2013. október 18.

Ha majd az adja a bírót, akinek a pályán kétharmadja van


Egyszer volt, hol nem volt, megmonta Londonba a magyarok személyi kerála, hogy a nyugotnak má le kéne mondani a buzi küs vesszőparipájárú, a nyugathó való főzárkózásárú, hejszen függetlenként sokval sikeresebb lenne minden nácijó, ahogy ezt az ű magyar lombikja es mutatja. Igaz, ami igaz, ameddig I. Fülkefor a meglittyent Ejrópát vissza nem vezeti a hagyományos magyar értékekhő, addig fönnáll a veszély, hogy fordétva sűl el az amszterdami gyöp. Mer ahon nem a vallásbúl, a heterócsaládbúl, a közmunkábúl meg a területalapú fődbérlésbűl van a nemzeti csatársor, ott minden gamatság megtörténhet. Hejába a gógyi, az Árpád vérinek a sajátos eszejárása, hejába a fineszpárti cselvetés, s mindaz, mitűl a világ legeleő fodbalistája a magyar, megeshet, hogy a konkrét összecsapás eggyik sarokszámja, a végeredmény nem az optimális eránba numerizálódik. S emmán elég es, hogy a huhogérok, e puhány keselyűk az eppen fölfejlődő labdarúgás gödölyetestin kedvökre mantrászgassák, hogy nyóceggy, nyóceggy. Persze szakmai és történelmi összefüggésibő kiszakétva, mint mindent, amihő csak nyúlnak, reahozva Fülkeufóriára tuggyukkikékat, a küs Hollandia fölheccölőit, hogy erőfölényivel visszaélve nékirontson a magyarnak. S mér? Azér! Mer a rezsicsökkentéstű olybá megzakkantak, hogy egy ártatlan labdajátékon körösztül kévántak nukleáris nyomást gyakorólni a páratlanul sikeres magyar stadionyépítésre, ehhő penig, ölég nem szépen, azt használták föl, akit értek, ha a szomszéd kerálságot, hát azt. No, megkerűni tán igen, de kifogni evvel se sikerült a magyar igasságon! Mer ugyan lehet abba fodbalozni es, de egy illen stadiony, legelébb es végvár, erős bástya, mi Ejrópa ótalmára szógál a Kárpátok ölin, mikép ezer éve. Arrú nem beszélve, hogy eggyfelől egésségügyi műalkotás, másfelől nemzeti fényforrás, melly bévilágétja az alagút végit, mit Márja országa, Ejrópával ellentétben, bővöcskén maga mögött hagyott. Ha több a baj, mint kéne, azér van, mer még soha nem szenvedtek teljes vereséget a komenisták. Ha űk többé nem állanak ellent, abbahejbe elterjed, mit I. Fülkefor Magyarország únortodox laboratórijomába mán bővön kikísérletezett. Ennen magát, eggy erőskezű személyi vezetőt erőskezű személyi törvényeivel, mük az élet minden területire odahatnak. Mast még tán szokatlan, de ha majd minden holland fodbalistát négy autós aktivista követ kamerával meg hangosbeszélővel, de ám szorossan, rendőri biztosétásval, hogy télleg bétartsa-é a szabálokat, amikrű nagyon tud ajvékóni, majd akkó nem lesz ez a könnyűlábú vigéckedés. Ha nem köll a vakvéletlenre bízni, mi nem a véletlen dóga, s rea lehet segítni a labdára a teknika vívmányaival, úgymint terepjáró és hasonlók, s ha az adja a bírót, akinek a pályán kétharmadja van, amég meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Az érpataki fotómodell




2013. október 11.

Ahhó, hogy az isten megadja néki az akáclombos kisvasútat, ü kellett legyen a magyarok istene

Egyszer volt, hol nem volt, a magyarok kerála azt álmotta eggy őszi éjcakán, hogy bárhova es néz, ű maratt az eggyetlen élő aradi vértanú. Ű es csak azér, mer edzésen vót epp a fiatal korába, mikó bégyüttek az oroszok, s mire kiűzködte őköt, megvót a baj: kieggyezés, Trianon, Erdély oda-vissza, aztán snitt, Merkelné német tankjai, üldeztetés a komenistáktúl, majd George Sorostúl Oxfordba. S még utána es, 25 esztendő töretlen hányattatás, epekvés a jóra, de ahhó, hogy az isten megadja néki az akáclombos kisvasútat ad astra, ü kellett legyen a magyarok istene. Ez akkó vót, mikó a nem nemzeti dohángyárak ellen, a nemzeti nemdohánzó trafikok érdekibe vívott lazarijánus hadjáratáér átalvette a WHO kitűntetésit, mit még  a tavaszon oda ítéltek néki, de ez haggyán. Hanem megtutta, hogy Lugosi Laci bácsi a gyerekeihő költözött!!! De szó szerint, mit követően vótolybátyja, hogy fölajállotta  I. Fülkefornak  a régóta vágyott felcsúti portát, mi aladdig csak terpedt ott,  a keráli család birtokjai közé vert  kakukktojás gyanánt, hogy meg-e venné. Ű meg a bőribű majd ki nem suppant, akkaracska vétel vót, honne csapott vóna le rea 11 millióér, ha eccő a szűk családjának szüksége vót rea. De sürgős magáncélra, nem ám, hogy szálloda vagy hasonló. Hanem kisvasúti pályaudvar, hon az öszves metró es megállott, ha arra járt, továbbá  Belarusztól Azerig, Irántú Turánig oda futottak bé a kisvasutokrata vonatok, kük mind az únortodox, idefeleöszvetartó síneköt preferálták a haladásjok alá, szembe a puha pönyörőjű nyugatval. Így szendergött a kerál, de bár ne tette vón, mer eggy álombéli kisvasút ügön veszedelmes. Hejszen az álom indóházába cekkerestű, szegényszagostú főszáll olyan es, kü a keráli valóságba talpfa es csak nagy jóindúlatval lehetne, s zúzott kő. És sivalkodik korlát nékül, ha kő, ha nem, szakasztott mint egy Vidámparkba.  Ahová ű, I. Fülkefor bővön béfizette a népit, dacára van képe némel minoritásnak morgolódni, hogy bocsesz, de fordétva van, ű fizette bé a kerált. Hát csak meg köll akkó győzni, hogy ne a szervezett fodbaltúristák szeme láttára meregesse a bijológiai életvitelit! Há legyen má rend, az annya gy…ű képességit neki! Tessék magát a maga érdekibe öszvefogdosni hagyni, s a szakadatlan tempóba fejlesztett, úgyszólván stadiony-komfortú azilejomokba bészálléttatni! Mire gyön a tél, Tarlós uramék legnagyobb szövetségese, a keráli köszterűletfelügyelők mán  a bilincshasználatra es jogosútak lesznek, avval még szakszerűbb lesz fődön húzkonni az embertársat, akit meg kő védeni a piros lámpátú, mellyen átiramodna bolhamód, ha gyön szerelvény, ha nem. De az a szép, ha gyön, pöfkölődik lelátórú lelátóra hegyek-völgyek között, lehet fütyőni, tutúni, aki megfagyott, le lehet lökni, végezze el szaporán a tőttés ódalában a szociális temetésit, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben 

(Az illusztráció
 még a tavaly nyári állapotokat tükrözi.) 

2013. október 5.

Október hatodikák, újratemetések, rendszerváltások


1956. október 6-án – nyilván nem véletlenül az aradi vértanúk emléknapjára időzítve – temették újra az 1949-ben, koncepciós vádak alapján kivégzett Rajk Lászlót és társait. 
A rendszer elleni tömegdemonstrációvá vált temetésen – amelyet joggal tartanak az 56-os forradalom első hírnökének – a gyászolók között ott volt Nagy Imre is, akinek a sorsa 1958-ban ugyanaz lett, mint Rajké. 
Az ő újratemetésére – amely a Kádár-korszak lezárását szimbolizálta – többet kellett várni, egészen 1989-ig.

Koncepciós perek újra vannak, de halálos ítéletek (még?) nincsenek. Talán nem újabb újratemetéseken keresztül vezet az út a mostani rendszer leváltásához.

2013. október 4.

Meg vannak rendölve a szavazóbuszok Belaruszbó


Egyszer volt, hol nem volt, mán terepszínűre vált a szép nemzeti ősz, masérozott a nép a militári hegyek alatt a fótos gyakorlónadrágjába, álcazubbonyába, száján az igével: villanyszámla vagy halál. Menyt a rezsiháborúba, mi eltart jövő tavaszig, de ha ezer tavaszig tart es, meg lessz nyerve, kerül, mi utána gyön, amibe kerül. Evvel szembe a kecskeméti törvénszéknek vót képe azt ítélkezni, hogy a dicsőséges bajai csata eggyik szavazóköribe meg kő ismétölni a választást. De ám semmi másér, mint a magyar emberek szervezett, kubatovista szállétásáér az urnáhó. Jogval truccolkodott Kósa alelnök uram, hogy akkó a BKV-t es mér el nem ítélték, hejszen az még szervezettebben szállít. Nem beszéve, hogy ollasmi végett izmoszkottak megalvatt struktúra lévökre, mi a tavaszra, mikó eljő a keráli Armageddon, mán igenyessen ajálatos lessz, meg vannak rendölve hezzá a szavazóbuszok Belaruszbó. Így esett, hogy mit a kerálpárt megnyert, azér újból meg köllött harculnia a gyűlöleti haramiákval, spekulánsokval s bankokval, küknek a kezire vót adval a haza a komonisták utód- s elődpártja részirűl ezer évig s tovább. De közelgett az O-nap, mikó a nemzet talpig főlfegyverzett békehada örökre béváltja I. Fülkefor 25 éves álmát a bébiszauruszok írmaginális eltiprásárúl, kük nagy szorultukban háborús pszichózist keltenek, s köcsögbűl locsolják a benzint a nemzet legfő építőköveire, a magyar családok sátrára. Ellenök az utolsó töltény es békés eszköz, mi szenteséti a célt. Evégbűl a kerálpárt nyalka küldötti öszvesereglettek a Millenárison, hogy hallgassanak a szívökre, s az 1241-bűl 1240 szavazatval újraválasszák pártelnöknek a magyarok kerálát. Na, mikó a legmarkosabb haditenyerek es elzsibódtak a tapstú, s csönd támatt, a kerál a szívirűl az eszire tette a kezit. Imígyen szólott: szép eredmény, tán ű ezt meg se érdömöli mégescsak fődi halandó lévire, s tán annak van igaza, kü a nemleges szavazatával, ha magányosat es, kritikát gyakorót a személye fele. Olybá, hogy ű avval az atyafi versus atyanővel hic et nunc, a nemzet szívhallgatósága előtt kezet akarna rázni. Úgyhogy, gyöjjön ki! Ne várja meg, amíg! Légyzümmödött csönd lett erre, s mesebeli dermedet. Csak az 1240 szempár járt az üregibe guvattan, eggyikné le­szalatt, másikná főszökött a nemzeti vér. Itt-ott küs robajval elzuhant eggy kűldött, szivivel a kezin, ahogy illik. Telt-múlt az üdő, órákba tűntek a minuták es, nem vót cipő, kü meg ne telt vón verítékvel. Eccő asztán I. Fülkefor felkacagott, hogy jól van, vót forradalmárok, csak viccöltem, nem tud kigyönni az illető, ha akar se, hejszen mán künn van, s kinyújtott havasibertalanjával ennen magára mutatott. Na, abba a helybe elmúlott a jegec meredés, s akkaracska tapsot vertek a tréfás kerálra rea, mint a főtámadott tenger, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben



2013. szeptember 28.

Az ács fia

Lech Wałęsa 70 éves.
Igaz, hogy sok furcsát is tett és mondott azóta, de a nyolcvanas években történelmet formált. És jó irányba.



2013. szeptember 27.

Még nem elég víg


2006, Fidesz-nagygyűlés. Ezzel a színvonalas alakításával nyerte el Balázs Péter a szolnoki színház igazgatói székét. 
Vajon hová kell még továbbfejlődnie (leépülnie), hogy a Vígszínház igazgatója lehessen?

Fotó: Kovács Bence


A nép Baja Isten Baja


Egyszer volt, hol nem volt, akkó vót, mikó eldőlt, hogy az aranyszájú Zsigó Róbert várasa maratt a centrális erőtéré, libás büdös kurva magyar labdába ott nem rúgott a gyűlöletbeszédjivel, a nép Baja Isten Baja. De ám ez a szép diadal a Merkel komámasszonét es más fénytörésbe állétotta, mer a CDU és a Fidesz vállvetőleg érte el, hogy nem gyöttek vissza se Németországba, se a bajai hármas kőrzetbe a komenisták, kik Kövér László, a nemzet életfája szerént Trianonval keszték a XX. századot, s Gyurcsay Gordonval végeszték. Ehhő képest vót pofájok óvogatni, hogy nem törvényes odaszállítni eggy szavazókörbe a hatvanvalahány fiatal nénitbácsit, kiket eggy komonista béemvé addig fenyegetett roma lévökre, míg autóba pattantattak, hogy voksukval sikeresen meggátulják Kohn Béla újbóli eljövetelét. Aki elrőpűt a vérmezőrűl, mit fakasztott, nem mintha a magyar nem bírna röpűni, ha akar. Ha megtanétsák rea az államoskolába, bővön elröpködik úgy, mint más, széltibe, hosszába, sőt! Mán érett gyümölcsként hullongtak a magyar Oskolarendőrök s Kartanalkalmazottak fejire a tanév első tapasztalatai, a Nemzeti Pedellária ügön serénkedett úrrá lenni a nehézségekön, miket a puszta létivel főhalmozott. De elvitatni nem vót mit! Az egész napos oskola: oskola vót, egész vót, hezzá napos, kivált tornaórán, hun lefedettségi nehézségek mutatkosztak a teremkapacitás tekintetibe. Tán ez atta az ötletet, tán a téboly, lényeg, hogy I. Fülkefor védnökségivel meghirdették a Baby-Lindbergh projektot a még naposabb magyar pulyák épűlésire. Ha mán vót egy Pető-intézet, annak nemzetközi hírit, konduktórijumát, ingójit és ingatlanjait legott beléintegrálták a Horthy István Gyermekröp Centerbe, s a Nemzeti Turultanárok Szövetsége ajánlására a Hoffmann igazgató néni hazaszerte bévezette a szép nevű aviatika tantárgyat. Lett könyv, munkafüzet, narancsszínű ozsonnaejtőernyő „Föl-földobott kő” szlogenvel, meg a helyi pógármester aláírásával. Nem vót eggy járt út, pláne vertikálissan, de a legküssebb eredmény es eredmény vót, nem köllött hezzá se terem, se úszoda, csak jó levegő, ammeg átgyön a dróthálón. Meg még kar- s lábizom. A gyerek úgyes folyton motozkodik, alómars, föl a magosba, ha tíz centire, annyira. Fő, hogy szökdelkedgyen, akarjék, minden több a semminé, aki tanár, velünk tart, mer átsorojjuk vakondnak. S mindezt saját erőbű, nemzeti fejlesztésbű, a nyugot leesett állának bulldogtekéntete előtt. Mán csak a sajnos ki nem zárható gyermeki elröpülésre köllött megoldást tanálni szenzoros acélraszter, úgynevezett alattvolié képibe. Abbú viszontag ölég vót eggy akkaracska, melly fullontos fullig lefödte, mi a Mária országábúl, momentánd idetartozott, kerűt, mibe kerűt. Vót eggy szélesse, kellő magosa, kinek-benek kapuja, vót hon ográndozni jó kedvvel, bőségvel, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. szeptember 24.

Bányász Rezső, gyere vissza!



(Sok hozzátennivaló nincs a látottakhoz, talán csak annyi: ki gondolta volna, hogy valaha is visszasírjuk még a legendás Bányász Rezsőt, az 1986 és 88 közötti első szóvivőt? Az ő stílusa már-már szókimondónak, őszintének, sőt szimpatikusnak tűnik a Zsigóéval - és Hoppáléval, Selmecziével stb. - összehasonlítva. Pedig hát...)

2013. szeptember 20.

Három lépcsőbe terveszte, az elsőbe küssebb lesz a rezsi, a másodikba nem lesz gáz meg villany, a harmadikba egyátaljába nem lesz rezsi.


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy az Első Magyar Család Apa a választási rezsicsökkentés lázába égett. Három lépcsőbe terveszte, az elsőbe küssebb lesz a rezsi, a másodikba nem lesz gáz meg villany, a harmadikba egyátaljába nem lesz rezsi. Ez úgy lett, hogy a legkedvesebb stadionyjába elhítta az öszves közművest, meg szógáltatót, azki csak a magyarsenvesztés-iparágba külföldi lévire icegeskedett. Na, gyűlekesztek Sápszedeő uramék, ácsorogtak a gyöpön szaporánd, mer a lelátón ültek a magyar családok, s fújoltak, hogy is ne! Amazoknak a biggyett szájokból szivar lógott, le a ménkő nagy hasukra, fejükön cilinder, ahogy I. Fülkefor pölyhő kerálfi korába tanúta, s jól eszibe es véste. Az irombafekete autójikval bé se fértek a parkulóba, mi egy küs magyar falu stadionyjáhó vót méretezve, nem ám extraprofitőrökhő. Mer mind az vót, az utolsó tüzépesig, multi! Eggy se gyött stüszibuszval, s hátizsákja se vót, mint a kerálnak, aki abba hordta a valóságot, meg es mutatta nékijök, hogy ihol, vélünk a valóság. Avval bégördűt a kezdőkörbe, megfőszte a szarvaspörkőttöt, megáldatta, szépen elkeszték kimérni az önkéntesek, kiket a magik jövedelmibűl pén­zöltek a kerálpárti képviselők, mi nem vót tilos, sőt. De maga a kerál es főtűrte az ingujját, cidrisztek es a szógáltatók, lesték, kinek merít I. Fülkefor, kinek nem. De eccő lerakta a kanalat, s aszonta a mikrofonba: aki akarja, bővön tudgya, ű mán huszonöt éve arra gyúr, hogy mielőtt bévezeti őköt, végleg nyakára lép a megalvadt struktúráknak. Ű nem haragszik azér, hogy eggyesek a történteket a saját nézőpontjukból értelmezik, vagyis hazudnak, de el fogja őköt taposni, ha mán az erő stoplis lábával ruházta fel őtet a népakarat. Ez a harc lessz a végső, a magyar családok rezsije le lesz küzdvel egy ollan szintre, hogy na. Mer a füzetést főküzdeni pézbe kerül, ammeg ingyen van, hogy a magyar családok zsírján összeszipolyodott multihékák lemondanak a profitrú, nem ám a mutyiosztalék! Avval Mészáros uramval fölolvastatta wattrúl wattra, hogy máma éjféltű hogy lesz a törvén, aki rossz megjegyző vóna, annak benn van a Közlönybe, s ott lesz az asztalán, mire visszaér az irodájába. Már aki, ugye, visszaér, mer ha valamék népnyúzeráns úgy gondulja, néki a magyar családok boldogúlása nem éri meg az áldozatot, és inkább kivonul az Állammária országábúl, annak a kolegák mondanak egy árat, azt hátul az őtözöknél ki es füzetik, avval tessék leadni a kúcsokat, nem es láttuk egymást. Nékülük es lesz, aki szógáltat, eléb a kerállam, kinél jobb gazdát a hátán nem hordott a főd, utób az új tulajdonos, valamék magyar nemzeti család, ha felcsúti, ha nem. Tessék leszállani a pénztalicskárú, van gondolkodási idő, ha gondúlkodni nincs es min. Inkáb vegyen a fánkbú, ha ki édesszájú, amég meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben



2013. szeptember 17.

2013. szeptember 13.

Az asszonyok sírtak, a férfiak, megannyi tanyasi jaguár, pálinkáztak terv szerént


Egyszer volt, hol nem volt, akkó vót, mikó a Stratégija FC megen jobban teljesített, mint mindég. Az észtorománokat 5:4-re verte, de ám öt nap leforgása alatt! Az asszonyok sírtak, a férfiak, megannyi tanyasi jaguár, pálinkáztak terv szerént. Ekkó mán I. Fülkefor nevit fődi halandóné a rúzsos szájára rea nem vehette. Még mit nem?! Mi jut  akkó Illés államtitkár uramnak az elfogúlatlan nyalatérozáshó? Kapott rendeletbe engedélyt illesmire a képviselő asszon? Nem kapott. De ám a pólóviselésre se a környezetvédelem égisze alatt, mivel a később visszavont baromságát palástó­ta, ha nem es eléggé. Ekkó mán ollan combos vót a demokrácija, hogy Kövér uram megmonta, jobb vóna, ha az ű Parlamentje végre hagyná a rendelkezést a kerálra. Attú még össze lehet gyönni tavaszval meg őszvel, eldanolni a két himnuszt, meg ízlölgetni a rendeleti kormánzás jó kis ízét a keráli tanács szájában. Túl ezen, mi lessz, ha eccő nem lesz meg a kétharmad? Ott kő majd eggyezkedni minden piszlicsária fölött olyanokval, kiknek rég tömlöcbe a helyök? Arra, ki meleg kátyúaszfaltba minden ok nékül rojalveddinget karcol, arra bővön elég eggy rendelet mobilon: ott fut a piros gatyás felségsértő, fogjátok le rongálásér, oszt jól van. Vagy hogy hány milliárdbú lesz a magyar főd 2020-ra az ezer stadiony országa. Az illyesmi dógokat minek kőne kitenni annak, hogy eggyik ezt mond, másik azt? Hogy bakafántozik, ha botlábú, ha asszony, ha liberállúdtalpas. Mer a kerál a Csányi bankártúl és a Platini kolegátúl övedzve kijelentette, hogy ű a sportot stratégiai ágazattá teszi a Mária országába. Mer az mégse járja, hogy a fodbal és kiegészítő sportágai még mindég leghátul kullognak, horibile hátrább mind az egésségügy meg az oktatás, de szó szerént. Hát ha ez nem botrány, akkó semmi! Elébb a kórház, utóbb a stadiony? Ne má a küllő tolja a nemzeti biciglit! Altatóorvosokval meg okostojásokval nem lehet kijutni se világ- se Európa-bajnokságra, hékámsporttársak! Hát eggy egyenesset a labdába rúgni nem tudnak! Holott most ez a tét, ihol itt van a kerálnak a Stratégia FC-je a pótselejtezőt érő második hely közelibe, a csupaszív, fifabarát közönségivel, melly a bucuresti, kevésbé megnyert meccsirű hazafele, a sebzett identitásába fölszecskászta a különvonat berendezésit. De nézzük onnét, hogy ha a büdös oláh okozta, ha nem, a hivatalos szurkolói eggylete a válogatottnak elösmerte a kárt, ki es fogja füzetni, így aztán péz az ablakba, vonat a bontóba. Meg nézzük onnét, hogy a csapat millen szépen osztotta az észt, ne gondoljunk környül, ne törőggyünk a rögvaló talajgyökérvel, honnant a fekál-üvöltés a maga debilohungarizmusában kisarjad. Ne törőggyünk, hanem örvendgyünk, nízzünk előre, merre a rendelet engedi, amíg meg nem halunk.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. szeptember 7.

Bála-Savoyban

Tragikomikus nagyoperett - ki tudja, még hány felvonásban?


Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

2013. szeptember 6.

Hoffmann igazgatónéni epp rendeletet hozott a frufru-használat visszaszorétásárúl, ott tartott, hogy „magyar leány, magyar fiú, magyar homlokára hiú”

-->
Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok fődjinek 1018. tanévnyitója után a Hoffmann igazgatónéni elemibe érezte magát, akarha a múlt század hetvenes évejibe cseppentült vón vissza, mikó még minden jó vót. Igaz, masmeg má minden jó!  Epp rendeletet hozott a frufru-használat visszaszorétásárúl, ott tartott, hogy „magyar leány, magyar fiú magyar homlokára hiú”, mikó kopoktak, s bégyött a Magyar Iskolatrafikosok Szövetsége, de a keze erőst remegett. Há mi járatba, dicsértessék? Abba, hogy ebbű elég, monták őkelmék, mer mán vásárlót a bótjokba béengedni se mernek, ha nem tuggyák, de fixre, hány éves. Úgy kivannak mán, hogy nyílt utcán szaladásznak gyerek-félék után, hé, kóficing, nem vagy tizennyóc, mi? Azok meg képzölhetni, mit felelnek! Na, mast ők abba járnak, a Nemzeti Iskolarendőrök Eggyesületinek a támogatásával, hogy a fiatalságra legyen reaírva, hány nap múlva lessz nagykorú. A születési dátum zsákutca, mer ha helyzet van, eggy trafikos se fog számulgatni, onbucmanval civatérozni. Hanem hogy hány napja van vissza. Akkó nincs vita, akin szám van, s nem nulla, azt, még bé se lép, lehet kizavarni. Tízévestű fölfele eggy, uszkve négy számocska a homlok közepin, egyforma fiúnak, leánynak, de romának es. Mi éri meg a pézt, ha nem ez?! Meg köll alapétani hezzá a Kúnó-Tattoo káeftét, oszt kalap.  Így es lött, megparancsúták, bévezették. Elébb meg lett tiltval a frufru-használat, osztán ezer forint per számjegy ellenibe ki-ki megkapta a kis tattooját, aznap éjféltű számétva a hátraleendőt, hogy reakerült a sor. Mer azér tellett küs időbe bészerezni az online gépöket, s főkészítni a több ezer iskolakozmetikust, jegyzőt s szaktanárt a pontos számulás végett. Önerő vót a projektba bővön, csak a píárra meg a hatástanulmányra köllött a francos EU-péz, ha eccő atták. Hanem annyiracska az egésség vót a dolog homlokteribe állétva, hogy még maga Brüsszel se talát fogást rajt, bár a ejrópábani bévezetés gondulatára a féltékeny bürokraták ügön húszták a szájokot. De lelkök rajta, mer a magyar célcsoport nem kis részinek tetszett. Ami ellenállás meg vót vóna imitt-amott, azt nem engették bészivárogni az oskolába. Na, telt múlt az idő, a „Szólj, szám!”-projekt lényegibe kiállotta a puding próbáját, egy vót a nemzet, egy vót a tanétó. Küs probléma, ha adódott, leginkább abbú, hogy a tetoválás nem vót digitális, s a legnagyobb körültekintésvel se tükröszte a múló időt. De hamar akatt megoldás erre es, egyfelül az „I am 18” matricával, mit okmányirodába igényölhetett a nagykorú, másfelül a nemzeti frufru-használat erőteljes, kampányjellegű előmozdításával a fiatal felnőttek köribe. Ehhő komoly nemzeti művészek atták az orcájokot eggymilliárdos köztévévetélkedő keretibe. Minek utánna boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. szeptember 2.

Tanévnyitás Abszurdisztánban, 2013


Kósa Lajos: Most jön majd csak igazán az, amikor reményeink szerint jön a tanfelügyeleti ellenőrzés, jön a  fenntartói ellenőrzés, és megköveteli a kollégáktól, hogy jó teljesítményt kell leadni. És aki a rendszerben nem jól teljesít, ahelyett kell keresni olyat, aki jól teljesít. Muszáj ezt csinálni, mert a tanárokon, a minőség-ellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de e legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész.


Balog Zoltán: A pedagógusok ne engedjék beszivárogni az ellenállást az iskolába.






2013. augusztus 30.

A kerál előre bészövegeszte az Alkotmánba: rajta küel nem nyerhet, csak ű

Egyszer volt, hol nem volt, még nyár vót, ha a gyürkéje es, ezér igenyest a strandrú gyött öszve a kerál parlamentje, barnán, de elszántan, hogy a pedagógus életpálya-modell érdekibe megváltoztassa a köznevelési törvént, mi csak papír eggy életpályamunkáshó képest. Keresztül es vitték tűzön-vízen át, hogy a 60 százalékát kölljön adni annak az emelésnek, mirű a törvén vót hozval két évnek előtte. De ám coki cokiórum az agarakval, ez a kevesebbvel több es több, mint amibű olyik magyar ember él, mondotta kedvcsinálónak Hoffmann Rózsa az egri bazilikábani szép tanévnyitó-névnapon. Ekkó mán épp eggy lendűletes karmozdúlatnyira vót az eggyesség Mesterházy uram meg Bajnai uram közt, hogy millen fölállásba válcsák le a nemzeti szotyializmust, és azt, ki ennek es az élin állott, nemcsak a Puskás Akadémijának meg a Naprencernek. Mintha nem tutták vón, hogy a kerál előre bészövegeszte az Alkotmánba: rajta küel nem nyerhet, csak ű, el nem tántorultak, hogy ők es miniszterelnök lennének, választás keretibe. Tanakottak, eszénkettek, akkoránt elpimaszottak, hogy a „Cum Sanoma pro libertate” logó alatt hazaárúlásba ótott uszétást míveltek a magyar nemzeti választási kampány megzavarása céljábúl. Bé nem látták, hogy I. Fülkefor, ha ki es ír eggy illen kőccséges választást a saját közpénzibű, nem arra írgya ki, hogy bégyüjjék valami gikszer, s a végin ne ű legyen a kerál. A haza meg, liberál ebek harmincadgyára, ellenzékbe kerüjjön, hejszen három esztendeje a legjobb kezekbe van, mán az öszves ráta ezt mutassa, próbálna egyebet! De erre az ellenzék rea se pödörétett, annyiracska fő vót bérelve a nyugatrú. Arcoskottak, söstörögtek, feszt zakatótak, hogy legyen, mint legyen. Avvót a baj, még a választások előtt köllött dönteni, mellik őtözik bé kihívónak, ha má eggy nadrágba búni nem akarózott. Hogy az erősebb vagy nem. Naná, hogy az erősebb, monta a Mesterházy. Naná, hogy nem, monta a Bajnai, hanem a jobb. Aki a Mesterházy, monta a Mesterházy. Esetleg az Attila. Ezekrű az opciókrú lehet tárgyalni. Akkó mán legyen közvéleménkutatás, de nagymintás, monta a Bajnai. Még mit nem, monta a Mesterházy, nem öltöny ez! Hanem legyen szabálos előválasztás, pízbe nem kerűl, időbe nem kerül, kimennek szépen a százhat körzetbe, piactér, pártiroda, Wass Albert kultúrház, hun melyik, oszt kiállétják a nyalka verbunkot. Előre megmongyák, fideszesek, jobbikosok kiméljenek, aztán gyerünk evribadik: ki szavaz a mi Attilánkra? Jól van, fölírják. Mostan penig ki szavaz erre a Gordonra? Megszámulják gyorsan, fölírják azt es. A végin öszveadják, hogy Mesterházy. Megvan pár hét alatt, és máris lehet kimunkálni a részleteket, mer az öszvefogás illen elementáris tűzitű, nincs ellenfél, ki bé ne csosszanna a nadrágjába, s ne futna el a kurtafarkú malacba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben




2013. augusztus 25.

Úgy hítták a fodbalnácikat, mint a mosószert a pártállami múlt idejibe: ultrának

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Szent István ünnepje előtt az elhúnt Csatáry bácsi szép megemlékezést kapott a maga háborús bűnösségivel az FTC ultrájitú. Mer a magyarok fődjin, hogy meg ne bántóggyanak, úgy hítták a fodbalnácikat, mint a mosószert a pártállami múlt idejibe, ultrának. No, ezek közzül kettőné nem kevesebb, hejszen a molinónak es két vége van, a Nép Puskás Ferenc Stadionyjába kigöngyölétett eggy tíz folyóméteres föliratot: „In memoriam Csatáry László”. Ki a kassai zsidók rémje vót anno, mikó legkevésbé se történt meg, amibe részt vett, mer ha megtörtént vón, abba részt magyar ember lévire nem vett vón.  Ez a hagyományőrző molinózkodás az MTK elleni meccs második félidejibe esett, mer őkelméknek merő véletlenségbű épp akkó jutott eszökbe az emlékezés, mikó huncfut, azki rosszra gondul. De ám nem vót evvel semmi nagyobb baj, mer ezek az illetők legkevésbé se vótak eggy gyékényen a szektorjokban vonatozgató meg lendétgető molinótalan szurkolókval, még mit nem! A játékvezetővel pláne nem vótak eggy gyékényen, ki nagy hirtelenibe, ha látta es, nem tutta, mi a fittyfirittyet kőne csinájon, kivált mikó a Fradi vezet. Tán lefújni, ha azt se tuggya biztosan, hogy ez az a Csatáry? Mer epp lehetne egy másik Csatáry es, nem tilos, Kassán es eggy másik vót, mindenhon a másik vót, különben se azér van ő itt, hogy máshó értsen, mint a focihó. De ám ezek az ultrák, kiket senki nem ösmert se föl, se le, még a híressen független Orbán-tévét es megtévesztették, ki ha mán ott vót, hosszan mutatta a kegyeletnek ezt a kolektív megnyilvánulását, sőt igenyesen rea csodálkozott, hogy mennyi szín és érdekesség van a fodbalba, mit  hétrű hétre lelkessen közvetét a béka segge alól.  Őköt meg színtiszta közszógálat lévökre végkép nem vóna mér öszvemosni illen gamat egyedekvel, kük egy csóró fodbalklub hamuba sűlt kis taójával szórakoznak. Kik fő se fogják, ha netán bébizonyosodik, hogy akadt ennek a molinózásnak politikai vetületje es, nemcsak embertárs bácsi fölötti tiszta gyász, mit az ártatlanság védelmibe kizárni nem vón ildomos, akkó bűntetés lesz a Kubatov uram kasszájára nézvést, hijába van a Fradinak hétrűl hétre kettőnél nem kevesebb, de alig több fodbalnácija, epp annyival több, amennyire nincs vége eggy illen szennyes molinónak. Amit öszvemosni ügön nagy hiba vóna! Szerencse, hogy a Szűz Mária Patyolatjába mán senkit nem köllött öszvemosni senkivel, a keráli mosodérok kezelték a zsetont, együtt vót az ország, forgott a zabos, szürke ruhadalom a nagy centrális közmosógépbe, mi magasrúl nézvést a magyarság ezeréves hordója vót, s ha abroncsa megereszkedvén szét akart vón hullni, abbahejbe odaállott kádárként a nemzet szotyolai Szent Istvánja, oszt tartotta öszve feszt, amég csak fénképeszték.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

2013. augusztus 20.

János evangéliuma 18,36


 N E M  · E · V I L Á G R Ó L · V A L Ó

Fotó: M. Schmidt János

2013. augusztus 19.

A Vezér álmos

Tegnap megérkezett a Sólyom, a világ legzavarosabb hátterű légitársaságának első (és nagy valószínűséggel utolsó) repülőgépe Ferihegyre. Álmos vezérnek hívják (sőt, a név unortodox tipográfiájú felfestése szerint: A'lmos Vezérnek - de ez most mindegy).
Lehet, hogy ő, az álmos Vezér ihlette a névadást:




2013. augusztus 17.

A szóvivő

Paweł Kuczyński lengyel grafikus a jelek szerint ismeri a Fidesz betanított munkásait.

2013. augusztus 16.

A magyarok országa ki vót zománcozva, meg lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig

Egyszer volt, hol nem volt, történt eccő, hogy I. Fülkefor főuraktúl dúsan övedzve a házi lelátóján szotyolázott. Mán akkó minden nemzeti dohángyár napraforgót hegyezett s csomagót, pirosfehérződ ízesítésbe, akkaracska vót a kereslet. Még aki nem élt vón véle, az es pöködött, ha jót akart. Epp annyi vót vissza a félidőbű, míg a kolompér öszvefő, mikó a Lázár trafikminiszter terv szerént leuzsorásozta a Csányi bankárt, ammeg visszamutyimatyizott. A kerál szétcsapott vón köztök a főzőkanálval, de nem vót kedve lehajolni, inkább gazda szemvel hízlalta a magyarokot, megannyi vereshúst, amint kergetik a lapdát a Kárpátok tágas ölin. Hát, eccőcsak látomása támatt. Éreszte, hogy guggol egy nagy tűz mellett, s el-elbambérozik a hőségtű, penig lengén van öltezve, mezbe, sportszárba, mint mindenki a Mária országába, ki vitte valamire. Ott vót a szám a hátán mindnek, de nem ám élethosszig! Ölég vót egy rossz lájkolás, mán hátrébb vót őkelme a nemzeti bográcslistán. Vagy előrébb, ha ugrani köllött, ahogy vesszük. Epp ollan vót a magyarok országa, mint elébb, a valóságba, csak ki vót zománcozva, meg lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig. I. Fülkefor mán akkora világ-tekintélye vót, hogy ellenségei hagyták békibe, nem vót kedvük tovább berluszkóni véle. Hallgatták a buffogást, ahogy fodbalozik magába a nemzetimagyar, s bíztattya magát, hogy „Ria, Ria, Periféria” oszt vagy nyer a Felcsút, vagy nyer. Csudák csudája, mán védhatalmi státusa vót a kerálnak, de Csádtú Romániáig több es, a parlament megszavazta, s belévették az Alaptörvénybe, mingyá a vétlen les után. Oda, hogy Basescu koma non coronat. Mán akkó a Centrális Erőtérbe nem vót visszabeszéd, meg vacillejom, nem mer tiltva vót, hanem mer úgy vót jó minden, ahogy vót. Két napilap vót, a Magyar Közgép, meg a Simicska Népe, vót továbbá az Orbán-tv hetvenhét csatornán, több nem es köllött, a nemzeti választó lélekalkata nem szerette az ide-oda híreköt. Kűdje ki néki a kerál levélbe, vagy ha sürgős, ájjon oda a kezdőkörbe, s mongya el. Mán ha láccott a kezdőkör az illatos gőztű s létű. A magyar bográcsgulyástúl, mi készűt odale. Igaz, ami igaz, abbú a kerál egy kanálval ki nem vett, hejszen üvé vót, mit kapkoggyon, mit égesse a nyelvit pórmód, hanem csak tett belé. Intett hébe-korba, mellik mikó ugorgyon, oligarcha, mutyimenedzser, uzsorás. A szólétott meg potty és platty, ugrott es, audiba-ájfonba-rolekszbe, ahogy az isten megteremtette. És ez így ment, nem mászott ki onnant egy se, igaz, a tálalást a kerál mán nem várta meg. A saját sípszavára riadott föl, s hogy beszél, arra. A bográcsgulyás ollan mint a nép, mondotta, folyamatosan teszünk rea, nem veszünk ki sohase, és a végin kész. És ez így es vót, sohse vesztek ki, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. augusztus 9.

Ózd városába, rasszizmustó függetlenül, akkaracska beach-feeling ütte föl a fejit, mint a Révfülöp-tévébe

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok megen címlapok lettek a világba a teljesítményükvel. Történt, hogy Ózd városába, rasszizmustó függetlenül, akkaracska beach-feeling ütte föl a fejit, mint a Révfülöp-tévébe. Fogyott a víz, de cefetű, Fürjes pógármester uram nem akart hinni a szeminek. S nemcsak fogyott, sokba es kerűt a kis büdzsének, miközbe nem a váras itta meg, hanem. Hezzá nyáron, mikó ok nem vót rea, csak a kánikulánt meleg. De olan, hogy muszájn vót a Hivatal előtt furtonfurt locsóni az aszfaltot, ha egy jó korty levegőt akart színi az ember. Nem a vezetékes víz fogyott, mivel az csak annak járt, aki ért valamit, mer vót valamije, vezetékes vize, a példa kedviér. A közvíz fogyott, lévén bizonyos „harmadának” csak az vót, illetve nem néki vót, hanem eriszthetett belüle törvényesen és arányosan, vihette isten hírivel. A közkifolyók vize ollan vót, mint a közmunka. Ménkű sokjába kerűt I. Fülkefor kerállamának, a büdös szegénye meg haszonélvezte zabola nékül, via putri, nem köllött ahhó rasszizmus, meg bőrszín! Ózd híressen olyan város vót, hon minden szegén gazdag vót, szép selmes medencéje, dali pár jakuzzija vót, de nem ám Higé meg Higéné, hanem hogy hűtse a tisztőtt belit, ha kő, ha nem. Mindehhő nagy benga autója vót, fél napba telt lemosni eggy ódalát es a lajtkocsi vízvel. Mer mindnek vót lajtkocsija, a bőre alatt es vót, rasszizmustó függetlenű, nem beszéve a hatalmas kiskertekrű. Mentű nagyobb vót a hőség, antul jobban virítottak. Vót, ki a közkútra bazérozva rizst termesztett, vedres vízierőművet működtetett, hogy trükkös áramhó jusson, ami nékül nem klíma a klíma. Így köllött lennie, nem máshogy, mer nem iszik annyit a roma, meg nem es főz, pláne mos, bőrszíntű függetlenül, szegény, hogy 13 millió forintval megkárosétsa a városát! Akarhogy van, ha illen vízszámla van, mondták a föjjebbvalók, lépni köll. Avval kimentek elzártak a 123 közkifolyóbúl, 27-et, 61-re meg szűkítőgyűrűt raktak föl, ami nem szociális kérdés, hanem szakmai. Nem es vót vóna baj, csak a médiával. Gyött ott a víz, gyufaszál-üzemmódba, de gyött, aki lopta vón sanda célra, nem bírta kivárni, de ki szépen itta azon melegibe, annak ott vót, lényegibe korlátlanul. Annyira, hogy szomjan a többórás várakozásba ózdi ember meg nem halt egy se, rasszizmustó függetlenül se. Egy darab mentőt oda kiszáradásér nem köllött kihíni, méges akkora vót a liberálműbalhé, hogy! Bezzeg, a hidroökonómia le vót toyota magasrú! Penig ez egy jó döntés vót, hejszen három éven át vót alapozva fülkeforradalmilag. Annyira jó, hogy maguk az eccerű elkövetők értették meg legelébb, hogy vótnincs van, nem katasztrófa. Föl es közkút, le es, sütött az afrikai nap sugára, ült a bőrszínű szegény ember az üres kánaán, nízte, hogy csurog a vödribe, ami csurog, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben



2013. augusztus 2.

A kerál a fejibe vette, hogy bétiltassa önnön kiröhögésit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Reál Felcsút, a keráli gárda főjutott a nemzeti NB I.-be, s mán az első meccsin eggy-eggy arányba nyert a Pápa ellen. Vót, ahogy vót Fülkeufóriába, a lényeg, hogy jól lett, hejszen avvót mondval a közkiszógát töbség fülibe: jobban teljesét a szemivel látottnál. S mi az ű szeme egy saséhó?! Porszem, vakköles, pislantérijom. Mán nem vót lóláb, ki Májusfának fő ne lett vóna avatval. Ollan fidesszant vót a komonikácijó, egy komplett föltámadást le lehetett vón vezényölni véle kisbuszbó, ha Ferenc Szentatya a fodbalcsokik fődjin nem avval foglalkozik, hogy. Várta es a nemzet, hogy Semjén Zsolt és Rétvári Bence eligazétsa őtöt, vajjon kinek ment az agyára a meleg, de őkelmék hallgattak, gyakoróták a palotást a rég halott eszdéesz temetésire. Ez akkó vót, mikó mán 23 ezervel kevesebb vót a munkanéküli, mint a tavaly, viszontag kéccő annyival több a közmunkába foglalkoztatott, amibű az következett, hogy a nem közmunkások tekintetibe lett ugyan egy numerikus bizontalanság, de az irán jó vót, mán kész vót a lista a hatszázezer magyarrú, ki othuni munkahel, teccés szerénti munkavégzés, s ehhő arányos füzetés ellenibe tavaszra megkapja a közmunkás béhívóját, amivel meglesz az egymillió munkahel, melly erőst meg vót álmodva I. Fülkefor átal, ki abba es tisztán állott az úr színe előtt, hogy időnek előtte kifüzette az IMF urait, kerűt, amibe kerűt, hejszen nem minden a pénz, ott van még a fődbirtok, a trafik, a közbeszerzés, a takarékpénztár, meg az öszves békötetlen pénztár, ki még nem felcsútul muzsikálja az üdők szavát. S ott van horibile az úri becsület! A híres honatya, Dr. Vytéz Külthammer Csubi mélyen megelégölte, hogy ővélök mán minden nyilvános gamatérija megtehető anélkül, hogy űk elégtételt vehetnének párbajba vagy jogilag, mer közszereplők. Há ne mondhassa mán akarki fija, ami csak gyün a szájára, álhírportálon a humor eszközivel eggy Hoffmann Rózsát a rossz színibe fő ne tűntessen, kommentbe eggy Lázár Jánosra pláne csunyát ne mongyon, ha meg mond, legyen bépörölve nyelvi terrorizmusér. Na, ebbű egész mozgalom lett, hun ez perelt, hun az. De nem ám saját zsebre! Hanem szociális célokra. Azt írta napszálltakó eggy illető valamék Csubinak, hogy eggy isten barma? Reggelre nyakába es kapta a pert, hezzá a kártérítés előre oda vót ígérve, de sajtón át, egy szegénysorsú családnak, fő lehetött iratkozni a trafikba, mer ez akkó vót, mikó az itt-ott még dívó küs szegénség ügön nagy vót. Há mellik bíróságnak mert eztán kőbűl lenni a szívinek? Nyőtt a népszerűség, csökkent az orcapír. Annyi biztos, a kerálé vót az első parlamentáris nómenkarikatúra, ki a fejibe vette, hogy bétiltassa önnön kiröhögésit, amég csak túrt, ameddig túrhatott.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. július 28.

Sámli. (Avagy felcsútit látni = 10 centi plusz)


A felcsúti Gyöngyvirág Nyugdíjasklub 48 tagja (Tessely Zoltán országgyűlési képviselő vezetésével) a Parlamentbe látogatott, Orbán Viktor meghívására. Az ott készült képek tanúsága szerint a felcsúti nyugdíjasok magassága jelentősen az országos átlag alatt van  vagy a miniszterelnök nőtt meg egy fél fejjel örömében, hogy találkozhatott a földijeivel.


A fényképek forrása: Felcsut.hu


2013. július 26.

A tolerancia diktatúrája lenyomva a megroggyant, szekulárhitű Ejrópa torkán, mi a rák kockázatát ügön megnöveli


Egyszer volt, hol nem volt avvót, hogy I. Fülkefor a stadionyjábú átballagván a palotába, nem tért bé a pitvarajtón, hanem útba ejtette a magyar póstát. Vett ötszáz millióér elsőbbségi béleget, s levelet írt a népnek. Örömvel tudatta, túlzott deficiteljárás többet nincs, részletek a múlt havi MTV-híradóba, evvel es küljebb mentek az oroszok, de gyerekekre ügyelni az udvarban! Magyarország jobban teljesít, le a rezsivel, igyon a nép sok folyadékot, mer nyár van. Ami igaz vót, hejszen a magyarok Tavares-tépett, EU-vert fődjin akkaracska vót a meleg, hogy kiütte a hőmérők kujakját, s az es nyaralni vót, azki nem vót sehun, s lábát ki se tette. Vagy a kezit. De mán jobb vót magyar testrészt nem kitenni sehová őrizetlen, annak legalább, ki hétereő vót, nem köcsög, mer mán a magyarok küszöbin rázta a capcaráját az új világtrend. Ez a Heti Válasz címlapján volt látható, hagy szörnyűlköggyék a többségi magyar, hagy vásárulja a lapot, mibe bévül arrú vót szó, hogy némelly korcába a bolond világnak mán tilos akar eggy buzit es erőszakval átnevelni emberré vagy asszonnyá, továbbá tilos melegtárgyba es a gyűlöletbeszéd. Meg persze arrú es szó vót, hogy bezon vannak intoleráns melegek es, ami mélyen igaz vót, csak mire a sugalvány a címlapra kerűt, egy nagy tahória lett belüle. Uszítkozás, na. Az új világtrend penig nem más vót, mint a tolerancia diktatúrája lenyomva a megroggyant, szekulárhitű Ejrópa torkán, mi a rák kockázatát ügön megnöveli. Ezt jelképeszte egy erőst félmeztelen, szemtelen tekéntetű legén, ki USA-görliceként illegette magát, a nyújorki szabadságszobros asszon tövisglóriáját, a rettenetes bujaság színbólumát viselve a fejin. Hogy máshun mit, lehet képzölni. De nem köllött ahhó hetilapot óvasni, hogy lássa, ki nem vak: a Merkel–Reding–Putyin–Bajnai-tengely mentibe többségi nemzeti asszon vagy ember többségi nemzeti gyereket az udvarbú ki nem eriszthet, maga úgy ki nem léphet, hogy ne fenyegetné az alapvető jogait a homoszexuálisok mozgalma. Mer ezeknek mán rég nem az állétólagos diszkriminácijó ellen viszket az aberrájok, hanem a melegviláguralom megszerzésiért a liberálisokval karöltve, hogy mást nem mongyunk. Mán a többség odavonatkozó jogai es meg vannak kérdőjelezve, hogy buzit látval hangossan buzizzon, és a nyilvános miskárolás bévezetésit követelhesse, ha ez a nézete, vagy a kényszergyógykezelést saját kőtségen munkatábori körülmények között. Penig ez vóna a minimum, az annyok micsurinját, ami a sok multiköcsögöt végre észhöz téríti, mielőtt végkép a nyúl viszi a puskát, s télleg baj lesz. Mer ettő addig hergelődik az intolerancija demokráciája, hogy eldobja a kalapácsot a tiszta férfiúság agya, oszt nagyobbat csap oda, mint szeretné. És akkó maj lehet ajvékóni, mer lessz mér nyóc napon túl es, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2013. július 20.

Mingyán választás lessz, monták, trafikosaink nékül nem lesz négyharmad, há hogy a merkel putyinjába engedhetnők el a kezöket?!

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy közterűleten nem vót szabad dohánozni többet Fülkeufóriába. Otthol es csak akkó, ha engedélye vót a 18 karikás alattvalónak saját magátú, mihő nyomtatvánt, s illetékbélyeget a körzeti dohánbótba vásárolhatott. Nagy lépés vót ez a dohánzás hydrájának nyakára Európa-szerte, ennélfogva a Morris Fülöp Tüdőszanatórijomba lett béjelentve, hon egy füst alatt bémutatták a színmagyar Hungária cigarettát es, ami trikolóros vót, hősökterés, s erőst növelte a nemzeti büszkeséget, mire több ok vót, mint kóbász. Hanem támatt egy küs ellentmondás, mi a fejlődés alapja Gordiusz óta, azt át köllött ugorni. Ahogy szorút vissza a dohánzás, úgy apadott a haszon es, fidesztrafikosnak es, a nemzeti dohángyárnak es, ki dettó a profitbú élt, ha nem es extrábúl, mint hajdan. Na, öszveűltek a bréjnsztormingisták, kitették a laptopot törvénjavaslat-üzemmódba, rágyútottak. Mingyán választás lessz, monták, trafikosaink nékül nem lesz négyharmad, há hogy a merkel putyinjába engedhetnők el a kezöket?! Meg a Continentalét! Há mintha a sajátunkba harapnánk! Akkó eggyikük, ki átalános specialista vót egyéni indétványba, a homlokára csatténtott, s aszonta. Hékapajtikák, há vásároljuk föl a cigerettát, ami csak el nem fogy a nemzeti trafikbú, mind egy szálig, oszt kalap. Mit kalap, tromfult rea a másik, kidobni mégse dobhassuk ki az ablakon, ha mindenhun tilos a dohányzásunk! Azt el is köll szívatni valakivel! Úgy van, monta a harmadik, az únijó labancpénzibű építünk elszívókat, minden önkormánzat mellé eggyet, hon a pógármester igényel a cigaretta-kontingencsbűl. Kiírgyuk a kerállami pályázatot, megnyerjük, megépítjük, semmi fakszanádé, zárt helség kéményvel, dohánzóasztal, lóca, klotyó, tűzoltó-kabinet. Mán csak egészséges felnőtteket köll keresni dohánzási közmunkára, kikbe van svung, kik ha vóna mibű, s vóna hun, színák szabadidőbe es. Tiszta halivúd, nem koszos, nem nehéz, ülőmunka s kézi‑. Odalenn, az áldott magyar vidéken, ölni fogja érte egymást a közmunkás. Mán csak az egésséget kő megoldani, eszénkedett a negyedik, hogy szó ne érje a ház elejit. Naná, hörrentek rá a többiek, hozatni köll vélük egy papírt a háziorvostú illetékbélyeggel, hogy nincs problémájuk. Oszt csak úgy ücsörögnek, dohánoznak napestig, tűnődgetett az első. Mér, van annál jobb, kérdte sóhajtval a másik. Csak mink nem engedhessük meg magunknak, bólogatott búsan a harmadik. Na, de inkább örvendtek, mint szomorkottak, béírták a laptopba a törvént az EU-kompatibilis Nemzeti Elszívókrúl, megszavaszták, oszt hatály. Annyi vót a jelentkező, havi turnusba köllött váltani őköt, szítta a nemzeti fölösleget a nemzeti fölösleg, s mint a nótába, egy kémény, ha nem több, minden magyar faluba füstölt már, vót hová fészkeljen a magyar gólyamadár, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben


2013. július 16.

Országimázs-építés

Barcelona, Szent Család-templom, Spanyolország

Felcsút, Szent Orbán Család-stadion, Magyarország

2013. július 12.

Ki ma banktú lízingel, hónap liberális, hónapután köcsög

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy ember a magyarok fődjin, ki a strázsán, hova vándorszínész ősei állétották, hun prémesbe vót, hun pitykésbe, hun sisakosmilitárisba. Maga vót a híres érpataki modell. Egy dógot nem szívölhetett pógármester lévire, mer az es vót a modellkedés mellett, a másságot a sajátján küel. Meg még a buzit, a lízinget, a bankot és a mocskos liberálist. Na, nem es vót illen az ő akáclombos falújába eggy se, aki bétolta tán az aids-es géber képit, lábaseértozott hamar. Ollan ember vót, ki messzire hátrafordúl, de előre nyilazik! Valahánszó békapcsót kamerát s csíkos zászlóval fődíszített gyermeket látott, cippentett a táltostelefonjával, s mán flashmobnak es vót öltezve. Elibük penderűlt a hehedett pulyáknak Álmos vezér képibe, s a térségi sportnap eredményhírdetése céljábú kihírdette, hogy azki ebbe a magyar hazába él, és a problémája lévin magyar orvoshó fordúl vagy pláne rendőrhő, az mimimum, hogy tarcsa bé és szeresse a magyar hagyományokat. Mer ebbe a faluba az járja, hogy a magyar embereket visszaszoktassák az őseik örökségire, kinek penig ez nem teccik, annak nem kötelező, fáradjék föl a liberálisokhó a buzifelvonulásra köcsögnek, ha ötödikes, ha nem. Eccő addig eszekedett a világ folyásán, meg a magyarokén, míg oda nem jutott, hogy van sok jó dolog, meg előremutatérum, de a hendméd kőtörés bórzasztójan háttérbe van szorúva a Kárpátok ölin. Bezzeg a buzik! De igaza van a Putyin elnök úrnak, ki a konzervatív eszmerendszer fényinél hétszencség, hogy követ töretne vélök, ha ösmerné az ű idevonatkozó modelljit. Na, abbahejbe elévette a kakukkos fakameráját, oszt készített eggy demót a világ pógármestereinek, hogy megsegétse őköt a liberálisok elleni harcba, mit kőtörésvel érdemes kezdeni, ha eggy illetőt a bíróság közérdekű munkára ítél fajra való tekintetvel vagy anélkül. S nem ám lapátra támackodás meg herevere! A kőtörés ügön hatékony a fizikai munka tekintetibe az elkövetőre, dettó a telepűlés, sőt az egész nemzet relácijójába, ha ebbe találja meg a kitörési pontot úgy népgazdaságilag, mint erkölcsileg. Mer így nem kő megvásáróni a méregdrága apró követ a kátyúkhó, ha vannak, ha nincsenek, de azon lehet segéteni. Legföllebb kalapács kő, ha nincs az egyénnek saját. A munkavédelmi sisakot elég reafotósoppolni a fejire, garázdába nem üt a ménkő. Ha tehát a kolegák Hencidátú Moszkváig cselekvőleg főkarúnák az ű kezdeményezésit, lenne munkahel bővön rabnak es, szabadlábúnak es, nem beszélve, hogy kőtörés irmangját veszi az eszehánt lízingölésnek a zsírjahízó bankoktúl, úgy a drága külfődi „munkagép”, mint hasonló csilivilik vonatkozásába, hejszen ki ma banktú lízingel, hónap liberális, hónapután köcsög. Nem jobb, ha addég jár a kútra, amíg meg nem töri?

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2013. július 5.

A Lenyulak szigeti lóvasút, mit fődíszített proletárgyerekek húznak majd közmunkába, lovastúl

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Péter-Pálra Orbán Viktor országában a sík erő meghoszta a maga kalászát, ha teccik, a sikert. Mán csak a vakja és a négy milijó szegénye nem látta, hogy I. Fülkefor lött a legsikeressebb kerál a demokrácija figefája alatt közel és távol. Há hogyne, ha törvént hozott hat marékval, s annak bétartásával megszereszte magának és a tisztőtt udvartartásának, ami köllött, vagyis járt, s ha mán járt, hogyne köllött vóna! Tejet, mézet, fődet, vizet, napfőkeltet, naplementet, ügyészséget, parlamentet, ellensúlyt és féket, fővárost és lekvárost, béfolyást és kifolyást, tömjént, mirrhát, stadionyt, hon a fű kövér, ott vót néki lepapírozva, lesimicskázva minden, a kincstárba. Csak ám ez a „kincstár” nem eggy lézerporoszlók őrözte bankobjektom vót, hanem az öszves. Maga az ország, na! Az üvé vót, meg a küssebb-nagyobb trafikosaijé, hogyne védte vón meg! A magyar emberek zsebit, mellybe az ű keze vót tövig! Ami eggyetlen zseb vót lényegibe, a Haza Zsebe, s nem vót eladó, mer mán meg vót véve családilag, nadrágostúl. Megvót a buli ezer évre, az Únijó atta a pézt, s amég adta, pampoghatta, hogy jogállamiság meg Alapszerződés. Igenyesen jól jött a kekecériájok, lehetett kaszabaszálkodni a komonikácijó éretten ringó kalászi közt, hon szóvivőktű övezve ügön szerette morzsógatni a kerál a magyar búzát, minek a legnagyobb a sikertartalma. Hogyne vóna, ha eccő sikeres a kerál, s lába nyomába a magyarok, fölfüggesztett tekintetvel egymásra. Minek níznének másfele? Ahont csak megfordúl I. Fülkefor, csökkent eggyet a rezsin, fültövön ver egy bankot, nyújt egy szárnyat-combot, a hóttakat kacagányostúl föltámasztja, keze eggy mozdúlatával megkékölteti a vizet a sokat szenvedett Lenyulak szigetin, mellyet mast foglalt vissza Tarlós komájával a komonistáktól, kik húsz évig akadályozták bunkerharc keretiben a lóvasút kiépítését, mit eztán fődíszített proletárgyerekek húznak majd közmunkába, lovastúl. S ha ez nem vóna elég, eccő majd elég lessz, mer 2020-ra egymillió új munkahel lessz, kőtörési pontok százaival!!! Az penig, hogy a sikertelen brüsszeliánusoknak van képök eggy sikeres ország sikeres fejit okétgatni, az a Redingné-Tavares-Bajnai Gárda elharapózásátúl van, nem mástúl. Penig szorul a hurok, Lovas ojságírónak bármikó fölbugyog a titkos forrása, ki ollan részletekrű számol bé, ha köll, mikhő képest a paksi csőszkunyhó pölyhő csibebabaház. S ha ezek után, nagy rajtkapottságokban, a liberrált fantáziájok talaján elmarasztalnák, mi több, szovjetmód gyámság alá vonnák a Nemzeti Siker Földjit, mire Kövér uram szerént es bővön van esély, avval nem köll foglalkozni, szemtelen pártküzdelem, retoripityom, mi a magyarok kerálátúl Jeruzsálem, nem Makó, amég itt nincs a vége, fusselhadval vagy anékül.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben 


Két asszony

Balra: egy - a második elvesztett választása előtt álló - sikertelen politikus felesége 
Jobbra: Európa legsikeresebb miniszterelnökének hitvese


Free counter and web stats