszt, vót es mire megszületni, mókára, kacagásra, szoborgyalázásra. Ekkó lött, hogy bezonos D. Péter tettin, ki vót olyan útszéli balkretén, hogy leveresföstékezett eggy Horthy szobrot, bezonos I. Béla útszéli jobbkretén akkorán főháborodott, hogy zsidó relációba föliratozott nehány emlékművet, fogatfogér alapon. Eggy Mocskoszsidók ide, egy Dunábalövünktiktetek oda, egy Judenraus amoda, avval máris állott a jajvékszívűek bálja. Mer mindég áll, ha a magyartúl nincs hátrébbacska lépve a kígyótojásos agarakval, mire föl ollyat tesz, ami heles ugyan, de nem okos, oszt máris reavernek egy rongálásval súlyosbétott föstékvel való visszaélést, mikép D. Péterre es. Zagyva György Gyula honatya allig győszte lepiszlicsárézni derék nyilastársa cselekedetit, viszontag megmonta, az övéivel egyetembe köpik vót rea, hogy ki mit gondul erről a kis föstékrűl. Öléggé nyálbő napok vótak vón ezek, reaköpdösősök, mer bezonos Kövér László, a romániai Magyar Pógári Párt tiszteletbéli elnöke ezenközbe a románok érzékenységire köpött, mikó a magyar országgyűlés pénzibű s nemes furfangjával Nyírő József magyar kötelező óvasmány urnáját elturnéztatta a győzelemre rendőt Székelyfődre, azkinek lám, ollyan fija van, hogy még a gyönge hammától es félnek a félők. Mer lehet, hogy nevezett író némel maceszgéber tények, meg „körök” szerént erőst „nyilas” vót, ha az netán baj vóna lenni, de egy ollyan irodalombarát, ki civilbe a magyar parlamentnek es elnöke, nagyon es széjjel bírgya választani az elméjibe az irodalmat meg a politikát. Szemben az olájval, kinek úgy kell lenyomni a torkán taxival, had óvasson, reafér, amíg ki nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Marabu

Vadbarom-é vagy a kerálpártra szavaz

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy két fityfiritty esztendővel a nagy fülkeforradalom után, a magyarok harcisajkáján má minden le vót közgépesítve, s haza vót törvénkezve gondossan, úgy vissza, mint előrefeléleg. Na, akkó a legények kerálpárti eleje belécsapott az alaptörvényes lecsóba és aszonta: konszolidállottunk, mienk a vitorla. Ergó ergórum, mellik törvén tilcsa, hogy azt csináljunk, amit akarunk? S bezon, alig es vót mán illen törvény, ha vót, hát hiba vót, mer űk es emberek vótak, sőt. Példának okájér, még mindég több kézbe vót ég és főd, mint annak a rendgye. Hejszen ahun túl sok a kéz, ott folytonég csak csápulás van, mindenik adduramistend akargya a mindent, penig a magyar nem Síva! Hanem igen szereti, ha egy kézbe van, ami az üvé. Na, avval létreszavaztatták a Keráli Égésfőd Hivatalt, oszt kacagányos Árpád jussán szípen megpályásztatták, ami még nem vót az üvék, hogy haszonbérbe kiadnák annak, akinek. De nem ám az ország kerálának meg a falujának, ott bővön elég az a párszáz hektáros fodbalpálya, ami van! Há mellik akadémista tuggya azt béfutni, letámadásrú nem es beszélve?! Mer attul, hogy minden a mienk, hékák, még tisztességesnek köll látszani, ha eccő ez az ára a karvalyeu-támogatásnak per hektár. Hanem legyen a főd a válogatott kerálnemzeti nagytőkéé, aki viszont tokval-vonóval nékünk muzsikál. Mer ahogy mink tudgyuk, űk es tudgyák, kitül kapták, amit elnyertek, ennek utána mellik zsebbe köll nyúni, mellikbe nem, mit köll tiszta hazafiságbúl támogatni fehéren-feketén a korupcijó elleni harcba, ha majd leszen netán kérésvel fordúlás az erányukba. Hát, leszett es hamarég, mer ahogyan ezt a dógot morálkompatibilice elrendeszték, annak másnapján bément I. Fülkefor a Tanácsba és ünnepélyesen így szólott: tegnaptul mienk az ország, a hatalom, meg a dicsőség, ezér mátul ki köll mondani a magyart feszítő igasságot, a pártfinancérozás a múlté, ami egy perc halasztást se tűr. A növekvő jólét eme válságos helyzetibe a „pártok” eztán ne húzzanak zsíros milliárdokot a köz kis pénzibül, de a kerálpártval az élen. Úgy ám, mer akkó köll a békát lenyelni, amikor! Éljen meg ki-ki, amibűl tud. S akinek a mutyi az élet, nem a tagdíj, azt majd jó kivizsgálja a törvényünk ereje. Két év múlva meglássuk, lesznek-é még a célszemél pártok, s esznek-e kézbül. Azt es meglássuk, legyenek-e eggyáltaljába választások, hejszen ha úgyis bé köll regisztrálni előre, ott a jó alkalom megkérdeni a delikvencset, vadbarom-é vagy a kerálpártra szavaz. S azt akkó csak össze köll számolni, kihirdetni a Hazafyas Nemzetfront keretibe, oszt le van a gond, amíg meg nem halnak.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Magyarország, Krisztus után 2012-ben

(Délelőtt 11-kor jelentették be a Wallenberg-szobor meggyalázását, negyed 6-kor még így nézett ki az emlékmű.)
Fotó: Sióréti Gábor


Update: Este 9-ig sem történt semmi változás, nem intézkedett egyetlen hivatalos szerv sem a szoborra aggatott disznólábak eltávolítása ügyében. Ekkor civilek, az Élet Menete Alapítvány önkéntesei megtisztították az emlékművet.

Havel

A részletes program itt.
(Egy decemberi performance pedig itt.)

Ugyan ki hunnanfelül gyött ebbe a hazába a vályogmacesz családfájával?

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő a nemzeti együttműködés keretibe egy ember. Nem úgy értvel, hogy eggyetlen vót, hanem eggy a sokbú, aki fúró-faragó, az idők eccerű és változó szaván jól beszélő, a rendre meg az együttműködésre nyitott ember vót, hezzá amatőr genetikus és hazafi. Na, az addég sifondált, addég piculárkodott, míg eccőcsak főtanálta a liberálismérővel ellátott emeszpésszámlálót, ami politikusra pláne gerjedt, oszt úgy bésipolt, dobhártya lett légyen a talpán, ki azt repedetlen kiállotta. Igaz, ami igaz, mentálpedagógiailag ez es vót a cél, a kisipulás a nemzet testibül. Úgyannyira, hogy a Jobbik brüsszeli csipkéje, Morvai Krisztina megindétványoszta, aki harcos és ellenálló, ha az uccán komenistát lát, ahhó fáradgyék oda, s mondja néki meg, semmirekellő ember addig, amég a pártja nevibe nyilvánossan bocsánatot nem kér a magyarság 2006-os szeminek a kilüvetésiér. Maj lessz mihőtartás egy-kettőre, meg tiszta járda! Olyik harcos korább es oda-oda ment az elkövetőhő, de csak ránízésre, az orra után, s bár nem ügön tévedett, a műszer méges egzaktabb vót! 21. századibb, na. Béjelzett, oszt mán lehetett es vélemént nyilvánéttani, érdesset, de igazságost, ha nem es törvénszabtát. Vót, hogy négyen-öten vételeztek eggy készüléket, oszt járdostak véle országszerte fésztufész. De a gép es ember, oszt téved, ezér ókor-ókor derék magyar ember es beléesett az emeszpéségbe. Akkó a fölhorgadó fajkereslet láttán ez a főtanáló a fürge elméjivel osz-posz piacra dobta a hordozható utcai génvizsgálót aktivistáknak es, egyéb aberrálatlanul gondulkodó embereknek es. Mer ezek ügön kéváncsiak vótak, ugyan ki hunnanfelül gyött ebbe a hazába a vályogmacesz családfájával, s ha onnandt, akkó hány százalékba, meg milyen kombinációba, tiszteletvel, úgy betegségre, mint viselkedésre nézvést. A tiszta megösmerés végett vót erre népszükség, nem másér, hejszen meg lett mondval, űk a rasszizmust meghagyják másnak, azzal dóguk nincs, ellenbe szeretnék nemcsak homályos laboratórijomokba, meg, uram bocsá, pisszoárokba mívelni a todománt. Hanem az uccán, a zsebbevaló kis készülékvel, szájkipeckelős és szoft változatba! A vizsgálat úgy vót, hogy a nyugalomba (pl. hón alá) helyezett fejen tanálható szájbúl egy steril acélkar kinyerte a delikvencsi nyálkahártyát, s abba a hejbe mentek es bé a laptopba az adatok, nem vót értelme hadoválni, hogy így meg úgy. Mer a hájtek nem teknő, hékám! S akkó a fényképes eredmény békerűt a Nemzeti Génszék adatbankjába, külön térítés fejibe onnant lehetett emléklapot igényölni az átalesésrűl, s hogy széna vagy szalma. Aki nem hiszi, tátsa el a száját szaporán.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kísértet járja be Magyarországot

Németh Dániel fotója

Akadott államtitkár, ki vitéz es, honatya es, horthysta es vót

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országába má annyiracskán együtt vót minden a jó kormányzáshó, hogy szinte ki köllött hajétani ezt-azt, mint a léghajóbul es megárt a sok, népek harcának zajló tengerén. Mán egy kézbe vót a főd, a levegő, a tűz meg a víz, a közgépállaméba, aki viszontag I. Fülkeforé vót és viszont. Meg lett mondval, minden hatalom a dógozó középosztályé, ezen bévül a magyar nagytőkéseké, csak a komcsik oligarchák, de azok egytül egyig. Mán zsák se ügön vót, hunnét a szög elébúvott vón, de jobb es, mer annyi szög masérozott bétiltott szittyacsendérrambónak őtözve, annyi zubogatta háborétatlan az érpataki modelljit, meg vadászott úniós zászlóra szabadidőbe, hogy jaj lett vón annak a zsáknak, amellik keresztbe tesz a nemzeti elébújás ótárán. Há ne má egy balicegi zsák mondja meg az együttműködés rendszere helett, hogy legyen-e Horthy Miklós tér a mindenféle Szabadság terekbűl, mit ránk kentek a századok! Vagy legyen-e fehér bronzbúl lovas szobra kormányzó urunknak az ő sok hányattatása és mártérijoma után! Épp ölég sajnos, hogy turáni fajunk, és hazánk büszkeséginek, de ha köll, élessen vágó kardjának, a Vitézi Rendnek köllött bált rendezni Sashalmon a gyűjtés végett. Az ezeréves magyar parlament meg közbe sunyított, félrenézdegélt, tisztelet a kivételnek, még jó, hogy vót átfedés a bálval, akadott államtitkár, ki vitéz es, honatya es, horthysta es vót, úgy készpénz, mint tombolatárgy tekintetibe, zene: Vitéz Tom Cat Band. Mán érett egyéni képvisellői indétványba, hogy a kötelező oskolai leventeképzést es magárúl Őfőméltóságáró kőne elnevezni. Ki másrú, ha elébb-utóbb honvédot akar állétani a magyar a Hargitára? S mér es ne akarna, ha a bónusza úgy fordúl, hejszen a Magyarok Istene sohse hagyta elveszni Erdélyt, csak hát bé vót a körülményektül meg a Károlyi Mihálytúl szorétva. Ebbe a paradigmába avvót a minimum, hogy Áder köztársasági elnöki béiktatása végin Lezsák házalelnök gondult egy hétmérfődeset, oszt a Szózat után a magyar parlamentvel eldanoltatta Csanády György és Mihalik Kálmán ezeréves zeneszámát 1921-ből, szív küldi szívnek szívesen. Ha több üdő vót vón, tán a Lesz még a magyaroké Kolozsvár es békerül a repertoárba. Aki szereti, az szereti, aki meg feszeng, hát az fulladgyék a szerb, tót, oláj és satöbbi tengerbe, a népek harcájéba, s vegye eszibe, hogy visszasírja még őfőméltóságát, mikó majd Szálasi-lovasszobrok fogják testvéri tank gyanánt markokba mint a szikla az elporlott üdentitását a magyarnak, amíg meg nem hal. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Nazarbajev

A múltkor valahogy kifelejtettem a Kedves Vezetők közül. De most hogy Orbán ott járt nála mint egyik példaképénél, gyorsan pótolom a hiányt ott is, itt is.

Fotó: Miniszterelnökség / Burger Barna

Egésségügyi vadászpuskát tébére

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a szegény Moszkva tér névadóját olly ügön szívökbe zárták a magyarok, hogy mán, a Széll Kálmán-nemzeti körök mintájára, igenyesen Széll Erzsébet körök kaptak lábra hazaszerte, hun teasütemény mellett megkonzultálták a tapasztalatokot, s hogy mennyire hálások az új vívmányér, mit a nyakukba ajándékoztak nékik. Hejszen csak jobb vót és lett a szógáltató államtúl a legmagyarabb nemzeti bóthálózatná béváltható utalványba kapni a gyerekvédelmi kedvezményt, meg tán még a családi pótlékot es, mint pézbe, amihő mindég tapad egy küs gamatság. Arrú nem szóva, hogy nem es minden! A pízzel főső középosztáltúl lefele átaljába csak a baj van, sok közülök, igenyesen mondva, nem tud véle bánni, szórja széjjel, meg uzsorára veri el. Villanyszámlára! Hanemha utalvány, majd szépen béváltja és elmajszulja, Ha meg annyira pénzelkedne, há a küs utalványt es el lehet adni, legföljebb ócsóbban, hejszen annak es csak kell élni valamibűl, a Közkeksznek, aki majd fővásárolja, s eladja újfent a magos kincstárnak. Egy gondval ezzel es kevesebb vót, epp csak a tranzakciós adót kellett megoldani teknikailag, hogy darabonkint fizet-e a nemzeti együttműködő a kis juttatása után, vagy havonta eccő sárga csekken. Mán az es főmerült a józan ész részirűl, hogy a füzetést es csak bizonos helyeken lehessen ekölteni, ha van, ha nincs, nem mászkáni véle szertefele, s bolondságok után. Epp létre köll hozni egy nemzeti alaplistát, hogy mit szabad vásárúni, mit nem, s mellik bóthálózatba, Wass Alberttűl háztartási kekszig, s viszont. Tudatos nemzeti együttműködő úgyes eladja a kekszutalványt, ha eszinél van, és nem akarja a Lex Diabetest megsérteni. Ha meg má cukorbeteg, akkó azér adja el, mer nem akar lecsúszni az ócsó, meg jó gyógyszerrű nyócszázezred magával. Mer Mária országába má ennyien vótak a túlnassolók, mielőtt az egésség lett minden előtt, mármint a nemzeté. Az egyén meg, ha kirúg az egésségügyi hámbú, igya meg a levit. Mer az csak nem állapot, hogy az állam gyógyétsa bele a vakvilágba, csak mer beteg, ő meg bekekszezik minden következmény nékül. Mastantú ha évente kétsző lebukik a kötelező vértesztellenőrzésen, osztég rossz lesz nékije a cukra, abba hejbe fizethet a gyógyszerér kéccő annyit, és nem ám utalványba! És ha ez nem vóna elég visszatartó erő, törvénbe lesz hozva, hogy esztán lemezszekrényvel rendelkező háziorvos igényelhet egésségügyi vadászpuskát tébére, oszt a drágába kerülő vagyis ramatyabb beteget steril körülmények közt le es lűheti. Annyival es kevesebb háztartási keksz fogy. Szét lehet osztani a rászorulók között, amíg azok es meg nem halnak.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hejába a nemzeti input, nagy lófaszt arányos hezzá az a küs ótput, ami kigyün

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő egy ember. Patája fizikálissan nem vót, de ott lakott a részletekbe, s avvót az elve, hogy ami az erő nyelvin kimondható, azt mondani kő kifele, hejszen ha nem ma, meglészen holnap, a becsületes humánerő nem szalad el, még hálás es a szigorú törődésér. S hogy kíméletvel szoktassák hezzá ahhó, amit bé köll látni, ha szépszerént, ha nem. De mongyuk szépszerént. Elég rea szóni, má bérottyant, nincs abba őrdöngősség, féjjenek kőcsönösen, együttműködésbűl elég es ennyi. Na, Őpatátlanságát eccő béhítták a Centrális Erőtérbe, ahun végre ki köllött mondani valakinek, hogy mikép a haza, a pulya es minden előtt vagyon, de sajnos nem mindenikre igaz, ami igaz, hogy hát blablabla, tanulás meg kiművelt emberfő. Mer sokná hejába a nemzeti input, nagy lófaszt arányos hezzá az a küs ótput, ami kigyün, mán bocsánat püspök urak s úrnők az igenyes beszédér! Egy részire, mondgyuk, igaz, hogy a jövő talpköve a fejbe dől el, arra a részire, aki nem halmozza a szegénységet meg a hátrányosságot fölfele, de a másik halmaz, a tetemösebb, az bezon butuska az ilyen tanuláshó, meg közismerethő, ahogy butuska vót az apja es, ha vót, meg a családipótlékista anyja es, le egész nagymamáig, s tovább. Békeüdőbe még jól van, üsse kénkő, lehet pedagőgösködni, főzárkósztatgatni a büdös csipiszeit. De válság idejin!? Mikó mán rég leomlott vóna az egész stüszitongyó Európa, ha I. Fülkefor nem tartaná ennen vállának Atlaszán?! Aló mars inasnak a motorüzembe, a magos hezzáadott értékivel, oszt kalap. Nyóc évig lóbálta, amit lóbált, végre hasznosuljon, és örüljék, hogy mán az ivarérés napján nem szelektájják ki, mellik lesz janicsár, mellik inas, mellik konzervhús. 14 esztendősen se ír, se olvas, de akkora lógyakó, hogy normális gyerekpadba bé se fér? Hát akkó! Mi ebbe a rossz? Amíg világ a világ, a gyerekmunkaerőbűl lesz a felnőttmunkaerő és nem fordétva. Abbú nem lehet kiindúni, hogy momentánd nincsen munka, egyrészt mer van, akarat kérdése, nem másé, másrészt mastan köll megteremteni a törvényi hátteret, nem akkó, mikó má mi vónánk Ejrópa motorgya, oszt ott kőne improvizálni meg kuncsorkodni a szallagnál a jó küs gyerekmunkaerő után. Hájszen tessék mán tudomásul venni, hogy iskolába járni drága dolog, dógozni meg ócsó. Ha mind inas lessz, ki megérdemli, nem köll annyi iskola, több jut a termelésre, hogy még több inas kölljön, s még kevesebb tanár, a végin óvodábúl lehet menni dógozni, sok kicsi sokra megy, epp hozni köll egy lifety küs törvént: csak az magyar gyerek, aki definitíve rendes, a többi se nem vót, se nem lesz gyerek, amíg meg nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Azért 30 éve sem volt jobb

Hunyorgott a nemzet, szemit ki ne verje a sok gyarapodás

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy hejába csapkották Európa szennyes habi a magyarok kősziklán álló Centrális Erőterit, csak nőtt attul, mint a pálma. Szép stüszi tavasz vót, mán furton furt csak hunyorgott a nemzet, szemit ki ne verje a sok gyarapodás. Itt vót az üdeje, hogy a kétharmagyarok meglepjék valami komolyabb dologval, azkinek mindez köszönhető. Pakojjuk öszve az ű akarattya szerént az országot határon bévül és küel, monták, oszt ajáljuk föl néki. Na, így es lött. Legelébb az áldott magyar főd zsírossát rakták bé egy nagy ponvába, mer arra ott van a tetemös úniós támogatás, abbú egy kisujjintás nékül meg lehet élni, epp tagnak köll maradni, dehát semmi sincs ingyér a Kárpátok alatt. Ennek utána bépakóták a vizet csepedős cseppig, ne mán kifussék a határon az édös magyar víz, aztán az eget kösöntyűstűl, de szelektíve. Amellik csillag kellően fényes vót, nem szúrt, s kérte tüstént az állampógárságot, maradhatott. És így ecetera tovább, de mán abba megtévett a kezök, hogy a munkanékülieket mind bé-e pakújják, még ha a legnagyobb passiója vót es a kerálnak fel-felemelni őköt. Végül csak pár százezret csomagótak bé, azkiknek helyök vót a Stadiony-programban. Válogattak, na, almábúl es válogat az ember, ha ajándékba viszi. Középosztályt raktak, ami belefér, romát, szegény embert, pláne nagycsaládost csak szőrmentin s köröm közzül, pecsétvel, két ajánlóval. Budábúl vastagon, Pestbűl véknyabban. Nyugdíjast csak fiatalt, ellenzékibül vagy liberálisbú mutatóba maroknyit az EU kedviér. A tetejire reacelluxozták a koronát, szípen átkötözték. Vonat, repülő el se vitte vón, akkaracska pakk vót, mer nagy vót az ország, még válogatval es. Főtették hát a Griffmadár hátára. A Centrális Erőtér kapuja előtt eggy magos grémijom megkérdte, mi a heppenkedős ménkőt hoztak. Monták, hogy ajándokot. No, azok nízték, tapogatták, körösztüldöfkötték, nem-e mérgező. Aztán a fődöftőr intett, hogy rendbe, Magyarország a magyaroké, oszt bécsombolyétotta a kapun a pakkot, űk meg mehettek haza. Igön búsongtak, hogy még eggy ficig névjegyet se tűztek a pakkra, hogy méges küknek a válogatása. Na, attul evvót I. Fülkefor országa. Elvót véle kedvire, kiterétette, rakosgatta, masérosztatta, mással nem es törődött. Eccő asztán fővesztés terhe mellett elkeszte kerestetni poroszlókval, hogy hát kik hoszták eztet, mer ennek hijja van. Tűvé tétette a ponvát, de ugye nem tanált senkit, hejszen a tettesek ottmaradtak küel, s hazátalan. Még tán jelentkesztek es vóna, ha bévül lehettek vóna, de mán nem vótak, hanem sehun se. Hun bánták, hun nem, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A gyorsnaszád és a horgonya

Csoportos megdunáztatás retorikai eszköze tréfás bemutatóval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a názáreti kolega nagyhetibe I. Fülkefor eligazétást adott a Washington Postnak. Ebbe áperté megmonta, a magyarok országa epp olan demokratikus, mint az USA, továbbá őalatta nincsen hatalomkoncentráció, hejszen az értékalapú (!) alaptörvény azt nem es hagyná, a sajtó szabadcságát meg egyedül a külfődi tulajdonosok veszéleztetik a hetvenöt percentjükvel, a karvalyok, hogy mást kifejezést húsvét táján ne használjon. Az újnáci beszéd meg? Hát, az mind ámerikai szerverrűl szól, fájjon tüle az ű fejök, ne mán azt es ránkkenyjék jó szokás szerént! Penig ebbe küssé tévedni teccett a kerálnak, mer ember vót maga es. Hejszen vót beszéd, ami tőzsgyökeres magyar szerverrül szólott, magába az ország házába. Hogy aztán újnáci vót-e, nem-e, érdek kérdése vót. Történt, hogy a Jobbik a húsvét igazi problematikáját a tiszaeszlári Sólymosi Eszter személyibe gondóta kifejteni. Felállt Zsolt testvér, és a párt nagyasszonyának szép terminusával szólva, nemes célja érdekibe szokatlanul erős retorikai eszközt vetett vót bé. Szívből fölóvasta, hogy Esztert, a nótáskedvű magyar kisleányt 1882-ben megölték a tuggyukkik, oszt még el se lehetett őköt ítélni a nemzetközi pénzügyi körök míján, és ez így van azolta es, szakadatlan. Hogy bántják a magyart Eszter gyilkosai. Gyarmatosíccsák, na. Egyenes, tárgyszerű beszéd vót, Előd testvér es megmonta. Vót küs taps, de a zöm hallgatott, ki azér, hogy bészakad-é a mennyezet, ki azér, mer maga es el szokott gondókodni a zörgő harasztrú. Egyedül Fónagy államtitkár végeszte a dógát, s monta meg, hogy evvel oda tette magát a Jobbik, ahová sokan gondulják leendeni. De enné nem ügön vót tovább menve. Azér se, mer a balódal vót az oka ennek es, megmonta Kósa alkerál. Annyi farkast küáltott a sok nemongyukki, hogy az öregisten se ösmeri ki mán magát az eltévedt bárányok közt. Meg azér a szónak csak súlya van! Hogy a tisztőtt újnácikat a tisztőtt kormány néven nevezze, ahhó mégescsak több köll enné! Tán majd jövőre, ha a csoportos megdunáztatás retorikai eszköze kerül sorra tréfás bemutatóval a Szálasi-tévé kameráji előtt. Mér es ne?! Hát mán az elme gépkarabélyát se szabad csattogtatni a Kárpátok alatt? Mi van abba? Bármibe mi van, ha eccő megtehetik, meg es teszik, hejszen lassan ők lesznek a mérleg mocskos, ordas nyelve a kerál tátott retorikájába! Ha nagyon főmérgelődnek, megen lekirándúlnak véderehősködni, cigánt zavarászni Gyöngyöspatára, há kinek jó az a szebb jövőn küel? A karantént, a főháborodást és hasonlókot meg kenyjék a hajukra, akiket illet, amíg meg nem halnak, ha addig élnek es.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Harmadnapon

Most már egészen biztos, hogy Schmitt Pál és Jézus Krisztus sorsa tényleg azonos – hiszen a tatabányai KDNP-szervezet után maga Kiss Antal is ezt állítja. Ezt írja ugyanis: „engedtessék meg ennek okán a húsvéti párhuzam: az eljárásmód, a vért és szenzációt akaró tömeg, a pszichózis, a kivégzést kísérő néma sokaság, a Júdás, a gyávák és szótlanok, a kereszt tövében ketten maradók… Kétezer éves forgatókönyv.” Mindezt „a Schmitt házaspár médiavezérelte politikai legyilkolása” kapcsán vezeti le. 
Sch. P.-t tehát – akárcsak híres elődjét – kivégezték, ám ha az analógia végigvihető, akkor húsvét lévén jó lesz vigyáznunk, mert Jézus Krisztus a harmadik napon feltámadott. 


Schmitt-fotó: Beliczay László

Az Elnöki Becsület ab OV sérthetetlen

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerin nagy fészekbepiszkolás készült esni, bizonyos (todományos?) körök részirül. Történt, hogy eggy virtuális uccagyerek, eggy névtelen gamat megbloggóta a kerál kabalattvalóját. Ez a nemzetközi öszvesküvés kinyútott balja avval a hírlapi kacsával gyött elő patkánlikábú, hogy az államelnök öszvelopta a küs doktori dógozatját, ha nem epp vásárúlta. Horibile anélkül, hogy a nemzeti sportember egy szál komünikét es kiadhatott vóna!! Nem vót szent semmi, se az anyáknapja, se az ártatlanság védelme. Mindenféle HVG-k, meg nónemű (!) bizoccságok azt es kicsibészkették, hunnét lött másulva a jóhiszemű férfimunka, s kimutatták fehéren-feketén, balra csálé, jobbra bakafánt. Mintha bármi kekec bizonyíték szóba gyöhetne az Elnöki Becsületvel szembe, ami ab OV sérthetetlen. De Nagyhét hétfejin leesett a magyar és nemzetközi Pilátusok csapott küs álla, schmitt rákenytek a századok, le lett mosval a gyalázat merénye magosrul. A SOTE áldozata a keráltól az isten áldását kérvel úgyszólván azonnal lemondott, ellentétbe a Kövér László balján még mindég derenducázó komonista bitangokval parlamenten bévül és küel. Nagy pillanata vót ez a nemzeti magyarságnak, plágiumon kapott elnöke a közpolitikai moralitás ollyan fokára hágott, hogy valami csuda. Megmondotta, ha mán a nemzet egységit nem testesítheti meg, ha megoszt, ahelett, hogy szorozna, ű félreáll és szerzői jogát bíróság keretibe, vótelnökként fogja megvédeni titkárságval, sofőrvel full. Szép beszéd vót, eccerre tisztázó és viszont. Méltó a fülkérökhő, kiknek kebelibe motorként dobogott vót e jellemférfiú. De hálás es vót a kerálpárt, felállott, oszt ollyan spontán vastapsra fakatt e mártirijom felett, hogy a Rákosi Mátyás kerál szelleme es majd elhánta magát az ország házába. Kósa Lajos a Rétvári Bence vállán igenyessen zokogott, hogy ecce homo, vazeg, végre valaki példát mutat a kalászvegasz magyar vidéknek moralitásbú. Hullott a súlyos férfikönny, csak üdő kérdése vót, mikor lessz bronz belüle, meg uccatábla s becsületrend. Hejszen valahogy csak ki köll fejezni a nemzeti hálát az Erény erányába. Húsvétra Kerényi Imre mán ki es írathassa a pályázatot az első hat lovas szoborra, Pünkösdre Schmitt tér lehet a Dísz tér, Schmitt-rend a becsületrend, kis üres mezővel a véseten a hamarossy phd-nek. Eppen mintha le se mondott vóna, nem es vóna vége, el se futott vóna véle.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban

Tisztességesek és bátrak

A Semmelweis Egyetem professzorai teljes mértékben egyetértenek és azonosulnak az Egyetem Szenátusának 41/2012 (III.29.) sz. döntésével, mely szerint Dr. Schmitt Pál kisdoktori címét visszavonta. A tanári kar felsorakozik Dr. Tulassay Tivadar rektor mögött, aki kiállt a magyar és az egyetemes tudományos értékek mellett, a Semmelweis Egyetem nemzetközi hírnevét és autonómiáját védve.
Budapest, 2012. április 2.

1. Dr. Alföldy Ferenc
2. Dr. Arató András
3. Dr. Bagdy György
4. Dr. Barcs István
5. Dr. Bánhegyi Gábor
6. Dr. Bánóczy Jolán
7. Dr. Benyó Zoltán
8. Dr. Bereczki Dániel
9. Dr. Bérczi Viktor
10. Dr. Bitter István
11. Dr. Blázovics Anna
12. Dr. Buzás Edit
13. Dr. Csaba György
14. Dr. Cseh Károly
15. Dr. Csende Zsolt
16. Dr. Csermely Péter
17. Dr. Csillag András
18. Dr. Dabasi Gabriella
19. Dr. Darvas Katalin
20. Dr. de Châtel Rudolf
21. Dr. Dinya Elek
22. Dr. Dinyáné Szabó Mariann
23. Dr. Entz László
24. Dr. Faludi Gábor
25. Dr. Falus András
26. Dr. Fazekas Árpád
27. Dr. Fekete Béla
28. Dr. Ferdinandy Péter
29. Dr. Ferjérdy Pál
30. Dr. Fidy Judit
31. Dr. Fonyó Attila
32. Dr. Forrai Judit
33. Dr. Fürst Zsuzsanna
34. Dr. Gera István
35. Dr. Gerle János
36. Dr. Géher Pál
37. Dr. Hangody László
38. Dr. Harsányi László
39. Dr. Hermann Péter
40. Dr. Horkay Ferenc
41. Dr. Horváth Attila
42. Dr. Hunyady László
43. Dr. Hüttl Kálmán
44. Dr. Jeney András
45. Dr. Kalabay László
46. Dr. Karádi István
47. Dr. Kárpáti Sarolta
48. Dr. Kellermayer Miklós
49. Dr. Kempler Péter
50. Dr. Kiss István
51. Dr. Kiss Kálmán
52. Dr. Klebovich Imre
53. Dr. Kollai Márk
54. Dr. Kopper László
55. Dr. Kopp Mária *
56. Dr. Kovalszky Ilona
57. Dr. Langer Róbert
58. Dr. Lapis Károly
59. Dr. Ligeti Erzsébet
60. Dr. Magyar Kálmán
61. Dr. Mandl József
62. Dr. Masszi Tamás
63. Dr. Matolcsy András
64. Dr. Mátyus Péter
65. Dr. Merkely Béla
66. Dr. Mészáros Judit
67. Dr. Nagy Gábor
68. Dr. Nagy Károly
69. Dr. Nagy Péter
70. Dr. Nagy Zoltán Zsolt
71. Dr. Noszál Béla
72. Dr. Nyárasdy Ida
73. Dr. Nyáry István
74. Dr. Ondrejka Pál
75. Dr. Orgován György
76. Dr. Papp János
77. Dr. Papp Zoltán
78. Dr. Perczel Forintos Dóra
79. Dr. Perner Ferenc
80. Dr. Polgár Veronika
81. Dr. Radák Zsolt
82. Dr. Rácz József
83. Dr. Rácz Károly
84. Dr. Reusz György
85. Dr. Rontó Györgyi
86. Dr. Rozgonyi Ferenc
87. Dr. Rudas Gábor
88. Dr. Sarkadi Balázs
89. Dr. Sándor József
90. Dr. Sápi Zoltán
91. Dr. Schaff Zsuzsa
92. Dr. Sótonyi Péter
93. Dr. Spät András
94. Dr. Stampf György
95. Dr. Szabó András
96. Dr. Szabó Antal
97. Dr. Szabó Zoltán
98. Dr. Szathmári Miklós
99. Dr. Szendrői Miklós
100. Dr. Szilvási István
101. Dr. Szőke Éva
102. Dr. Szökő Éva
103. Dr. Tarján Ildikó
104. Dr. Temesvári Erzsébet
105. Dr. Tihanyi József
106. Dr. Tímár József
107. Dr. Tomcsányi Teodóra
108. Dr. Tompa Anna
109. Dr. Tóth Miklós
110. Dr. Török Tamás
111. Dr. Túry Ferenc
112. Dr. Varga Gábor
113. Dr. Verebély Tibor
114. Dr. Vincze Zoltán
115. Dr. Wéber György
116. Dr. Zelkó Romána
117. Dr. Zelles Tivadar

* Kopp Mária ma meghalt.

2012. április 2. 13.15

Fotó: Kurucz Árpád