A magyarok országa ki vót zománcozva, meg lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig

Egyszer volt, hol nem volt, történt eccő, hogy I. Fülkefor főuraktúl dúsan övedzve a házi lelátóján szotyolázott. Mán akkó minden nemzeti dohángyár napraforgót hegyezett s csomagót, pirosfehérződ ízesítésbe, akkaracska vót a kereslet. Még aki nem élt vón véle, az es pöködött, ha jót akart. Epp annyi vót vissza a félidőbű, míg a kolompér öszvefő, mikó a Lázár trafikminiszter terv szerént leuzsorásozta a Csányi bankárt, ammeg visszamutyimatyizott. A kerál szétcsapott vón köztök a főzőkanálval, de nem vót kedve lehajolni, inkább gazda szemvel hízlalta a magyarokot, megannyi vereshúst, amint kergetik a lapdát a Kárpátok tágas ölin. Hát, eccőcsak látomása támatt. Éreszte, hogy guggol egy nagy tűz mellett, s el-elbambérozik a hőségtű, penig lengén van öltezve, mezbe, sportszárba, mint mindenki a Mária országába, ki vitte valamire. Ott vót a szám a hátán mindnek, de nem ám élethosszig! Ölég vót egy rossz lájkolás, mán hátrébb vót őkelme a nemzeti bográcslistán. Vagy előrébb, ha ugrani köllött, ahogy vesszük. Epp ollan vót a magyarok országa, mint elébb, a valóságba, csak ki vót zománcozva, meg lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig. I. Fülkefor mán akkora világ-tekintélye vót, hogy ellenségei hagyták békibe, nem vót kedvük tovább berluszkóni véle. Hallgatták a buffogást, ahogy fodbalozik magába a nemzetimagyar, s bíztattya magát, hogy „Ria, Ria, Periféria” oszt vagy nyer a Felcsút, vagy nyer. Csudák csudája, mán védhatalmi státusa vót a kerálnak, de Csádtú Romániáig több es, a parlament megszavazta, s belévették az Alaptörvénybe, mingyá a vétlen les után. Oda, hogy Basescu koma non coronat. Mán akkó a Centrális Erőtérbe nem vót visszabeszéd, meg vacillejom, nem mer tiltva vót, hanem mer úgy vót jó minden, ahogy vót. Két napilap vót, a Magyar Közgép, meg a Simicska Népe, vót továbbá az Orbán-tv hetvenhét csatornán, több nem es köllött, a nemzeti választó lélekalkata nem szerette az ide-oda híreköt. Kűdje ki néki a kerál levélbe, vagy ha sürgős, ájjon oda a kezdőkörbe, s mongya el. Mán ha láccott a kezdőkör az illatos gőztű s létű. A magyar bográcsgulyástúl, mi készűt odale. Igaz, ami igaz, abbú a kerál egy kanálval ki nem vett, hejszen üvé vót, mit kapkoggyon, mit égesse a nyelvit pórmód, hanem csak tett belé. Intett hébe-korba, mellik mikó ugorgyon, oligarcha, mutyimenedzser, uzsorás. A szólétott meg potty és platty, ugrott es, audiba-ájfonba-rolekszbe, ahogy az isten megteremtette. És ez így ment, nem mászott ki onnant egy se, igaz, a tálalást a kerál mán nem várta meg. A saját sípszavára riadott föl, s hogy beszél, arra. A bográcsgulyás ollan mint a nép, mondotta, folyamatosan teszünk rea, nem veszünk ki sohase, és a végin kész. És ez így es vót, sohse vesztek ki, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Ózd városába, rasszizmustó függetlenül, akkaracska beach-feeling ütte föl a fejit, mint a Révfülöp-tévébe

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok megen címlapok lettek a világba a teljesítményükvel. Történt, hogy Ózd városába, rasszizmustó függetlenül, akkaracska beach-feeling ütte föl a fejit, mint a Révfülöp-tévébe. Fogyott a víz, de cefetű, Fürjes pógármester uram nem akart hinni a szeminek. S nemcsak fogyott, sokba es kerűt a kis büdzsének, miközbe nem a váras itta meg, hanem. Hezzá nyáron, mikó ok nem vót rea, csak a kánikulánt meleg. De olan, hogy muszájn vót a Hivatal előtt furtonfurt locsóni az aszfaltot, ha egy jó korty levegőt akart színi az ember. Nem a vezetékes víz fogyott, mivel az csak annak járt, aki ért valamit, mer vót valamije, vezetékes vize, a példa kedviér. A közvíz fogyott, lévén bizonyos „harmadának” csak az vót, illetve nem néki vót, hanem eriszthetett belüle törvényesen és arányosan, vihette isten hírivel. A közkifolyók vize ollan vót, mint a közmunka. Ménkű sokjába kerűt I. Fülkefor kerállamának, a büdös szegénye meg haszonélvezte zabola nékül, via putri, nem köllött ahhó rasszizmus, meg bőrszín! Ózd híressen olyan város vót, hon minden szegén gazdag vót, szép selmes medencéje, dali pár jakuzzija vót, de nem ám Higé meg Higéné, hanem hogy hűtse a tisztőtt belit, ha kő, ha nem. Mindehhő nagy benga autója vót, fél napba telt lemosni eggy ódalát es a lajtkocsi vízvel. Mer mindnek vót lajtkocsija, a bőre alatt es vót, rasszizmustó függetlenű, nem beszéve a hatalmas kiskertekrű. Mentű nagyobb vót a hőség, antul jobban virítottak. Vót, ki a közkútra bazérozva rizst termesztett, vedres vízierőművet működtetett, hogy trükkös áramhó jusson, ami nékül nem klíma a klíma. Így köllött lennie, nem máshogy, mer nem iszik annyit a roma, meg nem es főz, pláne mos, bőrszíntű függetlenül, szegény, hogy 13 millió forintval megkárosétsa a városát! Akarhogy van, ha illen vízszámla van, mondták a föjjebbvalók, lépni köll. Avval kimentek elzártak a 123 közkifolyóbúl, 27-et, 61-re meg szűkítőgyűrűt raktak föl, ami nem szociális kérdés, hanem szakmai. Nem es vót vóna baj, csak a médiával. Gyött ott a víz, gyufaszál-üzemmódba, de gyött, aki lopta vón sanda célra, nem bírta kivárni, de ki szépen itta azon melegibe, annak ott vót, lényegibe korlátlanul. Annyira, hogy szomjan a többórás várakozásba ózdi ember meg nem halt egy se, rasszizmustó függetlenül se. Egy darab mentőt oda kiszáradásér nem köllött kihíni, méges akkora vót a liberálműbalhé, hogy! Bezzeg, a hidroökonómia le vót toyota magasrú! Penig ez egy jó döntés vót, hejszen három éven át vót alapozva fülkeforradalmilag. Annyira jó, hogy maguk az eccerű elkövetők értették meg legelébb, hogy vótnincs van, nem katasztrófa. Föl es közkút, le es, sütött az afrikai nap sugára, ült a bőrszínű szegény ember az üres kánaán, nízte, hogy csurog a vödribe, ami csurog, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A kerál a fejibe vette, hogy bétiltassa önnön kiröhögésit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Reál Felcsút, a keráli gárda főjutott a nemzeti NB I.-be, s mán az első meccsin eggy-eggy arányba nyert a Pápa ellen. Vót, ahogy vót Fülkeufóriába, a lényeg, hogy jól lett, hejszen avvót mondval a közkiszógát töbség fülibe: jobban teljesét a szemivel látottnál. S mi az ű szeme egy saséhó?! Porszem, vakköles, pislantérijom. Mán nem vót lóláb, ki Májusfának fő ne lett vóna avatval. Ollan fidesszant vót a komonikácijó, egy komplett föltámadást le lehetett vón vezényölni véle kisbuszbó, ha Ferenc Szentatya a fodbalcsokik fődjin nem avval foglalkozik, hogy. Várta es a nemzet, hogy Semjén Zsolt és Rétvári Bence eligazétsa őtöt, vajjon kinek ment az agyára a meleg, de őkelmék hallgattak, gyakoróták a palotást a rég halott eszdéesz temetésire. Ez akkó vót, mikó mán 23 ezervel kevesebb vót a munkanéküli, mint a tavaly, viszontag kéccő annyival több a közmunkába foglalkoztatott, amibű az következett, hogy a nem közmunkások tekintetibe lett ugyan egy numerikus bizontalanság, de az irán jó vót, mán kész vót a lista a hatszázezer magyarrú, ki othuni munkahel, teccés szerénti munkavégzés, s ehhő arányos füzetés ellenibe tavaszra megkapja a közmunkás béhívóját, amivel meglesz az egymillió munkahel, melly erőst meg vót álmodva I. Fülkefor átal, ki abba es tisztán állott az úr színe előtt, hogy időnek előtte kifüzette az IMF urait, kerűt, amibe kerűt, hejszen nem minden a pénz, ott van még a fődbirtok, a trafik, a közbeszerzés, a takarékpénztár, meg az öszves békötetlen pénztár, ki még nem felcsútul muzsikálja az üdők szavát. S ott van horibile az úri becsület! A híres honatya, Dr. Vytéz Külthammer Csubi mélyen megelégölte, hogy ővélök mán minden nyilvános gamatérija megtehető anélkül, hogy űk elégtételt vehetnének párbajba vagy jogilag, mer közszereplők. Há ne mondhassa mán akarki fija, ami csak gyün a szájára, álhírportálon a humor eszközivel eggy Hoffmann Rózsát a rossz színibe fő ne tűntessen, kommentbe eggy Lázár Jánosra pláne csunyát ne mongyon, ha meg mond, legyen bépörölve nyelvi terrorizmusér. Na, ebbű egész mozgalom lett, hun ez perelt, hun az. De nem ám saját zsebre! Hanem szociális célokra. Azt írta napszálltakó eggy illető valamék Csubinak, hogy eggy isten barma? Reggelre nyakába es kapta a pert, hezzá a kártérítés előre oda vót ígérve, de sajtón át, egy szegénysorsú családnak, fő lehetött iratkozni a trafikba, mer ez akkó vót, mikó az itt-ott még dívó küs szegénség ügön nagy vót. Há mellik bíróságnak mert eztán kőbűl lenni a szívinek? Nyőtt a népszerűség, csökkent az orcapír. Annyi biztos, a kerálé vót az első parlamentáris nómenkarikatúra, ki a fejibe vette, hogy bétiltassa önnön kiröhögésit, amég csak túrt, ameddig túrhatott.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Sámli. (Avagy felcsútit látni = 10 centi plusz)

A felcsúti Gyöngyvirág Nyugdíjasklub 48 tagja (Tessely Zoltán országgyűlési képviselő vezetésével) a Parlamentbe látogatott, Orbán Viktor meghívására. Az ott készült képek tanúsága szerint a felcsúti nyugdíjasok magassága jelentősen az országos átlag alatt van – vagy a miniszterelnök nőtt meg egy fél fejjel örömében, hogy találkozhatott a földijeivel.

A fényképek forrása: Felcsut.hu

A tolerancia diktatúrája lenyomva a megroggyant, szekulárhitű Ejrópa torkán, mi a rák kockázatát ügön megnöveli

Egyszer volt, hol nem volt avvót, hogy I. Fülkefor a stadionyjábú átballagván a palotába, nem tért bé a pitvarajtón, hanem útba ejtette a magyar póstát. Vett ötszáz millióér elsőbbségi béleget, s levelet írt a népnek. Örömvel tudatta, túlzott deficiteljárás többet nincs, részletek a múlt havi MTV-híradóba, evvel es küljebb mentek az oroszok, de gyerekekre ügyelni az udvarban! Magyarország jobban teljesít, le a rezsivel, igyon a nép sok folyadékot, mer nyár van. Ami igaz vót, hejszen a magyarok Tavares-tépett, EU-vert fődjin akkaracska vót a meleg, hogy kiütte a hőmérők kujakját, s az es nyaralni vót, azki nem vót sehun, s lábát ki se tette. Vagy a kezit. De mán jobb vót magyar testrészt nem kitenni sehová őrizetlen, annak legalább, ki hétereő vót, nem köcsög, mer mán a magyarok küszöbin rázta a capcaráját az új világtrend. Ez a Heti Válasz címlapján volt látható, hagy szörnyűlköggyék a többségi magyar, hagy vásárulja a lapot, mibe bévül arrú vót szó, hogy némelly korcába a bolond világnak mán tilos akar eggy buzit es erőszakval átnevelni emberré vagy asszonnyá, továbbá tilos melegtárgyba es a gyűlöletbeszéd. Meg persze arrú es szó vót, hogy bezon vannak intoleráns melegek es, ami mélyen igaz vót, csak mire a sugalvány a címlapra kerűt, egy nagy tahória lett belüle. Uszítkozás, na. Az új világtrend penig nem más vót, mint a tolerancia diktatúrája lenyomva a megroggyant, szekulárhitű Ejrópa torkán, mi a rák kockázatát ügön megnöveli. Ezt jelképeszte egy erőst félmeztelen, szemtelen tekéntetű legén, ki USA-görliceként illegette magát, a nyújorki szabadságszobros asszon tövisglóriáját, a rettenetes bujaság színbólumát viselve a fejin. Hogy máshun mit, lehet képzölni. De nem köllött ahhó hetilapot óvasni, hogy lássa, ki nem vak: a Merkel–Reding–Putyin–Bajnai-tengely mentibe többségi nemzeti asszon vagy ember többségi nemzeti gyereket az udvarbú ki nem eriszthet, maga úgy ki nem léphet, hogy ne fenyegetné az alapvető jogait a homoszexuálisok mozgalma. Mer ezeknek mán rég nem az állétólagos diszkriminácijó ellen viszket az aberrájok, hanem a melegviláguralom megszerzésiért a liberálisokval karöltve, hogy mást nem mongyunk. Mán a többség odavonatkozó jogai es meg vannak kérdőjelezve, hogy buzit látval hangossan buzizzon, és a nyilvános miskárolás bévezetésit követelhesse, ha ez a nézete, vagy a kényszergyógykezelést saját kőtségen munkatábori körülmények között. Penig ez vóna a minimum, az annyok micsurinját, ami a sok multiköcsögöt végre észhöz téríti, mielőtt végkép a nyúl viszi a puskát, s télleg baj lesz. Mer ettő addig hergelődik az intolerancija demokráciája, hogy eldobja a kalapácsot a tiszta férfiúság agya, oszt nagyobbat csap oda, mint szeretné. És akkó maj lehet ajvékóni, mer lessz mér nyóc napon túl es, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Mingyán választás lessz, monták, trafikosaink nékül nem lesz négyharmad, há hogy a merkel putyinjába engedhetnők el a kezöket?!

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy közterűleten nem vót szabad dohánozni többet Fülkeufóriába. Otthol es csak akkó, ha engedélye vót a 18 karikás alattvalónak saját magátú, mihő nyomtatvánt, s illetékbélyeget a körzeti dohánbótba vásárolhatott. Nagy lépés vót ez a dohánzás hydrájának nyakára Európa-szerte, ennélfogva a Morris Fülöp Tüdőszanatórijomba lett béjelentve, hon egy füst alatt bémutatták a színmagyar Hungária cigarettát es, ami trikolóros vót, hősökterés, s erőst növelte a nemzeti büszkeséget, mire több ok vót, mint kóbász. Hanem támatt egy küs ellentmondás, mi a fejlődés alapja Gordiusz óta, azt át köllött ugorni. Ahogy szorút vissza a dohánzás, úgy apadott a haszon es, fidesztrafikosnak es, a nemzeti dohángyárnak es, ki dettó a profitbú élt, ha nem es extrábúl, mint hajdan. Na, öszveűltek a bréjnsztormingisták, kitették a laptopot törvénjavaslat-üzemmódba, rágyútottak. Mingyán választás lessz, monták, trafikosaink nékül nem lesz négyharmad, há hogy a merkel putyinjába engedhetnők el a kezöket?! Meg a Continentalét! Há mintha a sajátunkba harapnánk! Akkó eggyikük, ki átalános specialista vót egyéni indétványba, a homlokára csatténtott, s aszonta. Hékapajtikák, há vásároljuk föl a cigerettát, ami csak el nem fogy a nemzeti trafikbú, mind egy szálig, oszt kalap. Mit kalap, tromfult rea a másik, kidobni mégse dobhassuk ki az ablakon, ha mindenhun tilos a dohányzásunk! Azt el is köll szívatni valakivel! Úgy van, monta a harmadik, az únijó labancpénzibű építünk elszívókat, minden önkormánzat mellé eggyet, hon a pógármester igényel a cigaretta-kontingencsbűl. Kiírgyuk a kerállami pályázatot, megnyerjük, megépítjük, semmi fakszanádé, zárt helség kéményvel, dohánzóasztal, lóca, klotyó, tűzoltó-kabinet. Mán csak egészséges felnőtteket köll keresni dohánzási közmunkára, kikbe van svung, kik ha vóna mibű, s vóna hun, színák szabadidőbe es. Tiszta halivúd, nem koszos, nem nehéz, ülőmunka s kézi‑. Odalenn, az áldott magyar vidéken, ölni fogja érte egymást a közmunkás. Mán csak az egésséget kő megoldani, eszénkedett a negyedik, hogy szó ne érje a ház elejit. Naná, hörrentek rá a többiek, hozatni köll vélük egy papírt a háziorvostú illetékbélyeggel, hogy nincs problémájuk. Oszt csak úgy ücsörögnek, dohánoznak napestig, tűnődgetett az első. Mér, van annál jobb, kérdte sóhajtval a másik. Csak mink nem engedhessük meg magunknak, bólogatott búsan a harmadik. Na, de inkább örvendtek, mint szomorkottak, béírták a laptopba a törvént az EU-kompatibilis Nemzeti Elszívókrúl, megszavaszták, oszt hatály. Annyi vót a jelentkező, havi turnusba köllött váltani őköt, szítta a nemzeti fölösleget a nemzeti fölösleg, s mint a nótába, egy kémény, ha nem több, minden magyar faluba füstölt már, vót hová fészkeljen a magyar gólyamadár, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

Országimázs-építés

Barcelona, Szent Család-templom, Spanyolország

Felcsút, Szent Orbán Család-stadion, Magyarország

Ki ma banktú lízingel, hónap liberális, hónapután köcsög

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy ember a magyarok fődjin, ki a strázsán, hova vándorszínész ősei állétották, hun prémesbe vót, hun pitykésbe, hun sisakosmilitárisba. Maga vót a híres érpataki modell. Egy dógot nem szívölhetett pógármester lévire, mer az es vót a modellkedés mellett, a másságot a sajátján küel. Meg még a buzit, a lízinget, a bankot és a mocskos liberálist. Na, nem es vót illen az ő akáclombos falújába eggy se, aki bétolta tán az aids-es géber képit, lábaseértozott hamar. Ollan ember vót, ki messzire hátrafordúl, de előre nyilazik! Valahánszó békapcsót kamerát s csíkos zászlóval fődíszített gyermeket látott, cippentett a táltostelefonjával, s mán flashmobnak es vót öltezve. Elibük penderűlt a hehedett pulyáknak Álmos vezér képibe, s a térségi sportnap eredményhírdetése céljábú kihírdette, hogy azki ebbe a magyar hazába él, és a problémája lévin magyar orvoshó fordúl vagy pláne rendőrhő, az mimimum, hogy tarcsa bé és szeresse a magyar hagyományokat. Mer ebbe a faluba az járja, hogy a magyar embereket visszaszoktassák az őseik örökségire, kinek penig ez nem teccik, annak nem kötelező, fáradjék föl a liberálisokhó a buzifelvonulásra köcsögnek, ha ötödikes, ha nem. Eccő addig eszekedett a világ folyásán, meg a magyarokén, míg oda nem jutott, hogy van sok jó dolog, meg előremutatérum, de a hendméd kőtörés bórzasztójan háttérbe van szorúva a Kárpátok ölin. Bezzeg a buzik! De igaza van a Putyin elnök úrnak, ki a konzervatív eszmerendszer fényinél hétszencség, hogy követ töretne vélök, ha ösmerné az ű idevonatkozó modelljit. Na, abbahejbe elévette a kakukkos fakameráját, oszt készített eggy demót a világ pógármestereinek, hogy megsegétse őköt a liberálisok elleni harcba, mit kőtörésvel érdemes kezdeni, ha eggy illetőt a bíróság közérdekű munkára ítél fajra való tekintetvel vagy anélkül. S nem ám lapátra támackodás meg herevere! A kőtörés ügön hatékony a fizikai munka tekintetibe az elkövetőre, dettó a telepűlés, sőt az egész nemzet relácijójába, ha ebbe találja meg a kitörési pontot úgy népgazdaságilag, mint erkölcsileg. Mer így nem kő megvásáróni a méregdrága apró követ a kátyúkhó, ha vannak, ha nincsenek, de azon lehet segéteni. Legföllebb kalapács kő, ha nincs az egyénnek saját. A munkavédelmi sisakot elég reafotósoppolni a fejire, garázdába nem üt a ménkő. Ha tehát a kolegák Hencidátú Moszkváig cselekvőleg főkarúnák az ű kezdeményezésit, lenne munkahel bővön rabnak es, szabadlábúnak es, nem beszélve, hogy kőtörés irmangját veszi az eszehánt lízingölésnek a zsírjahízó bankoktúl, úgy a drága külfődi „munkagép”, mint hasonló csilivilik vonatkozásába, hejszen ki ma banktú lízingel, hónap liberális, hónapután köcsög. Nem jobb, ha addég jár a kútra, amíg meg nem töri?

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A Lenyulak szigeti lóvasút, mit fődíszített proletárgyerekek húznak majd közmunkába, lovastúl

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Péter-Pálra Orbán Viktor országában a sík erő meghoszta a maga kalászát, ha teccik, a sikert. Mán csak a vakja és a négy milijó szegénye nem látta, hogy I. Fülkefor lött a legsikeressebb kerál a demokrácija figefája alatt közel és távol. Há hogyne, ha törvént hozott hat marékval, s annak bétartásával megszereszte magának és a tisztőtt udvartartásának, ami köllött, vagyis járt, s ha mán járt, hogyne köllött vóna! Tejet, mézet, fődet, vizet, napfőkeltet, naplementet, ügyészséget, parlamentet, ellensúlyt és féket, fővárost és lekvárost, béfolyást és kifolyást, tömjént, mirrhát, stadionyt, hon a fű kövér, ott vót néki lepapírozva, lesimicskázva minden, a kincstárba. Csak ám ez a „kincstár” nem eggy lézerporoszlók őrözte bankobjektom vót, hanem az öszves. Maga az ország, na! Az üvé vót, meg a küssebb-nagyobb trafikosaijé, hogyne védte vón meg! A magyar emberek zsebit, mellybe az ű keze vót tövig! Ami eggyetlen zseb vót lényegibe, a Haza Zsebe, s nem vót eladó, mer mán meg vót véve családilag, nadrágostúl. Megvót a buli ezer évre, az Únijó atta a pézt, s amég adta, pampoghatta, hogy jogállamiság meg Alapszerződés. Igenyesen jól jött a kekecériájok, lehetett kaszabaszálkodni a komonikácijó éretten ringó kalászi közt, hon szóvivőktű övezve ügön szerette morzsógatni a kerál a magyar búzát, minek a legnagyobb a sikertartalma. Hogyne vóna, ha eccő sikeres a kerál, s lába nyomába a magyarok, fölfüggesztett tekintetvel egymásra. Minek níznének másfele? Ahont csak megfordúl I. Fülkefor, csökkent eggyet a rezsin, fültövön ver egy bankot, nyújt egy szárnyat-combot, a hóttakat kacagányostúl föltámasztja, keze eggy mozdúlatával megkékölteti a vizet a sokat szenvedett Lenyulak szigetin, mellyet mast foglalt vissza Tarlós komájával a komonistáktól, kik húsz évig akadályozták bunkerharc keretiben a lóvasút kiépítését, mit eztán fődíszített proletárgyerekek húznak majd közmunkába, lovastúl. S ha ez nem vóna elég, eccő majd elég lessz, mer 2020-ra egymillió új munkahel lessz, kőtörési pontok százaival!!! Az penig, hogy a sikertelen brüsszeliánusoknak van képök eggy sikeres ország sikeres fejit okétgatni, az a Redingné-Tavares-Bajnai Gárda elharapózásátúl van, nem mástúl. Penig szorul a hurok, Lovas ojságírónak bármikó fölbugyog a titkos forrása, ki ollan részletekrű számol bé, ha köll, mikhő képest a paksi csőszkunyhó pölyhő csibebabaház. S ha ezek után, nagy rajtkapottságokban, a liberrált fantáziájok talaján elmarasztalnák, mi több, szovjetmód gyámság alá vonnák a Nemzeti Siker Földjit, mire Kövér uram szerént es bővön van esély, avval nem köll foglalkozni, szemtelen pártküzdelem, retoripityom, mi a magyarok kerálátúl Jeruzsálem, nem Makó, amég itt nincs a vége, fusselhadval vagy anékül.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben 

Két asszony

Balra: egy - a második elvesztett választása előtt álló - sikertelen politikus felesége 

Jobbra: Európa legsikeresebb miniszterelnökének hitvese

Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Háry János uramon eccőcsak három únijós tagállam es öszvemarakodott. Ott pihenkett fölvidéki gyerek lévire a romániai magyar fődbe, Arad várasában, hon a halála esett, mikó nagy derenducával megérkezett a szlovák légierő, hogy hazaszállétsa űtet. Há hová haza, s mér pont? Mer Ladiszláv Gábrisnak a trencséni Mojtinban, a szülőhellyin köll nyugosznia, a nemzet és a rokon pógármesterasszon kérésire. Szlovák huszárnak szlovák rög alatt a hele. A románok kiadták szívesen, nem vót nékijök semmibe, nem lévén hadisír, legföllebb műemlék. Az obeliszk amúgy es hejbe maratt, csak a szoftver köllött a katonai tiszteletadáshó. Hejába monta a vén kornétás, hogy köszöni, de ű mán 182 esztendős, s itt van honn, ahun, pökönykét se törőttek az irredenta kekeckedésivel. Menni kő, monták, a vezérkari főnök mán ott topogdál a hegyesmajtényi sírnál. Na, három hét se tőlt el, mán megtutták ezt a gamatériját a magyarok, s ügön fölbaszánkották magukot, Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát. Kemény hangú közleménbe szólétotta fel a sírrabló szlovák felet, hogy haladéktalanul szüntesse bé az anyaország háta megett űzött történelemhamisittását, hejszen eddig senkibe fő nem merült, hogy Skultéty László magyar huszár ne magyar vót vóna. Hát őköt csak ne senkizgesse az, kinek a demokráciadeficitje kilóg a bő gatyájábú, de vastagon, hörhentek fő az únijó kistigrisei, mer őbennök, szlovákokba nagyon es főmerűt. S fő nem foghassák, nevezett mitű vóna magyar, ha eccő szlovák, akiről az ű hadtörténészjeik több könvet írtak. Ez a szlovák igasság! Ej, miatót, kentek, replikázott az únijó magyar motorgya félig kihúzott kardval, hát magyar sírfelirat alatt, magyar névvel, hogy a picskuba nyugodhat szlovák?! Horibile a bilibe: a „szlovák huszár”, mint ollan, contradictio in adiecto. Marhaság, na. Az oláj meg csak hallgasson, ha mán segítkezett a hullagyalázás-tevékenségbe. Capcarázza vissza a jogos magyar tulajdont a helyire, oszt örüljék, míg fehér lovat nem lát. Mit? Román fődbe magyar tulajdon? Soha, pattant föl az únijó román tagja, há micsoda horthypikus revizijonista arogancija ez? Romániának különben es full ölege van a nyűves-nyilas magyar hamvakbú. Micsoda, emelte meg az asztalt a magyar fél, elébb Nyírő, aztán Skultéty? A végin majd Budapest köll?! S mán rontottak es egymásra, allig győzött a világ legöregebb Habsburg-huszárja szétcsapni közöttök a zászlórúdval, hogy ne hadakozzanak, mint punyhó gyermekek. Avval fötápászkodott az öszvetapodott porábú, s mivel egész életibe a labanczok császárját szógálta, meg se állott Bécsig. Ott lett komonikácijós tanácsadó, benn es van a telefonkönvbe Johann L. Harry-Skultéty néven, aki nem hiszi, járjon hezzá tréningre.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kultúrpolitika

Budapest

Berlin

Békemenetek

Budapest 

Párizs

Török és Zúzok

Csak ami a miénk, annak van bokra

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy még le se lett győzvel a Kerál Árvíze, mán gyött az újab lecsatáznivaló, a hétfejeő Kánikula. De Fülkeufória immár kiállott magájér, és érvényesétette érdekejit a legyező-fronton es, minden melegekvel szenbe, kük rea törtek akarhonfelül. A „meleg-kérdés”, ha ki nem tutta vón, a New York-i és Alföld-i aberrállott zsidók provokácijója vót, ahogy azt Novák Előd honatya a Budai Parkszínpadrú a „művelt” világ szemibe vágta. Maj még mi kőne, ha vóna mindenféle keresztényellenes provokátoroknak színház!? Ez akkorjába vót, mikó Gipsz Jakab uramot a kedves nejivel egyetembe főhívatta magáhó a kerál. Mán a Nemzeti Galérija Sándor-Palotai Szárnyába lakott, onnand járt le liften Felcsútra vagy ahun dóga vót, az értűl az Auchanig. Na, azok mentek, latógatták, minek lesznek kinevezve. Közpéznemzetinőszövetségesítő Kormánbiztosnak-e, másnak-e. Hátha pénzrűl lesz szó, vitték magukval Hát Izsákot es, ki kuzinyja vót Gipszné Piros Aranynak, még a fényes szöllők idejibűl, mikó együtt bétéztek Sára Zsadányval, Hóf Egérkével, Kétess Ipszilonyval. Na, leültek a szálába Munkácsy Mihály „Jézus a tizenhatoson” című remekműve alatt, vártak. Eccőcsak ki áll előttök!? Maga Kaya Ibrahim. De hajszálra mint a fényképeken! S aszongya: I. Fülkefor ügön sokat hallott rólok, s el vót ragattatva a mintanévszerű pályázatuktól, hogy millen ügyessen használták ki a tényekben búvó fikciót, mint a berki madárka. Azt meg külön köszöni, hogy a honlaptyokon elkenyték a száját eggy bezonos német asszonnak, kinek nem mongyuk a nevit, mer nem kizárt, ha münk es lehallgattyuk, mi a nemzetre tartozik, azok es vannak ollan gamat, hogy béavatkoznak egy szuverén ország satöbbijébe, de nem ezt akarta vót mondani. Hanem mit? Hát azt, hogy illen képességek birtokába ne tíz-tizenöt hugyosjóska millijóval izmozzon Gipsz és Gipszné, hanem itt egy kulcscsomó, rajta a Balettintézet. Abba legott alapétcsák meg a Nemzet Oskolagyümölcse Kft.-t, szeptemberi csengőszótú eggy tenyérbű egyék almát minden klikgyermek a hazába, a tíz percent fele az övöké. Meg a cefre. Mer ha ebbe megerősödtek, oda köll ájjanak a Nemzeti Alkoholellenes Szeszárúsétás élire, hejszen ember azt náloknál jobban le nem rendezhesse. Az élő össze- s vissza kolumpárható, ők meg a tréfás mintanevük fedezékibe kiosztyák a nemzeti szeszbótokat annak, akinek jár, aztán elpárolognak, mint a Lenin téntája. A dolognak mán szép küs irodalma van pógármestereink fijókjába, tuggyák a dógukat, szemök guvatt, nem rebben, csak ami a miénk, annak van bokra. Ami meg a nőszövetség-mutyit illeti, Gipszéknek ne legyen kétségök, avval teszik a legtöbbet a magyar nőkér, ha a magyar férfijak eztán az Egyesült Nemzeti Csatornába ittasodnak le kultúráltan, amég meg nem májzsugor.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Remélem, a történelem nem mindig ismétli önmagát

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Velencei Bizottság és annyi más nemzetközi szervezet után már az ENSZ-ben is elégedetlenek az Orbán-rendszerrel. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa fölszólította a magyar kormányt a 4. alkotmánykiegészítés visszavonására, mert komoly fenyegetésnek tartja a demokráciára.

1956-ban – a forradalom leverése és Kádár János hatalomra kerülése nyomán – az ENSZ napirendjére vette a magyarkérdést, amelyet aztán 1963-ig tárgyaltak. A Kádár-korszak még 25 évig, 1988-ig tartott.

Rosszat sejtek.

Abaújlaki választási póló

Megalkotására az Átlátszó.hu mai érdekes híre ihletett.

Amelyből kitűnik az is, hogy Magyarországon a választási csalás írásbeli megrovással büntetendő. (Már ha kiderül egyáltalán.)

Két potenciális villamosutas

Ezt a videót elnézve hajlamos az ember elgondolkozni azon, hogy talán mégsem rossz ötlet a választás bojkottja:

Innen

Frissítés:
Ez a most olvasott hír tovább színezi a képet. Még a mai magyar politikai színtér bűzös mocsarában is az egyik legundorítóbb lény a videón jobb felől látható emberszabású.

Inter arma isten barma

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a nagy árvíz nemcsak szabálos hadi hübriszt adott a magyarok kerálának, hanem a paradigma erejivel rajzúta ki a nemzeti adományozás dicsőséges új úttyát. Gyütt az árvíz, de gyütt a péz es, kéccázötvön magyar foréntonkint gyütt esemesbe, a károsútak javára. Látta a magyar a videjókot, s mán nyomta es a mobilját, ahon érte, eccő, töbsző, ki hányszó. Ki a máltaiaknak, ki a vöröskeresztnek, ki az ökumenikusoknak adott, kinek kihő vót bizodalma. Ezek meg atták tovább szanaszerte. Összevissza, na! Nem vót vélök baj, hacsak az nem, hogy baj vót vélök. Reakciós módon keresztbe feküttek az egyablakos, egysegélyvonalas egyadós-egyvevős nemzeti gondolatnak. Mer az nem vót rendbe, hogy a Keráli Gömböcelláriján, hun őrözték a nép adóját, meg a vörösiszap-pézt és az illesmi javakot, erre a dologra nem vót nemzeti rálátás semmi. Hát mán meg köllött kérdeni, a katasztrófahelyzetre tekintetvel, ahon csak I. Fülkefor meg a Bakondi úr adhat parancsot, hogy mér ezek a civilek veszik bé az esemes-félkrajcárt. Honnan tuggyák, mire kőne azt kőtteni? Nem az tuggya-e, azki a gáton van? De! Ekkó a keráli gömböcelláristák kifundáták a nemzeti segélyvonalat. Hogy katasztrófahelyzetbe azt a kerál aktiválja, és halivúd. De mi van, ha azután es a mindenféle szeretetszógálatokot hívogassák megszokásbú, azok meg osztogatnak nyakló nekül, penig arra itt van a kerállam. Akkó I. Fülkefor két homokzsák közt a homlokára csapott, s így szólott: amint aktiválom a nemzeti segélvonalat, onnantú a többinek coki, hívószámjok elérhetetlen. Inter arma isten barma, aki jót akar, karitájjon rajtunk keresztül, halivúd, legyen kövér. Hejszen csak mink vogymuk a legjobb gazda! Na, ez annyira megteccett nékik, hogy ami megteccett, kisbárány és welnesz-száló, arra reamonták, hogy „katasztrófahelyzet”, s aktiválták es elnek. Még csettintett es a nép a furfangjok láttán! Ment vón az alattvaló füzetése a „saját” számlájára? Hohó, mondták, einstand, magyarúl katasztrófa, azaz mátúl eggy a zászló, eggy a számlaszám, a nemzeti. Mennyen arra az összeg, majd űk elosztják, hejszen ezér vannak. Szógálni. Tankógatott a nép a benzinkútná? Huss, a kerál megnyomta gombot, mer ott vót nála a kisbuszba a gombostáska, avval a benzin máris nem az elkövető tankjába folyott hazaszerte, hanem vissza a mindenki tartályába, mi ott vót kialakétva Felcsúton, a kincstár alagsorába. Ezt az adományt eggy bizoccság magasabb szempontbúl a reaszorultaknak visszaosztotta, mellesleg egyre tisztút a nemzeti levegő, s jobban győtt bé az útdíj es, mer álló autótúl csak könnyebb vót bészedni. Ejrópa nem győzött átbámúldozni a faragott kerítésen, hogy ezek a fülkeforevörök még a katasztrófát es a javokra fordéccsák, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A példakép

Felcsút

Duna-part

A nép eccerű, kisbuszra termett vadászkabátos fija

Egyszer volt, hol nem volt, atájba vót, mikó hömpölgött bé a ződár a Nyugatrú, s készűtségbe köllött helezni a kormánvideókot a nép eccerű, kisbuszra termett vadászkabátos fijárú. Ült a keráli volánnál, az Egésségügyi Világszervezet váratlan és magos elösmerésivel a tarsolyába, amit ötvenedik születésnapja, valamég annak alkalmábúl kapott, amit a káros dohánzás megregulázása érdekibe a magyar piacval megcselekedett. Nem egyedű, hanem többedmagáva kapta a díjat, de kit érdekőt a többi?! A népet nem, mer az szentmiséig menően hálás vót, hogy trafikulási szokásait I. Fülkefor béterelte a hasznos dohánzás nemzeti erőteribe, úgy az árakot, mind a könnyű hezzáférést tekéntvel. Mer akarmekkora vót a rosszúl értelmezött „szabacsság”, nem vót rendbe, hogy egy ekkorka nagy nemzet olybá trafikójon, mint az ökörhuggyozás, hogy negyvenezer (!) helen lehessen rákkeltőséget és hasonló pfujériját vásállani. Mán csak jobb, ha egy illen ötszázmiljárdos üzletet I. Fülkefor tart a kezibe kedves munkatársain, a kiválasztott nemzeti trafikosokon keresztűl. Drágábni tán drágáb lesz, de szabálozott meg kiskorúmentes. S lesz fagyi. Aki meg huhogtába feketepiacot emleget, az magábó indul ki ezeréves országlejárató lévire, mer nemzeti magyar nem vesz dohánárút ukránkínaitú, hejszen tudván tudja, a zárjegy a népé, mikép az árrés es, a jövedéki adó es azok tisztőtt javát szógájja, aküköt szógál. Amit meg „hivatali visszaélésnek” állétottak bé a nép ellenségei, arrú megmonta az ügyésség, hogy nem megalapozott, s boldog bekapást kévánt a sok Mútyius Scaevolának, eggyidejűleg lecsapott minden szekszárdi állatorvosra személes hangfelvételvel való visszaélés alapos gyanúja miján. Na, hogy a vita imígyen elülődött, a kerál az alkoholt es bécsatornázta a nemzet trafikjaiba, az eggy otthol főtt pálinkát kivéve, minek annyi vót az egésségügyi vonatkozása, hogy arra es kapott egy WHO-kitűntetést, odatűszte szípen a Batu- és Vatikán-emlékérem meg a „Magánnyugdíjpénztárak Megmentője” cím mellé. De mán akkó az egyéni indétványozók nagyobb dologba izmozkottak, abba, hogy a klubtrafikosok megkapják a patikusfelcseri engedélt. Hogy ez es megvót szakmailag, s mán gyógyúni es odajárt a nemzet, egy péntek éccakán hezzácsapták az alkotmánhó, hogy esztán a szavazás es ott legyen, a dohánbótba, hun ég a világ, s mérik a pántlikát, míg csak magyar kalap van a fődön csokrozatlan. Mer a fülke arra köllött, hogy a komenisták ne lássák idő előtt, hun a magyar iksz. De miolta ez a múlté, nincs mér függöny megett, urnamagányba gubbadni, hanem úgy adhassa le voksát a jogával élő, mint a lutrit, a világosban, s még mószertani segítséget es kap a választási trafikos-bizottságtú, mikó bizontalankodna vagy butaságot csináltában mellészavazna az igasságnak, ha fejbe nem sallárom, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kultúrpolitika, 2013

Leplek

Találkozás egy fiatalemberrel

Több szempontból is történelmi jelentőségű interjú: mert csaknem negyedszázada készült és mert Orbán Viktor – bár több mint öt percet beszél – valószínűleg nem hazudik benne. Ilyen azóta nem fordult elő vele.
Íme a Fekete Doboz videója.

Rokonszenves, természetes, nyílt tekintetű, őszinte. Vagyis egyetlen vonásában sem emlékeztet mai önmagára. De hát nem is csoda, hisz ő maga mondja a politikusi létről (5:10-nél): „ehhez nekem nincsen kedvem, ez nem az én világom.” Márpedig – ezek szerint akarata ellenére – ezt csinálja 25 éve.

Úgyhogy nemcsak magunknak, hanem neki is jót teszünk, ha mihamarabb kimentjük ebből a számára is kellemetlen helyzetből, megszabadítjuk miniszterelnöki fáradalmaitól. 
Ha már az ötvenedik születésnapjára nem ajándékoztuk meg ezzel, tegyük meg az 51.-re!

Frissítés: 
Ezt az 1988-as videót most találtam. Ez a csillogóan okos fiatalember csaknem szó szerint ugyanígy elmondhatná ezeket ma is - az általa kiépített rendszerről. Különösen az utolsó percekben elhangzó mondatait lenne jó, ha felidézné magának.

Álljon apraja-nagyja öszveért kezekvel az öszvetartozás fullpozitív üzenetinek orbitális giccsében Lubiczkótú Dagonyáig

Egyszer volt, hol nem volt, avvót: Merkel tekéntetes asszon hejába lovagút tankon a magyarok ősi barackfája ellen, hogy, a kőttővel szóva, nímet gyarmatot suvasszon belüle, I. Fülkefor szerencséssen kivezetni láccott a túlzott deficit eljárás jármábúl Mária mintakeresztény nemzetit. Örűt a magyar, majd az ehető madarakot össze nem fogdoszta örömibe, hejszen ki szereti, ha idegen labancok matatnak abba a tárcába, hon az ű kerálának közgépesétett keze van benne vállig? Örűtt a kerál es, penig vót vóna még ötlete, epp csak megpedzette, hogy aki multimédijom vonakodik reaállani, hogy ócsón simicskalizájják, az ollan reklámadót kap a nyakába, hogy itt a vége, brüsszel véle. S akkó még fő se vót vetvel, hogy az életpályamodell keretibe minden tanalattvaló a pedagógusnapi zenés-táncos katedraszentelésen ajálja föl kari tagdíjra a fele fizetésit. Nem kötelezően, csak ha a pályán akar maradni. Avvót a lényeg, a kettősmärceisták végre bélátták, ha a magyarok kerálával kekeckennek, abbú jól ki nem gyünnek, s nem marad más nékik, mint a vánnyatt vihorászás a fekálsakál tévé­jök előtt. Mán ez a diadal es világra szót, de vót más es. Virágba borút végre egy ezeréves álom, hajsz ügön ohajtott mán a nemzet a Trianoni Emléknaptya alkalmábúl körbetáncóni a maga párválasztási barackfája alatt. Hezzá talpaival ennen talpaira lépve, azon heteró melegibe eggyek es vóni a puha, harmatos fűben. Ehhő a szép és igaz programhó maga az igasságügyi minisztérijom szervezett gyermekkórusorientált karéneklést, álljon apraja-nagyja öszveért kezekvel az öszvetartozás fullpozitív üzenetinek orbitális giccsében Lubiczkótú Dagonyáig, mihő képest a Székely himnusz egy efektív Concerto vót vóna, ha Béla Bartók neve dezertőr létire nem vót vóna még lesztornózva. Na, eggyek es vót a párttalanép nemzet, mán aküköt béengedtek a szekuritok, kik ott álltak egy másik hatalmas körben, hogy távoltarcsák a szingliberális hordákot, mellyek a magik förtelmes kitűzőjivel meg próbáták zavarni a fiatal és üdős egyetemisták egymillijóná kevesebb, de négyné nagyobb számú sokaságát. Mindazokat, küknek a vizsgájik folytán csak a Soltész államtitkár szervezésibe lött idejök a rendezett, szaporítóanyagcentrikus ösmerkedésre. Nem úgy mint a bajnaiterrorista, romkocsmamámorban fetrengő homoroncoknak, kik, tisztesség ne essék szólván, párválasztottak a barackfázásra. Ha tán az első lépés nehezebb es vót, mint a többi, Soltész Miklós, ki ezt meglépte helyettök, roppant meg vót elégedve, s világossá tette, hogy mielőtt elindulnak a szalagavató táncokra való nemzeti főkészülések, az állami párválasztás folytatódni fog, „azér, hogy kapcsolatot tudjunk adni a fiatalok számára, ami mindenképp szükséges, és amit egyébként ők kérnek”, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A vézna, szemüveges jótanuló és a nagy orosz medve

Ma 26 éve landolt a német Mathias Rust a moszkvai Vörös téren Cessna gépével.

Csaknem 10 órát repült Helsinkiből az akkor 21 éves egyetemista a sebezhetetlennek hitt szovjet légtérben anélkül, hogy felfigyeltek volna rá.

Ezzel véget vetett Szokolov hadügyminiszter és néhány tábornok karrierjének – őt magát pedig négy évre ítélték határsértésért és huliganizmusért.

Le is töltött belőle mintegy másfél évet, de nem bánta meg, mert meggyőződése szerint felgyorsította a peresztrojka folyamatát.

És valószínűleg tényleg, mert lerombolta a szovjet világhatalom sérthetetlenségének mítoszát, és sokakat elgondolkoztatott az egyéni cselekvés erejéről. Biztos, hogy egy kicsit hozzájárult a Szovjetunió pár év múlva bekövetkezó összeomlásához.

A magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem vót ugyan botrány a nemzeti dohánbótok körül, de az nem csihadott egy szusznyit se, míg csak ki nem derűt, hogy mire mén ki a nagy liberálhabverés! Elterelni a dógozó nemzet figyelmit a botrányos tényrű, hogy a kormánojság oknyomozásának hála, a komenista trafikosok száma elérte, eggyes adatok szerént meg es halatta a százat!!! Ettű fogva nehéz vót aszondani, hogy „mutyi” meg más jiddisgréc kifejezés! A tisztőtt ellenzék bakot lűtt, mint mindég, politikát csinyát egy szakkérdésbű, s mastan Strasbourgba futkozik a saját levibe. I. Fülkefor megmonta, hogy a pályázatok minősége döntött, semmi más, s ha ű politikai szempontot akart vón érvényesitteni, akkó ott balódali pályázó eggy se nyert vóna. Ehhő képest nyert száz az 5415-bűl, ami akkó es százas nagyságrend, ha a barózóbérenc matematikának nem teccik. Mér ne nyerhetnének a családhó húzó vállalkozók es, ha jó pályázatot írtak, mápedig azt írtak, bárki megnézhetné, ha szabadna. De odahúznak-e valóban, tudományossan es!? Akkó támatt eggy ötlet, meg kő kérdeni, mellik nyertesnek hun dobog az értékrendje, azt ki köll értékelni numerikussan, oszt kalap. Na, ki es mentek a kimenők bizottság formájába fésztúfészilag, bótostú bótosig. Leűtek, kirakták a kamerát, megeskették az Alaptörvényre a bővön verítékező bótosanduszt, s szigorúan tudományos szempontbú megérdeklődték, az X. úr vagy az Y. úrhölgy nyitás előtt főszentültetné-e a trafikját. Föl ő, monta az illető, ha köll, minden vasárnap. Na jóvan, hanem igaz-e Ön szerint, hogy minden trafikos fideszes. Igaz, vágták rea a delikvencsek, hejszen abbahejbe átlátták, mire megy ki, ami nem megy ki semmire. De hogy konkrétan az illető az-e, firtatkozott a bizottság, vagy esetleg baloldali. Kizárt, monták a trafikosok, ki rokon vót, azér, ki nem, azér. Há nem vótak hülyék, hogy a még alá se írott szerződésükvel véleményezgessenek, aztán eggy illen hibbantéria miján, hogy „pártcsalád” ugrik a trafikjog! Inkább monták, mint a vízfolyás, hogy mán filtolszívó pulyakoruk olta pártcsaládközeliek az értékrendjökbe, és azki nálokná nemzetibb trafikos leszne vón, az hazudik, s tessék nyugottan a rezsicsökkentési papírt es elészedni, tízedszörre es aláírják, dörgöjjünk bé a vérszipális multiknak, ha má illyen szerencsésen magyarok vagyunk. Végezetül énekejjük el Rozika néni himnuszát! Na, ez így ment, ahányan csak vótak a nyertesek. S meglött a todományos igazság, nem hajszálra az, ami végett kutakottak, hanem eggy magasabbrendű. Le es komonikáták bővön: nem lehet micsináni a számok nyelvivel, a magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet, az es a hibahatáron, amit ugye „nagyságrendnek” nevezni erős túlzás vóna a tényekre tekintetvel, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Tisza, tetű, ízlés

Ez a délceg magyar úr, aki a magyarságát a jelmezkölcsönző segítségével is hangsúlyozza, Tisza István. Az ő – nyilván nemkevésbé délceg és nemkevésbé magyar – szobra fog hamarosan magasodni a sátrairól, kordonjairól és kiirtott fáiról elhíresült téren, közvetlenül a Parlament mellett. Ott, ahol nemrég még Károlyi Mihály szobra állt.

Az avatáskor feltehetően ismét Orbán Viktor fog beszédet mondani, aki 2000 óta minden alkalmat megragad, hogy Tisza-szobrokat avathasson és beszélhessen a példaképéről.

Az ilyenkor gazdagon záporozó Tisza István-idézetek között remélhetően megemlíti ezúttal – szintén mindenhez értő – miniszterelnök-elődjének azon veretes mondatát is, miszerint: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján!”
(Tényleg: meddig tűrik még Ady szobrát az Andrássy út mentén?!)