A Lenyulak szigeti lóvasút, mit fődíszített proletárgyerekek húznak majd közmunkába, lovastúl

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Péter-Pálra Orbán Viktor országában a sík erő meghoszta a maga kalászát, ha teccik, a sikert. Mán csak a vakja és a négy milijó szegénye nem látta, hogy I. Fülkefor lött a legsikeressebb kerál a demokrácija figefája alatt közel és távol. Há hogyne, ha törvént hozott hat marékval, s annak bétartásával megszereszte magának és a tisztőtt udvartartásának, ami köllött, vagyis járt, s ha mán járt, hogyne köllött vóna! Tejet, mézet, fődet, vizet, napfőkeltet, naplementet, ügyészséget, parlamentet, ellensúlyt és féket, fővárost és lekvárost, béfolyást és kifolyást, tömjént, mirrhát, stadionyt, hon a fű kövér, ott vót néki lepapírozva, lesimicskázva minden, a kincstárba. Csak ám ez a „kincstár” nem eggy lézerporoszlók őrözte bankobjektom vót, hanem az öszves. Maga az ország, na! Az üvé vót, meg a küssebb-nagyobb trafikosaijé, hogyne védte vón meg! A magyar emberek zsebit, mellybe az ű keze vót tövig! Ami eggyetlen zseb vót lényegibe, a Haza Zsebe, s nem vót eladó, mer mán meg vót véve családilag, nadrágostúl. Megvót a buli ezer évre, az Únijó atta a pézt, s amég adta, pampoghatta, hogy jogállamiság meg Alapszerződés. Igenyesen jól jött a kekecériájok, lehetett kaszabaszálkodni a komonikácijó éretten ringó kalászi közt, hon szóvivőktű övezve ügön szerette morzsógatni a kerál a magyar búzát, minek a legnagyobb a sikertartalma. Hogyne vóna, ha eccő sikeres a kerál, s lába nyomába a magyarok, fölfüggesztett tekintetvel egymásra. Minek níznének másfele? Ahont csak megfordúl I. Fülkefor, csökkent eggyet a rezsin, fültövön ver egy bankot, nyújt egy szárnyat-combot, a hóttakat kacagányostúl föltámasztja, keze eggy mozdúlatával megkékölteti a vizet a sokat szenvedett Lenyulak szigetin, mellyet mast foglalt vissza Tarlós komájával a komonistáktól, kik húsz évig akadályozták bunkerharc keretiben a lóvasút kiépítését, mit eztán fődíszített proletárgyerekek húznak majd közmunkába, lovastúl. S ha ez nem vóna elég, eccő majd elég lessz, mer 2020-ra egymillió új munkahel lessz, kőtörési pontok százaival!!! Az penig, hogy a sikertelen brüsszeliánusoknak van képök eggy sikeres ország sikeres fejit okétgatni, az a Redingné-Tavares-Bajnai Gárda elharapózásátúl van, nem mástúl. Penig szorul a hurok, Lovas ojságírónak bármikó fölbugyog a titkos forrása, ki ollan részletekrű számol bé, ha köll, mikhő képest a paksi csőszkunyhó pölyhő csibebabaház. S ha ezek után, nagy rajtkapottságokban, a liberrált fantáziájok talaján elmarasztalnák, mi több, szovjetmód gyámság alá vonnák a Nemzeti Siker Földjit, mire Kövér uram szerént es bővön van esély, avval nem köll foglalkozni, szemtelen pártküzdelem, retoripityom, mi a magyarok kerálátúl Jeruzsálem, nem Makó, amég itt nincs a vége, fusselhadval vagy anékül.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben 

Két asszony

Balra: egy - a második elvesztett választása előtt álló - sikertelen politikus felesége 

Jobbra: Európa legsikeresebb miniszterelnökének hitvese

Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Háry János uramon eccőcsak három únijós tagállam es öszvemarakodott. Ott pihenkett fölvidéki gyerek lévire a romániai magyar fődbe, Arad várasában, hon a halála esett, mikó nagy derenducával megérkezett a szlovák légierő, hogy hazaszállétsa űtet. Há hová haza, s mér pont? Mer Ladiszláv Gábrisnak a trencséni Mojtinban, a szülőhellyin köll nyugosznia, a nemzet és a rokon pógármesterasszon kérésire. Szlovák huszárnak szlovák rög alatt a hele. A románok kiadták szívesen, nem vót nékijök semmibe, nem lévén hadisír, legföllebb műemlék. Az obeliszk amúgy es hejbe maratt, csak a szoftver köllött a katonai tiszteletadáshó. Hejába monta a vén kornétás, hogy köszöni, de ű mán 182 esztendős, s itt van honn, ahun, pökönykét se törőttek az irredenta kekeckedésivel. Menni kő, monták, a vezérkari főnök mán ott topogdál a hegyesmajtényi sírnál. Na, három hét se tőlt el, mán megtutták ezt a gamatériját a magyarok, s ügön fölbaszánkották magukot, Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát. Kemény hangú közleménbe szólétotta fel a sírrabló szlovák felet, hogy haladéktalanul szüntesse bé az anyaország háta megett űzött történelemhamisittását, hejszen eddig senkibe fő nem merült, hogy Skultéty László magyar huszár ne magyar vót vóna. Hát őköt csak ne senkizgesse az, kinek a demokráciadeficitje kilóg a bő gatyájábú, de vastagon, hörhentek fő az únijó kistigrisei, mer őbennök, szlovákokba nagyon es főmerűt. S fő nem foghassák, nevezett mitű vóna magyar, ha eccő szlovák, akiről az ű hadtörténészjeik több könvet írtak. Ez a szlovák igasság! Ej, miatót, kentek, replikázott az únijó magyar motorgya félig kihúzott kardval, hát magyar sírfelirat alatt, magyar névvel, hogy a picskuba nyugodhat szlovák?! Horibile a bilibe: a „szlovák huszár”, mint ollan, contradictio in adiecto. Marhaság, na. Az oláj meg csak hallgasson, ha mán segítkezett a hullagyalázás-tevékenségbe. Capcarázza vissza a jogos magyar tulajdont a helyire, oszt örüljék, míg fehér lovat nem lát. Mit? Román fődbe magyar tulajdon? Soha, pattant föl az únijó román tagja, há micsoda horthypikus revizijonista arogancija ez? Romániának különben es full ölege van a nyűves-nyilas magyar hamvakbú. Micsoda, emelte meg az asztalt a magyar fél, elébb Nyírő, aztán Skultéty? A végin majd Budapest köll?! S mán rontottak es egymásra, allig győzött a világ legöregebb Habsburg-huszárja szétcsapni közöttök a zászlórúdval, hogy ne hadakozzanak, mint punyhó gyermekek. Avval fötápászkodott az öszvetapodott porábú, s mivel egész életibe a labanczok császárját szógálta, meg se állott Bécsig. Ott lett komonikácijós tanácsadó, benn es van a telefonkönvbe Johann L. Harry-Skultéty néven, aki nem hiszi, járjon hezzá tréningre.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kultúrpolitika

Budapest

Berlin

Békemenetek

Budapest 

Párizs

Török és Zúzok

Csak ami a miénk, annak van bokra

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy még le se lett győzvel a Kerál Árvíze, mán gyött az újab lecsatáznivaló, a hétfejeő Kánikula. De Fülkeufória immár kiállott magájér, és érvényesétette érdekejit a legyező-fronton es, minden melegekvel szenbe, kük rea törtek akarhonfelül. A „meleg-kérdés”, ha ki nem tutta vón, a New York-i és Alföld-i aberrállott zsidók provokácijója vót, ahogy azt Novák Előd honatya a Budai Parkszínpadrú a „művelt” világ szemibe vágta. Maj még mi kőne, ha vóna mindenféle keresztényellenes provokátoroknak színház!? Ez akkorjába vót, mikó Gipsz Jakab uramot a kedves nejivel egyetembe főhívatta magáhó a kerál. Mán a Nemzeti Galérija Sándor-Palotai Szárnyába lakott, onnand járt le liften Felcsútra vagy ahun dóga vót, az értűl az Auchanig. Na, azok mentek, latógatták, minek lesznek kinevezve. Közpéznemzetinőszövetségesítő Kormánbiztosnak-e, másnak-e. Hátha pénzrűl lesz szó, vitték magukval Hát Izsákot es, ki kuzinyja vót Gipszné Piros Aranynak, még a fényes szöllők idejibűl, mikó együtt bétéztek Sára Zsadányval, Hóf Egérkével, Kétess Ipszilonyval. Na, leültek a szálába Munkácsy Mihály „Jézus a tizenhatoson” című remekműve alatt, vártak. Eccőcsak ki áll előttök!? Maga Kaya Ibrahim. De hajszálra mint a fényképeken! S aszongya: I. Fülkefor ügön sokat hallott rólok, s el vót ragattatva a mintanévszerű pályázatuktól, hogy millen ügyessen használták ki a tényekben búvó fikciót, mint a berki madárka. Azt meg külön köszöni, hogy a honlaptyokon elkenyték a száját eggy bezonos német asszonnak, kinek nem mongyuk a nevit, mer nem kizárt, ha münk es lehallgattyuk, mi a nemzetre tartozik, azok es vannak ollan gamat, hogy béavatkoznak egy szuverén ország satöbbijébe, de nem ezt akarta vót mondani. Hanem mit? Hát azt, hogy illen képességek birtokába ne tíz-tizenöt hugyosjóska millijóval izmozzon Gipsz és Gipszné, hanem itt egy kulcscsomó, rajta a Balettintézet. Abba legott alapétcsák meg a Nemzet Oskolagyümölcse Kft.-t, szeptemberi csengőszótú eggy tenyérbű egyék almát minden klikgyermek a hazába, a tíz percent fele az övöké. Meg a cefre. Mer ha ebbe megerősödtek, oda köll ájjanak a Nemzeti Alkoholellenes Szeszárúsétás élire, hejszen ember azt náloknál jobban le nem rendezhesse. Az élő össze- s vissza kolumpárható, ők meg a tréfás mintanevük fedezékibe kiosztyák a nemzeti szeszbótokat annak, akinek jár, aztán elpárolognak, mint a Lenin téntája. A dolognak mán szép küs irodalma van pógármestereink fijókjába, tuggyák a dógukat, szemök guvatt, nem rebben, csak ami a miénk, annak van bokra. Ami meg a nőszövetség-mutyit illeti, Gipszéknek ne legyen kétségök, avval teszik a legtöbbet a magyar nőkér, ha a magyar férfijak eztán az Egyesült Nemzeti Csatornába ittasodnak le kultúráltan, amég meg nem májzsugor.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Remélem, a történelem nem mindig ismétli önmagát

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Velencei Bizottság és annyi más nemzetközi szervezet után már az ENSZ-ben is elégedetlenek az Orbán-rendszerrel. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa fölszólította a magyar kormányt a 4. alkotmánykiegészítés visszavonására, mert komoly fenyegetésnek tartja a demokráciára.

1956-ban – a forradalom leverése és Kádár János hatalomra kerülése nyomán – az ENSZ napirendjére vette a magyarkérdést, amelyet aztán 1963-ig tárgyaltak. A Kádár-korszak még 25 évig, 1988-ig tartott.

Rosszat sejtek.

Abaújlaki választási póló

Megalkotására az Átlátszó.hu mai érdekes híre ihletett.

Amelyből kitűnik az is, hogy Magyarországon a választási csalás írásbeli megrovással büntetendő. (Már ha kiderül egyáltalán.)

Két potenciális villamosutas

Ezt a videót elnézve hajlamos az ember elgondolkozni azon, hogy talán mégsem rossz ötlet a választás bojkottja:

Innen

Frissítés:
Ez a most olvasott hír tovább színezi a képet. Még a mai magyar politikai színtér bűzös mocsarában is az egyik legundorítóbb lény a videón jobb felől látható emberszabású.

Inter arma isten barma

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a nagy árvíz nemcsak szabálos hadi hübriszt adott a magyarok kerálának, hanem a paradigma erejivel rajzúta ki a nemzeti adományozás dicsőséges új úttyát. Gyütt az árvíz, de gyütt a péz es, kéccázötvön magyar foréntonkint gyütt esemesbe, a károsútak javára. Látta a magyar a videjókot, s mán nyomta es a mobilját, ahon érte, eccő, töbsző, ki hányszó. Ki a máltaiaknak, ki a vöröskeresztnek, ki az ökumenikusoknak adott, kinek kihő vót bizodalma. Ezek meg atták tovább szanaszerte. Összevissza, na! Nem vót vélök baj, hacsak az nem, hogy baj vót vélök. Reakciós módon keresztbe feküttek az egyablakos, egysegélyvonalas egyadós-egyvevős nemzeti gondolatnak. Mer az nem vót rendbe, hogy a Keráli Gömböcelláriján, hun őrözték a nép adóját, meg a vörösiszap-pézt és az illesmi javakot, erre a dologra nem vót nemzeti rálátás semmi. Hát mán meg köllött kérdeni, a katasztrófahelyzetre tekintetvel, ahon csak I. Fülkefor meg a Bakondi úr adhat parancsot, hogy mér ezek a civilek veszik bé az esemes-félkrajcárt. Honnan tuggyák, mire kőne azt kőtteni? Nem az tuggya-e, azki a gáton van? De! Ekkó a keráli gömböcelláristák kifundáták a nemzeti segélyvonalat. Hogy katasztrófahelyzetbe azt a kerál aktiválja, és halivúd. De mi van, ha azután es a mindenféle szeretetszógálatokot hívogassák megszokásbú, azok meg osztogatnak nyakló nekül, penig arra itt van a kerállam. Akkó I. Fülkefor két homokzsák közt a homlokára csapott, s így szólott: amint aktiválom a nemzeti segélvonalat, onnantú a többinek coki, hívószámjok elérhetetlen. Inter arma isten barma, aki jót akar, karitájjon rajtunk keresztül, halivúd, legyen kövér. Hejszen csak mink vogymuk a legjobb gazda! Na, ez annyira megteccett nékik, hogy ami megteccett, kisbárány és welnesz-száló, arra reamonták, hogy „katasztrófahelyzet”, s aktiválták es elnek. Még csettintett es a nép a furfangjok láttán! Ment vón az alattvaló füzetése a „saját” számlájára? Hohó, mondták, einstand, magyarúl katasztrófa, azaz mátúl eggy a zászló, eggy a számlaszám, a nemzeti. Mennyen arra az összeg, majd űk elosztják, hejszen ezér vannak. Szógálni. Tankógatott a nép a benzinkútná? Huss, a kerál megnyomta gombot, mer ott vót nála a kisbuszba a gombostáska, avval a benzin máris nem az elkövető tankjába folyott hazaszerte, hanem vissza a mindenki tartályába, mi ott vót kialakétva Felcsúton, a kincstár alagsorába. Ezt az adományt eggy bizoccság magasabb szempontbúl a reaszorultaknak visszaosztotta, mellesleg egyre tisztút a nemzeti levegő, s jobban győtt bé az útdíj es, mer álló autótúl csak könnyebb vót bészedni. Ejrópa nem győzött átbámúldozni a faragott kerítésen, hogy ezek a fülkeforevörök még a katasztrófát es a javokra fordéccsák, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A példakép

Felcsút

Duna-part

A nép eccerű, kisbuszra termett vadászkabátos fija

Egyszer volt, hol nem volt, atájba vót, mikó hömpölgött bé a ződár a Nyugatrú, s készűtségbe köllött helezni a kormánvideókot a nép eccerű, kisbuszra termett vadászkabátos fijárú. Ült a keráli volánnál, az Egésségügyi Világszervezet váratlan és magos elösmerésivel a tarsolyába, amit ötvenedik születésnapja, valamég annak alkalmábúl kapott, amit a káros dohánzás megregulázása érdekibe a magyar piacval megcselekedett. Nem egyedű, hanem többedmagáva kapta a díjat, de kit érdekőt a többi?! A népet nem, mer az szentmiséig menően hálás vót, hogy trafikulási szokásait I. Fülkefor béterelte a hasznos dohánzás nemzeti erőteribe, úgy az árakot, mind a könnyű hezzáférést tekéntvel. Mer akarmekkora vót a rosszúl értelmezött „szabacsság”, nem vót rendbe, hogy egy ekkorka nagy nemzet olybá trafikójon, mint az ökörhuggyozás, hogy negyvenezer (!) helen lehessen rákkeltőséget és hasonló pfujériját vásállani. Mán csak jobb, ha egy illen ötszázmiljárdos üzletet I. Fülkefor tart a kezibe kedves munkatársain, a kiválasztott nemzeti trafikosokon keresztűl. Drágábni tán drágáb lesz, de szabálozott meg kiskorúmentes. S lesz fagyi. Aki meg huhogtába feketepiacot emleget, az magábó indul ki ezeréves országlejárató lévire, mer nemzeti magyar nem vesz dohánárút ukránkínaitú, hejszen tudván tudja, a zárjegy a népé, mikép az árrés es, a jövedéki adó es azok tisztőtt javát szógájja, aküköt szógál. Amit meg „hivatali visszaélésnek” állétottak bé a nép ellenségei, arrú megmonta az ügyésség, hogy nem megalapozott, s boldog bekapást kévánt a sok Mútyius Scaevolának, eggyidejűleg lecsapott minden szekszárdi állatorvosra személes hangfelvételvel való visszaélés alapos gyanúja miján. Na, hogy a vita imígyen elülődött, a kerál az alkoholt es bécsatornázta a nemzet trafikjaiba, az eggy otthol főtt pálinkát kivéve, minek annyi vót az egésségügyi vonatkozása, hogy arra es kapott egy WHO-kitűntetést, odatűszte szípen a Batu- és Vatikán-emlékérem meg a „Magánnyugdíjpénztárak Megmentője” cím mellé. De mán akkó az egyéni indétványozók nagyobb dologba izmozkottak, abba, hogy a klubtrafikosok megkapják a patikusfelcseri engedélt. Hogy ez es megvót szakmailag, s mán gyógyúni es odajárt a nemzet, egy péntek éccakán hezzácsapták az alkotmánhó, hogy esztán a szavazás es ott legyen, a dohánbótba, hun ég a világ, s mérik a pántlikát, míg csak magyar kalap van a fődön csokrozatlan. Mer a fülke arra köllött, hogy a komenisták ne lássák idő előtt, hun a magyar iksz. De miolta ez a múlté, nincs mér függöny megett, urnamagányba gubbadni, hanem úgy adhassa le voksát a jogával élő, mint a lutrit, a világosban, s még mószertani segítséget es kap a választási trafikos-bizottságtú, mikó bizontalankodna vagy butaságot csináltában mellészavazna az igasságnak, ha fejbe nem sallárom, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kultúrpolitika, 2013

Leplek

Találkozás egy fiatalemberrel

Több szempontból is történelmi jelentőségű interjú: mert csaknem negyedszázada készült és mert Orbán Viktor – bár több mint öt percet beszél – valószínűleg nem hazudik benne. Ilyen azóta nem fordult elő vele.
Íme a Fekete Doboz videója.

Rokonszenves, természetes, nyílt tekintetű, őszinte. Vagyis egyetlen vonásában sem emlékeztet mai önmagára. De hát nem is csoda, hisz ő maga mondja a politikusi létről (5:10-nél): „ehhez nekem nincsen kedvem, ez nem az én világom.” Márpedig – ezek szerint akarata ellenére – ezt csinálja 25 éve.

Úgyhogy nemcsak magunknak, hanem neki is jót teszünk, ha mihamarabb kimentjük ebből a számára is kellemetlen helyzetből, megszabadítjuk miniszterelnöki fáradalmaitól. 
Ha már az ötvenedik születésnapjára nem ajándékoztuk meg ezzel, tegyük meg az 51.-re!

Frissítés: 
Ezt az 1988-as videót most találtam. Ez a csillogóan okos fiatalember csaknem szó szerint ugyanígy elmondhatná ezeket ma is - az általa kiépített rendszerről. Különösen az utolsó percekben elhangzó mondatait lenne jó, ha felidézné magának.

Álljon apraja-nagyja öszveért kezekvel az öszvetartozás fullpozitív üzenetinek orbitális giccsében Lubiczkótú Dagonyáig

Egyszer volt, hol nem volt, avvót: Merkel tekéntetes asszon hejába lovagút tankon a magyarok ősi barackfája ellen, hogy, a kőttővel szóva, nímet gyarmatot suvasszon belüle, I. Fülkefor szerencséssen kivezetni láccott a túlzott deficit eljárás jármábúl Mária mintakeresztény nemzetit. Örűt a magyar, majd az ehető madarakot össze nem fogdoszta örömibe, hejszen ki szereti, ha idegen labancok matatnak abba a tárcába, hon az ű kerálának közgépesétett keze van benne vállig? Örűtt a kerál es, penig vót vóna még ötlete, epp csak megpedzette, hogy aki multimédijom vonakodik reaállani, hogy ócsón simicskalizájják, az ollan reklámadót kap a nyakába, hogy itt a vége, brüsszel véle. S akkó még fő se vót vetvel, hogy az életpályamodell keretibe minden tanalattvaló a pedagógusnapi zenés-táncos katedraszentelésen ajálja föl kari tagdíjra a fele fizetésit. Nem kötelezően, csak ha a pályán akar maradni. Avvót a lényeg, a kettősmärceisták végre bélátták, ha a magyarok kerálával kekeckennek, abbú jól ki nem gyünnek, s nem marad más nékik, mint a vánnyatt vihorászás a fekálsakál tévé­jök előtt. Mán ez a diadal es világra szót, de vót más es. Virágba borút végre egy ezeréves álom, hajsz ügön ohajtott mán a nemzet a Trianoni Emléknaptya alkalmábúl körbetáncóni a maga párválasztási barackfája alatt. Hezzá talpaival ennen talpaira lépve, azon heteró melegibe eggyek es vóni a puha, harmatos fűben. Ehhő a szép és igaz programhó maga az igasságügyi minisztérijom szervezett gyermekkórusorientált karéneklést, álljon apraja-nagyja öszveért kezekvel az öszvetartozás fullpozitív üzenetinek orbitális giccsében Lubiczkótú Dagonyáig, mihő képest a Székely himnusz egy efektív Concerto vót vóna, ha Béla Bartók neve dezertőr létire nem vót vóna még lesztornózva. Na, eggyek es vót a párttalanép nemzet, mán aküköt béengedtek a szekuritok, kik ott álltak egy másik hatalmas körben, hogy távoltarcsák a szingliberális hordákot, mellyek a magik förtelmes kitűzőjivel meg próbáták zavarni a fiatal és üdős egyetemisták egymillijóná kevesebb, de négyné nagyobb számú sokaságát. Mindazokat, küknek a vizsgájik folytán csak a Soltész államtitkár szervezésibe lött idejök a rendezett, szaporítóanyagcentrikus ösmerkedésre. Nem úgy mint a bajnaiterrorista, romkocsmamámorban fetrengő homoroncoknak, kik, tisztesség ne essék szólván, párválasztottak a barackfázásra. Ha tán az első lépés nehezebb es vót, mint a többi, Soltész Miklós, ki ezt meglépte helyettök, roppant meg vót elégedve, s világossá tette, hogy mielőtt elindulnak a szalagavató táncokra való nemzeti főkészülések, az állami párválasztás folytatódni fog, „azér, hogy kapcsolatot tudjunk adni a fiatalok számára, ami mindenképp szükséges, és amit egyébként ők kérnek”, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A vézna, szemüveges jótanuló és a nagy orosz medve

Ma 26 éve landolt a német Mathias Rust a moszkvai Vörös téren Cessna gépével.

Csaknem 10 órát repült Helsinkiből az akkor 21 éves egyetemista a sebezhetetlennek hitt szovjet légtérben anélkül, hogy felfigyeltek volna rá.

Ezzel véget vetett Szokolov hadügyminiszter és néhány tábornok karrierjének – őt magát pedig négy évre ítélték határsértésért és huliganizmusért.

Le is töltött belőle mintegy másfél évet, de nem bánta meg, mert meggyőződése szerint felgyorsította a peresztrojka folyamatát.

És valószínűleg tényleg, mert lerombolta a szovjet világhatalom sérthetetlenségének mítoszát, és sokakat elgondolkoztatott az egyéni cselekvés erejéről. Biztos, hogy egy kicsit hozzájárult a Szovjetunió pár év múlva bekövetkezó összeomlásához.

A magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem vót ugyan botrány a nemzeti dohánbótok körül, de az nem csihadott egy szusznyit se, míg csak ki nem derűt, hogy mire mén ki a nagy liberálhabverés! Elterelni a dógozó nemzet figyelmit a botrányos tényrű, hogy a kormánojság oknyomozásának hála, a komenista trafikosok száma elérte, eggyes adatok szerént meg es halatta a százat!!! Ettű fogva nehéz vót aszondani, hogy „mutyi” meg más jiddisgréc kifejezés! A tisztőtt ellenzék bakot lűtt, mint mindég, politikát csinyát egy szakkérdésbű, s mastan Strasbourgba futkozik a saját levibe. I. Fülkefor megmonta, hogy a pályázatok minősége döntött, semmi más, s ha ű politikai szempontot akart vón érvényesitteni, akkó ott balódali pályázó eggy se nyert vóna. Ehhő képest nyert száz az 5415-bűl, ami akkó es százas nagyságrend, ha a barózóbérenc matematikának nem teccik. Mér ne nyerhetnének a családhó húzó vállalkozók es, ha jó pályázatot írtak, mápedig azt írtak, bárki megnézhetné, ha szabadna. De odahúznak-e valóban, tudományossan es!? Akkó támatt eggy ötlet, meg kő kérdeni, mellik nyertesnek hun dobog az értékrendje, azt ki köll értékelni numerikussan, oszt kalap. Na, ki es mentek a kimenők bizottság formájába fésztúfészilag, bótostú bótosig. Leűtek, kirakták a kamerát, megeskették az Alaptörvényre a bővön verítékező bótosanduszt, s szigorúan tudományos szempontbú megérdeklődték, az X. úr vagy az Y. úrhölgy nyitás előtt főszentültetné-e a trafikját. Föl ő, monta az illető, ha köll, minden vasárnap. Na jóvan, hanem igaz-e Ön szerint, hogy minden trafikos fideszes. Igaz, vágták rea a delikvencsek, hejszen abbahejbe átlátták, mire megy ki, ami nem megy ki semmire. De hogy konkrétan az illető az-e, firtatkozott a bizottság, vagy esetleg baloldali. Kizárt, monták a trafikosok, ki rokon vót, azér, ki nem, azér. Há nem vótak hülyék, hogy a még alá se írott szerződésükvel véleményezgessenek, aztán eggy illen hibbantéria miján, hogy „pártcsalád” ugrik a trafikjog! Inkább monták, mint a vízfolyás, hogy mán filtolszívó pulyakoruk olta pártcsaládközeliek az értékrendjökbe, és azki nálokná nemzetibb trafikos leszne vón, az hazudik, s tessék nyugottan a rezsicsökkentési papírt es elészedni, tízedszörre es aláírják, dörgöjjünk bé a vérszipális multiknak, ha má illyen szerencsésen magyarok vagyunk. Végezetül énekejjük el Rozika néni himnuszát! Na, ez így ment, ahányan csak vótak a nyertesek. S meglött a todományos igazság, nem hajszálra az, ami végett kutakottak, hanem eggy magasabbrendű. Le es komonikáták bővön: nem lehet micsináni a számok nyelvivel, a magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet, az es a hibahatáron, amit ugye „nagyságrendnek” nevezni erős túlzás vóna a tényekre tekintetvel, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Tisza, tetű, ízlés

Ez a délceg magyar úr, aki a magyarságát a jelmezkölcsönző segítségével is hangsúlyozza, Tisza István. Az ő – nyilván nemkevésbé délceg és nemkevésbé magyar – szobra fog hamarosan magasodni a sátrairól, kordonjairól és kiirtott fáiról elhíresült téren, közvetlenül a Parlament mellett. Ott, ahol nemrég még Károlyi Mihály szobra állt.

Az avatáskor feltehetően ismét Orbán Viktor fog beszédet mondani, aki 2000 óta minden alkalmat megragad, hogy Tisza-szobrokat avathasson és beszélhessen a példaképéről.

Az ilyenkor gazdagon záporozó Tisza István-idézetek között remélhetően megemlíti ezúttal – szintén mindenhez értő – miniszterelnök-elődjének azon veretes mondatát is, miszerint: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján!”
(Tényleg: meddig tűrik még Ady szobrát az Andrássy út mentén?!)

Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak?

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyar és nemzetközi Philip Morrisok ármánya folytán minden 18 percbe meghalt egy ember a dohánzástúl. Ütött az óra, hogy a keráli pártcsalád a multik igája alól fölszabadétcsa és a maga nemzeti kezibe fogja a dohán árúsétását! Akkorra mán karokba vót szervezve a nemzet, vót Trafikos Kar, Magyar Pedagógus Kar, Nemzeti Rokkantak Kara, kük a föllülvizsgálati váróba ücsörögtek hónapszám, amihő vót képük se meg nem gyógyulni, se munkába nem állani. A szemenszedett hazúgság, mellyet a minden morális fékjit vesztett ellenzék szított, hogy a nemzeti rokonságnak lett széttortázva a dohánkereskedelem húsosfazaka, annyiba igaz vót, hogy nem vót rajta morálissan kifogásónivaló. Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak? S oda, ahova. Adatok vótak rea: a móricfülöpök lefüzették az öszves komenista trafikost, hogy szánt szándékval vesztes pályázatot adjanak bé! Ördögi terv vót, mer ettű minden győsztes pályázat fideszes lött, s még ők vótak kénytelenek retirálkodni. Olybá, hogy új pályázatot es kiírtak az életvitelszerű veszteseknek. Addig elmentek, hogy ahun nem akatt családtagista jelölt, hadd nyerjen a férgese, de csak ajvékót az ellenzék, ahelyt, hogy minden reggel föloszlatta vóna magát, ahová való. Az igaz vót, hogy némel pógármester efeledte öszvegyűteni a hangrögzétő ketyeréket ülés előtt, horibile, még egy bélsaras papírt se íratott alá a képvisellőkvel, hogy a netántáni hangfölvétel nem az igazat tartalmazza, mely igazságon semmi szégyellnivaló nincsen. Sőt! Ha eccő ollan tempó vót az árrésegészségügybe, hogy 6,7 másodperc jutott egy delikvencsre, akkó mi vót vón a megoldás? Nem eggy erőtérbarát végigmenetel a listákon, amik nem vótak? Nem egy who is who, hogy mellik jelöltnek milyen a nemzeti együtthatója rokonságtú békemenetig, keresztény értékrendtű rezsialáírásgyűtésig? Há sehun a glóbuson ilyenbű nincs ügy, se Türkménbe, se Azerba, csak itt, hun má szájig ér a „demokrácija”, hogy meg kő fulladni, s nemcsak a multidohánfüstbe. Mer a jégkrém- és fagyifronton eppúgy van ám nemzeti tennivaló s fogás! Bé es módoséttatta Lázár uram a törvénbe, hogy mindent áruséthasson a pártcsaládanya, amit csak a pártcsaládfő néki rendeletileg lebiztosét. Csokit, kalbászt, kendermagot. Pípsót. Ha meg kiskorú elkövető gyün nemzeti jégkrémér, az vagy hozat magának a rendőrvel, ki őtöt a bótbú alómars kivezetni köteles vót, vagy szól valamék kódisnak az ajtó előtt, mer minden dohánbótos köteles lesz 1-4,5 rokkantnak járdányi helet biztosétani, ha illető konceszijót nyert a reaktiváltatási pályázaton. Meg lehet majd ösmerni, piros-fehér-ződ tábla lesz a nyakába, hogy „itt nemzeti fogyatékval élő működik”, amég keze-lába ki nem nyő vagy nem szelektálódik kifele.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Árréspublikába hömpölgött a nemzeti trafikália vastagon

Egyszer volt, hol nem volt, mán azután vót, hogy Lázár János uram nagy dohánzásellenességibe öszvekötötte a kellemest a hasznosval, oszt belécsatornászta a velejiig egészségrombuló magyar dohánipart a Nemzeti Trafikosok Pártcsaládjának Egészségvédő Szövetségibe. Vót es öröm Árréspublikába, hömpölgött a nemzeti trafikália vastagon, akkaracska vót a svung, hogy még némelly küskeráli himihumi se vót kizárható, má csak a Kósa-féle nagy számok törvénye szerént se. De ahun szabadságharc van, ott szabadságharc van, epp, mint az Illyés Albert hírös versibe. Lett vóna hát rögvaló fajfeladata más es a magyarok kerálának, ki méges az őtöt vendégül látó zsidókat látta vendégül, a világkongresszusuk keretibe. Azokot es, kik itt laknak, s csak annyiba nem magyarok, hogy zsidók, meg azokot es, kük csak származni gyöttek Hunniába. Persze a többit es, ha éhes, meg ha az a meglátása, hogy azér a Mária országába gyűlöget öszve, mer itt nyől az ántiszemitizmus. Csak ám egész Ejrópába nyől, ha bezonos jól körülhatárolt valakik úgy teszik föl a kérdést! Hogy az eltűrése, példának okáér, az-e? Vagy az idegenszívűzés teli szájval. Kultúrnácik kitűntetése munkásságér az-e? A prohászkáskodás. Az öszves, kormánlap vezérölte tuggyukki-hecc imrekertészek, meg liberált filozófusok ellen, az vajjon nyőlés-e? A székházvédő béközép ausviccelődése. Vagy micsoda a jólfelfogott együttmunkálkodás hazaszerte a neonácipártval!? Minden kákán lehet csomót keresni, de aszt megjegyezné, jegyeszte meg a kerál: maj ha a tisztőtt világhatalmi kongresszus garanciját ád néki, hogy a Jobbik nékül es kétharmadval nyeri a voksulást a keráli pártcsalád, úgy elhatárolódik ű, hogy a fal adja a másikot. Hejszen nem ű az antiszemita, hanem a helyzet, hun ha nem ű nyer, ellenzékbe szorul a haza, s jönnek a tuggyukkik. S akkó maj nem biztos, hogy Sión innen Sión túl akkaracska lesz a vendégjog, hogy még azt es megmondhassa a vendég, ami nem teccik néki. Mer itt és most még meg es van köszönvel, hejszen minden agyaelhánt meglátás segít az elfogadhatatlan és tűrhetetlen satöbbi elleni általános harcba, minek I. Fülkefor az élin áll, addigalé, hogy még a hatályos törvényekvel es szembement, oszt bétiltotta a másik nemzeti pártcsalád ánticionista tüntetésit, hogy ne érje szó a ház elejit! Egy vacsora kedviér! Mellik kerál teszi ezt meg? Semellik! Mellik hoz új alaptörvényt, csak azér, hogy még jobban védhesse a fideszmagyarság etnikomjait, zsidót, cigánt, franckarikát. Tűzzel, vassal, preambulumval! Nem úgy, mint máshun, a kettős mérce tisztőtt túlfelin, hon zsinagógát robbangatnak, s nincs Wallenberg-emlékév. Árpád apánk fődjin ellenberger van, s akinek ennyi jobbik kevés, azt érje gáncs és megvetés, amég meg nem trafik.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Elfelhősödött a nemzet barázdatív Homloka

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok kerála lement a vidékre kormánűlés céljábú. Ott panyókán ement a bótba, kérdte, hogy ez egy bót-e. Ja, monták néki, mire lefénképeszkedett vélök, s belépett. Aztán mennyi a forgalom, kérdte könnyedén. Hát, úgyahogynyi, monta a bótos. Mastan még a dohányneművel es kevesebb, mer azt ű nem tuggya sajnos továbiakba biztosétani. Akkó azt hon fogják árulni, rebbent a kerál szeme se. Sajnos a konkurencijánál, monta a bótos. A másik bótba-e. Abba, monta a bótos. Mer az nyerte el? Úgy van, monta a bótos. És az hun van, enyhétette tudásvágyát a kerál. Szerencsére egy zsákuccába, monta a bótos, amivel az ódiencija véget es ért. Kigyüvet I. Fülkefor huncfutúl megjegyezte, hogy nem az Apektű gyütt, emmeg mégse monta, hogy mennyit árul. Az ajtóba egy nagy aktivista várta a kerált, hogy lerendesemberezze, majd halattak tovább, míg fijatalokba nem botlottak. Jónapot fijatalok, monta a kerál, s maga es bémutatkozott a nevivel. Lehet-e kapni ótógrammot, kérdték a fijatalok. Lehet, monta a kerál, de sajnos még dógozni köll néki máma, inkább mongyák meg, hányadikosok. Errűl asztán elbeszélgettek. Küsvártatval útba ejtettek egy asszont, ki megkérdte: tuggya-e I. Fülkefor, hogy üelőtte I. Ferenc József járt ottan utoljára. Na, ű es ollan hosszú életet kéván, ütötte el a kerál a szíp párhuzamot, maj esmég fijatalokba botlott az oskola előtt. Megkérdte, hogy önök itt oskolások-e. Igen, mondották, valamint tanár- s gyógypedagógusnők. Ez utóbbitúl szakmailag megkérdte, ugyan mit tanét itten. Hát, ű inkább problémás esetekvel foglalkozik, monta a háttal álló teremtés. De ugye, nemcsak gyógypedagógiai alanyokval, hanem másokval es, csókulom, ha problémások, elegyedett szakbeszélgetésbe a kerál. Ügön, mondotta a küs asszonka vagy leán. Asztán mekkora az arány, felhősödött el a nemzet barázdatív Homloka. Őszintén-e, kérdte a megszólétott, mire a kerál a szemivel jeleszte, hogy csakis. A bemért eseteim úgy húsz-huszonöt százalék, rebegte a háttal álló szakember. Pontosan, hagyta jóvá a magyarok kerála, s odébb lépett. Tuggyák-e mán, mik lesznek, kérdte az ott sorakozóktúl. Nem, monták, illetve dehonnem, tesitanárok meg erobikoktatók. Ű tennap vót Budapesten egy illen szakmai kiállétáson, atta elő a kerál, hun dettó hetedikesek vótak ottan. Evvel le es rendeszte a magvas beszélgetésit a falu ütőerin, és Lázár kolegával visszahaladott a nemzeti sátor alá, hon küs beszédbe főkonferálta Zsoltot, majd fölkérte Zoltánt, mongyon eggy asztali áldást, mer éhessek, de elébb még öröminek adott hangot, hogy a rendes magyar emberek, még vót szadeszesek es, ugyanannál az asztalnál ülnek továbra es, és ugyannak a politikai családnak a sikeriér munkálkonnak, amíg csak magyar ebéd az ebéd, és meg nem halnap.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy csicserfüttyhedt hajnalon I. Fülkefor legózott a parlamentbe. Magyarországval fáradott, mit az ejrópai örökség legódarabkájibúl rovott öszve a maga unortodox képire és hasonlatosságára. Olyan es lött, hejába kunkorkottak eggyesek. Mán az utolsó izeköt pattingatta bé, mikó munka alapú zümmögést hallott a Kihaénnem térrűl, hon epp láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne, hullott a forgács. Engedélyvel, ahogy köll, mer előző este megkűtték magiknak a kivágérek a pappírt, hogy holnaptú az öszves fa életveszélyes, minek folytán ügön gátulja a túristamillijókat, inkluzíve magyar embereket az épűlet északi sarka akadálmentes lefénképezésibe. I. Fülkefornak ki se köllött níznie az ablakon, úgy es látta, hogy tisztúl a kép. S evvót a lényeg, akarhogy es fütyűtek a hazaárúló ződrigók, a rea ruházott örök többség akaratábú az erőseb kutya baszott a paravánra. Ki penig kunkorkodott, még örűhetett, hogy a többi budapesti fa-delikvencset es ki nem vágták egy koszval, hátha a kerálnak arrafele támad egész alakos közfeladata fotóckodni. Az Orbán-tévé bémonta, hogy a Főd napja tiszteletire a keráli kormán 133 új fát fog telepíteni, a régit meg karitatíve hasznosítsa, mint mindent, amihő hezzányúl. Miér, miér nem, mégse így vót, hanem ahogy lött, úgy. Harmadnapra, epp a Főd napjának hajnalán visszanőttek legyalásztukból a Kihaénnem téri fák. De ám sűrűen, s végig a Duna meg a liberálkettes villanyos karéja köszti csóré terepen! Zengtek-bongtak, mint egy fődmélyi fafúvószenekar, s arasznyit es gyarapottak fertályóra alatt. Bénőtték a Nemzet Mélygarázsát, Tisza Esvány megérdemőt helyit, mindent. Nem vótak tekéntetvel se a konzervatív forradalomra a maga ’44-es álmával, se a szegén keráli favágókra, kik önfeláldozóan reájok akaszkottak. Egy pököm küs hársfára négy es! Ammeg nyőtt vélök egész a kupola magosáig, mán sírtak, könyörögtek, darúval köllött leszedegetni őköt, olykó százat es. Kövér László kihíjta a terrorelhárétást, gyött hókotrókval a katasztrófavédelem, fölszállott mind a légierő, hejába. Mán bé lett falazva az öszves térre néző ablak, bé lett tiltva minden égi és fődi felvétel, de őkelmék csak vetették az árnyékot, s telimadárfüttyösztek mindent, kilincset, falat, államtitkot. Addig-addig, hogy ellehetetlenültek a demokratikus parlamentarizmus munkakörülményei, amér a teljes történelmi felelősség a magyar és nemzetközi ballibellenzéket terhölte. Végül az utolsó darúval kiemelték az ország tornyoskalácsát a természet álnok csapdájábú. Ménkű lassan, de lött épűlet es másik, demokrácija es. A kerál parlamentye penig ott lógott fennen, himbálkozott az ernyős semmiben. Onnantú turulokoptervel jártak bé a dógozók, s le se níztek, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Ű, ki a kereszt jegyibe eszmélkenni puchó gyermekkorátúl nem rest, keresztény bőrit le nem veti, akarhogy nyúzzák es a magyart

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országába közelebbrű nem ösmert valakik elfeledték főszenteltetni a 2011-es népszámlást, minek meg es lett az elfogadhatatlan eredménye. Sajnos, a számok ravasz nyelvin kétmilijóval kevesebben monták magukot keresztény felekezethő tartozónak, mint tíz esztendővel korábban. Ezér, ezér nem, a Kárpátok Esze cím büszke birtokosa, minden magyarok kerála eccőcsak nem bírta tovább, oszt jártába-keltibe megkifogásulta az úgynevezett európai fővilágosodást. Korszakos meglátása szerént, Európába nem más, mint eggy agresszív szekuláris politikai látomás uralkodik, minek a hívei ügön sajnos töbséget es alkotnak. Horibile van képök ezt progresszijónak híni, sőt egy Istentűl mentes társadalom fölépítésén munkálkonni, s a vallásrú úgy vélekszeni, hogy az kinek-kinek a magánügye. No, ezt ű, ki a kereszt jegyibe eszmélkenni puchó gyermekkorátúl nem rest, el sose fogadhassa, s keresztény bőrit le nem veti, akarhogy nyúzzák es a magyart. Mer nyúzzák!  Eggy három éve tartó, öszvehangót lejáratókampány keretibe! Ennek során mán az a küs lepel es lehullott a nemzet- és hazaárúlók maroknyi fogafehérjirűl, mellyet a kerál és szeretetpártja eddigelé őkelméken lengedözni hagyott. Nem vót mismásóni mit, aki nem vót a kerálval, az ellene vót, azki meg ellene vót, az a magyarok ellen vót, mer üzleti sérelembűl nem bírta lenyelni, hogy I. Fülkefor mintaparlamentye éjt nappallá téve bővíti az Alkotmánybíróság küs jogkörit, még bővöbb es nékijök, mint azt a háládatlan kekecjei érdemölnék. Evvel együtt a sok ejrópai zugfirkász meg magyargyűlölő politikus rég megatta vóna magát az unortodox magyar igazságnak, mi egységesen és a magyar igazságnak megfelelően vót lekomunikáva. Csakhogy egy jól körülírható, magát tévessen magyarnak tartó liberálminoritás a félretájékosztatás fegyverivel folyamatossan lázétotta Európa mondott szekulárjait, küknek a firlefrancos ojságjai a Magyar Nemzet-Magyar Hírlap tengelyhő képest mégescsak a hunafaszom perifériján vannak, mán bocsánat. Ezér nyikkot se tunnak Ejrópa legjelentősebb konzervatív forradalmárúl a maga kirobbanó szellemi potenciáljáva. Penig könnyű vóna bélátni, amit minden békemenetista, minden követségi levélíró úgy fúj, mint a hiszekeggyet, hogy I. Fülkefor országa sikertörténet, ahun definitíve minden rendben. A nincsmindenrendben-féle bérajvékolók törpeléptékű nagy pofája nincs rendben egyedül, mellyel furtonfurt ellenkező értelemben nyilatkoznak, ami a hazugság szinonímája, semmi más. Mentségökre szóljon, hogy nem magyarok, s az anyagi haszonszerzésen túl a nemzetközi tuggyukkik mozgatják őköt, de a szabotázs alapú hazaárúlásig menően, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő egy ember, úgy hítták, Sárgacsek. Nem vót nagy ember, de legkisebb se, hejszen a magyarok országába mindég mindenkiné vót küssebb, hogy a legrúghodottabbnak es legyen, kibe rúghassék. Egyedűl a legnagyobbnál nem vót nagyobb se a Jászság, se a Kunság, se a karcagi bíróság. Annak nem parancsút senki, csak az Erő, akirűl hittön hitte, néki van egyedül.  Mér ne hitte vón, hejszen akarkit bokán viccentett vagy sípcsonton trafált, az sziszegett, fejet csóvált,  legföllebb intézkedést sürgetett, oszt kalap. Ahelyett, hogy az aljas tévedésit bélátta vóna, mer zsigerbű, a kettős mércéjig menően gyűlölte a magyarokat.  Nem ám  I. Fülkefort és udvarát, hanem  a dógozó népet. Irígységbűl, hogy illen kerála vagyon, ki szabálhont kiverekedi  a magyar családok rezsijinek a csökkentésit, kerüljön nékik, amibe kerül, s eggy füttyre meg es szavaztassa a mókuseörs parlamentvel. De ám a kiakadott vérszipók esztán es gyöttek a jogval, s vót „bíróság”, ki a javokra ítélt! Meg köllött mán mutatni, hogy Magyarország a magyar bíróságoktúl eppúgy nem hagyja magát, mint a nemzetközi magyargyűlölők nyomásgyakorlásátúl. Addig-addig, hogy világraszólló aláírásgyűtés kezdődött, akarja-e a nép személyes adatai főtűntetésivel, hogy küssebb legyen a béfizetnivalója. Ha szegény, kicsivel, ha gazdag, sokval,  ahogy illendő.  Ammeg  gyakorló szabadságharcos lévire hogyne akarta vón, ha eccő kapott es valamit, legyen néki mibű visszaadni a négyszeresit. Na, főkampányozódott  Mária országa, sercegett a madzagos golyóstoll, a kereszttyén Ejrópa legjobb közszógálati Híradójába minden estve fölóvasták, ki írta alá aznap a Rezsicsökkentés Egyetemes Nyilatkozatát névszerint. Ebbű látták, hogy ki nem. S hogy pont a Sárgacsek nem. Kiszálltak hezzá, jobb, ha fész, tufész, monták, de ű megkutyállotta magát. Inkáb adgyák néki oda a ráesőt az adatgyűjtés kőccségibűl, egyhavi rezsicsökkentés kigyün belüle, ha nem kettő. Hogy a forradalmi nyugdíjszámlájárú ne es beszéljen. Továbbá mi lesz az ívekvel, kérdte.  Azok egyfelül kirajzolják Ejrópa egin a magyar igazságot, felelte a köztévé, másfelül szépen fő lesznek kubatovozva. Na, ű nem, monta Sárgacsek és bécsukta az ajtót. Másnap az öszves euzászló csóré rúdján ott feszített a molinó, hogy „Le a Sárgacsekvel”. Meg hogy „Sárgacsek, takarodj”. Na, takarodott es, annyirán kiheccölték, nem vót mit tenni, ebrud a fakó. Onnantú legalább nem vót rezsi semmi, egyedül azt köllött béfizetni pirosfehérződ csekken, amit. Állott a nép a szabad ég alatt napszám, oszt  mikó megkapta a gázfejadagját meg a villanyt, minden vételezéskó aláírta az árkust, hogy Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel. Avval tolta haza a fényt kézikocsin, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Még a küs láccatát es el akarnők kerűni, hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy az Úr 2013dik esztendejibe a fennvaló szíves gesztusaképpen az ezeréves Kerálpárt huszonötödik születésnaptya egybeesett a Húsvét innepivel, ezátal es kihangsúlyozva az esemény rendkívüli jelentőségit. Na, I. Fülkefor köszönte szépen a lehetőséget, de a legendás szerénységibe el es hárétotta, nem, mennyei Atyám, mondotta a telefonba, hát kik vónánk münk, én és a tanétványaim, hogy így reatelepeggyünk a kőrmenetelő nemzetre? Hejszen miolta csak a fejönkön máskép tapad a haj, még a küs láccatát es el akarnők kerűni, hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet. Nem kő nékünk körmenet, sohse es köllött, pláne nem nagyszombaton, amint ki teccettél szaszeróni, Elleszünk mink a nagypéntekvel a Lendvay uccába bővön. Sajna sajnórum, ez avval jár, hogy másnap nem tekénthessük meg, ha gyönnek megemlékezni rólunk a tiszta orcájú fijatalok, kiknek ezúton kévánunk molinós, békés ünnepet. Az élet rendje az az élet rendje, csinálják csak magokba, a saját szubkultúrájok szerént, mink se szívessen közösköttünk János bátyámékval vagy akár Imre bátyámékval, anno. Nem köllünk mink ahhó hogy ünnepöljenek münköt, csak zavarba gyönnének, mint a múltkor, ha béhínánk ököt a kertbe vagy kiállanánk a Kövér meg a Bayer kolegával integetni nékik. Még aszinnék, az élökre akarunk állani, penig nem. Hejszen úgyes ott vagyunk az élükön, amég világ a világ, mindennek ott vagyunk az élin, a beretvát es beleértve, nem kő semmi további ojnározás, mennyei Atyám, csak öszvefogás legyen meg szeretet, ha törik, ha szakad. Elbambizgatunk mink magunkba, válogatott öreglegények, abba hiba nem lesz. Torta se kő, aki nagypénteken tortát eszik, az a tuggyukki, annyit is ér. Mi, alapétó atyák biztos nem, egye csak meg az eccerű nép, ha mán úgyes ott körmenkedik kilóméteres sorba a Blaha Lujza térig az édes szájával. Igy es lött. Bambit ittak, narancsízűt, nem es csak, hogy emlékezzenek a régi üdökre, mikó bambi má nem vót a nemzetközi liberálkomonisták ármányaképpen, hanem a bambi a B. kollégijomra emlékesztette őköt, hon görbűletlen útjokra indúltak tiszta forrás gyanánt, mit I. Fülkefor fakasztott s fakaszt azóta es. Orcájok pirítékjával jót beszégettek, hogy ószövetség ide, újszövetség oda, ma es az áll értékrendjök közepibe, mint negyedszázada. Konkrétan a munka, a család, az otthun és a nemzet az, ami olly markáncsan megkülömbözteti őköt mindenki mástúl, mint Makó Jeruzsálemtűl. Vót tán küs bizontalankodás, még tán „kanyar” es, de ahhó, hogy a múltból indúltak, s a jelenen átal haladnak a jövő fele, ahhó kétség nem fér. Továbbá akik bambiseviknek megmarattak, a lelkök mélyin mán akkó es színugyanazt akarták, mint most, s hogy ez bajnak nagyobb vagy igasságnak, döncse el a kurtafarkú malactúr.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben