MTI-fotó
2010. szeptember 29.
2010. szeptember 23.
A szó hatalma
Lehet ugyan, hogy nem áraszt el a kommentelők hada, de a mélyben azért termékeny talajba hullik az üzenet.*
Íme a bizonyíték, a Medián legfrissebb kutatása a HVG-ben:

Lám, elég egy-két odavetett pikírt megjegyzés Tarlós Istvánról, máris 8 pontot emelkedik a népszerűsége egyik hónapról a másikra.
Kedvenc témám, Schmitt Pál következetes ekézése plusz 5 pontot hoz számára, és ráadásul a lista második helyét, közvetlenül a főnöke alatt.
Pintér Sándornak sajnos csak 1 pontot javult a megítélése augusztus óta, tehát az eddigi filippikáim nem bizonyultak elég hatásosnak, úgyhogy belügyminiszterünkön még dolgoznom kell egy keveset.
És ideje lenne szegény Vona Gáborról is írnom valami rosszat, mert aggasztóan zuhan a népszerűsége.
* Hasonló képzavarok itt.
2010. szeptember 21.
Litánia
Ó, Istenem, hozzád kiáltok a Klubrádió stúdiójából.
... bár te hallod könyörgésemet, de nem hallják meg azok, akiknek kellene. Nem hallja Pintér Sándor, Tarlós István, Semjén testvérem, vagyis pont azok, akik a te gondviselésednek eszközei lehetnének.
... a hajléktalanokért szólnék - miattuk térdelnék itt ülve a mikrofon előtt.
... az lenne jó, ha ennek az országnak a vezetői, akik magukat keresztényként tudják, meg is hallanák azt, amit a fiad mondott.
... A belügyminiszterünk meg a jövendő főpolgármester és még sok millióan, akiknek van házuk, lakásuk, palotájuk, arra készülnek, hogy eltüntessék az emberi szem elől azokat, akiknek nincs semmi vagyonuk.
... Tudod, én már azt sem értem, hogy a vagyonosokat, az egészségeseket kell megvédeni a szegényektől. De úgy látszik, ez már világdivat. Reklámok, falak és mindenféle virtualitás próbálja eltakarni azt, ami az utcán történik. Dél-Amerikában, Afrikában s mindenfelé a Földön szokásos esti buli a szegények gyilkolása. Van, aki terepjáróból lövi őket, nálunk leginkább felgyújtják a homelesst, vagy hagyják kihűlni.
... Nem tudom, Uram, hogy a belügyminiszter gondol-e a szegényekkel, hisz azt mondta róluk, hogy megtisztítjuk a koldusoktól és az ország hangulatát rontó szegényektől a köztereket. Tudom, ha szeretné őket, akkor nemcsak hogy nem akarná tőlük megtisztítani az országot, hanem úgy gondolna rájuk, mint Magyarország állampolgáraira, akiket köteles a kapott hatalma folytán megvédeni.
... Kérlek, add meg vezetőinknek a bölcsességet, hogy büntetőtörvények alkotása helyett a keresztény lélek szolidaritása járja át őket, pénzbüntetés és elzárás helyett inkább alkossanak szociális törvényt, jogot a lakhatásról, bízzanak a szakemberekben és saját jóságukban. Tudom, te még a belügyminiszternek is megbocsáthatsz, bármit tett is korábban, hisz mindenféle bűnre van megbocsátás. Csak egyetlen esetben nincs mit tenned, és ez: a mulasztás. Én meg úgy látom itt a Földön, Budapesten, hogy szervezetten, előre megfontolt szándékkal, különös előnyök megnyerése folytán most erre készülnek. El akarják tüntetni azokat az embereket, akikre te úgy tekintesz mint saját fiadra. Gondolom, ezért mondtad azt: aki a legkisebbek közül valakit befogad, az engem fogad be, aki a legkisebbeknek vizet ad, nekem ad. Gyűlölködés helyett add meg nekünk, magyaroknak, a szerető, gondoskodó szívet. Ámen.
Így Bakács. Foganatja nyilván ennek is pont annyi lesz, mint a Belügyminisztérium site-ján a törvénytervezethez fűzött véleményeknek - de legalábbis ő is megpróbálta. Köszönet érte.
2010. szeptember 20.
Koki
Szűcs Gusztáv, a Fidesz-KDNP nagyecsedi polgármesterjelöltje egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy tanárként időnként kokit és nyakleveseket osztogat. Az ügyben belső vizsgálat indul a munkahelyén, egy mátészalkai iskolában.
Egy helyi lakossági fórumon felvett videó szerint Szűcs arról beszélt, hogy "nálunk még a Barossban azért egy-egy koki elcsattan, a gyereket is nyakon ütjük". A tanár a Független Hírügynökségnek azt mondta, az elhangzottak miatt nem kell szégyenkeznie, mert munkájával kapcsolatban soha semmilyen kifogás nem merült fel, se a diákok, se a szülők részéről.Bugya László, a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola igazgatója azt mondta, még ezen a héten belső vizsgálatot rendel el. Hozzátette, meg fogja hallgatni az ügyben érintett tanárt, illetve a diákönkormányzat vezetőjét is. Az igazgató szerint sem a szülőktől, sem a diákoktól nem hallott még olyat, hogy a kolléga bántott volna egyetlen gyereket is, pedig három éve vezeti az iskolát. "Azt érzem, hogy a kampány része a felfokozott hangulat, amelyben a kijelentés elhangzott. Ami rám tartozik ebből, az a belső vizsgálat, amelynek eredményéről várhatóan két hét múlva tudok beszámolni" - mondta.
Ezt jelentette tehát a hírügynökség.
Mindez pedig a következőket jelenti:
1. A polgármesterjelölt pedagógus semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy időnként kokikat és nyakleveseket osztogat gyerekeknek, sőt szemmel láthatóan büszke rá.
2. Az iskolaigazgató nem hiszi, hogy a polgármesterjelölt pedagógus valóban kokikat és nyakleveseket osztogatna időnként, szerinte csak felvág ezzel a polgármesterjelölt pedagógus.
2./a Ha ez az utóbbi igaz, akkor – mivel kampánygyűléseken a résztvevők szája íze szerint szokás beszélni – az iskolaigazgató meg van győződve arról, hogy tetszik a választópolgároknak, ha időnként kokikat és nyakleveseket osztogat beosztottja, a potenciális polgármester.
3. Az iskolaigazgató a belső vizsgálat eredményéról két hét múlva, azaz október 4-én számol be. Az önkormányzati választást október 3-án tartják.
2010. szeptember 9.
Rendet csinálnak, ahogy ígérték
(Lásd 4. §, illetve annak a részletes indoklása: Az Étv. 54. §-a rendelkezik az épített környezet fenntartásáról és használatáról. E körben – összhangban a 2. § 13. pontja szerinti közterület-fogalommal – szükséges a közterületek rendeltetésével, használatával kapcsolatos részletesebb szabályokat megadni (a közterület használatának engedélyezése vagy önkormányzati hatósági eljárás formájában, vagy polgárjogi szerződéssel történik) annak érdekében, hogy a közterületek nem rendeltetésszerű használatának esetkörére (pl. hajléktalanok életvitelszerű ottlakása) az önkormányzatoknak lehetőségük legyen szigorúbb közterületi szabályok és szankciók megállapítására helyi rendeletükben pl. a hajléktalanok kitiltására a közterületekről.
A (2) bekezdésben a törvényi felhatalmazás alapján az önkormányzat lehetőséget kap a rendeltetésellenes és engedély, megállapodás nélküli használat (pl. a közterületen történő „lakás”, „alvás”) szankcionálására.)
Hogy ez embertelen és csak diktatúrákhoz méltó, az nem nagyon kétséges – ámde nálunk demokrácia, sőt ismét jogállamiság van, ezért aztán bárki észrevételt, javaslatot, véleményt fűzhet a minisztérium weboldalán a törvénytervezethez, itt.
Én megtettem. Ha másnak is van kedve, szeptember 10-éig, azaz holnapig van rá módja.
2010. szeptember 4.
Svéd csavar
Nem késlekedhet sokáig a hadüzenet.
2010. szeptember 3.
Csupa nagybetűvel
Pedig tulajdonképpen nem is szükséges magyarázat ehhez a friss hírhez:
Két új kitüntetést alapított Schmitt Pál államfő: a Köztársaság Elnökének Érdemérmét és a Köztársaság Elnökének Díszoklevele Érdeméremmelt.
A kitüntetések alapításáról szóló határozat szerint az érdemérem annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki "életútjával, szakmai tevékenységével kiemelkedő érdemeket szerzett, különösen a tudományok, az ifjúság nevelése, az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatása, a természeti környezet megóvása terén, valamint művészi alkotói és előadói, illetve a köz szolgálatában végzett tevékenységével". A díszoklevél érdeméremmel kitüntetést "a magyar nemzet közösségének szolgálatáért" emberek, intézmények vagy települések kaphatják meg.
Mindkét kitüntetést az államfő adományozza majd. Schmitt a határozatban rendelkezett a kitüntetések formájáról is. Az érdemérem aranyozott ezüst, a díszoklevélhez tartozó érem annál valamivel kisebb, és ezüst. Mindkettő előoldalán a magyar címer lesz címertartó angyalpárral, hátoldalukon pedig csupa nagybetűvel „Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök érdemérme”, illetve „Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ezüstérme” felirat szerepel majd. Mindkét kitüntetéshez tartozik egy-egy kitűző is: angyalpár által tartott magyar címer.
Nemecsek Ernő nevét előbb csupa kisbetűvel, aztán - amikor jobban megismerték – csupa naggyal írták be a nagykönyvbe. Schmitt Pálnál mindez valószínűleg fordítva lesz.
2010. szeptember 2.
"Itt élünk Kelet-Európa közepén"

A fáradhatatlan államtitkártól megtudhattuk, hogy az I. Nemzeti Kormány rendet és biztonságot teremt az oktatási rendszer egészében. (Most hogy az országban amúgy is rend és biztonság van június 12-e óta - akkor telt le ugyanis a Pintér belügyminiszter által e célra kilátásba helyezett két hét -, épp ideje, hogy az oktatási rendszerben is az legyen.) A nemzeti kormány középponti szerepbe helyezi a nevelést, a korábbinál hangsúlyosabbá válik az erkölcsi, etikai képzés, az egyházi intézmények előnyösebb helyzetbe kerülnek mind a finanszírozásban, mind a pályázati rendszerben. A pedagógusok biztonságát és életszínvonaluk növekedését a kidolgozás alatt álló életpályamodell fogja keretbe foglalni és garantálni. (Tehát nem az ígért fizetésemelés, mert az most mégsem lesz, gesztusértékű sem, meg jövőre sem, viszont amint lehet, akkor azonnal.)
Hoffmann Rózsa más Nemzeti Tanévnyitókon többek között arról is beszélt a pedagógusok előtt, hogy „Eddig azt várták el önöktől, hogy az iskola úgy táncoljon, ahogy a szülő fütyül, és mindenáron ki kellett elégíteni az igényeket”. Erre az angolnyelv-oktatást hozta fel példaként - a Harry Potter kontra János vitéz témakört mintegy továbbfejlesztve -: "itt élünk Kelet-Európa közepén egy nyelvi sokszínűségben (...), ebből kiszakadni egyoldalú angol orientációval vétek és bűn". Az iskola nem szolgáltató, hanem közfeladatot ellátó nevelő intézmény, ahol képesnek kell lenni arra, hogy szakmailag felülbírálják a szülők elvárásait is. Ezekre az elvárásokra persze továbbra is figyelni kell – tette hozzá megengedőn.
Az államtitkár leszögezte: a közoktatásban azt kell erősíteni, amiben jók voltunk: azt, hogy a magyar iskolákban „rend van”, és hogy nálunk „szót fogadnak” a gyerekek. Még a Kádár-korszak végén is ilyen volt az iskola, és ha akkor így tudtak tanítani, akkor most is le lehet hántani az oktatásról azokat az "idegen mintákat", amelyek majdnem tönkretették a közoktatás rendszerét.
Csak alátámaszthatjuk HR míves szavait: „A több mint kétmillió diák, szüleik és rokonaik, valamint mintegy kétszázezer pedagógus a szokottnál is magasabb hőfokú várakozással tekint a következő időszak elé.”
2010. szeptember 1.
Több, mint testőr
Van fejlődés: Torgyán – az első Orbán-kormány minisztereként – még a közelebbi és távolabbi rokonságát (testvérét, nászasszonyát, menyét, feleségének unokatestvérét stb.) ültette különböző magas állami pozíciókba. Ezzel szemben Orbán Viktor sokkal nagyobb szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot akkor, amikor előbb évfolyam-, gimnáziumi, ill. óvodástársai sorsát egyengette (Simicska, Varga Tamás stb. - legutóbb épp Incze Zsoltot helyeztette az őt méltán megillető pozíciókba, a Szerencsejáték Zrt. felügyelőbizottságába és a Millenáris Kft. ügyvezető igazgatói székébe), most pedig eddigi személyi testőrét, Hajdu Jánost tette meg a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának, s ha már, akkor mindjárt dandártábornoki rangban.Exkluzív értesülésünk szerint a közeljövőben várható az Orbán család szobafestőjének kinevezése a Képzőművészeti Egyetem rektorává.
2010. augusztus 31.
Rule of law
De hogy a jogállam lehet még a mostaninál is jogabb, arra a minél öregebb, annál aktívabb Boross Péter mutatott rá újabb interjújában.
A mai újságban azt fejtegeti, hogy erősíteni kellene a miniszterelnök pozícióját: az lenne ésszerű, ha ezentúl az ő joga lenne a legfelsőbb bíróság elnökének, az ombudsmanoknak és a legfőbb ügyésznek a kinevezése, valamint a legfelsőbb katonai vezetőké is. Az ügyészség önállóságát meg kell szüntetni és a kormány felügyelete alá helyezni. És hogy még teljesebb legyen a jogállamiság, javasolja, hogy bizonyos területeken törvény helyett miniszterelnöki rendeletekkel lehessen kormányozni. Közölte, hogy ezeket az elképzeléseit az új alkotmányt előkészítő testületben is előterjeszti majd tagtársainak és Orbán Viktornak.
Halmai Gábor alkotmányjogász bizonyára nagyon szégyelli már, hogy olyan kishitű volt a néhány héttel ezelőtti cikkében.
2010. augusztus 29.
Lecsóköztársaság
Nem, nem hülyéskedem. Ilyet én nem is tudnék kitalálni. Ezt a rendező Polgári Magyarországért Alapítvány vezetője, Balog Zoltán közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár nyilatkozta az MTI-nek.
2010. augusztus 27.
Ezt álmodtam
Az ünneplőbe öltözött közönség szórakoztatásáról részben a magas, fess, jóképű udvari bolond gondoskodik - aki ezt a stallumot akkor nyerte el, amikor az államforma-változás miatt megszűnt az előző állása -, részben pedig a szemet-fület gyönyörködtető gálaműsor. (Amelynek fellépői között - a nemzeti együttműködés rendszerének megfelelően - megtalálhatjuk a Kárpátia együttest és a Munkásőrség reaktivált énekkarát egyaránt, Gulyás Dénes szólójával. Rendező az állandó hoppmester, Koltay Gábor.)
A szórakoztató program betetőzéseként a Horthy Miklós sugárúton gyermektelen lányok és asszonyok futnak fel s alá, meztelenül, és a kétoldalt felsorakozott közönség gúnyosan kacagva vesszőzi őket.
2010. augusztus 26.
Szobrot Ratkó Annának
A Heti Válasz a mai számában nagyinterjúval ünnepelte Boross Péter 82. születésnapját.A volt miniszterelnök és sokszoros tanácsadó igen érdekeseket mondott. Például:
- A mai modellben [...] megvan a lehetőség, hogy nemzetmentő évtized következzen, ha rövid átmenet után egy hosszú, konszolidációs időszak jön el.
Vajon mi történik abban a bizonyos "rövid átmenetben", amely megelőzi a konszolidációt? Egy igazi demokrata válasza:
- Remélem, a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt.Az újságíró - Stumpf András - közbevetésére, miszerint a baloldal egyszer már visszajött mélyről, méghozzá épp az ő miniszterelnöksége alatt:
- Akkor övék volt a média.
Tehát ilyen egyszerű. Ezek szerint 94-ben a baloldalé volt a média, 98-ban, amikor a Fidesz nyert, a jobbé, 2002-ben meg 2006-ban, úgy látszik, megint a balé, az idén meg újra a jobbé. (Ez utóbbi egyébként tényleg így van.)
- Orbán is mára jutott abba korba, amikor lehet Tiszáéhoz és Bethlenéhez hasonló nemzetépítő munkát vezényelni, amely egy-másfél évtizedig is eltart, (na, most már másfél évtized), és sem a szélsőség, sem a baloldal nem tud megerősödni alatta. Orbán ugyanis egy ideje már érti, amit a baloldal még mindig nem. Mikszáth Kálmánnal szólva: a magyar hátán szántani is lehet, csak az ekevas nemzetiszínű legyen.Nocsak. Tehát Orbán nem meggyőződésből míveli most már hosszú évek óta a nacionálgiccset, hanem merő hideg számításból?! Merthogy ez kell nekünk, buta magyaroknak?!
- Itt az alkalom: 15-20 évig (lám, két évtizednél tartunk) egyetlen, közös történelemkönyvet kellene bevezetni az egész országban a sok fércmű helyett..
Tényleg: még a végén két- vagy netán még többfélét gondolnának az emberek az egyetlen helyes helyett. Remélem, Hoffmann Rózsa is olvassa B. P. iránymutatását, mert ő még nem jutott el egészen idáig. Pedig nyilván ez a követendő út. Elvégre remekül bevált 1948-tól egészen a nyolcvanas évekig.
- A magyar szellemiséget kifejező szigorú fellépes lenne ez a mai anarchikus posvánnyal szemben.
Most magam elé képzelek egy anarchikus posványt. Bizarr.
Stumpf megkérdezi Borosst a gyermektelenségi adóról is, amelyet sürgetett a közelmúltban.
... a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz. A nőpropaganda világszerte karrierszempontú. Pedig a hely, ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba. Én egyébként fizettem gyerektelenségi adót Ratkó Anna minisztersége idején. Szobrot kellene állítani neki.Ez váratlan fordulat, mi tagadás.- Nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből - válaszolja Boross az újságírónak arra a kérdésére, hogy Milyen érzés lenne egy meddő nőnek, hogy szülne, de nem tud, s ezért még bírságot is fizet? - .A nemzet jövőjéhez vagy úgy járul hozzá valaki, hogy gyerekeket nevel, vagy úgy, hogy különadót fizet.Boross huszonéves volt példaképe, Ratkó regnálásakor. Mondják, hogy az ember mindent szépnek lát, amikor fiatal. Ezek szerint ennyire.
Stumpf: Ön a Szent Koronát állítólag nem csak a preambulumban látná szívesen. Igaz ez?
- Mi a gond a korona közjogi szerepével? [...] Hitem szerint lehetnénk királyság is. Nálunk ezer esztendőn át ez a forma adta a nemzet életének kereteit. Eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal - teszi hozzá megengedőn.
[Az alkotmányban] sokkal inkább a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre.
Stumpf: Ön szerint akkor Schmitt Pál - ha ilyen lesz az új alkotmány - telitalálat.
- Igen. Magas, fess, jóképű ember.
Íme, az államfőség három kritériuma.
- Remélem, elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként. Ha így lesz, egy idő után minden bizonnyal meg fogják kedvelni.Nem értem. Mi az, hogy meg FOGJÁK kedvelni? Hát nem szereti már most is minden ember az ő emberét?! És hogyhogy le akarja beszélni Boross a saját államfői programról Schmitt Pált? Talán bizony nem tartja elég okosnak? Ez elképzelhetetlen.
***
Na most persze lehetne azt mondani, hogy: na és?! Hiszen ezek csak egy 82 éves ember rögtönzései, aki már rég túljutott a saját szellemi zenitjén - ugyan kit érdekel, hogy mit mond? Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, mert többek között az ő (meg például a leggerincesebb magyar, Pozsgay Imre) ideáiból fog összeállni az új magyar alkotmány, 10-20-50 évre meghatározva az életünket, a gyerekeinkét meg az unokáinkét.
Kezdhetünk aggódni.
Aluljáró, csütörtök délelőtt
Veszem elő a kitöltött ajánlószelvényt, és ahogy nyújtom oda, hallom: „Nem érti? Hagyják ezt abba! Szégyelljék magukat, hogy gúnyt űznek a választásból. Nem tisztelik a magyar nép akaratát. Ezzel nem lehet viccelni. Hagyják abba!” – mondja nyugodt hangon a 40 körüli, konszolidált külsejű úr. Valószínűleg hosszabb ideje tart már az egyoldalúnak látszó beszélgetés, mert a lány szemmel láthatóan kellemetlenül érzi magát, erősen zavarban van. „Köszönjük a véleményét” – mormolja kétszer egymás után a férfinak, és gépiesen, oda sem figyelve veszi át tőlem a cédulát. Pedig szerettem volna megtudni tőle, hogy hány ajánlószelvénynél tartanak, de ebben a szituációban nem lehetett.
Így aztán most csak reménykedhetem benne, hogy átveszik végre a hatalmat, és így megvalósul az örök élet (plusz 20 év), csökken a gravitáció mértéke és hajózható lesz a Nagykörút. Merthogy a programjukban szereplő vállalásokat biztosan mind teljesíteni fogják, hiszen az egyik ígéretük már az előtt megvalósult, hogy megnyerték volna a választást. Erre gondolok: „Köztársasági elnöknek csak olyan személy jelölhető, aki legalább középfokú általános bohóc képesítéssel rendelkezik.”
Igazodás
Orbán Viktorral indítja az Eb-selejtezőket a Sport TV
A Svédország-Magyarország Eb-selejtező előtt egy órában Orbán Viktor miniszterelnök elemzi a magyar sport, a hazai labdarúgás helyzetét.
Berlusconi egy lúzer. Mennyi pénzt áldozott a szinte teljes olasz média megvételére. Lám, lehet ingyen is.
2010. augusztus 24.
2010. augusztus 13.
Illuminatio
Aztán tessék, kiderül, hogy axiomatikus dolgokkal sincs tisztában:
A forradalom lényege nem az erőszak, amint azt gyakran hirdetik, és sokan hiszik, hanem a többség meggyőződésének tartós, hosszú távra szóló megváltozása. Ez képes az igazi változásokat végigvinni és tartóssá tenni.
Általában magukat baloldalinak nevezők tartják saját magukat forradalmároknak, és ezen az alapon ellenfeleiket jobboldalinak. A jobboldaliak sikeres megmozdulásait pedig ellenforradalomnak nyilvánítják. Valójában az „ellen” forradalom is forradalom. És tartós sikert, hosszú, eredményes kormányzást ezek az ellenforradalomnak nevezett forradalmak mutatnak fel, mert céljuk nem a forradalom öncélúsága.
Persze eddig sem lettem volna alulinformált, ha rendszeresen olvasnám a KDNP honlapját - ahonnan az idézet származik -, de eddig nem tettem. Eddig. Mostantól kezdve viszont, ha meg akarom tudni, hogy például az MTV-székház 2006-os ostromát mire is véljem, elég, ha elolvasom az elsőoldalas publicisztikát, és abból fekete-fehéren kiderül:
Tény és nagy szerencse, hogy nem hozták ki a Tv székházból, lándzsára tűzve Baló György fejét, csak a Morvai Krisztina által is használt gépkocsiját gyújtották fel. Amint később, október 23-án sem kartácsolt bele Napóleon a Fidesz gyűlésbe, csak a Vasprefektus könnygáz-gránátjai kergették meg Morvi Krisztinát és családját, valamint tízezernyi békés sétálót, közöttük e sorok íróját. [...] Az öszödi beszéd durranása és az azt követő tüntetéssorozat elsöpörte az MSZP esedékes önkormányzati választási sikerét, az erőviszonyok megfordultak és ennek a szimbóluma mégis csak a TV Székház lángoló kapuja lett. Hasonlóan a Bastille lerombolásához, amelynek önmagában nem volt semmilyen gyakorlati haszna, de éppen úgy egy feldühödött embercsoport hőbörgése volt, mint annyi más csoportos erőszak. (Betűhív idézetek.)
Egy lélegzettel, alig néhány mondatban a helyükre tenni a magyar és francia forradalmakkal kapcsolatos tévhiteket – erre csak a legnagyobbak képesek. Köszönet érte.
(Valamint köszönet a MaNcs Szüretének is, hogy felhívta a figyelmem erre a nélkülözhetetlen site-ra.)
2010. augusztus 11.
Schmitt, Schmuck, Staudt
Nem elég, hogy az erkölcsi hérosz, Schmitt Pál lett az elnöke, a főpolgármesteri stallumra - a kultúra és a tolerancia nagy hívén, Tarlós Istvánon kívül - most már nem más, mint a remek ízlésű Schmuck Andor is bejelentkezett, aki felismerte magában a virtigli szociáldemokratát.
Nagy ideáknak eddig sem volt híján (gondoljunk csak a legendás Xénia-lázra), de még tud újítani.
A férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni – tartja a színvonalas mondás, Schmuck pedig ezen a gondolati íven továbbhaladva rájött, hogy a fiatalokat a libidójukon keresztül. Ezért aztán az alábbi szóróajándékkal árasztja el a fesztiválokat:


A következő ötlete a Budapest formájú autós légfrissítő (Wunderbudapest) – de ezzel alighanem elkésett, mert a főváros alakját a Jobbik már lenyúlta:


A gusztusos árpádsávos napkelte nyilván rendkívüli mozgósító erővel hat majd a magyarok (bocsánat: Magyarok) fővárosának lakóira, és tömegével szavaznak a Jobbik főpolgármester-jelöltjére.
Illusztrációk innen
2010. augusztus 7.
2010. augusztus 6.
2010. augusztus 5.
Az élet utánozza a művészetet
Hátrányos megkülönböztetésre való felbujtás, valamint fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezet létrehozása miatt indított bűnvádi eljárást a román ügyészség három csíkszeredai fiatalember ellen. Mind a hárman az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának a tagjai. A Szekelyhon.ro és az Erdon.ro romániai magyar hírportálok szerint a rendőrség hivatalból indított eljárást a három férfi ellen, mert áprilisban egy csíkszeredai bevásárlóközpont mellett egy "Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál" feliratú táblát helyeztek el.
Erről óhatatlanul eszembe jutott:
MSZP-közlemény
Az emberek emberét nagy hacacáréval kísérik a hivatalába, míg az árvízkárosultak még mindig nem kapták meg a kártérítéseiket. 200 meghívott ajnározza majd az új köztársasági elnököt, miközben a fellépők műsorát élvezhetik. Az emberek emberét, úgy látszik, nem zavarja, hogy még fedél nélkül él az ország történetének egyik legnagyobb árvizét elszenvedett falvak lakosainak a zöme, de neki kell egy kis hacacáré.
Populizmus és demagógia terén sokat nem vethetnek egymás szemére a pártjaink, alig van különbség köztük, de azért ez, amit itt most az MSZP előad, valószínűleg a műfaj csúcsát közelíti.
2010. augusztus 4.
Ugyanarról
… Áprilisban kétharmados forradalom történt Magyarországon, majd ez a kétharmad tartós politikai közösséggé formálódott; utóbbit néha centrális politikai erőtérnek, néha a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, néha egyszerűen nemzeti centrumnak nevezzük - így mondta ezt a parlament utolsó nyári ülésén a nemzeti centrumot megtestesítő személy.
Belőlünk, magyar emberekből lett a nemzeti centrum, avval mi egyek vagyunk, ahogy a nemzeti centrumot megtestesítő személy is per definitionem egy vele. Ő tehát velünk azonos, mi pedig ő vagyunk. Így például mi vívunk szabadságharcot a globális pénzvilággal és közelebbről a valutaalappal szemben, noha látszatra ő az, aki Christoph Rosenbergnek a szemébe néz, sőt az orrát is megcsavarja. Erre egyébként a szakértők egybehangzó véleménye szerint rá fogunk faragni, mégse tehettünk másképp. Mi, magyar emberek nem gazsulálunk a burkusnak, hanem orrba verjük, és akkor még jól járt.
A magyarázatot lásd a Gesta Hungarorumban: „Waldo gróf testvére, István, mikor éjnek idején vára falán a félrehelyen ülve szükségét akarja végezni, a kamara nyílásán át egy magyarnak a nyilától súlyosan megsebesül, és sebébe még azon az éjjelen belehal". Utolsó dicső tettünk volt ez, történelmünk azóta is reprodukálhatatlan, fényes pillanata, melynek nagyszerűsége a mi lelkünkbe örökre beleégett, ezt szeretnénk mi azóta is megismételni újra meg újra: valagon nyilazni a kevély burkust, aki a vára falán ülve ganéjolni akar.
Sajnos azonban a burkus mind magasabb várakat épít, hovatovább a felhők közt végzi szükségét, ahová a mi nyilunk föl nem hatol, miközben az ő testének salakanyagai mind nagyobb sebességgel potyognak lefelé. Mi mégse adjuk föl, megrázzuk magunkat, íjunk idegére új nyilat illesztünk, és visszamegyünk a lyuk alá.
Az IMF és a magyar szabadságharcosok
... "Mindazok, akik a globális pénzügyi központokkal szemben folytatott szabadságharcról képzelegnek, és egészen komolyan Észak-Korea vagy a Ceausescu-féle Románia receptjét ajánlgatják, elgondolkodhatnának egy apróságon. Ha van egy párt (a Fidesz), amelynek lelkes támogatója és állandó médiapartnere (Demján) a győztes választás pillanatában bankot vesz, a másik kebelbarát (Járai) biztosítótársaságot alapít, míg a párt kormányra lépve egyből különadót akar kivetni a pénzügyi szolgáltatókra, amit a piacon lévők mindegyike élesen támad, kivéve egy, a pártnak folyamatosan gesztusokat tevő, fontos közéleti pozícióval megbecsült bankvezért (Csányi), aki amúgy is kimozdíthatatlan a hazai piacról, akkor itt valami egészen másról lehet szó. Nem függetlenségi küzdelem folyik, hanem egy elitcsoport akarja magát függetleníteni a belső és külső korlátoktól egyaránt. A kétharmaddal teljes irányítás alá vont államélet után a többi szférára is legalább kétharmad részben kívánja rátenni a kezét.
Ha tényleg ez a valós szándék, akkor túl sok akadályba nem ütköznek mindaddig, amíg a közvélemény egy meghatározó része a nemzeti érdeket veszteséges vállalatokkal, működésképtelen postahivatalokkal, üres frázisokkal és hivalkodó, ostoba politizálással azonosítja."
2010. augusztus 3.
Az összefogás dala
Egyelőre csak annyi biztos, hogy maga "az összefogás írta augusztus 20-a forgatókönyvét", az ünnepi dalét pedig Szomor György. A Grammy-díjas zeneszerzőtől, Lévay Szilvesztertől megtudhattuk, hogy „az ének a formája a dalnak”, a szövegírótól pedig azt, hogy 2 (két!) refrénje is van. Az egyik annyira bonyolult, hogy most nem is sikerült idéznie, a másikat viszont - ha többszöri nekifutásra is - igen. Így hangzik: Bár mindent elsodort az ár, de itt vagy.
Nekem már most futkos a hátamon.
2010. július 29.
Tojásos Nenyi garázda módra
Az „Ennél hülyébb ország nincs” című sorozatomba remekül illő újabb bohózat ma még médiaesemény, de hamarosan az ilyesmi sem fogja már elérni az ingerküszöbünket, annyi mulatságos, ill. szánalmas baromság történik mostanában.
A garázda ügyvéd népi kezdeményezése még látható a Facebookon, de ha Szalai Annamária
- a reinkarnálódott Benke Valéria - beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, akkor már nem sokáig.
2010. július 28.
A komcsi nímandok gyülekezetei
De Orbán Viktor ma jól megmondta! Az új, még az előzőnél is nagyszerűbb Széchenyi-terv bemutatásakor - a sztárközgazdász Matolcsy György oldalán - így fogalmazott: "Lesz még egy-két leminősítés - világ proletárjai, egyesüljetek! -, de ezek csak időleges zavarokat tudnak okozni, utána minden visszatér a régibe."
Valakinek végre rá kellett világítania, hogy a Standard and Poors, a Moody's, a Fitch meg a többi marxista-leninista, gyülevész Gyurcsány-bérenc hiába próbálkozik: a józan észre építő, saját útját járó, nagy álmait megvalósító Magyarországot nem sikerül a rabigájukba hajtaniuk.
Hazánk nem rés, hanem erős bástya.
2010. július 27.
Több NAT, mint kolbász
És mi az, aminek a kidolgozása haladéktalanul megkezdődik? Igen, igen: a NAT-é.
Ha van valami, ami kiszámítható Magyarországon, az az, hogy ahány kormány, annyi új Nemzeti alaptanterv. Sőt, ahány oktatási miniszter, annyi NAT. Most ugyan csak államtitkár irányítja az oktatásügyet, de természetesen neki is az az első dolga, hogy megváltoztassa az előző alaptantervet. (Na jó, csak a második dolga, mert akadt feladat, amely még sürgősebb volt: visszaállítani a buktatást.)
Az új NAT "rögzíteni fogja a közoktatás kötelező tartalmi alapjait" - mondja Hoffmann Rózsa. Mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy az iskolák összevissza tanítanak, amit csak akarnak.
Tehát - ahogy azt már egy hónapja kilátásba helyezte -: rend lesz végre. És munka. Meg kötelességteljesítés. És akkor "rövidesen szét fog oszlani a letargia köde".
Úgy legyen.
2010. július 21.
A médiaalkotmány mai vitája a parlamentben
A szabad sajtót is szabályozni kell, tiszteletben tartva annak szellemi autonómiáját. Különösen fontos ez a mai, gyorsan változó világban, amikor naponta szűnnek meg és alakulnak új sajtótermékek. Nem kerülhető el az internetes tartalomszolgáltatók szabályozása sem, aki ezt kifogásolja, az a névtelenül gyalázkodókat védi.
Az összel felálló új Fővárosi Önkormányzat első intézkedései egyikeként valószínűleg megváltoztatja a Szabad sajtó út nevét Szabályozott sajtó útra.
Minden közlegény a tarsolyában hordozza a marsallbotot
Amikor a majdani Vezénylő Tábornok mögött még nem milliók sorakoztak fel, hanem a Milliók könyve sorozat míves példányai.2010. július 20.
The right men in the right place 4.
És ez így helyes. Bihari volt már alkotmánybíró (sőt az elnökük is), Stumpf alkalmassága pedig nem lehet kérdése, hisz épp a mai bizottsági ülésen hangzott el, hogy:
Kancelláriaminiszteri tapasztalata kifejezetten hasznára válhat az Alkotmánybíróság működésének. Bőven megvan az a szakmai gyakorlata, amely a feladat ellátásához a törvény szerint szükséges. Tudományos előélete és jogászi munkája, az a szakmai teljesítmény, amit az elmúlt években nyújtott, teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének. 25 éven keresztül olyan munkahelyeken dolgozott, olyan vezető pozíciókban volt, amelyekhez szükséges az állam- és jogtudományi végzettség. Pályája állam- és jogelmélet oktatásával kezdődött, ez kibővült a Harvard egyetemen szerzett tapasztalatokkal, megerősödött a közigazgatás és az államtudomány irányába. Most az egyetemi habilitációval olyan szintre jutott, amely egyértelműen demonstrálja, hogy a jogi területen is jelentős tudományos eredményeket képvisel. Vezetőii tapasztalatokat az üzleti életben már szerzett, egy biztosítótársaság vezetésének tagja. Ha megválasztják, eleget fog tenni az összeférhetetlenségi követelményeknek, a médiaportfólióban szerzett részesedésétől meg fog válni, sőt a miniszterelnök tanácsadó testületében elfoglalt posztjáról is lemond majd. Minden vád alaptalan, amely az őt jelölő Fidesztől, illetve Orbán Viktortól való függetlenségét vonja kétségbe: mert - akárcsak az elnök által jelölt amerikai bírók esetén -, nála is a szakmai tevékenység lesz a biztosíték a függetlenségére.
Meggyőző érvek. És hitelességüket csak tovább erősíti, ha azt is tudjuk, hogy mindezek egyes szám első személyben hangzottak el az ülésen – vagyis a legilletékesebb, Stumpf István szájából.
2010. július 11.
Aranymetszés
2010. július 7.
Flying Stones
Még szerencse, hogy a jövendő kódex kidolgozói nem olvassák a Népszabadságot, mert félő, hogy inspirálóan hatna rájuk ez a mai cikk.
Ez pedig egy ehhez kapcsolódó CNN-videó.
2010. július 6.
2010. július 2.
A legjobb magyar tanítvány
Merthogy itt egy péntek esti hír az [origo]-n:
"Kötelező lesz kirakni az állami intézményekben Orbán nyilatkozatát
A kormány elrendelte, hogy minden államigazgatási intézményben kötelező kirakni az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot, ami azt foglalja össze, ahogyan Orbán Viktor értelmezte a tavaszi választások eredményét. A kormány kéri a független intézményeket - például a köztársasági elnököt és az ombudsmanokat - is, hogy rakják ki a szöveget.
"Legyen béke, szabadság és egyetértés" - ez olvasható a fejlécében az Orbán Viktor miniszterelnök által a választások után meghirdetett "Nemzeti Együttműködésről" szóló úgynevezett politikai nyilatkozatnak , amelyet egy pénteken megjelent kormányhatározat értelmében minden államigazgatási szerv épületében ki kell helyezni. Ebbe beletartoznak a katonai épületek, valamint az állami intézmények területi szervei is, és a kormány felkéri a tőle független intézményeket is, hogy tegyék ki a nyilatkozatot.
Az Orbán Viktor által aláírt határozat fel is sorolja, hogy mely független intézményekre gondol: felkérik a köztársasági elnököt, az országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit.
Azt is megszabja a határozat, hogy "színes formátumban, méltó minőségben" kell kinyomtatni a nyilatkozatot, és "legalább 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni". Hozzáteszik, hogy a "tábla megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell". Közölnek egy honlapcímet, ahol elérhető a nyilatkozat.
A dokumentum gyakorlatilag azt foglalja össze, ahogy a Fidesz számára nagyarányú győzelemmel záruló választást értelmezte beszédeiben Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az áprilisi szavazás több volt egyszerű választásnál, és most egy új rendszer alapjait rakják le.
"Az országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek" - fogalmaz a nyilatkozat, amelyet június 14-én fogadott el a parlament a Fidesz és a KDNP képviselőinek támogatásával."
Szóval kötelező kirakni. Ahol pedig nem kötelező, ott ajánlott. Ilyesmit Magyarországon az elmúlt húsz évben nem láttam – sőt, az elmúlt negyvenben sem. Merthogy Kádár, úgy 68-tól kezdve, már szégyellt volna ilyet csinálni. (Vagy volt annyi esze, hogy ne csináljon.)
Utóirat: a politikai nyilatkozatnak nevezett, tartalmilag és nyelvileg egyaránt minősíthetetlen, ízléstelen giccshalmaz aláíróira is érdemes egy pillantást vetni: kedvencünk, Schmitt Pál szignójától balra ugyan kinek a neve olvasható? Ifj. Hegedűs Loránt feleségéé. A történet így kerek.
2010. június 29.
Elgondolkoztam:
Milyen lehet Orbán Viktornak lenni? Milyen lehet Mindenhatónak lenni?Vajon mit gondolhat egy ember a hatalma határairól, ha például az a teljesen képtelen ötlete támad, hogy egy Schmitt Pál legyen a Magyar Köztársaság elnöke, és amikor másoknak is elmondja az ideáját, nem általános röhögés támad csak körülötte, hanem pár nap múlva a Magyar Országgyűlés két frakciójának valamennyi tagja megszavazza ezt?
Vajon mi akadályozhatja meg abban, hogy legközelebb ne kísérletezzen még tovább? Hogy, mondjuk, ne személyt jelöljön valamilyen komolyabb funkcióra, hanem például a legkisebb gyereke aranyhörcsögét? Vagy Kandúr Bandit? Vagy a XII. kerületi turult?
Szóval mi lesz, ha egyszer nemcsak ilyen szemérmetlenül cinikus lesz, hanem tényleg meg is őrül? Észre fogjuk venni?
2010. június 25.
Az emberek embere
Schmitt ugyanis kijelentette: „Nem akarok elefántcsonttoronyban ülni, ha megválasztanak államfőnek, az emberek embere akarok lenni.”
Már 2002-ben, független főpolgármester-jelöltként is az emberek embere volt
Még vonzóbb lehetett a képviselők számára, hogy nem akar sem ellensúly, sem a kormány törvényalkotási lendületének a gátja lenni. Például az új alkotmánynak is nagyon drukkol, amelynek olyannak kell lennie, hogy „össze lehessen vetni az Aranybullával, a vérszerződéssel” .
És – lám -, mennyire nincs igazuk azoknak, akik Orbán bábjának, fejbólintójánosának nevezik Schmittet: ő máris eltér pártbeli főnöke elképzeléseitől. Míg O. V. csak a háromharmadnyi magyar ember miniszterelnöke kíván lenni, addig Sch. kifejtette a meghallgatáson, hogy ő bizony a négyharmadot fogja képviselni, a határon túliakat is.
És ő a személyi jelölések előtt konzultálni fog majd, nem úgy, mint az elődje - azért, hogy „ne menjenek el egymás mellett a hatalmi ágak”. (Ez annyira mély, hogy nem is értem - de nagyon szép, az biztos.)
Jövőbeli elnöki ténykedése prioritásai között megemlítette, hogy mivel „az édes magyar nyelv rossz állapotban van”, ő majd felkarolja, akárcsak a fiatalságot: „a magyar gyerek miért ne legyen egészséges és csinos?”, valamint az oktatás színvonalának emeléséért is dolgozna: „Vajon ki akadályozhatna meg abban, hogy a nagy elnök elmenjen egy általános iskolába vagy akár egy óvodába a kicsikhez?” Ő majd elmegy. És attól nyilván ugrásszerűen megnő az oktatás színvonala.
Itt még Alsóörsre megy, nem óvodába

együtt."
Még abba az intim titokba is beavatta a hallgatóságot, hogy ők soha nem fekszenek le haraggal. „Ezért lefekvés előtt mindig van puszi vagy kézfogás” – és hogy a meghatottság csendjét oldja, pajkos-tréfásan hozzátette: „hát, mit mondjak, már öreg ember vagyok”. Derültek is a képviselők roppantmód.
A spontán taps sem maradt el, amikor arról beszélt az eddigi legsportosabb köztársaságielnök-jelölt, hogy bár ma még csak negyven fekvőtámaszra képes, „de őszre már ötvennél fogok tartani, az hétszentség!”
Nem meglepő tehát, hogy Semjén Zsolt lelkesen mondta: „Itt az ideje annak, hogy az arisztokratikus attitűd helyett a plebejus attitűd érvényesüljön, olyan köztársasági elnök kell, aki közülünk való” és „a Szentírás erejéből élő ember”.
Lázár János frakcióvezető pedig erősen bízik abban, hogy már az elnökválasztás első fordulójában megszületik a kívánt eredmény, és így a minden szempontból legmegfelelőbb ember fogja megtestesíteni a nemzet egységét.
2010. június 18.
Easy rider
Országgyűlésünk - és hamarosan köztársaságunk - elnöke, a legnagyobb sajnálatára, nem tudta fogadni a Sólyom újraválasztását kérők küldöttségét.
Nem csoda, hiszen rendkívül elfoglalt ember. Elég, ha arra gondolunk, hogy emberpróbáló hivatali kötelességein túl szenzációs eredményeket ér el múltunk fáradhatatlan kutatásában és átértékelésében is: eddig tévesen azt hittük, hogy Rákóczi jelmondata volt a "Cum Deo pro Patria et Libertate", de ma már tudhatjuk tőle - hiszen a május 29-i hálaadó Orbán-tiszteleten rámutatott -, hogy valójában Kossuth szavai ezek. A Lányiék felhívásának átvételénél jóval fontosabb programokra (kiállításmegnyitó, diósdi országzászlóavatás) is csak nagy nehezen sikerült időt szakítania.
2010. június 15.
The right men in the right place 3.
A lobogókkal övezett úr Tóth Zoltán József, és épp a melbourne-i Magyar Központ összejövetelén tart előadást a Szent Korona-tanról, amelynek jeles szakértője. Nyilván mint ilyen lett a napokban a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára. Hiszen ha valamire nagyon szüksége van a „mély szakmai és morális válságban levő honvédségnek” (idézet Hende Csabától, 2010. június 1.), az a Szent Korona-tan.
Tóth Zoltán Józsefnek egy – az Echo Tv Civil Akadémiáján tartott - előadásából napnál világosabban kitűnik, hogy „ha a Szent Korona tulajdonába tesszük a termelő ingatlant (…), akkor egy olyan védelmet adunk magunknak, amely a nemzeti biológiai megmaradás feltételeit adja”; valamint végre megkapjuk a liberalizmus pontos definícióját is: a liberális szabadság nélkülözi az igazságot, az értékeket, így a jogrendet és a közjót is. A liberalizmus igazsága, hogy „mindenki annyit lop, amennyit lehet”.
A mindennapokban azonban alighanem annak az új ismeretnek vehetjük leginkább hasznát, miszerint: a koronajavak köre az állami vagyont öleli fel, amely nem magánosítható. Ide sorolhatók az állami földek, az ásványkincsek vagy a vízvagyon, de akár „a termelő, a magánosok, az önkormányzatok kezében lévő termelésszolgáló ingatlanvagyon”, sőt a lakástulajdon is. Ha pedig a szuverén Szent Korona a legfőbb tulajdonos, az a nemzeti vagyonnak abszolút védelmet jelent.
Már megyek is lemondani a teljesen feleslegessé vált lakásbiztosításomat.
2010. június 9.
Június 29., Péter-Pál
Nyilván sokan elfelejtették már a történteket (hiszen az emberek nagy része nemhogy öt évre, hanem két hétre se tud visszaemlékezni – már ha politikáról van szó), de azért érdemes felidézni, mert szűk három hét múlva itt a következő államfőválasztás. Amely persze nem lesz olyan fordulatos és hosszan tartó bohózat, mint az előző (szavazás helyetti frakcióüléssel, be nem vett gyógyszerrel, nyulazással-vakondozással, nyílt titkos szavazással, végsőkig kitartással), sokkal inkább egy könnyed villámtréfának ígérkezik.
Az egyetlen nyitott kérdés, hogy ki lesz a farce főszereplője, akinek a darab végén maga a szerző gratulál.
Most már azok közül is sokan azt szeretnék, ha Sólyom maradna, akiknek nagyon rossz a véleményük a megválasztás körülményeiről és Sólyom államfői teljesítményét se ítélik éppen makulátlannak – mégpedig azért szeretnék, mert úgy gondolják, hogy csak rosszabb jöhet. Egy olyan, akinek az egyetlen feladata az lesz, hogy ne gördítsen soha semmiféle akadályt a Fidesz bármilyen elképzelése elé. Ilyen jelöltet pedig bőséggel találni – kérdés, hogy a Fidesz mennyire lesz válogatós, mennyire próbál legalább a látszatra adni. A kiszivárgott-kiszivárogtatott hírek szerint nem nagyon, mert ha tényleg komolyan szóba jöhet Schmitt Pál is, a minden feladatra pontosan egyformán alkalmas erkölcsi hérosz, akkor nagy baj van.
Még úgy is, ha ez csak pünkösdi királyság lesz, és csupán a prezidenciális köztársaság közeles alkotmányba iktatásáig tart, amely után – a köz óhajának nehéz szívvel engedelmeskedve - Orbán Viktor elfoglalja az őt megillető helyet respublikánk élén.
2010. június 7.
Jobb helyeken
A 37 éves Lázár Zoltán fogathajtó-világbajnok és üzletember, a CBA magyar (sőt: Magyar) üzletlánc egyik tulajdonosa, a Gój Motorosok büszkesége, nyilatkozott a HVG-nek.Sok megszívlelendő bölcsességgel leszünk gazdagabbak a Fidesz egyik legnagyobb szponzorának, a választási kampány önzetlen finanszírozójának szavait olvasva.
A legtanulságosabb alighanem az, amit a „mindig is nemzeti érzelmű” családjával kapcsolatban mond. „A politikai nézetünk azonos. Jobb helyeken ez nem is lehet másként. El sem tudok képzelni olyat, hogy a feleség ide szavazzon, a férj pedig oda. Hogy is lehetne így együtt maradni?!”
Tényleg. Belegondolni is szörnyű. Ráadásul ez egy újabb nyomós érv az egypártrendszer mellett. Hiszen az egypártrendszerben szétszavazás eleve elő sem fordulhatott. (Elő sem fordulhat majd, amikor újra az lesz.)
Na de miért kéne itt megállnunk? Gondoljuk végig logikusan: és az elképzelhető, hogy egy házaspár egyik tagja, mondjuk, hívő, a másik pedig nem?! Ugye, hogy képtelenség?
Azt pedig aztán végképp nem lenne szabad megengedni, hogy férj és feleség különböző vallású vagy – horribile dictu – különböző etnikumú legyen.
Legyen rend végre! Mint jobb helyeken.



















